Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-02-04 / 3. szám

„azon fáklyának fényénél, melyet Németországban gyújtottam volt meg...”

KÖRÖSI CSŐM A SÁNDOR ÉLETE II.

U>

C ÖL*

Cl #»*• Ä- ‘V

^ /.V# C.C~'^K cl< / *■ *

;

XL <t ^ •’' x '

t* íí *JZ, ^ ,

'C A. .“í ^ 'c^.\K

SL r a ^íc /I W/ / 7

t ^ '('w 4 t-» ti W" <L*_ 4. r> • / * < t if^ » ■' . < / «* 4 4,« 4,

J /

u * *- •• • '< ■ •= •• 'í. <•'

X<Z- 7 2JL +</

.-XL-**— ti. '.« K-* J' .• /■ -ó.\ r\;

^tye^^íy’ <" yi-íf,

Js . ^.

t j* m .-. V. . -Az emlékíró Ujfalvy Sándor följegyzése szerint Körösi Csorna Sándor nem szívesen, békétlen lélekkel ment Göttingenbe: szinte külső nyomásnak, rábeszélésnek engedve csak: sajnálta fogyó idejét, hiszen harmincadik évén túl járt már.

Egyik rábeszélője Gyarmathi Sámuel lehetett, az összehasonlító nyelvészet kiváló művelője, aki két évig élt Göttingenben, s hazatérve megbecsült tagja volt az Erdélyi Múzeum folyóirat körül csoportosult tudósoknak, a „kolozsvári tudós kör”-nek.

S hogy azért Csorna Sándor Göttingenben sem járt egészen hiába, azt éppen tőle magától tudjuk. Egyik levelében, amelyet 1820-ban Teheránból írt profeszszorainak, Enyedre, azt mondja, hogy „azon fáklyának fényénél, melyet Németországban gyújtottam volt meg, elindultam nemzetem eredete felkeresésére.”

Fönnmaradtak göttingeni

könyvkölcsönzései: Dantét, Boccacciót, Schillert, Herdert, Fénelont, Marmontelt, Euripidészt, Horatiusi kölcsönzött. Igazi „européer” volt, mondhatnánk, de nála sántít egy kissé ez a besorolás; nem pusztán európai: eurázsiai lélek volt, ahogyan „Az ázsiai poézis”-ról tudósán értekező Csokonai is, akinek műveit jól ismerhette: két sorát ázsiai magányában idézte föl, s vetette papírra. Érdeklődése, szellemi nyitottsága századunkban leginkább a török és arab népzenét szláv és román

folklórt is gyűjtő Bartók egyetemességével mérhető csak.

Göttingenbe menet a Bécsben hivatalnokoskodó Ujfalvy előtt még lázongva fakadt ki „— Nem meggyőződésem visz: az emberek előítéletét akarom kielégíteni.” Visszafelé jövet azonban már arra a kérdésre, hogy „a göttingai tudományos aknákban mi nemes érceket zsákmányolt ki” — fölcsillanó szemmel válaszolta: — „Reménységem fölött: zsidó exegétist (bibliai szövegmagyarázatot), főleg az arab és török nyelvet, mik tervemnek főtényezői...” S a búcsúvételkor — Ujfalvy szerint — „lelkesedve volt, ahogy sohasem láttam azelőtt”:

„Barátom! A nagy kérdés megoldása — elődeink ősi lakhelyét fölfedezni — az én feladatommá vált. A nagy célnak megfelelő lesz egykor jutalmam.”

De hát voltaképp mi is volt ez a cél, a kitűzött pontos útiterv?

Költészettani oktatója — a maga is inkább költő, mint tudós — Hegedűs Sámuel azt írta, hogy „Első terve, mely iránt beszélgetéseink közt megegyezőnk, az volt, hogy Odessának induljon, onnan Moszkaunak, s aztán valamelly kereskedőtársasággal Irkuczknak, és azután próbálja meg, ha valahogy béhatolhatna a’ chínai kőfalak éjszaki tájához.”

Miért éppen oda? Hegedűs hite szerint azért, mert ott volt a hunokkal rokonnak vélt magyarság bölcsőhelye.

Gyarmathi Sámuel viszont azt

írta 1819 áprilisában a pesti egyetem professzorának, Schedius Lajosnak — pártfogást keresve az útra készülő vándornak —, hogy „ő kész Constáncinápollyon által menve, öszvejárni Asiának sok vidékeit, Caspium Tenger környékeit, Muszkaország részeit, Finniát, ’s talán Lapponiát is.” — vagyis Körösi Csorna Sándor nem zárkózott el a finnugor rokonság lehetősége elől sem: kész volt „egy úttal” megvizsgálni mindkét rokonságot.

Más forrásokból azonban tudjuk azt is, hogy Göttingenben Blumenbach professzor (akitől orvostudományt is hallgatott) fölhívta figyelmét a török népek közé tartozó ujgurokra, akikre akkor irányult az európai tudósok figyelme. Blumenbach valószínűnek tartotta, hogy a Kelet-Turkesztánban, illetve Kína nyugati határán, Kám tartománytól északkeletre lakó ujgurok (az „ugorokkal való véletlen névrokonság okán is) voltak a magyarság ősei: s ez is belejátszott a magyar tudós úticéljának végső megtervezésébe.

Arab tanulmányokat már azért folytatott, hogy Konstantinápoly könyvtáraiban a magyar őstörténet kútfőit tanulmányozza. Hogy pedig orosz földön is biztonságosan haladhasson célja felé, Göttingából hazatérve szláv nyelveket tanult Temesváron és Zágrábban 1819-ben. Azon év novemberében

indult útnak. Nem volt könnyű az elindulás .. . Már Ujfalvynak arról panaszkodott, hogy „Sietnem kell e földről, hol még az érettebb emberek is tele vannak előítéletekkel. Megtámadtak mindenfelől, hogy útitervemmel hagyjak fel, mert kivihetetlen, s hogy eszelősség szüleménye. És én keblemben fiatal éveim óta táplált vágyaimat értük feláldozzam; amire tizenhárom élő és holt nyelvet szereztem meg; mire annyi nélkülözés és sanyargatással készítem el testemet!”

Egykori préceptora, Hegedűs Sámuel így próbálta visszatartani: „Innen Enyedről, ha kell, egy vesszőcskével kezemben elmegyek Londonig és senki sem bánt; de Közép-Ázsiát beutazni nem egyes embernek való feladat...” Ezért fáradozott pártfogója, az idős Gyarmathi Sámuel azon, hogy „ezen érdemes Magyart vegyék be azon utazó társaságba”, amelyet Alexander Humboldt szervezett Ázsiába. Végül mégis bottal, tarisznyával, egyedül vágott neki „könnyűszerűleg öltözve, mindha csak mezőre indulna frissülés végett”. Pedig november vége volt már. Zsebében mindössze száz forint, amelyet Kenderessy Mihály kormányszéki tanácsos ajánlott föl neki minden évre. A további segítséget önérzetesen elhárította: „semmit sem fogadhatok el mond.

14