Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-02-16 / 4. szám

Könnyű motorok Klarinétozik, táncok sebességváltót tervei A könnyű súlyú versenymotor Dr. Szodfridt Imre FOTO : FAVICS PETEK koalíciós kormány számára készített összefog­laló jelentését és abból megismerjük a Nagy Ferenc lemondását közvetlenül megelőző ese­ményeket.) „A Kisgazdapárti felső vezetés arra számí­tott, hogy Nagy Ferenc távollétével el lehet odázni az újabb politikai válság kirobbanását és esetleg ki lehet húzni az időt a békeszerző­dés életbe léptéig .. . Nagy Ferencet felhívta Budapestről titkára és közölte, hogy a kor­mánynak olyan dokumentumai vannak, ame­lyek terhelőek Nagy Ferencre.” (E vallomá­sokról ma már tudjuk, hogy nem feleltek meg a valóságnak.) A Gordon-jelentés szerint párt­ja csak arra szólította fel elnökét, hogy térjen haza, de arra nem, hogy lemondjon. Balogh István államtitkár azonban nem akarta, hogy Nagy hazatérjen, erre utal az is, hogy ő pen­dítette meg: a miniszterelnök hazatértekor „esetleges zavaró körülmények is felléphet­nek”, amivel kellően rá is ijesztett korábbi fő­nökére. Gordon előadásából az is világosan kitűnik, hogy Rákosi Mátyásnak személy szerint is nagy szerepe volt Nagy Ferenc lemondatásá­­ban. Igaz, mint a kormányfői teendők ellátá­sával megbízott helyettes miniszterelnöknek, neki kellett a tárgyalásokat lefolytatnia, de úgy tűnik, messze túllépte hatáskörét. Nem különösebben ügyelt a jogi formaságok betar­tására. Nagy Ferenc a svájci—osztrák hatá­ron a kisfiát hozó gépkocsi mellett aláírta le­mondólevelét. Közben megalakult a Dinnyés­kormány és a lemondólevélre többé már nem volt szükség. ...és azután Az USÁ-ba érkezése után Nagy Ferenc be­levetette magát az emigrációs politikába. A várakozás hullámhegyei a letörtség hullám­völgyeit váltották. 1963 után fokozatosan visszavonult a politikai közéletből. Támogatta a magyar—amerikai kapcsolatok javítását. 1977-ben az amerikai szenátus különbizottsá­ga előtt — a jobboldal támadásait is vállalva — a magyar korona visszaszolgáltatása mel­lett tört lándzsát. Ez a gondolkodási fordulat azonban sokkal korábban kezdődött. A hideg­­háborús korszak kellős közepén — 1951 ta­vaszán —, Trentonban, egy emigrációs össze­jövetelen arról beszélt, hogy 1946-ban, amikor pártja bizalmából miniszterelnök lett, a leg­népszerűtlenebb szerepet választotta. Az emigrációban töltött évei alatt soha nem gon­dolt arra, hogy a remélt politikai fordulat esetén otthon újra vezető lesz. „Haza akarok menni, bisei parasztnak.” 1956 nyarán, a robbanás előtt írt tanulmá­nyában állást foglalt az 1946. évi köztársasági alkotmány, a földreform, a kulcsiparok, a bá­nyák államosítása mellett. Talán komolyan is gondolta. Az amerikai állampolgárságot soha­sem vette fel. A Magyarok Világszövetsége meghívására Magyarországra készült, de 1979. január 12-én szívroham következtében el­hunyt. (Egyike voltam azoknak, akik tragikus módon meghiúsult hazalátogatását előkészí­tették.) Huszár Tibor könyvében a Nagy Ferenc be­szélgetésről ezeket mondja: „A beszélgetés töredékes. Nagy Ferenc az interjú első részét javította ki; halála félbeszakította a magne­tofonszalagon megőrzött szöveg pontosítását.” Ez a megjegyzés szinte jelkép. Egy töredé­kes élet... A „szöveg” a történelem hullám­verései közben időről időre megszakadt. SZÁNTÓ MIKLÓS — A technika kihívását el kell fogadni! — állapította meg Budapesten dr. Szodfridt Im­re, 54 éves autómérnök, a Porsche Kutatóiro­da referense. A negyvenes évek végén még a Győri Va­gongyárban esztergált Szodfridt Imre. Innen vették fel 1950-ben Jurek Aurél járműtanszé­kére a Műegyetemen. Négy év múlva kitünte­téssel diplomázott. Még mint egyetemista a Haladás SK-ban, egy kis Csepel motorkerék­páron versenyzett, igaz, nem valami átütő si­kerrel. Még nedves diplomával beállt dolgoz­ni a Motorkerékpárgyárba. — Nagyon szerettem a szakmámat — mondja —, és ezen belül minden érdekelt, de nem tudtam kiélni magam. Noha egy szót sem tudtam németül, kimentem az NSZK-ba és állást vállaltam a kisautókat gyártó Gogo­­mobilnál. Alig két hónap múltán felajánlották a fő­konstruktőri állást. Rövidesen viszont kidob­ták. Nem sokáig volt állástalan, mert egy traktorgyárban kapott munkát. Hidraulikát szerkesztett. Itt sem maradt sokáig. A VW-hez került. Két év múlva a Mercedesnél tevékeny­kedett, mint mérnök, a hidraulikus sebesség­­váltó kísérleti osztályon. Közben otthon, sza­bad idejében szerkesztett egy padló alatti autómotort, amelyről valahogyan tudomást szereztek a VW-nál. A VW-családhoz számító Porsche Kutatóirodában kötött ki, ahol a se­bességváltó osztályon automatikát tervezett. Jól végezhette a munkáját, mert csoportveze­tő lett. — öt év múlva megbízta a VW a munkahe­lyemet a padló alatti motortervem kivitele­zésére, amelyet két év múlva el is készítettek — emlékezik vissza Szodfridt Imre élete egyik legfontosabb időszakára. — Megkezdődött a felszerszámozás, és amikor már 150 millió márkát elnyelt a munka, a VW új vezérigaz­gatót kapott, aki az Auditől jött át. Ő leállít­tatta a munkát, és a saját stábjával új típuson kezdett dolgozni. Abból lett a Golf. — Nagy csapás volt ez az utasítás? — Igen, elkeseredtem, de azért közben, a budapesti Műegyetemen megvédtem a „Két­ütemű feltöltött motorok áramlástani vizsgá­lata” című doktori disszertációmat. Tudni kell, hogy a Porsche kutató- és konstrukciós központ mindenféle megbízást kap, a bukósi­saktól a léghajóig. így történt, hogy a francia Matra versenyautócég sebességváltót rendelt a 24 órás Le Mans-verseny induló kocsijai­hoz. A munkát rám bízták, és a szerződés szerint a szerkesztőnek a verseny ideje alatt a Matra-boxban kellett tartózkodnia. Onnan néztem, miként nyerte a Matra a versenyt a Porsche előtt. Így győztem is, meg vesztettem is. — Kapott-e szemrehányást a munkaadójá­tól? — Képzelheti! Azóta továbbfejlesztettem ezt a váltót, és ebből lett az elektronikus ve­zérlésű automata PDK (Porsche—Doppelkup­­lungs—Getriebe) sebességváltó. — Milyen lesz a jövő automobilja? — Fontos a helykihasználás, ezért 10—15 év múlva a padló alá kerül a motor. Komoly munka folyik a világ nagy autógyáraiban a zaj- és a hőcsökkentés területén. Ezzel párhu­zamosan kutatni kell az új technológiát. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert van egy jól felszerelt saját műhelyem, amelyben 1967 óta sok kétkezi munkát végzek. Így többek között elkészült a 118 kilós szuperkönnyű ver­senymotorom. Természetesen kétütemű, mert ezen a területen csakis és kizárólag a kétüte­­műeké a siker. Működik már az autóba, eset­leg repülőgépbe is alkalmas padló alatti mo­torom, ennek súlya, űrtartalmától függően 25—30 kiló. Egy azonos méretű hagyományos motor 80 kiló lenne. — Mit csinál szabadidejében? — Minden csütörtökön este klarinétozom és népi táncot járok a stuttgarti magyar népi­es művészegyüttesben. Immár tíz éve. Addig gyakran betegeskedtem, de amióta táncolok, semmi bajom. Most már a 16 éves Melanie és a 12 éves Kati lányom is velem tart. Nem hencegésből mondom, de lányaim magyarul is beszélnek. A feleségem német nő, de már ő is pötyögi a magyart. Sok sikeres előadá­sunk volt otthon és külföldön. Legutóbb Pá­rizsban léptünk fel és nagy sikert arattunk. R. GY. 13

Next

/
Thumbnails
Contents