Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
ÉSSZERŰ ÖNÁLLÓSÁG AZ ÚJ GAZDASÁGI SZABÁLYOZÓKRÓL Samuelson, Nobel-díjas amerikai közgazdász szerint a közgazdaságtanban a szűkös erőforrások elosztása központi szerepet kap. Némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk: a magyar gazdaságirányítás továbbfejlesztése a korábbinál nagyobb súlyt helyez az erőforrások elosztására, vagyis — mivel mind a munkaerő, mind a tőke, de a termőföld is szűkösen áll a hazai gazdaság rendelkezésére — mindezzel ésszerűbben kell gazdálkodni. Hangsúlyozni kell, nem az évente „esedékes”, szokásosnak minősíthető adókulcs-változásról van szó 1985 januárjától, hanem a gazdaság működését gyökeresen érintő újdonságokat is üdvözölhetünk, (vagy illethetünk kritikával) kinek-kinek érdekei szerint. A helyzet megismeréséhez elsősorban a hátteret kell felvázolni. A magyar gazdaságirányítás immár több mint másfél évtizede nem közvetlenül a központi tervek „lebontásával”, hanem közvetett, adózási-, ár- és bérszabályozási eszközökkel, hitelpolitikával, árfolyamokkal befolyásolja a termelőket a népgazdaság tervezett eredményeinek elérésében. A módszer bevált. (Mindez nem jelenti azt, hogy nincsenek gazdasági gondok, csupán azt, hogy ezen az úton sikerült továbbfejlődésre képes állapotban tartani vállalataink zömét, a számunkra kedvezőtlen világgazdasági körülmények közepette is.) A gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztéséről szóló 1984-es döntések a piaci rendszer — a korábbinál nagyobb — térhódítására épülnek, amelynek vezető motívuma: a verseny. Fontos volt e döntéshez az a felismerés, hogy a magyarországi termelésnek mintegy negyede a legkeményebb versenyhelyzetben levő piacokra jut, és ahhoz, hogy ott ne szenvedjen el sorozatos veszteségeket, a hazai piacon is hasonló helyzetet kell teremteni. Mindennek jogi, intézményi, és szabályozási vonatkozásai vannak. Ezúttal a szabályozást vizsgáljuk. A tőke hozama Aki piacon működik, annak sikerét a nyereség méri. Ez sem új elv a gazdaságirányításunkban. Az újdonság az, hogy 1985-től az állami költségvetés a korábbinál kisebb adót vet ki az elért nyereségre. (45 százalékról 35 százalékra mérséklődik a nyereségadó kulcsa. Igaz, most a számítás alapja a bruttó nyereség, de így is 3—4 százaléknyi a csökkenés.) Az indok: ne a jobban, nyereségesebben gazdálkodók fizessenek többet a költségvetésbe. Más szavakkal: ahol nyereséges a gazdálkodás, ott a továbbfejlődés dinamikus lehessen. Lehet a nyereségadót még mindig magasnak, túlzottnak minősíteni, de nem szabad eltekinteni a jelenlegi gazdasági helyzettől. Ennek alapján szükséges (egyelőre) a vállalatoknál keletkező — személyi, és felhalmozási célú jövedelmek elköltését korlátozni, mivel az ország első számú feladata a külföldi adósságállomány mérséklése. A belső felhasználásnak kisebbnek kell lennie, mint a megtermelt termék- és szolgáltatástömeg. így az állami költségvetés bevételeinek is meg kell haladniuk a kiadásokat, tehát visszafogó, megszorító gazdaságpolitikát kell folytatni. Ha már a szűkös erőforrásokra utaltunk, emlékeztetni kell arra, hogy korábban nem követelték meg a kellő és indokolt szigorral, 22
