Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
BRÉMÁBAN - MAGYARUL 1. „Én látom a tanárt" - mondja Klaus Brinkmann (jobbról) 2. Olvasási gyakorlat (balról jobbra: Szűcs József né, Hanna Rath és Weiss Valér) 3. Weiss Valér pontban negyed hétkor nyitja a termet 4. A tanulókat elkíséri a család is Weiss Valér pontban negyed hétkor nyitja a termet, és nem sokra rá már szállingóznak a tanulók a fél hétkor kezdődő nyelvórára. Nem véletlen, hogy tanulót és nem nebulót írtam, mert felnőttek járnak ide, ismerkedni a szép magyar nyelvvel. Gyermek legfeljebb kísérőként jön, mint például Martin is, részben azért, hogy édesanyja szemmel tarthassa, amíg a papa, Klaus Brinkmann tanul, részben pedig, hogy figyelve, nem figyelve, „ráragadjon" néhány magyar szó. Két jelzőt is aggathatnék tehát a brémai Német—Magyar Baráti Kör nyelvtanfolyamának „címerére”. Az egyik: családi. Mert nemcsak Klaus Brinkmannt kísérte el kicsiny fia és magyar anyanyelvű felesége, hanem Szűcs Józsefnéve 1 is itt a férje meg a két kislánya. Aztán jár ide két házaspár, mind a négyen született németek, s egyetlenegy akad csupán, aki egymaga jött: Hanna Rath. A zöm tehát valóban családi körben ismerkedik nyelvünkkel. A másik jelző az előbbi fölsorolásból egyenesen következik: intenzív. Ha hetenként csak egy alkalommal — szerdánként — és csak egy óra hosszat folyik is itt a tanulás, mégis intenzív ez a kurzus, hiszen összesen hét-nyolc növendékkel kell a tanárnak, Weiss Valérnek (ő egyszemélyben a kör titkára is) foglalkoznia. Itt tehát nincs „lazsálás”, mindenkire sokszor sor kerül, s ennek megvan az eredménye is. Most éppen a 'házi feladatot — német szöveget kellett magyarra fordítani — olvassa föl Klaus Brinkmann: — Ezt a szöveget nem értem Minden kezdet nehéz . . . Tisztán, szépen formálva, jó hangsúllyal ejti a szavakat, mintegy eleven cáfolatául a lefordított szövegnek. Hasonlóképp kitűnőt érdemelne, ha lenne itt osztályozás, Hanna Rath is, aki mindössze egyetlen szórendi hibát ejtett a feladatban. Szűcs Józsefné pedig mintha nem is német volna, olyan jól fordít. Később kiderül : három éven át élt férjével együtt Magyarországon. Az anyag pedig igen-igen nehéz lehet annak, áki nem magyar nyelven tanulta kimondani a papát és a mamát, hisz éppen az ailanyi és a tárgyas ragozást gyakorolják gyors egymásutánban, példamondatokkal. Aztán már haladnak is tovább: Weiss Valér szaporán rója a táblára a helyhatározók ragjait: ,,-ba, -ban, -ból; -ra, -on, -ról; -hoz, -ig, -nál, -tói.. Fáradt a kis társaság, amikor vége az órának, de azért néhányan megpróbálnak faggatózásomra válaszolni, hogy miért csinálják. Klaus Brinkmann és Szűcs Józsefné természetesen azért tanulja a nyelvünket, mert házastársa — felesége, illetve férje magyar. Érdekes azonban a mód, ahogyan ezt Klaus megfogalmazza: — Mivel magyar asszony a feleségem, ez nemcsak a családdal — az anyámmal, azaz az anyósommal, a sógornőmmel és a sógoraimmal — fűz össze, hanem Magyarországgal, általában a magyarokkal is .. . S magyarázza, hogy esztendőnként „hazajárnak”, és ő nagyon szeret az emberekkel beszélgetni, barátkozni. — És sikerül? — faggatom. — Még nem egészen. De az idén, amikor Magyarországon voltunk, A SZERZŐ FELVÉTELEI már jobban ment a társalgás, mint előtte egy évvel. És nemcsak nekem, hanem a gyerekeknek is. A legidősebb már f olyékonyan beszél magyarul, Martin (ő a tanfolyam egyik „passzív résztvevője”) most kezd tanulgatni, a legkisebb pedig még csak egyesztendős, ő tehát németül se beszél. Más okból tanul viszont Hanna Rath és a két német házaspár. — Nálam lakik egy magyar baletttáncos (amint megtudtam, a Pécsi Balett volt tagja), akit úgy szeretek, mintha a fiam volna — mondja az idős hölgy. — Saját gyermekem úgy sincs, így hát ő tölti be a helyét, az ő kedvéért tanulom a nyelvet. És nem is tegnap óta, hanem immár két és fél éve. Hanna egyébként már háromszor járt Magyarországon, lakója hozzátartozóinál. Először még egyáltalán nem értette a magyart, csak azt mondogatta, ha szóltak hozzá, hogy „schön, schön”, de harmadjára már egész jól megértette lakója családját, s így híven tolmácsolhatta, amit vele üzentek. És a két házaspár? Holdorfféknak van Bremenben egy magyar származású zenetanár-zeneszerző barátjuk, Plieseréknek pedig ugyancsak akad a baráti körükben magyar, de nem az NSZK-ban, hanem idehaza. És végül — majd megfeledkeztem róla! — van még egy 23 éves fiatalember hallgatója a tanfolyamnak, akit Szigethynek hívnak ugyan, de már az édesapja is csak néhány szót tud nyelvünkön. Ö meg azért tanul, mert belépett abba a korba, amikor az ember elkezd érdeklődni származása iránt. Meg akar ismerkedni elei nyelvével, az óhaza történetével és irodalmával. És ez az érdeklődés oly erős volt benne, hogy még „névadó” városába, Szigetvárra is ellátogatott. A tanulókat tehát már érteném. Mindegyiknek pontosan megfogalmazható, racionális oka van, amiért tanul. De miért tanít, miért titkárkodik, szervez, utazgat (ottlétem idején például éppen Bonnba készült, a magyar egyesületek, körök vezetőinek megbeszélésére) Weiss Valér? Miért munkálkodik a brémai Német —Magyar Baráti Kör vezetőségének többi tagja, például azok, akik most is itt vannak a nyelvtanfolyamon: Szűcs József, a „kasszás”, azaz pénztáros és Sinkovics Jánosné, a nemrég megválasztott alelnök? A titkár egy ideig gondolkodik, aztán elmosolyodik: — Azt is mondhatnám, hogy önző okokból. Annak idején az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a magyar —könyvtár szakon szereztem diplomát. A könyvtárosság sohasem állt közel a szívemhez, annál inkább a magyar és a tanári pálya. így hát heti egy órán át azzal foglalkozhatom, amit igazán szívből szeretek. — És a titkár kodás? — A köri munkát azért csináljuk, hogy megismerjük egymást, hogy legyen kivel összejönni, beszélgetni — feleli helyette is Szűcs József. — És még valami — toldja meg Kati, azaz Sinkovicsné: — így időnként alkalmunk adódik, hogy felfelvillantsunk egy-egy szikrát a magyar kultúrából — a nem magyaroknak is. A rendezvényeinkre sok német eljár, és a mi legszebb jutalmunk, ha látjuk, hogy ők is, a magyarok is jól érzik magukat egymással. G. L. 12
