Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-02-04 / 3. szám
Utak és útvesztők Polémiák a nemzeti önismeretről Milyen forrásokból táplálkozik nemzettudatunk? Hogyan formálják ezt a társadalomlélektani kategóriát a múlt és a jelen, a hagyományok és az adott kor hétköznapjai? A közelmúltban két, nagy visszhangot kiváltott cikk is foglalkozott a nemzettudat, és ennek részeként a nemzetiségi kérdés összetevőivel, és néhány olyan jelenséggel, amely nem a konstruktív nemzettudatot szolgálja. 7,r * / ^ 4 1. A göttingeni egyetem képe Csorna idejében 2. A göttingeni egyetem könyvtárának olvasóterme 3. Körösi Csorna ajánlása szótárának a göttingeni egyetem részére küldött pél. dányában 4. Göttingeni professzora, Heeren, aki ismertetést írt szótáráról és nyelvtanáról mert ha siker nem lenne, azt hánynák, csak pénzt akartam felszedni, s tovább álltam. Majd mikor azt írnám itt a méltóságos tanácsos uraknak, ,végre magyarok között vagyok, de pénzem nincs többre mennem’, és akkor jőne segély, hálával fogadom, mert én meg a nemzetnek megfizethetetlent adnék.” Elindulásáról fennmaradt egy anekdota: „Éppen akkor találkozott vele Teleki Jóska, ki mint deákot ismerte, — de nem szándékát. — Hát hová Körösi úr? — Ázsiába! — volt a felelet. Teleki: Nem ismerek ilyen nevű falut a vidéken...” S az anekdotában kételkednénk, ott van hiteles útlevele, amely többek közt ezt mondja: „Viszen magával__egy zöld viasszos vászon Tarisnyát, benne változót, úti kölcséget. Megyen ... Nemes Enyed Várossából Szebenen és a Beresstorony Passuson keresztül Nemes Oláh országba Bukarestre. Szabadságot nyert az ott maradásra ... nyolcz hetet. ___Költ N. Enyeden Nemes N. Enyed Várossá magistrátussa. Gyűléséből 1819-ben November 23-án. Kiadta Császár György mk. Nótárius.” SZILAGYI FERENC A Népszabadság Pach Zsigmond Pállal, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökével, az MTA Történelemtudományi Intézetének igazgatójával, az MVSZ alelnökével közölt interjút. A beszélgetés egyebek között áttekintette viszonyunk alakulását a történelmi Magyarország területén élő népekhez. „ ... Ha egy kicsit közelebbről megnézzük az akkori magyar kormánypolitikát a nemzetiségi kérdésben, először is azt kell megállapítanunk, hogy a trianoni béke igazságtalanságainak orvoslására a magyar uralkodó körök nem az etnikai elv alapján megindokolt revíziót iktatták programjukba és propagandájukba. Egy integrális revízió gondolatáról volt szó, tehát a történelmi Magyarország helyreállításának a vágyáról, céljáról — az egyetlen Horvátország kivételével. A másik elképzelés, ami a Horthy-korszakban az uralkodó köröket vezette, az az illúzió volt, hogy a nemzetközi viszonyok úgy alakulnak, hogy majd egy védő hatalom segítségével lehetővé válik a teljes revízió. Hogy ezt a ,védhatalmat’ miként keresték már a húszas években is nyugat felé, majd aztán délnyugat felé, végül pedig hogyan vált ezzé a ,védhatalommá’ a hitleri Németország, s mi volt mindennek iszonyú következménye — azt mindnyájan jól tudjuk. Az ellenforradalmi rendszer vezető politikusai, miniszterelnökei gyakran beszéltek arról, hogy ha majd elhozza az alkalom, akkor méltányos, megértő politikát kell folytatni az ismét a magyar államhoz kerülő nemzetiségek irányában, s nem fukarkodtak valóban becses magyar történelmi hagyományokra való hivatkozásokkal sem. Nos, amikor eljött az alkalom, akkor az uralkodó körök, utódló kormányelnökök szembeszökően mutatták meg — Szekfű Gyula, saját korábbi nézeteivel is szemben, metsző kritika tárgyává tette ezt .Forradalom után’ című könyvében 1947-ben —: mi mindent felejtettek el a méltányosságról szóló ígéretekből, s mi mindent nem tanultak a történelemből. Persze nem álltak egyedül ebben. Amikor a Horthy-hatóságok az Észak-Erdélyben élő románokat nyomorgatták, akkor az Antonescu-rendszer a Dél-Erdélyben élő magyarokkal szemben járt el hasonlóképpen ... 1919-ben az antantpolitikának sikerült — felhasználva a nemzeti-nemzetiségi kérdés megoldatlanságát, éles feszültségeit — a magyar szocialista forradalom ellen felvonultatni a szomszéd államok fegyveres erőit. És mi lett az eredmény? Közép- és Kelet-Európa első világháború utáni politikai átrendeződése, amely nem szabadságot, hanem a társadalmi és nemzeti egyenlőtlenségek fennmaradását és elmélyülését hozta a Duna-táj népeinek. A román burzsoá-földesúri rendszer a pusztulásra érett Habsburg-monarchiát megdöntő 1918-as őszi forradalmak után úgy lépett a magyar úri hatalom örökébe Erdélyben, hogy Magyarországon a Tanácsköztársasággal szemben a horthysta ellenforradalmat segítette győzelemre, a Romániai részévé vált területeken élő nagyszámú magyar lakossággal szemben pedig az osztály- és a nemzetiségi elnyomásnak a korábbitól lényegileg semmiben sem különböző formáit valósította meg. A két világháború közötti korszakban ... a Horthy-rezsim demagóg jelszavai könnyen lelhettek visszhangra, ha a román királyi kormányzat erőszakosan románosított, mint ahogy a királyi Románia vezető körei is könnyen hivatkozhattak arra, hogy a Magyarországon hatalmon levő arisztokraták nem is a magyar nemzeti sérelmek orvoslását, hanem erdélyi nagybirtokaik visszaszerzését kívánják. És mi lett a macska-egér harcnak, az ádáz acsarkodásnak az eredménye? Országaink egyaránt védtelenné váltak a nagyhatalmi nacionalizmus, a Harmadik Birodalom expanziójával szemben; egyaránt a német fasizmus csatlósaivá lettek. Hitler jól ki tudta használni a magyar és a román nacionalizmus viszályát és ellenségeskedését... Nem, mi igazán jól tudjuk, hogy az .ellennacionalizmus’ semmiféle gyógymódot nem kínál. Ezen a ponton átfogóbban, körültekintőbben és felelősebben kell gondolkodnunk, mint irodalmi közéletünk egyik-másik képviselője, akik valóságos problémákkal vívódva időnként álmegoldások felé hátrálnak. De hát melyik író vagy történész érezheti magát biztosítottnak tévedésekkel szemben, amikor múlt és jelen mázsányi súlyú problémáival küszködik?” * Fekete Sándor az Űj Tükör című hetilap hasábjain egy olyan — Romániában megjelent — írást vesz kritikai elemzés alá, amelynek egyes állításai a nacionalizmust táplálják, így megzavarhatják a szomszéd népek egymást becsülő együttélését. A Kísértetek című publicisztika így kezdődik : „Egy bizonyos Mircea Pop így ír a kolozsvári Ütünk november 11-i vezércikkében: »A román nép szellemiségének egyik állandó öszszetevője a békeszeretet, az építés vágya. Nemcsak hódító nép nem volt, amely legyőzött és elnyomott volna más népeket, de még hadat is csak életbevágóan fontos időszakokban viselt, amikor nemzeti léte forgott kockán. Ezek tehát védelmi vagy felszabadító háborúk voltak«. Fekete Sándor így meditál: Mint a történelem iránti kíváncsisággal, ám kételkedési hajlamokkal is megvert alkat, egy kicsit mégis tamáskodom. Vajon, amikor Antonescu marsall csapatai a Szovjetunióra törtek, miért gondolták a román »nép és vezetői«, hogy most aztán »óhatatlanul ki kell állniuk a világ elé« és óhatatlanul Adolf Hitler oldalán?” Az 1918—19-es magyarországi eseményekről írva Fekete Sándor felteszi a kérdést: „ ... Mivel Mircea Pop szerint a románok történelmük folyamán csak védelmi vagy felszabadító háborút viseltek, 1919-ben melyik változatot gyakorolták? A védelmit? Budapesten is, hatalomra segítve Horthy hóhérait, még mindig a hazájukat oltalmazták? Vagy netán felszabadítónak kell minősíteni háborújukat?” A tanulságokat pedig így öszszegzi: „De ennek a »felszabadító« harcnak a szocializmus szótárában ellenforradalmi háború a neve. Mircea Popnak és eszmetársainak tudniuk kell, hogy a történelem sovén átírásának veszélyekkel terhelt színjátékához nem statisztálhatunk némán. Népeink jelenlegi és jövőbeli barátságának fontos ügyét mi nem alapozhatjuk a múlt meghamisítására. De éppen a közös ügy érdekében e polémiát sem kívánjuk prolongálni. A magyar és román nép történetének némely szomorú epizódját ok nélkül felhánytorgatni, régi sebeket felszaggatni nem célja egyetlen felelős magyar értelmiséginek sem.” 15
