Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-04-27 / 9. szám
SAJTOTUKOR Cs. Szabó László portréja — Számítógépek az iskolákban — Hatz József visszaemlékezése — Lengyel Emil vigilia Az Actio Catholica folyóirata Cs. Szabó Lászlóról Pomogáts Béla tanulmányát publikálja. Az írás a tavaly ősszel elhunyt jeles literátor portréját vázolja föl, az embert és az alkotót, életét, művét egyaránt megmutatja. Puritánul és azzal a ki nem mondott, ámde mégis sejtető ígérettel, hogy a tanulmány egy monográfia magvát is magában rejti. Cs. Szabó László apai ágon székely, anyai ágon szász származású erdélyi családban született. Budapesti és párizsi tanulmányai után gazdaságtörténetből doktorált, titkára volt Éber Antalnak, a Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, 1935 és 1944 között a rádió irodalmi osztályának munkáját irányította és „sokat tett azért, hogy az élő magyar irodalom — a Nyugat és a népi mozgalom írói — szót kaphattak az ország nyilvánossága előtt”. Az ország német megszállása után munkatársaival elhagyta a rádiót, bujkált, majd a felszabadulás után a Képzőművészeti Főiskola újonnan alapított művelődéstörténeti tanszékének vezetője lett. így Cs. Szabó Lászlónak „megbecsült helye volt az újjászülető magyar szellemi életben, ennek ellenére nem látott lehetőséget arra, hogy munkáját azoknak az eszményeknek a jegyében végezhesse tovább, amelyeket korábban is képviselt”. Ezért 1949-ben emigrált, majd 1958-ban felvette az angol állampolgárságot. A tanulmány — az életpályával párhuzamosan — több mint másfélszáz mű, esszé, elbeszélés, novella, útirajz címét sorolja fel. Pomogáts Béla hangsúlyos véleménye szerint Cs. Szabó László nem az emigráció írója kívánt lenni, hanem az egész magyar kultúrközösségé. Ezzel a szándékkal figyelte, „ítélte meg a hazai politikai eseményeket, de az emigrációs tapasztalatokat is, amelyekről gyakran ironikus elutasítással nyilatkozott... munkássága mindenképpen azt mutatja, hogy mélyen átélte és őszintén fejezte ki az emigráció tapasztalatait, s számot vetett az idegenben élő magyar író helyzetének mind előnyeivel, mind hátrányaival.” A továbbiakban a szerző Cs. Szabó László életének utolsó szakaszáról ír. 1980 tavaszán a Nagyvilág jelentette meg Dickens-napló című nagyobb esszéjét, majd az év őszén Budapestre látogatott és egykori munkahelyén. a Képzőművészeti Főiskolán a görög kultúráról tartott előadást. Ezután három egymást követő esztendőben is Magyarországon járt, beutazta az országot, kapcsolatot teremtett az irodalmi és művészeti élet képviselőivel. Életéről, munkásságáról több interjút adott a hazai orgánumoknak, 1980-ban a Jel-Kép című telekommunikációs szemle, 1981- ben a Vigilia és a győri Műhely, 1983-ban a Kortárs közölte ezeket a beszélgetéseket. 1982-ben a Gondolat Kiadónál látott napvilágot Alkalom — Esszék irodalomról, művészetről című kötete, 1983-ban a Magvető Kiadó adta közre Közel s távol — Összegyűjtött elbeszélések 1948—1981 című könyvét. A tanulmány utolsó mondataiban Pomogáts Béla Cs. Szabó László szavait idézi: „Magyar Néző voltam a hazában, az maradtam a nagyvilágban több mint harminc évig. Ha engem is mérlegre vetnének, ahogy hajdan tették azok a szép, szigorú faragott angyalok megviselt templomok kapuboltjában, nem útlevelem súlya billentené el a serpenyőt, attól meg se rezzenne, hanem Erdély s a ,külhaza’ tüzében edzett észjárásom s életem legnagyobb, mondhatom, halálos szerelme, a nyelv.” (1985. évi 1. szám) Tudomány Az Akadémia folyóirata „Számítógép az iskolában — Az első esztendő mérlege” címmel közöl cikket (a szerző: Marx György). Az írás a magyar közoktatás jelentős eredményéről számol be. Itthon 1983 tavaszán kezdődött és néhány hét alatt valósult meg a középiskolák ellátása mikroszámítógéppel. Ez a tény az ország nem csekély gazdasági gondjai közepette olyan eredménynek 1 tekinthető, amely méltán érdemelte ki a közvélemény figyelmét. A sikerért az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságot, a Művelődési Minisztériumot és az akciót lebonyolító Tudományszervezési és Informatikai Intézetet együttesen illeti meg az elismerés. A kiválasztandó mikroszámítógép típusára 1981—1982- ben hirdették meg a pályázatot, s a zsűri az itthon összeszerelhető HT—1080Z elterjesztése mellett döntött. Ez ki is állta az egyéves próbát, a használatban strapabíróbbnak bizonyult, mint az akkoriban külföldön árusított legolcsóbb Sinclair típusú gép. Lassanlassan az ára is csökkent, bár az is igaz, hogy kicsi a memóriája és a mágneslemezes tára. A szerző megjegyzi, hogy ezért többen vitatják is a választás helyességét. A kritikusok véleménye szerint mindaddig várni kellett volna, amíg külföldön forgalomba kerül egy többet tudó és körülbelül száz dollár körüli áron megvásárolható mikroszámítógép. Ezzel — olvasható a cikkben — a szerző is egyetértene, ha lehetne ilyet kapni. A cikk ezután a korábbi aggodalmaskodók kételyeit ismerteti. Hiszen 1983 őszén az Akadémia egyik bizottságában még egy egyetemi docens is azt állította, hogy „vágyálom a magyar középiskolák számítógépes ellátására gondolni”. Nos, — így a cikk — „a pesszimistákra, a kudaronak drukkotokra rácáfolt az elmúlt egy esztendő, csak kevés gépet zárt szekrénybe a félénk tanár, noha ilyenről is tudunk". A valóság: az iskolák többségében két műszakban dolgoznak a számítógépek, értő és áldozatos tanárok ellenőrzése mellett. A továbbiakban a szerző eredményként mutat rá arra a tényre, hogy a tanév során számos diák kapott számítógépet, s ez nagymértékben az iskola igényébresztésének köszönhető, majd azt a kérdést teszi fel, hogy mikor lesz érdem az egyetemi felvételi vizsgán, ha a jelölt ért a számítógéphez. A cikk utolsó mondatai: „Egy év telt el. Útkeresés technikailag, pedagógiailag. Több ezer pedagógus tette magáévá és évente diákok tízezreinek tanítja a számítástechnikát... Egy-két éven belül az egyetemek, az évtized végére az ipar, kutatóintézet és ügyvitel fogja érezni, hogy 1983-ban — vajúdási fájdalmak árán ugyan, de mégis — valami lényeges minőségi előrelépés történt.” (1984. évi 12. szám.) KRITIKA „Emberi sorsok — nemzeti történelem” — vissza-visszatérő cím a folyóiratban. Alatta interjúk olvashatók: közéleti személyiségek emlékezései 1944—1945 drámai eseményeire. Nemrégiben egy koros kortárs, Hatz József portréja és vallomása kapott helyet a sorozatban, Szakály Sándor dokumentáris írásában. Az újságíró Hatz József életét ismertetve nyolcvanegy esztendő legfontosabb állomásait jelöli meg ... 1944 októberében — a háborúból való kiugrási kísérlet, a kormányzói proklamáció napjaiban — őrnagyi rangban parancsnoka volt a honvédelmi minisztérium törzszászlóaljának, amely korábban azzal az utasítással és feladattal alakult meg, hogy biztosítsa a minisztérium épületének és személyzetének védelmét. Hatz József október 15-én a honvédelmi miniszter engedélyével vidéken tartózkodott, vadászaton vett részt, majd a kora délutáni órákban visszaindult Budapestre, de a Pasaréten a nyilasok feltartóztatták és őrizetbe vették. Ezt követően előbb a Margit körúti honvéd fogházban, később a Pestvidéki Törvényszék Fő utcai épületében, a Gestapo budapesti „birodalmában” őrizték fogolyként, majd december 6-án Németországba hurcolták, ahol megjárta a Danzig melletti Stutthof, Matzkau, Buchenwald, Launenburg, Schönberg, Dachau és Innsbruck koncentrációs táborait. Számára a háború az amerikai csapatok bevonulása után Niederdorfban fejeződött be. Hatz József 1946. április 26-án érkezett haza Magyarországra, ahol az újjáalakult demokratikus honvédség szolgálatába állott. Éveken át a néphadsereg sporttiszti iskoláját vezette és ezredesként vonult nyugdíjba. Később több klubban vívómester edzőként dolgozott, a hazai sportélet népszerű „Szepi bácsi’-jaként olimpiai és világbajnokokat nevelt, többek között Rejtő Ildikó, Pézsa Tibor, Szabó Sándor és Fülöp Mihály vallja mesterének. Hatz József az interjúban — 1944 végének, 1945 elejének politikai, katonai eseményeit kommentálva, elmondotta: október 14-én, szombaton a törzszászlóalj parancsnoki beosztásában semmit sem tudott a készülő kiugrási kísérletről. Véleménye szerint Csatay Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter sem volt igazán beavatva a dolgokba. Emiatt a törzszászlóalj gyakorlatilag semmit sem tett annak megakadályozására, hogy a német csapatok rövid idő alatt elfoglalják a budai Várat. Amint később megtudta, letartóztatásának fő oka az volt, hogy bátyja, Hatz Ottó vezérkari ezredes, a miniszter szárnysegédje fontos okmányokkal átrepült a szovjet hadsereghez és Malinovszkij mars'allnál jelentkezett. 20