Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
I Felelősen részt vállalni a közös feladatokbóliß BESZÉLGETÉS KOVÁCS ATTILA Éil REFORMÁTUS PÜSPÖKKEL■■ íispök úr, hogyan lett lelkész, hogyan alakult lelkészi pályája? — Szüleim visszaemlékezései szerint ötéves lehettem, amikor kijelentettem, hogy lelkész akarok lenni, amelyben bizonyára nagy szerepet játszott a családi otthon légköre. Maradandó hatással volt rám továbbá a gyülekezeti élet és a debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, ahol középiskolai tanulmányaimat végeztem. Ily módon egyre több szál kapcsolt össze egyházammal, és amikor 1953-ban leérettségiztem, szinte magától értetődően jelentkeztem a debreceni Theológiai Akadémiára. Tanulmányaim befejezése után egy évig a kollégium „széniora”, azaz ifjúsági veztője voltam. Ezt követően debreceni gyülekezetekben dolgoztam beosztott lelkészként, és közben egy tanéven át a münsteri Theológiai Fakultáson (NSZK) ösztöndíjasként tanultam. 1961 tavaszán egyházunk Budapesten működő központi hivatalába, a Konventi — mai nevén — a Zsinati Irodára osztottak be. A Külügyi Osztálynak lettem munkatársa, majd előadója, 1968-tól pedig osztályvezetője. 1979-ben választottak meg a Dunántúli Református Egyházkerület püspökévé, és egyben a veszprémi gyülekezet lelkészévé. Ha az életemről és a pályámról szólok, azt sem hagyhatom említés nélkül, hogy feleségem hosszú időn át óvónőként dolgozott és négy fiunk van. — A magyar állam és a református egyház kapcsolata a kezdetektől kedvezően alakult. Az Önök hitelveiben melyek azok az értékek és célok, amelyek egybeesnek a mai Magyarország céljaival és érdekeivel? — A református egyház és az állam mai kapcsolata hosszú, problémáktól sem mentes, de kedvező irányú folyamatban formálódott ki. Alapvető fontosságú lépésnek bizonyult a már 1948-ban. tehát viszonylag korán megkötött egyezmény. Az említett, és még korántsem lezárult folyamat során kialakult az a gyakorlat, hogy a felvetődő új kérdések tárgyalások útján oldódnak meg. Ugyanakkor számos területen körvonalazódtak az együttműködés lehetséges, ma már állandó gyakorlattá vált formái is. A második világháború után egyházunknak analógia nélküli, eladdig ismeretlen helyzetben kellett megtalálnia útját és feladatait az új társadalmi viszonyok között. Ehhez lelki-szellemi erőfeszítésre, sok teológiai fáradozásra volt szükség, önkritikusan — egyházi fogalommal élve: bűnbánatban — fel kellett dolgozni azokat a történelmi hibákat és eltévelyedéseket, amelyeknek gyökere a hitünk alapját jelentő evangélium iránti engedetlenség volt. Fel kellett ismerni múltunk előremutató értékeit is. Újra fel kellett fedezni hitünk olyan alapvető elemeit, amelyek az idők során elhomályosultak. Végül azt az etikai-szociáletikai jellegű kérdést kellett feldolgoznunk, hogy milyen úton kell hitünk alapján járnunk a szocialista társadalmi viszonyok között. A hitből fakadó etikai cselekvés olyan területekre vezetett el bennünket, ahol széles körű együttműködés alakulhatott ki más világnézetű emberekkel és az állammal is. Etikai tájékozódásunk két alapvető jelentőségű bibliai tanítás újrafelfedezésére és érvényesítésére épült és épül ma is. Az egyik úgy foglalható össze, hogy Jézus krisztus Ür létére szolgált és az emberért végzett szolgálatba bevonja az egyházat. A másik tanítás a szeretet krisztusi parancsa, amelyet a Biblia emberei a változó körülmények között mindig időszerű módon hirdettek és igyekeztek gyakorolni. Ennek lehetőségét kerestük mi is az új viszonyok között. Innen kiindulva nagy hangsúlyt nyert számunkra a szűkebb és tágabb emberi közösségek, a család, a nép és az emberiség javára végzett szolgálat, a béke építése és védelme, valamint a cselekvő hazaszeretet. Felismertük, hogy társadalmi szolgálatunk alapvető formája az olyan, hitünkből fakadó etikai kötelezettségek teljesítése, mint az igazi munkaerkölcs, az elesett, a beteg és az idős emberek felkarolása, az ifjúságért hordozott felelősség, a gyermekáldás Vállalása és az önzetlen szülői szeretet, az öngyilkosság és az alkoholizmus elleni küzdelem. Ugyanakkor egyházunk — a többi egyházhoz hasonlóan — felelősen kíván részt venni a jövő építésében. a gondok hordozásában, az ország előtt álló feladatok munkálásában is. — Milyen a magyar református egyház kapcsolata a magyar egyházakkal és vallásfelekezetekkel? — Az egyháztörténet jelenlegi szakaszát világszerte ökumenikus korszaknak nevezik. Az egyes egyházak vagy felekezetek egyfelől megőrzik identitásukat, hűségesek hitelveikhez és hagyományaikhoz, másfelől a korábbinál erősebben jelentkezik az összetartozás tudata, az egymáshoz való közeledés és nem egy területen az együttműködés szándéka. Egyházam tagja a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának. Ez a testület a hazai református, evangélikus, baptista, methodista, különböző nemzetiségű ortodox egyházak és a Szabadegyházak Tanácsa együttműködéséhez biztosít szervezeti keretet. Ma már a közös teológiai munkának, a magyar nyelvű Bibliáért hordozott közös felelősségnek, a társadalmi szolgálat terén és a békemunkában végzett együttes fáradozásoknak évtizedekre visszatekintő, értékes hagyományai kapcsolnak össze bennünket. Történetileg természetesen az evangélikus egyházzal ápolt kapcsolataink nyúlnak vissza legmesszebbre. A békemunka terén végzett együttműködésünk új és gyümölcsöző formát öltött tavaly, az Egyházközi Békekonferencia megalakulásával. Az ökumenikus Tanácsban társult egyházi közösségek mellett e Békekonferenciának tagja az unitárius egyház és az izraelita hitfelekezet is. Itt jegyzem meg, hogy évek óta folyamatban van hazánkban a református—zsidó párbeszéd. A református és római katolikus egyház kapcsolatában is megnőtt az érintkezések száma, erősödött a jó akaratú érdeklődés egymás élete és munkája iránt, egyes területeken együttműködés bontakozott ki. Hogy konkrétumot is említsek, egy korábbi, de előremutatónak bizonyult eseményre utalok. Dr. Lékai László bíboros prímás, esztergomi érsek 1976- ban történt érseki beiktatásakor az ökumenikus Tanács tagegyházainak képviseletében dr. Bartha Tibor református püspök, a Tanács és a református Zsinat elnöke mondott köszöntő beszédet. Aki csak egy kicsit is ismeri az egyháztörténetet, az tudja, hogy ez az esemény valami újat jelzett. Elsősorban a békéért és a népért végzett szolgálat bizonyult olyan területeknek, ahol legnagyobb a közeledés, és legerősebb az együttműködés. Befejezésül utalni szeretnék egy olyan eseményre, amely nem csupán a református egyház más egyházi közösségekhez fűződő viszonyát érinti, hanem valamennyi magyarországi egyház és hitfelekezet szempontjából is nagy jelentőségű esemény volt. Arra gondolok, hogy képviselőik 1984. március 29-én az ország házában találkoztak egymással, hogy a „Felelősség a hazáért és emberiségért” téma jegyében tanácskozzanak. Ez a történelmi találkozó meggyőző erővel kifejezésre juttatta azt az elkötelezettséget, amellyel a magyarországi egyházak és hitfelekezetek a haza javáért és az emberiség békéjéért fáradozni kívánnak. — Külföldön, és különösen az Egyesült Államokban igen nagy tradíciójú, erős magyar református egyházak működnek. Milyen a kapcsolatuk? — Egyházunk 1967-ben ünnepelte alkotmányozó zsinatának 400. évfordulóját. Erre az ünnepi alkalomra addig soha nem látott számban gyülekeztek egybe a világ minden tájáról a magyar református egyházak, gyülekezetek és csoportok képviselői. Ismét beigazolódott, hogy a közös hitvallás és egyháztörténeti örökség rendkívül erős, időtálló kapocs. A közös anyanyelvvel, a közös kulturális és történelmi háttérrel együtt olyan alap ez, amelyre a jövőben is lehet építeni. Az ünnepi találkozó nagy ösztönzést adott a kölcsönös kapcsolatok bővítésére és elmélyítésére. Egyházunk képviselői külföldi útjaik során is felhasználnak minden kínálkozó érintkezési lehetőséget. Küldtünk már lelkészeket kisegítő szolgálatra Dél-Amerikába. Amerikai teológus tanult a budapesti Theológiai Akadémián. Szinte minden évben folytat egy-egy fiatal lelkészünk az Amerikai Egyesült Államokban (különösen Princetonban) ösztöndíjas tanulmányokat, és ennek során régi kapcsolatok erősödtek és újak jönnek létre az ottani magyar reformátusokkal is. Az érintkezés az évek során egyre természetesebbé vált. Személyes élményként említem, hogy az utóbbi két évben a Református Világszövetség Ottawában tartott nagygyűlése és az Egyházak Világtanácsa vancouveri nagygyűlése alkalmával a magyar küldöttséget meglátogatták, vendégül látták és gyülekezeti látogatásra hívták meg a környék magyar református lelkészei. Sok más országban élő magyar református lelkész gondol szeretettel egykori iskolájára, szám szerint legtöbben a korábbi sárospataki Református Kollégiumra, amelynek találkozóira nem egyszer szép számban el is jönnek. A kapcsolatok örvendetes fejlődése arra is ösztönöz, hogy a jövőbe tekintsünk. A külföldi magyar reformátusság fiatalabb rétegeiben is sok jelét tapasztaljuk az óhaza és az anyaegyház iránti érdeklődésnek. Úgy érzem azonban, egyre inkább előtérbe került az a feladat, hogy a kapcsolatok folytatódását munkáljuk annak a nemzedéknek a körében is, amelyet már kevesebb személyes emlék, családi szál fűz a hazai egyházhoz. — Püspök úr, a Magyarországi Református Egyházon belül milyen jellemző vonásai vannak a Dunántúli Református Egyházkerületnek és székhelyének, Veszprémnek? — Dunántúlon — mint általában az országban — a reformátusság alkotja a második legnagyobb egyházat, de itt arányszámunk kisebb, mint a többi földrajzi térségben. Ennek velejárója, hogy egyházkerületünk területe viszonylag nagy, lélekszáma ehhez képest kisebb, a gyülekezetek túlnyomó többsége pedig közepes vagy kis létszámú. Emellett lelkészeink számos szórványt is gondoznak. Különös gondot jelentenek az egyházkerületen belüli nagy távolságok. Előny viszont az áttekinthetőség és az, hogy talán könnyebben alakul ki a gyülekezetekben az összetartozás tudata és a meleg, családias légkör. Veszprém az egyetlen hely Magyarországon, ahol ugyanazon városban római katolikus és protestáns püspök dolgozik. Emlékezetes számomra, hogy dr. Paskai László jelenlegi kalocsai koadjuktor érsek, akkori veszprémi megyéspüspök, megboldogult elődöm temetésén e szavakkal jellemezte kapcsolatunkat: „Sok közös munka kapcsolt össze bennünket. Összekötött az egy evangélium, az egy Űr Jézus Krisztus, az egy keresztség, összekapcsolt az egy magyar népnek és hazának, közös városunknak, Veszprémnek a szolgálata.” Beiktatási beszédemben a magam részéről készségemet kifejezve idéztem e klasszikus tömörséggel megfogalmazott mondatokat, amelyek ma is érvényesek. Feladataimat és az azokhoz kapcsolódó elkerülhetetlen gondokat a felekezeti arányszámok csupán némileg és áttételesen befolyásolhatják, de alapvetően nem ezek határozzák meg. Legfontosabb feladatom, hogy főgondnokunkkal, Somogyi József szobrászművésszel, a Képzőművészeti Főiskola rektorával együtt — öszszefogva az egyházkerület vezető testületéivel és tisztségviselőivel — gyülekezeteink épülését és a hitből fakadó szolgálatra való felkészülését munkáljam. Külön öröm a számomra, hogy ezt egy olyan szép, kulturált, fejlődő, ősi és egyben modern városban élve tehetem, mint amilyen Veszprém. L. S. 11
