Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-05-25 / 11. szám
VÁLLALKOZUNK A világlapok Budapestre látogató tudósítói az utóbbi hónapokban valósággal sorbanálltak a Batthyány téri nyilvános illemhelyen. Elnézést is kérhetnénk ezért az igazán intim közlésért, ha a sorbanállás a „hely szelleméből” következne. Ámde nem következik abból; a tudósítókat ugyanis sokkal inkább az érdeklődés, semmint a sürgető igény vezérelte a Batthyány térre. A nemzetközi hírnévre szert tett téren pedig a szintúgy nemzetközi hírű vállalkozó fogadta a sajtó képviselőit, a gyakorlatban szerzett rutinnal nyilatkozva fölöttébb közhasznú szolgáltatási programjáról, fejlesztési terveiről. Eszünk ágában sincs fennakadni e sajátos üzletág képviselőjének közszereplésén, elvégre ez a különlegesen komfortossá szervezett és magánhaszonra alapozott illemhely igazán valós szükségleteket elégít ki, arról nem is szólva, hogy vezetőjének joga eldönteni, milyen témáról melyik világlapnak kíván interjút adni. Nem szép szavakkal - új feltételekkel Tűnődni talán csak e robbanásszerű érdeklődés okán érdemes. Ez az ok pedig fölöttébb egyértelmű: a szerződéses magánvállalkozó kezelésében működő intézmény szellemesen ábrázolható példázata annak a hiedelemnek, miszerint Magyarországon csak a kapitalistának minősített magánvállalkozás kínál különlegesen színvonalas szolgáltatást, általában véve: teljesítményt. Se szeri, se száma a rólunk tudósító írásoknak, amelyek ezt a feltevést — helyesebb azt mondanunk: előfeltevést — ábrázolják, ilymódon tudósítva a különböző kisvállalkozásokról, magánéttermekről, -penziókról, -boltokról. Nincs szándékunkban vitázni ezekkel a tudósításokkal — beérhetjük csupán annak rögzítésével, hogy a társadalmi tulajdon aránya Magyarországon 96 százalék, a magántulajdoné pedig 4 százalék. Fontosabb inkább arról szólnunk, ami a rólunk alkotott sajtóbéli összképben talán halványabb tónusokkal szerepel. Arról a nagyhatású változásról, hogy az utóbbi esztendőkben valóban gyorsan teret nyer nálunk a vállalkozói magatartás, mint követendő példa,' mint társadalmi érték. Gyorsan tegyük hozzá: teret nyer az a gazdaságvezetési szándék és immár megvalósuló gyakorlat, hogy a vállalkozói magatartás a társadalmi tulajdon kezelésében, tehát az állami vállalatoknál és a szövetkezetekben váljon a működés és az elismerés mércéjévé. Nemcsak társadalmunk szocialista jellege, de a nagy számok törvénye miatt is kétségkívül ez a fontosabb, meghatározóbb változás nálunk. Gazdálkodói magatartásformákat, méghozzá társadalmi méretekben, természetesen nem a rábeszélés, az érvelés, nem is a meggyőző vezércikk alakít. Sokkal inkább a működés feltételrendszere, a vállalati gazdálkodás mozgástere, más szóval: az intézményes közeg, amely a vállalkozói magatartásra nemcsak ösztönöz, de nélkülözhetetlenné teszi. Aligha kell hozzátennünk, hogy e feltételek sorában első hely illeti meg a vállalat önállóságát. Ha az elmúlt évtizedek magyarországi fejlődésvonalát, a gazdaságirányítás változásait próbálnánk ábrázolni, a vállalati önállóság sajátos „lakmuszpapírként”, jelzőrendszerként tükrözné a helyzet mindenkori állását. Sokáig — pontosan: 1968-ig, tehát a gazdasági reform bevezetéséig — a vállalatok kizárólagos feladata volt a népgazdasági terv rájuk jutó részének, akkoriban úgy mondtuk : „lebontott” feladatainak teljesítése. Ez az irányítási módszer azt a gazdaságfilozófiát fejezte ki, hogy a társadalom igényeit — beleértve a termelőszféra igényeit is — a központban, a népgazdasági terv megfogalmazásakor lehet és kell a legpontosabban rögzíteni. A termelő vállalat tehát kötelezően szerződést kötött a vevővállalattal áruszállításaira, s a szerződés tételesen rögzítette, miből mennyit, milyen összetételben és melyik vevőnek adnak át. Ez a gazdaságirányítási mechanizmus már 1968-ban megszűnt; azóta a vállalatok nem kapnak központi mutatószámokat és a kötelező szerződéskötés rendszere is rendkívül szűk körre korlátozódik. Az idén, 1985. január 1-től nagy léptekkel haladt előre a vállalati önállóság kiterjesztése, összefüggésben a gazdaságirányítási reform továbbfejlesztésével, pontosabban : azoknak a feltételeknek a bővülésével, amelyek a vállalkozói magatartást gazdasági és társadalmi nézőpontból egyaránt ösztönzik. A Magyar Szocialista Munkáspárt márciusban tanácskozó XIII. kongresszusa sokrétű vita után a következőket rögzítette határozatában: „A gazdaságirányítás továbbfejlesztésével el kell érni, hogy a tervezés, a szabályozás, valamint a szervezeti és intézményi rendszer korszerűsítése révén javuljon a központi állami irányítás, növekedjen a vállalatok önállósága, felelőssége, kezdeményezőképessége, fejlődjön a vállalkozói magatartás.” Demokratikus folyamat Itt azonban szükségképpen meg kell szakítanunk az ábrázolás szűkén értelmezett közgazdasági gondolatsorát. A vállalati önállóság ugyanis nem kezelhető ökonómiai feladatként, amint hogy a magyar gazdaságirányítás továbbfejlesztése sem korlátozódik a gazdaságra. Olyan társadalompolitikai változásokról van szó, amelyek középpontjában a demokratizmus továbbfejlesztése áll, s ennek egyik eleme a vállalati önállóság. Elegendő ezúttal csak címszavakban utalni e demokratikus folyamat néhány lényeges elemére. Kezdjük a csúcson : a népgazdasági tervezés változásaival. A tervezés voltaképpen kilép az ökonómia kereteiből és társadalmi tervezéssé válik, nemcsak tartalmában — abban tehát, hogy a társadalom mozgásirányát is elemzik a tervezők, összhangban a gazdaságstratégiai folyamatokkal —, de olyan értelemben is. hogy e munkában közreműködnek a társadalom érdekképviseleti szervezetei, a Tudományos Akadémia szakértői, és konzultatív alapon a vállalati körök képviselői. Jogszabály rögzíti a települések önkormányzatának erősítését, beleértve azt is, hogy a helyi fejlesztésekhez rendelkezésre álló összegek elosztásában növekszik a választott önkormányzati testületek szerepe.' E folyamat része az is, hogy az új választójogi törvény alapján, az idén júniusban első ízben, kettős vagy többes jelölés alapján választják meg az országgyűlés és a helyi tanácsok tagjait. Csak ebbe az összképbe illesztve ítélhető meg valósághűen a vállalati önállóság alighanem legfontosabb új mozzanata: az állam tulajdonosi jogainak elválasztása a vállalat működtetésének jogától. Ez a száraz jogi szóhasználat azt a roppant jelentőségű változást ígéri, hogy a vállalatok zöme a teljes önállósággal működő választott testületek irányítása alá kerül. Háromféle vállalatirányítási típus alakul ki az idén életbelépett jogszabályok alapján. A vállalatok zöme, több mint kétharmada, úgynevezett vállalati tanácsot választ, amely átveszi az igazgatók feletti teljes munkáltatói jogkört; hatásköre lesz az igazgatót kinevezni, leváltani, fizetéséről, prémiumáról dönteni. Kisebb vállalatoknál a közgyűlés, illetve a küldöttközgyűlés gyakorolja ugyanezeket a jogokat.. A harmadik típusban az úgynevezett államigazgatási vállalatoknál marad meg csupán a hagyományos főhatósági-minisztériumi irányítás — ide a nem nyereségorientált vállalatok tartoznak, bizonyos közszolgáltató, kommunális vállalatok, például az áram- és gázszolgáltatás. (Megjegyezhetjük, hogy még ezeknél is választott igazgatótanácsok működnek majd, bár nem pótolva a minisztériumi döntéseket.) Az önállósulás útja A vállalati önállóság bővülésének, azt is mondhatjuk, ikerfolyamata: a minisztériumi irányítás átrendezése. E változások alapgondolata az, hogy messzemenően korlátozódik a minisztériumok beavatkozási-utasítási joga, ami kézenfekvő feltétele a vállalat önálló, piacorientált működésének. A minisztérium — miközben gyakorolja a vállalatalapítás jogát —, törvényességi felügyeletet gyakorol a vállalatok felett. Ez egyebek között azt jelenti: vizsgálhatja, hogy a vállalat belső szabályzatai, működésének rendje megfelelnek-e a törvényes feltételeknek. A jogszabályban meghatározott esetekben — különleges közérdeket érvényesítve — a minisztérium írásban gazdálkodási utasítást is adhat a vállalatoknak (azért az írásbeliség feltétele, mert az informális sugallatot, a kvázi utasítást ez is kiszűrheti). Jogszabályi kikötés azonban, hogy ha az utasítás a vállalat számára anyagi hátrányokkal jár, akkor a minisztérium, illetve a piacfelügyeleti főhatóság köteles kártalanítást fizetni. Ez az anyagi ellentételezés kiterjed a vállalat vagyonában beállt értékcsökkenésre csakúgy, mint az utasítás végrehajtásával összefüggő elmaradt haszonra. A károsult gazdasági szervezetnek, ha igényét a minisztérium elutasítja, módja nyílik arra is, hogy azt bírósági úton érvényesítse. A vállalati önállóság nélkülözhetetlen eleme — a saját döntésekre alapozott működésen túl — az önállósulás, tehát a szétválás, illetve a leányvállalat alapítás joga is. Erről szólva fontos emlékeztetnünk a magyar vállalati struktúra túlzott és hátrányokhoz vezető centralizációjára. A gazdaságtörténet közelmúltjának folyamataként Magyarországon olyan nagyméretű vállalatok alakultak ki, amelyekben a méretek nem alapozódnak minden esetben a működés szerves folyamataira, nem az eszközök és a munkaerő koncentráltságának előnyeit kínálják, 10
