Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-03-15 / 6. szám

KÜLFÖLDI MAGYAR DIÁKOK KŐSZEGEN

Mi újság, gj/erekek?

A kőszegi Jurisits Miklós Gimnázium tavaly ősszel külön osztályt indított a külföldön élő magyarok gyermekei számára. Az első tanév kísérleti osztályában jelenleg tízen tanulnak: az Egyesült Államokból, Kanadából, a Német Szövetségi Köztársaságból, Svájcból és Finnországból érkeztek. Érdemes tehát utánanézni, hogy érzik magukat

több mint fél év elteltével?

Fiatalok zsibongó csoportjai áradtak kifelé a kőszegi gimnázium tiszteletet parancsoló, múlt századi épületének kapuján, amikor déltájban odaérkeztünk: a tanításnak már vége. A tanári szobában találtuk meg Mátrai Istvánt, a külföldi diákok osztályfőnökét.

— Minden szempontból kísérleti ez az osztály — mondta. — Ezek a gyerekek több országból, teljesen eltérő alapoktatással, különböző nyelvterületekről kerültek hozzánk, magyarul sem egyformán tudnak. A kétnyelvűség mellett döntöttünk, angolul és magyarul folyik az oktatás. A magyaroktatás egy UNESCO-kiadású képes, magyar nyelvű könyvből történik. A gimnáziumunkban eddig is felvettünk külföldi, magyar származású diákokat, de csak olyanokat, akik jól tudnak magyarul, és rögtön bekerülhettek a hazai gyerekek osztályaiba. Az első év feladata tehát az, hogy azonos nyelvi szintre hozzuk őket, megteremtve a közös tudásalapot is. A következő három évben, az érettségiig azonos szintre kerülnek a többi osztályban tanulókkal.

A tanteremben a fiúk és a lányok éppen tesztlapot töltöttek ki. Amíg befejezték, néztem őket: ki lehajtott fejjel töprengett a válaszokon, ki szorgalmasan húzogatta a kereszteket, s akadt, aki a szomszédját bökdöste, súgjon neki. Pontosan úgy, mint a többi osztályokban. Csak amikor megszólaltak, akkor, az akcentusról lehetett észrevenni, hogy külföldiek.

Az óra végeztével négy diák maradt velünk a teremben. Szőts Patricia, tizenhat éves müncheni lány, aki tavaly a bajor főváros egyik gimnáziumába járt, tökéletesen beszél magyarul. Vele kezdtem a beszélgetést.

— Szüleid magyarok?

— Csak édesapám — felelte. — ö ötvenhatban ment ki az NSZK-ba. Anyám német.

— Édesapádtól tanultál meg ilyen jól magyarul?

— Apámtól és anyámtól, mert ő is beszéli a magyart. No, meg amikor nyaranta hazajövünk a rokonoktól.

— Miért választottátok ezt az iskolát, amikor már egy másik gimnáziumba jártál?

— Sokat beszélgettünk otthon arról, hogy mi szeretnék lenni. Amikor eldöntöttem, hogy orvos, úgy éreztük, itt, Magyarországon van erre a legnagyobb esélyem. Ezért itt kell leérettségiznem, hogy majd Pécsett, az orvostudományi egyetemen folytathassam az orvosi tanulmányaimat.

— Milyennek találod az itteni iskolát a münchenihez képest?

— Szigorúbbnak, elsősorban a tanítási rend miatt. Többet és szigorúbban követelnek a tanárok. Több a tantárgy is . ..

Lantos Péter az Egyesült Államokból, az Oregon állambeli Portlandból érkezett Kőszegre. A magas, jóképű fiú udvariasan és halkan válaszolgatott, s ha úgy érezte, valami „furcsát” mondott, mentegetőző mosoly jelent meg az arcán.

— Nekem mindkét szülőm magyar — kezdte. — A hetvenes évek elején mentek ki az Egyesült Államokba. Én akkor öt-hat éves voltam.

— Miért jöttél Magyarországra tanulni? — Ha őszinte akarok lenni — s mentegetőzően mosolygott —, otthon nemigen tanultam. Rossz volt a bizonyítványom. Az ottani iskola más .. . lezserebb, ez a jó kifejezés. Sokat tanítanak, de valahogy kevesebbet követelnek. S mivel engem érdekel az elektromosság, és repülőgép-szerelő akarok lenni, a szüleim úgy döntöttek, más környezetben talán jobban fogok tanulni. S mert tudok magyarul, természetesnek tűnt, hogy idekerüljek.

— S most mi a benyomásod az oktatásról? — Az már biztos, hogy itt szigorúbbak a tanárok. Teljesen más a tanítás és a számonkérési rendszer is. Jobban rákényszerít a tanulásra.

Az osztály legfiatalabb tagja is Portlandból

Szőts Patricia Lantos Péter

érkezett. A vezetékneve ismerősen hangzott, amikor bemutatkozott: Éltető Tass. Édesapja Éltető Lajos, tanszékvezető egyetemi tanár. A vidám kamaszos kedvességű fiú, mint a válaszaiból kiderült, az egyik legtudatosabb tervező az itt tanulók közül.

— Miért választottak a szüleid magyarországi gimnáziumot a számodra?

— Apám akarta így. Sok minden közrejátszott a döntésben: ismerjem meg édesapám szülőföldjét, szeressem meg, stb. Ezt a szeretetet egyébként édesanyámba is átültette, aki amerikai létére megtanult magyarul.

— Mi hasznát veszed majd a magyar nyelvnek, az itt tanultaknak?

— Valószínűleg fordítani fogok, s egy idegen nyelv tudása az Egyesült Államokban sem hátrány. Mindenesetre abban már most biztos vagyok, hogy a gyerekeimet is megtanítom magyarul.

A tizenöt éves Szabó Ferencet az iskolában kanadaiként tartják nyilván, mert a szülei — bár az Egyesült Államokban élnek —, kanadai állampolgárok. A szemüveges fiú is határozott elképzelésekkel érkezett Magyországra.

— Nem csupán valamiféle nosztalgia az oka Kőszegre jövetelemnek — mesélte. —•_ Szüleimnek ma is nagy a honvágya, minden évben itthon nyaralunk. Ez hatott ránk, a gyerekeikre is.

Azt hiszem, én is visszaköltözöm Magyarországra, mint a nővérem, aki Szegedre ment férjhez.

— Mihez akarsz kezdeni itthon, ha elvégezted a gimnáziumot?

— Továbbtanulok, fordító akarok lenni. Angol-francia-német-magyar fordító.

— Négy nyelv, ez szokatlan . . .

— Első hallásra igen. De én Quebecben laktam, olyan területen, ahol minden ember anyanyelvi fokon beszél angolul és franciául. Ez a két nyelv tehát már adott a számomra. Itthon most a gimnázium végére tökéletesen

Szabó Ferenc Éltető Tass

megtanulok magyarul. S már foglalkozom a némettel is.

Négy fiatalember, akik a világ különböző pontjairól — nagyvárosokból, más életformából — érkeztek a magyar kisvárosba.

— Hogyan érzitek magatokat Kőszegen? Patricia, te hogyan illeszkedtél bele egy ismeretlen magyar város légkörébe?

— Nem teljesen idegen a számomra, mert igaz, hogy Münchenben élek, de már jó néhány nyaramat töltöttem el itthon, a Tolna megyei Fadd-Domboriban. S azt mondják, ha valaki beszél egy idegen nyelvet, az csak érkezik idegenként, de nem marad az.

Éltető Tasshoz fordultam.

— Nemcsak a szüleim döntöttek Kőszeg mellett, magam is így akartam — felelte. — Apám azt mondta, ha akarsz, maradsz, ha akarsz, bármikor visszajöhetsz. Tény, hogy az életforma más, s érzem azt is, milyen rossz, mikor nincsenek mellettünk a szülők, hiányzik az általuk nyújtott biztonság, az otthon. Érzem, milyen, miikor nincsenek elérhető közelben a barátok, akikkel megbeszélhetném a mindennapi dolgokat. Itt vannak már jó ismerőseim, de ez még nem ugyanaz. De mondom, ezt én vállaltam.

— Mi hiányzik nektek a legjobban?

— A szüleim és a testvérem — felelte Szőts Patricia.

— Nekem is a szüleim, a barátaim — csatlakozott hozzá Szabó Ferenc.

— Amit még nem említettem — mondta Éltető Tass —, az a televízió. Otthon sok csatorna van, mindig találok valami kedvemre való műsort.

— Nekem pedig az amerikai ennivaló és a gépjárművezetői engedély — folytatta Lantos Péter.

— Ha volna, vennél egy kocsit?

— Persze.

— És itt miből éltek?

— Az anyagiakra gondol? — kérdezett viszsza Szőts Patricia. — Mindannyian kollégium-14