Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-04-06 / 7-8. szám
Gyakran jár ide is, Jugoszláviába is. De a gyerekekkel — őszintén bevallja — nem magyarul, hanem szerbül beszél odahaza. A felesége is szerbül tanul. — Ez azért van így, mert magyarul csak a magyarok beszélnek meg az Isten. És magamról tudom, mit jelent a szláv nyelvtudás. Azt, hogy Oroszországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban is otthon vagyok, mindenütt nagyon jól megértenél«» — A gyerekek nem is tudnak magyarul? — Nem, sajnos nem. De muszáj volt döntenem: vagy magyarul vagy szerbül... A kettőt együtt nem lehetett... És nem az számított, hogy én mit akarok, hanem, hogy a gyerekeknek miből lesz több előnyük ... Hát bizony ... Nem végződhet minden riport happy enddel. Persze, az is lehet, hogy valamikor valóra válik Moldvay Mihály jövendölése: — Egyszer talán, amikor felnőttek«*#esznek, eszükbe juthat: ha már ilyen szép magyar nevünk van, ismerjük meg hozzá a magyar nyelvet is! Aztán búcsúznunk kell. Én indulok tovább, Bréma felé, ő pedig, szokás szerint, időzavarban van. Néhány nap múlva utazik Varsóba, de addig még egy sereg fotót kell készítenie. Az egyik készülő riport címe: Hétszáz esztendő egy csónakban. Ez az öregek sorsáról szól majd. A másik egy kisvárosi nácit mutat be, aki „nagymenő” volt Hitler idején, s az volt napjainkban is, egészen haláláig. És miközben elköszöntünk, megcsördült a telefon, „jelentkezett” a harmadik téma: a geisenkircheni munkanélküliek kérték sürgősen a segítségét. Oda is le kell repülnie tehát, legalább egy napra. Köln és Bonn között (a nagydíjas fotó) Már az ajtóból szólok csak vissza: — Köszönök mindent, a rám szánt időt, a fotókat... Ugye tudja, hogy a tiszteletdíjat Magyarországon és forintban fizetjük? Moldvay Mihály valósággal fölháborodik: — De csak nem képzeli, hogy akármilyen pénzt is elfogadnék a képekért egy magyar laptól?! Szóval nem mindig előnyös, ha valakinek három hazája is van. GARAMI LÁSZLÓ 41
