Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
BÚCSÚ GOMBOS ZOLTÁNTÓL Az amerikai magyarság nagy öregjeinek csapata ismét megfogyatkozott. Elhunyt Gombos Zoltán, az Amerikai Magyar Népszava és a Szabadság lapegyüttes tula j donos-f őszerk esztő j e. Az újságszerkesztők és hírlapírók képzeletbeli mennyországában azóta már a nagy elődökkel, Berkó D. Gézával és Kohányi Tihamérral vitatják, melyik is volt lapjaik igazi aranykora. Mikor utoljára beszélgettünk, már gyengélkedett. Azon tréfálkozott, hogy mindenképpen szeretné megvárni a Szabadság születésének századik évfordulóját. Nem adatott meg; a szellem erős volt, de a test gyengének bizonyult. Pedig sok erőre volt szüksége annak, aki évtizedekre vállalni merte és tudta, hogy magyar lapot tartson fenn Amerikában — miközben annak a nagy hullámnak tagjai, akik igényelték, olvasták, szerették és centjeikkel fenntartották ezen újságokat, lassanként elmentek, csendesen pihennek szerteszét magyar Amerika temetőiben. Gombos Zoltán hivatásának érezte, szenvedélyesen szerette lapjait és csak a legutóbbi időben — az egyre súlyosbodó betegség kényszere miatt — adta tovább, Ady szavaival „az Őrzőknek”, fiatal kezekbe. A tömegkommunikáció nagyszerű szakembere volt, a szerkesztő és az üzletember sajátos keveréke, ahogyan Kohányi és Berkó is. Talán nem is lehetett másként az amerikai újságírás öldöklő versenyében. Gombos Zoltán a Demokrata Párt egyik befolyásos politikusa lett, aki a sajátos, a választásokra összpontosuló amerikai politikai életben sikerrel kamatoztatta remek propagandaérzékét. Jó amerikai volt és hűséges magyar. Erdélyben született és nyomban érettségi vizsgája után vándorolt ki az USA-ba. Sohasem élt Magyarországon. Talán ez is magyarázza, hogy mindig szembenállt azokkal, akik vagyont és hatalmat vesztettek Magyarország felszabadulásával. Neki nem volt oka viszszasími az „elveszett paradicsomot”. Egy közeli barátjától hallottam, hogy annak idején Eckhardt Tibornak is lehetősége volt az Amerikai Magyar Népszava megszerzésére és perre is sor került köztük. Ezt Gombos Zoltán nyerte meg. A magyar jobboldal sohasem bocsátotta meg. 1945 után Gombos sem rokonszenvezett az új magyar rendszerrel, de amikor 1964-ben hazalátogatott, tárgyilagos naplót írt élményeiről, felismerte, hogy az egyedüli út a kapcsolatok erősítése. Meggyőződése volt, hogy hosszú távon ez felel meg az USA politikai érdekeinek is, ezt követeli meg magyar patrióta volta is és haláláig hűséges maradt ehhez a felismeréshez. A Magyarok Világszövetsége céljait helyeselte, támogatta. Már első naplójában közölte Beöthy Ottó, az akkori főtitkár nyilatkozatát és két évtized során a Világszövetség egymást váltó vezetőinek és a magyar külpolitika illetékeseinek szavait a szövetség aktuális céljairól, munkájáról. Sokat tett a magyar kultúra megőrzéséért. Művészcsoportok utazásait szervezte, filmeket mutatott be. Részt vett a III. Anyanyelvi Konferencián. Segített kiépíteni Cyrus Eaton azóta is szilárd magyarországi kapcsolatait. Az Intercontinental szálloda felépítésében is része volt, a partnereket közvetítette. Gombos Zoltán tanácsára hozta haza egy clevelandi evangélikus lelkész özvegye és adományozta a Széchényi Könyvtárnak Szenczi Molnár Albert 1620-ból való első magyar Imádságos Könyvét. Gombos Zoltán is azok közé tartozott, akik az USA-ban a korona visszaadása mellett álltak ki. Cyrus Vance külügyminiszter társaságában az amerikai társadalom küldötteként tagja volt annak a delegációnak, amely a történelmi ereklyét Budapesten átadta a magyar nép képviselőinek. A helsinki megegyezés folytatására hivatott madridi értekezleten az amerikai kormány felkérésére tagja volt annak a társadalmi küldöttségnek, amely a leszerelésről és az enyhülésről tárgyalt. (Utolsó találkozásunk során keserűen beszélt arról, hogy az erőfeszítések meghiúsultak.) A „Washington Award” kitüntetettje volt. Sok mindenről beszélgettünk 1982-ben, Clevelandben. Egyetértett azzal, hogy itt lenne az ideje — hazai részvétellel — megírni az Amerikai Magyar Népszava és a Szabadság közel százéves történetét. Javasolta, hogy dolgozzák fel a lapok első világháború előtti gazdag irodalmi anyagát, hiszen Gárdonyi, Mikszáth. Ignotus és más kiemelkedő írók ismeretlen műveit találhatnák meg e hasábokon a szakemberek. Hazalátogatni készült, de ezt már meghiúsította súlyos betegsége. Gombos Zoltán termékeny és sikeres életpályája befejeződött. Halála súlyos vesztesége az egyetemes magyarságnak. Emlékét tisztelettel megőrizzük. — ó — s Gombos Zoltán, Boldizsár Iván és Szántó Miklós a Parlamentben, a magyar korona visszaadásának ünnepségén FOTÓ: IVOVOTTA FERENC Tavaly, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen létesült Salgó-alapitvány okiratának aláírásakor készítettünk interjút Mr. Nicolas Salgóval, aki a beszélgetés során érdekes képet rajzolt gazdasági és közéleti pályájáról. Salgó úr időközben az USA nagykövete lett Budapesten. A nagykövet most budapesti rezidenciáján fogadta a Magyar Hírek főszerkesztőjét, és a találkozón az USA és Magyarország kapcsolatairól és ezen belül mindenek előtt az amerikai magyarságról, ennek a szülőfölddel kialakult sokrétű kapcsolatairól folyt a beszélgetés. A legutóbbi világ-népszámlálás alkalmából meglepően nagy számú — több mint másfél millió amerikai — mondotta, hogy számon tartja családja magyar gyökereit. Nagykövet úr az amerikai magyarságot sikeres etnikai csoportnak tartja-e? Véleménye szerint gazdagították-e a maguk kultúrájával az amerikai kultúrát? — Aki arra kíváncsi, milyen is az amerikai magyarság hozzájárulása az amerikai kultúrához, annak egyszerű, de meggyőző példaként említeném meg azt a budapesti filmkiállítást, amely pontosan bemutatta, milyen óriási szerepet játszottak a magyar művészek a világhírű amerikai filmipar és különösen a hollywoodi központ kialakulásában, történetében. Volt egy szellemes mondás, amely a maga túlzásával is jól kifejezte a lényeget: „ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a filmnél, nem muszáj magyarnak lenni, de bizonyos, hogy segít a pályán.” — Amikor Washingtonba kerültem, a Watergate komplexumhoz, az első igazgató magyar volt. Azt mondták, csak idő kérdése és a vállalatnál mindenki magyar lesz. És ez majdnem igaz is lett. Minden etnikai csoport tagjai összetartanak és így van ez a magyaroknál is. Ha valaki kivándorol, igyekszik biztosítani a hátát rokonnal, honfitárssal. Az a tapasztalatom, hogy a magyar csoport zártabb, összetartóbb és a magyarok sikereinek ez egyik titka. Persze sajátosság, hogy a bevándorló a partraszállás órájától amerikainak érezheti magát: egyszer magyaráztam is egy tőzsgyökeres amerikai barátomnak, hogy az én „amerikaiságom” értékesebb, mint az övé, aki egyszerűen beleszületett, míg én akartam amerikai lenni. És ehhez nem kellett feladni a magyarságomat sem. Nálunk nem hátrány, ha valaki nem az USA-ban született, nem beszél tökéletesen angolul, hiszen Amerika egy bevándorlókból alakult nemzet. (A régi, lebecsülő ,,hunky” kifejezés a monarchia iránti ellenszenvből eredt, de ez az előitéletesség régen eltűnt). — A magyar részvétel az amerikai életben rengeteg értéket teremtett a gazdasági, a kultúrális életben, a tudományban. A magvar — kis nép létére — aránytalanul sok kiemelkedő „agyat” adott. Valószínűleg az ország geopolitikai helyzete tette... — Ez a táj mindig „szeles”, vi-4
