Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-01-19 / 1-2. szám

— Olyan állapotban sohasem lesz egy település, akár falu, akár város, hogy mindene meglenne. Újfalun pedig még ötven év múlva is rengeteg lesz a tennivaló ...

igaz ez, már csak azért is, mert — a tanácséi lököt idézve — Újfalu nemcsak önmagáért város, hanem a környékéért is. És habár azóta megszűntek a járások, s Berettyóújfalu sem járásszékhely többé, központi szerepköre érintetlenül megmaradt. Ami annyit jelent, hogy kórháza, iskolái, boltjai, műhelyei, hivatalai, intézményei nem 17 ezer, hanem 100—120 ezer embert látnak el, fogadnak be, szolgálnak ki, 18—20 környékbeli település mindennapi szükségleteit elégítik ki. Ha egy napon hirtelen népszámlálást tartanának itt, a 17 ezer helyett legalább 22 — 23 ezer lelket számlálhatnának össze, mert napi öt-hatezerre tehető a bejáró dolgozók, tanulók, vásárlók, betegek stb. száma.

De van s lesz itt tennivaló még soká a helybeliek miatt is. Akik még városiasabb városban szeretnének élni. Amikor például a

5

gimnázium igazgatóhelyettesét faggatom, miben látja a különbséget a falu és a város Berettyóújfalu között, így válaszol:

A legszembetűnőbb a külső forma megváltozása: lakótelepek, sokemeletes házak épülnek oiyan részeken, ahol eddig csakis földszintes házak álltak. De az infrastrukturális háttér csak igen nagy csúszással követi a lakótelepeket: elmarad vagy késik a járda megépítése, a környezet rendezése, a bolt vagy a játszótér létesítése ...

Ahány embert kérdezek, annyi kívánság. És egyetlen kívánság sem indokolatlan. A legtöbben utat, járdát szeretnének. Sokan emlegették a csatornázás elmaradottságát (többek között a tanácselnök is: „Ebben a vonatkozásban bizony nem vagyunk még város!” — mondotta). Aztán megmutatták a művelődési házat, amely elég rozzant állapotban volt, s beszéltek a műsorokról is, amelyek az igényesebbeket nem elégítik ki. Akadt, aki a városi rangnak megfelelő sportpályát vagy sportcsarnokot hiányolta. A piacon egy néni tetőt kívánt volna a feje fölé. A kórház egyik betege a korszerű ultrahangos vizsgálókészülék hiányára panaszkodott. És ahány kérés, kívánság, óhaj — annyiszor hangzott el a szó: tanács. Mert mindezt, pontosabban a rávaló pénzt, a tanácstól várják az emberek.

Első alkalommal még hivatkoztam arra — fogadatlan prókátorként —, hogy mindenre azért a tanácsnak sem telik, mert bár a város évi költségvetési kerete több volt 200 millió forintnál, de ebből a kórház elvitt száztízet, aztán a gyermekintézmények, a tatarozások is szinte eszik a pénzt. De gyorsan elhallgattam, mert beszélgetőpartnerem rámutatott az új tanácsházára:

— Ez is olyan sürgős volt?! Mert kereken negyvenmillióba került. Nem lehetett volna még néhány évig a régi — községi — tanácsépületből irányítani Berettyóújfalut? Vagy kivárni, amíg a megszüntetett járási tanács kiüríti a székházát?!

Iiát erre, bizony, nem volt mit felelni, s szerencsém, hogy nem is nekem kell a kérdésre egy tanácstagi beszámolón válaszolnom. Mert valóban: akadt volna ennél sürgősebb építeni való is. És most értettem meg, amit jóval előtte a tanácselnöktől magától hallottam:

— A fő gond általában az, hogy a rendelkezésünkre álló pénzt, eszközöket valóban jó gazda módjára, a legszükségesebbre sikerüljön fölhasználni.

— Ügy látszik, ennél a negyvenmilliónál nem sikerült. És arra gondolok, hogy igaza lehet Dómján tanár úrnak, a gimnázium igazgatóhelyettesének, amikor azt állítja, hogy Üjfalu még félig falu, félig város forma település. Ha végigmegyek egy falusi utcán, drágábbnál drágább (vigyázat: nem szebbnél szebb! inkább csak cifrábbnál cifrább) kerítéseket látok. Valaki elkezdte, a többiek mind túl akarnak tenni rajta és egymáson. Hát így vannak valahogyan új városaink is a tanácsházaikkal. Idézve Kovács Lajost: versenyfutásban. De nem szeretnék igazságtalan lenni: van itt másfajta, nemesebb versengés is. Az üzemek például rendszeresen gyarapítják a központi városfejlesztési alapot. Az üzemek dolgozói pedig külön is, évi egynapi alapkeresetükkel járulnak hozzá a városfejlesztéshez. Ez utóbbi nem kevesebb, mint félmillió fonni. És számottevő Berettyóújfalun a társadalmi munka. Egy éve 180 eze: forintot kapott a város, mert — ismét a tanácselnököt idézem — „dobogós helyezést ért el a társadalmi munkában”.

Ahhoz képest, amit a lakosok szeretnének, nem sok pénz ez, ellenben rendkívül érdekes az a mód, ahogyan az összeget a tanács vezetése elparcellázta. „Tanácstagi alapot” létesítettek ugyanis belőle, s ebből az alapból minden egyes tanácstag kivehetett néhány ezer forintot, hogy a

választókerületében felmerült k sebb napi gondokat, megoldj; Persze, az a három-négyezer vág akár öt-hatezer forint, amit egy egy tanácstag felhasználhatot semmire sem lett volna elég, h ezt a pénzt nem sokszorozták vo! na meg még társadalmi munkáv. az emberek. A Vadaskert város rész utcáinak, járdáinak jó rész például társadalmi munkában ki szült. És hasonlóképpen — a ta nács, a gazdaságok, üzemek és lakosság összefogására építve - tervezgetik az uszoda megépítésé

is.

— Egy-két év alatt elkészülhet ne egy medence, a következő öt éves tervben téliesíthetnénk vázolta a plánumot a tanácselnöl —, hogy ne csak a sportkedvelői leljék benne örömüket, hanem ; mozgásszervi betegek is kúrálhas sák magukat. A mi vizünk ugyan is szinte azonos gyógyértékű ; hajdúszoboszlóival.

— És sikerülni fog? — kérdem nem leplezett kétkedéssel, mer eszembe jut, amit egyik beszélgetőpartnerem mondott:

— A hegyvidéki ember, én legalábbis úgy tapasztaltam, sokka inkább közösségi, mint az idevaló Itt a kutyától be se mehetek égj idegen helyre, hogy valami útbaigazítást kérjek. A hegyvidéker pedig nemhogy beengednek, még meg is kínálnak.

De Kovács Lajos biztos volt a dolgában:

— Ha eleink, összefogva egymással, gyönyörű templomot építettek itt, akkor nekünk, utódjaiknak is sikerül majd a közös alkotás!