Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
RUFFY PÉTER: „Végórámig magyarul fogok Tanulni.. — Azt mondják, az újságíró akárhová megy, mindenütt ugyanazt keresi. Ruffy Pétert mi érdekli a külföldön élő magyarok életéből? — A diaszpóra elsősorban azért érdekel, mert születésemmel kötődik össze. Jómagam a Partiumban születtem, ahol románok, szászok, székelyek, magyarok éltek együtt. Már a gyermekévekben megszoktam és természetes tulajdonságommá vált, hogy egy szétszórt népnek vagyok a fia. Nos, miután végigdolgoztam Erdélyt és Magyarországot, talán az illyési szó döbbentett rá arra, hogy minden harmadik magyar a határainkon kívül él. Természetes tulajdonsága az embernek a közösség felé való fordulás. Az ember egy nyájhoz, egy bolyhoz, egy erdőhöz akar tartozni. Valamihez, ami védelmet ad és én ezt a védelmet nem tudom másban megtalálni, mint abban az összetartásban, amely az egy anyanyelvű embereket összefűzi. Egész életemben a türelem ösvényeit jártam és mindig úgy próbáltam ezekről a kérdésekről szólni és írni, hogy ha már ennyire szétszórt nép vagyunk, az anyanyelv védelmében soha ne okozzak bántalmakat és ne sebezzek meg más népeket. Éveken át igen sokszor, igen sokat foglalkoztam a diaszpórával. Tudom azt, hogy sok mindenkit nem tudunk megtartani, de lelkiismereti kötelességünk mindent megtenni azért, hogy az összefűző szálakat ébren tartsuk és szőjük tovább. — Kinek, minek a hatására kezd el foglalkozni a Magyar diaszpóra lexikonával? Hol tartanak most a munkák, folyik-e további gyűjtés? — 1956 után egyre több ismert vagy ismeretlen magyar, rokon vagy világhírű magyar származású ember jött haza megnézni, hogy mi történt ebben az országban. Egyre több külföldön élő magyarral találkoztam. Bár tudom azt, hogy mi kicsinység vagyunk a nagyvilágban, mégis, ez a kis nép számarányán messze túl és messze nagyobb szerepet játszott az egész világ tudományos életében. Bármilyen külföldi lapot ütök fel, bármilyen tudományos munka névsorában böngészek, legyen az egy amerikai lap, vagy a hamburgi Stern, mindenütt találkozom magyarokkal. Ez nem lehet véletlen! Valaha azt mondták, hogy a fasori evangélikus gimnázium több tudóst, matematikust, fizikust adott a világnak, mint a világ bármelyik más középiskolája. Ha nem is fogadom el ezt igaznak, állítom, hogy a magyar egyetemek és középiskolák, vagy az a régi filmgyár, ahol Korda Sándor elkezdte munkálkodását, vagy a régi Zeneművészeti Főiskola, ahol valaha Kodály, Bartók tanított, több muzsikust, több tudóst, több szellemóriást adott a világnak, mint bármelyik, velünk összemérhető nagyságú nemzet. Ez tartja ébren állandó, lobogó érdeklődésemet és szenvedélyemet. — Vajon hány magyar neve került be az imént említett Magyar diaszpóra lexikonába? — Bölöny József, a kiváló, nemzetközileg is ismert jogász, már évek óta munkálkodik azon, hogy a világhirű magyarok lexikonát összeállítsa. Az a levelezés, amit Bölöny József folytatott, páratlan a magyar literaturában. Talán csak Kazinczy híres levelezéséhez hasonlítható. Felkutatta a világ leghírerebb magyar embereinek leszármazottait, őket magukat és így hitelesítette, pontosította az adatait. Én azt hiszem, ennek a könyvnek a kiadása nemzeti és nemzetközi dicsőséget szerezne nekünk. — Miről írna szívesen a külföldön élő magyaroknak? — Kezdem talán azzal, hogy most már — hetvenéves lévén — nemigen utazom sem külföldre, sem az országban. „Kék órának” nevezi a francia irodalmi nyelv azt az állapotot, mikor még nem alkonyodik, de már szürkül. Hát én a „kék óra” állapotában élek és örülök, hogyha visegrádi tuszkulánumomba ki tudok menni a hétvégeken. A világot, ma ha jól ítélem meg, az érdekli, hogy egy kis szocialista ország hogyan tud olyan szocialista társadalmat és olyan szocialista jellegű gazdasági rendszert felépíteni, amely nagyon életképes, amely virágzó és — bár a példák másolásának esküdt ellensége vagyok — amelyből talán részletek megtanulhatók. Egy társadalmat építeni szegénység nélkül és kirívó gazdagság nélkül, riasztó társadalmi ellentétek nélkül, ugyanakkor megengedni azt, hogy a végzett munka és a tehetség arányában gyarapodjanak az emberek. Demokráciát, amelyben például nem kinevezzük, hanem pályázat útján egy-egy gyár élére állítjuk az arra legérdemesebb embereket. Úgy föltornázni a magyar búzatermelést vagy a világhírűvé vált magyar kukoricatermelést, ahogy soha ezt apró parcellákon nem lehetett elérni. De nem lehetett elérni a régi nagybirtokrendszerben sem! Tehát ezek azok az elemek, részletek, apróságok, amelyekkel mi hozzájárulhatunk egyrészt a szocialista társadalom épületének az építéséhez, gazdagításához, tartósításához, másrészt a bizonytalankodó világnak — és itt gondolok a harmadik világra — nyújthatunk némi példát arra, hogy drámák, megrázkódtatások és tragédiák nélkül is fel lehet építeni az ember új társadalmát. Mindezt az értelem mondatta velem, nem az érzelem. De hogy mit csinálok hetvenévesen? Magyarul tanulok, s ez a legkellemesebb, számomra a legszórakoztatóbb időtöltés. Ha akad munkám, természetesen elvégzem, de napról napra tanulok magyarul. Hogyan? Hetvenéves koromra jöttem rá, hogy én milyen gazdag és pompázatos anyanyelv fészkében születtem valaha Nagyváradon. Mondjuk előveszem az erdélyi—magyar szótörténeti tárat és Sütő András szavaival élve, eprészek benne. Kiválogatok olyan szavakat, amelyeket nem ismertem addig. Én azt hiszem, végórámig magyarul fogok tanulni. BOKROS KATALIN Fotó és reprodukció: NOVOTTA FERENC 21
