Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-04-06 / 7-8. szám
1. Elek Csibi harci díszben ... 2. ... és ma nyugdíjban, midőn a zene mind nagyobb szerepet kap életében 3. Papp Laci (jobbról) rettegett bal horgainak az amerikai Jósé Ton-es sem tudott ellenállni a melbourne-i szorítóban .. 4. A budapesti 7:1 előtt Puskás Ferenc (balról) a magyar és Billy Wright, az angol válogatott kapitánya zászlót cserél a Népstadionban FOTO: ALMASI LÁSZLÓ legyőzte, így a magyar és az olasz bajnoknő között holtverseny alakult ki, az elsőséget újravívással döntötték el. A drámai küzdelemben a balkezes Csibi 3:3 után a szakértő szemtanúk egybehangzó véleménye szerint ragyogó, villámgyors egyenes támadással — aminek különben igazi mestere volt — tulajdonképpen a győzelmet is megszerezte. Ám ekkor még nem létezett találatjelző gép, s a belga zsürielnök nem látta érvényesnek a találatot. A sors furcsa játékaként viszont a következő akció végén az olaszét megítélte, s így Camber nyakába akasztották az aranyérmet. Minden idők legjobb vívónőjét ezzel a semlegesek véleménye szerint is téves ítélettel megfosztották harmadik olimpiai bajnokságától. Így „csak” kétszeres aranyérmesnek mondhatja magát. A két győzelme közül az elsőt még 1936- ban aratta Berlinben, s legközelebb csak 1948-ban rendeztek olimpiai játékokat, ahol azonban újra a legjobbnak bizonyult. A bajnoknő már nemcsak versenyzőként, hanem vezetőként is nyugdíjba vonult. Leköszönt a női együttes kapitányi tisztségéről, bár a versenyeken kíváncsi érdeklődéssel figyeli utódait. A zene mind nagyobb szerephez jutott életében. Elvégezte a Zeneművészeti Főiskolát. Papp Laci, a magyar ökölvívók háromszoros olimpiai bajnok kapitánya nemrég lapunk hasábjain is Budapestre invitálta Európa legkeményebb öklű bokszolóit, hiszen május végén a magyar fővárosban rendezik az újabb Európa-bajnokságot. Papp a háború óta eltelt négy évtizedet a szorítóban, illetve a szorító közvetlen közelében, a boksz világában töltötte. Angyalföldön nőtt fel, kezdetben ugyan futballozott, de azután tizenévesen egyszer a régi BTK termébe csalták barátai. A görbelábú gyerkőc — innen a baráti körben mai napig megmaradt „Görbe” elnevezés —, itt találkozott Adler Zsigmonddal. Rendkívüli, egy életre szóló találkozás volt. Adler irányításával bontakozott ki Papp Laci tehetsége. Balkezes lengő ütéseivel három olimpián — Londonban, Helsinkiben és Melbourne-ben — nyert aranyat. A sport történetének első háromszoros olimpiai bajnok ökölvívójaként a profi szorítókba tett kirándulását is babérral zárta. Európa-bajnoki címét az óriási érdeklődéssel kísért mérkőzésein több ízben is megvédte. Már a világbajnok kihívására készült, amikor a hatvanas évek derekán búcsúra kényszerítették. Az akkori merev sportvezetés még azt sem engedélyezte számára, hogy Budapesten rendezzék meg búcsúmérkőzését. Az akkori mezőny, s Papp Laci tudásának ismeretében a magyar sport első profi ökölvívó világbajnoka lehetett volna. A döntésben személyi ellentétek is közrejátszottak. Laci a szorítón kívül is kemény fiú, bátran harcolt igazáért. Amikor, 1955-ben mesterét, Adlert nem akarták kivinni Nyugat-Berlinbe az Európa-bajnokságra, s erről az állomáson értesült, nem szállt fel a vonatra, pedig biztos esélyese volt súlycsoportjának. Szakértelmét edzőként, a válogatott kapitányaként tovább bizonyította. Először 1969-ben vette át az irányítást, s Gedó György ezt követően nyert Münchenben olimpiai bajnokságot, előtte Madridban három magyar ökölvívó — Gedó, Badari és Kajdi — Európa-bajnok lett. Egyszer lemondott tisztségéről és Óbudán tanítgatta bokszolni a fiatalokat, de 1979 óta ismét a válogatottat vezeti kemény kézzel, hallatlan szigorral. Bár ahogyan ő mondja, csak annyit követel utódaitól, amit annak idején ő maga is teljesített. Az ötvenes években a magyar futball, Puskás és társai neve jelentette hazánkat a nagyvilágban. A most javakorban levő sportkedvelők gondolkozás nélkül sorolják az akkori kiváló csapat összeállítását Grosicstól — Cziborig. A csapat ötletes játékával, remekbeszabott góljaival, s emlékezetes győzelmeivel méltán szerzett világhírt. A csúcspontot az 1953. november 25-én játszott magyar—angol jelentette, amikor Puskásék a Wembley stadionban 6:3-as vereséget mértek a házigazdákra. Ezzel a világon elsőként győzték le otthonukban az angolokat. Nemhiába nevezték a találkozót az évszázad mérkőzésének. S hogy tudásban, játékerőben micsoda különbség volt a két csapat között, az a hat hónappal későbbi visszavágón bizonyosodott be igazán, amikor a magyar válogatott a Népstadionban 7:l-re verte a Londonból érkezett vendégeket. A labdarúgóvilágbajnokságok történetében talán nem is volt olyan biztos favorit, mint akkor 1954-ben a magyar válogatott. Az esélyes csapat a döntőig vezető útján is teljes mértékben igazolta ezt a papírformát. Dél-Koreát 9:0-ra, a Herberger vezette nyugatnémeteket 8:3-ra verték, majd a két korábbi világbajnok dél-amerikai csapat következett, de sem Brazília, (4:2), sem Uruguay (4:2, hoszszabbítás után) legénysége nem tudta megállítani a magyar csapatot. Az első helyért folyó döntő mérkőzés 9. percében is már 2:0-ra vezetett a magyar válogatott, végül mégis vesztesként hagyta el a küzdőteret. Az akkori idők legjobbjának tartott több, mint négy éven, 32 mérkőzésén veretlen maradt, s a következő mésfél év újabb 18 találkozóját ugyancsak vereség nélkül végigjátszó tizenegy helyett, a Német Szövetségi Köztársaság válogatottja nyerte a világbajnokságot. Ez a vereség nagyon, de nagyon fájt a hazai sportkedvelőknek. A mérkőzés azóta is vitatéma. A még élő szereplők az utóbbi években megjelent könyveikben különbözőképpen emlékeznek egyegy fontos mozzanatra. De mindez a tényen nem változtat. A magyar labdarúgó-válogatott az ötvenes évek első felében a világ legjobbja volt. VAD DEZSŐ 53
