Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-04-27 / 9. szám
Engedjétek hozzám jönni a szavakat...” SÜTŐ ANDRÁS DEDIKÁL Látogatóban földije, Barcsay Jenő mester otthonában. Bihari József, a Pest megyei Múzeumok igazgatója, Sütő András, Barcsay Erzsébet (a Mester húga), Barcsay Jenő és Sütő Andrásné FOTÓ: GULYAS IMRE A Rákóczi úti Könyváruház iró—olvasó találkozóján Sütő András csaknem ezer példányt dedikált műveiből FOTÓ: SZIPL JANOS A romániai — és az egyetemes — magyar irodalom kiemelkedő képviselője — a marosvásárhelyi Új Élet című hetilap főszerkesztője — utóbbi magyarországi látogatásai szomorú eseményekhez kapcsolódtak: Nagy László, majd Illyés Gyula temetésén mondott búcsúbeszédet. Sütő András ezúttal a Magyar Televízió meghívására érkezett; tervbe vették Csillagvitéz című mesejátékának megfilmesítését. Budapesti tartózkodása alkalmából a Rákóczi úti Könyváruházban író—olvasó találkozót rendeztek, amelyen Czine Mihály irodalomtörténész mondott lírai hangvételű bevezetőt: — Mintha a sors is arra szemelte volna ki, hogy a kisded Erdélyből nőjön fel a csillagos magasba — mondotta az iró indulásáról szólva. — Már a bölcsőben is a jövendőre nyitogathatta szemét: Pusztakamaráson született, abban a mezőségi faluban, amelyben Kemény Zsigmond van eltemetve; „a fáklya, mely másoknak világít..Innen indult Nagyenyedre, az Apáczai Csere Jánosok, a Körösi Csorna Sándorok útján, a Bethlen-kollégiumba. Itt szívta magába már gyermekfővel az erdélyi humánum szellemi örökségét: „minden nyelvnek és minden vallásnak egyenlő joga legyen; s nem egymás fölé, de egymás mellé kell rendelni a más nyelven beszélő, de testvéri népeket. . Az író—olvasó találkozón Sütő András csaknem ezer példányt dedikált régebbi és újabb műveiből; és legújabb — Magyarországon megjelent — könyvéből. Az Idő markában című esszékötetéből. — Melyek voltak budapesti tartózkodásának fontosabb eseményei? — A Kortárs egyik legutóbbi számában jelent meg Ahová te mégy, oda megyek . . . című elbeszélésem. Ennek színpadra viteléről tárgyaltam a Magyar Színkör vezetőivel. Más alkalommal szóba került új drámáim bemutatásának lehetősége is a Nemzeti Színházban. — Mi volt legmaradandóbb élménye? — Régi vágyam teljesült, amikor személyesen is találkozhattam a mezőségi szülőfalum szomszédságában, Katona községben született földimmel, Barcsay Jenő mesterrel, akinek műveit azután Szentendrén nézhettem meg. — Barcsay Jenő örült-e a másik mezőséginek? — „Nohát, olyan vagy, amilyennek gondoltalak...” — mondta azzal a melegséggel, amelynek csöndes, tűnődésbe hajló derűjét immár a közös szülőföld küldte felénk. Aztán leültünk, aztán koccintottunk, elhessentettük a századnyi időt, amely az ő születésének s már-már az enyémnek is a horizontját jelzi. „— Géléi tó!” — mondta ő, „— Katonai tó!” — mondtam én s nevettünk azon, amit együtt láttunk a Mezőség nádasvilágából. Órákon át röptettük aztán az emlékeinket. Amit átélt ő tizenkilencben, annak a párját szólaltattam én meg negyvennégyből. így lettünk: közös nemzedék, egyazon dráma szereplői. Az is bizonyos most már, hogy a Pusztakamarástól puskalövésnyire lévő Katona községbe ezután már úgy megyek el, ahogyan Farkaslakára szoktam menni, Tamási Áron szülőfalujába. Nagy fiaikról beszélnek — némán is — ezek a falvak. A Magyar Televíziónál Sütő1 András átvette azt az oklevelet is, amellyel Borsod megye tanácsa tüntette ki a miskolci Tv-fesztiválon bemutatott Nem felfelé török, Uram című filmért. A díjnyertes filmet magam is láttam a televízióban. Szülőfaluját mutatja be s hajdani iskolájára, a nagyenyedi Bethlen-kollégiumra emlékezik benne az író; a felejthetetlen Alma Materre, ahol egyszer — a névadó szobra előtt állva — így emelte hangtalan szavát a kőarcú fejedelemhez: — Ha emlékezni méltóztatik, egyebek mellett a testvériségnek ügyét is reánk hagyatkozta: magyarnak, románnak, szásznak — a székelyt nem említem, hiszen az is magyar — közös kertmívelő gondját; az egymással farkasszemet néző indulatok helyére az egybefonódó pillantást a Kárpátok tövében ... Az írás egyik érdekes részében azoknak a „különleges foglyoknak” a nevei olvashatók, akiknek társaságában Hatz József bejárta a Harmadik Birodalom koncentrációs táborait. Néhányan a névsorból: Kurt Schuschnigg volt osztrák kancellár, Martin Niemöller atya, Hitler ádáz ellensége, Leon Blum, volt francia szocialista miniszterelnök, Schacht volt német birodalmi miniszter, Holder tábornok, a német szárazföldi hadsereg volt vezérkari főnöke, Kállay Miklós volt miniszterelnök és ifjabb Horthy Miklós. (1985. évi 2. szám) [ÉLET ÉS Lengyel Emil, a magyar diaszpóra neves személyisége, nemrégiben — röviddel kilencvenedik születésnapja előtt — New Yorkban elhunyt. Honfitársunkat az Élet és Irodalomban Vezér Erzsébet búcsúztatta. A nekrológ az itthon kevéssé ismert történetíró, egyetemi tanár életét és munkásságát mutatta be a hazai olvasóknak. A jogot végzett fiatalember 1920-ban hagyta el Magyarországot, de nem politikai okok miatt, hanem a továbbtanulás, az elhelyezkedés nehézségei késztették emigrációba. Egy évtizeden át rendszeresen írt a hazai liberális újságokba. Később a The Nation és a New York Times munkatársa lett, majd több amerikai egyetemen, a tekintélyes New York University-n is tanított. Ekkoriban került kapcsolatba a magyar politikai emigrációval. Egyik alapítója és elnöke volt a New York-i Ady-társaságnak, a metropolisban élő progresszív magyarság jelentős kulturális központjának. Nevét, munkásságát egy 1932-ben megjelent könyve tette nemzetközileg is ismertté, az első Hitlerről szóló írás. Emiatt Lengyel Emil előkelő helyen szerepelt a nácik listáin, a körözött személyek és a megsemmisítendő életművek között. „Amikor két évvel ezelőtt New York-i lakásán beszélgettem vele, erre volt a legbüszkébb — írja Vezér Erzsébet. — Lehetett is, mert olyanokkal szerepelt együtt, mint Churchill, Thomas Mann, Heine és Lukács György.” Lengyel Emil majd félszáz könyvet írt, köztük több Magyarországgal foglalkozik. A második világháború után összekötőként tevékenykedett az amerikai magyar jótékonysági akciók és a hazai gyermekvédelmi szervezetek között. Egyetemi profeszszorként ment nyugdíjba, írói és tanári tevékenységét azonban csaknem haláláig töretlenül folytatta. K. GY. BALÁZS ÁDÁM