Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-11-10 / 23. szám
fis&ráftöS HUNGÁRIA ÉS MAGYARORSZÁG HATÁRÁN... Háromszáz évvel ezelőtt született Bél Mátyás, a magyar szellemtörténet talán legjelentősebb polihisztora. Erre az alkalomra jelentette meg a Szépirodalmi Könyvkiadó „Magyar Ritkaságok” sorozatában azt a szövegválogatást, melyet Tamai Andor állított össze „Hungáriából Magyarország felé” címmel. Bél Mátyás életműve mindmáig javarészt ismeretlen volt a magyar olvasók előtt, holott a magyar és a szlovák irodalomtörténet, valamint a magyarországi német kultúrhistória is sokat köszönhet hagyatékának. Mintegy féltucatnyi tudomány tekinti egyik szellemi atyjának, a teológiától a néprajzig, a nyelvoktatástól az alkímiáig, a nyelvtörténettől a tudományszervezésig és a természetföldrajzig: a barokk utáni klasszicizáló latint vezette be és tanította; tanulmányt írt a régi hun—szkíta irodalomról, tanított németül és szerkesztett szlovákul, előszót írt a cseh—szláv nyelvtanhoz, magyar nyelvtörténeti kutatást kezdeményezett; „mellesleg” harminc évig prédikált mint pozsonyi német evangélikus lelkész, gondoskodott a Pozsonyi Tudós Társaság fölállításáról; Besztercebányán tanítóskodott és társalgási nyelvgyakorlatokat szerzett ... Ügy vélte: „Mivel bizonyos, hogy alig van Európában olyan ország, melyben a tudományok dolga rosszabb volna, mint Magyarországon, a haza nemesebb lelkű fiainak arra kell törekedniük, hogy a hibát minden erővel megszüntessék...” Ekképpen hangsúlyozta a tudományok és tudós társaságok iránti közöny megszüntetésének fontosságát, a régi és az új Magyarországnak leírásával, a Notitia című alapmunkájával pedig hozzájárult ahhoz, hogy a 18. század első évtizedeiből szaktudományos színvonalú följegyzések maradhattak meg a Felvidék városai, Pozsony megye mezőgazdasága, népének élete, Nagyszombat és Besztercebánya, Ocsova és Nógrád állapotáról, népszokásairól, táji-természeti sajátosságairól, földrajzi kincseiről. Bél Mátyás a 17—18. század fordulójának jellegzetesen középkelet-európai gondolkodója volt, azé a történelmi korszaké, mely a feudális nyűgökkel terhes Hungária és a polgári fejlődést, a felvilágosodást sürgető Magyarország időhatárán található. Szellemében a papi alázat: „Sohasem voltam olyan öntelt, hogy azt gondoljam, valami irigylésre méltó származhatik tőlem”, vállalásában polgári öntudat jelentkezik: „Le kell törölnöm e szégyenfoltokat, hogy ennek a hajdan oly virágzó országnak képe ne a mi hibánkból beszennyezve öröklődjék az utókorra”. A most műveiből kiadott szemelvénygyűjtemény a bizonyíték rá, hogy nem túlzott, midőn egy dolgozatában így nyilatkozott meg: „... Nem hanyagoltuk el a haza iránti szeretetet és kötelességtudatot...”. Elkötelezettsége és tanítása nemcsak a korabeli olvasókra hatott — számunkra is példaértékű lehet. A. GERGELY ANDRÁS BALF MÚLTJA ÉS JELENE Az egykori vendégfogadó haltja, ma A Sopronhoz közel fekvő Balfon már a rómaiak idején pezsgő fürdőélet folyt; napfényre került két korabeli forrásfoglalat és a római út egy darabja is. A honfoglalást követően elsőként egy 1199- ben keltezett oklevél említi a települést, Farkasd néven. Később a falu elnémetesedett, a neve is „Wolf” formában él tovább. (Ebből lett először Bolf, majd Balf.) A mozgalmas középkori múlt emléke a szőlőhegyen emelkedő katolikus templom, melyet 1336-ban említ oklevél. A temetőben díszes, művészettörténetileg is figyelemre méltó, szív alakú sírkövek vannak a 18. századból. (A temető falánál 1944— 1945-ben a fasiszták által Balfon és környékén elpusztított több mint ezer munkaszolgálatos, politikai üldözött emlékművei állnak. Itt pusztult el Sárközi György és Halász Gábor író és Szerb Antal, kora neves irodalomtörténésze, írója.) Sopron városa a 16. század közepén kezdett a balfi gyógyvizes forrásokra nagyobb gondot fordítani. 1560-ban a város főbírájának kérésére I. Ferdinánd császár engedélyezte, hogy Balfon fürdőépületet emeljenek, és fürdőpénzt szedjenek. Rövid időn belül valóságos „csodatévő” híre kelt a balfi víznek, és sokfelől érkeztek gazdag fürdővendégek. E század húszas éveitől vízgyógyászat, villanyosztály, röntgen segítette az idült mozgásszervi betegségben szenvedők gyógyulását. A források vasas, kénes iszapját iszappakolásra használják. A savanyúvíz — a hajdani István forrás — vizének palackozása 1900-ban indult meg. A balfi gyógyfürdő ma már országos hírű gyógyhely, teljes korszerűsítése 1971-ben vette kezdetét és néhány éve megújulva fogadja a gyógyulást kereső vagy a csendes, nyugodt környezetben pihenni vágyó hazai és külföldi vendégeit. Üj forrásokat fúrtak, modern fürdőrészleg és 180 ágyas gyógyszálló épült, helyreállították a hajdani 18. századi vendégfogadót és a fürdőkápolnát. Szép, húszholdas park közepén emelkedik a gyógyszálló és a hozzá csatlakozó fürdőépület. Naponta 5—600 beteget tudnak itt fogadni, kezelni: az egykori vendégfogadót nívós szállodává alakították át. A balfi források — Fekete-forrás, Silvanusforrás, Farkasd-forrás — kénhidrogén-tartalmú vize elsősorban idült reumatikus betegségek gyógyítására kiváló, de eredményesen használják idült gyulladásos nőgyógyászati betegségek és egyes bőrbetegségek gyógyítására is. Használata jelentősen hozzájárul a kötőszövetek, porcok és csontok regenerálódásához. (borbély) 18 0. MŰEMLÉKVÉDELEM Jó szolgálatot tesz a műemlékvédelmi és építészettörténeti szemle, a Műemlékvédelem című negyedévenként megjelenő folyóirat, melynek főszerkesztője Gerő László, Ybl- és Herder-díjas építész. A lap huszonnyolcadik évfolyamának idei második számától kezdődően megismerkedhet az olvasó más országok műemlékvédelmi munkájával és tapasztalataival is. Ezzel beteljesedik az építészettörténet hazai és külföldi kutatóinak régi kívánsága: szerintük ugyanis egy-egy műemlék keletkezésének, típusának, alkotójának meghatározásához szükség van az országhatárokon túl mutató területek feltárására is. A lap ez évi 2. száma például csaknem teljes terjedelmében Jugoszlávia vajdaságbeli emlékeivel, illetve műemlékvédelmi munkájával foglalkozik. A magyarázó jegyzetekkel bőségesen ellátott, fényképekkel, alaprajzokkal illusztrált cikkek rövid összefoglalója angol és szerbhorvát nyelven is olvasható. Slobodan Jovanovic Műemlékek a Vajdaságban című cikkében megírja, hogy a vajdasági architektúrának Lechner Ödön 1893-ban épült szabadkai Leovits-palotája, majd Jakab Dezső, Komor Marcell, Lajta Béla, Spiegel Frigyes, Magyar Ede, Baumhom Lipót, Raichle J. Ferenc és mások művei bevezetik az építészetbe a népi motívumokat, és színes kerámiát is alkalmaznak. Kiemeli a szabadkai zsinagógát, a városházát és a sajátos kiképzésű Raichle-palotát, valamint a zentai tűzoltóotthont. „E létesítmények túnyomó részét — írja a cikk szerzője — az utóbbi tíz évben végzett átértékelés során a törvényileg védett műemlékek állományába sorolták, s ezzel meg is tették a döntő lépést, melynek lényege, hogy a műemléki értékek felbecslésekor nemcsak a létesítmény életkorát, hanem tényleges művelődéstörténeti, művészeti és egyéb minőségeit is figyelembe kell venni.” Az említett épületek közül néhányról: a zentai tűzoltó otthonról, Lajta Béla alkotásáról, továbbá a szabadkai zsinagógáról, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezéséről, képekkel illusztrált külön cikk is olvasható. A több mint 150 oldalas folyóirat ismertetett száma foglalkozik még a györgyéni tanyavilág építkezésével, a pannon házépítés módozataival, a pásztorépítmények kutatásával, egy Duna menti falu, az oklevelek szerint már 1318-ban ismert Béreg lakóházaival. A hazai építészet köréből Csongrád megye települési jellemzőiről szól egy tanulmány, és a somogyvári volt Széchenyi-kastélypark kialakításának történetéről és a karbantartás mai gondjairól szerzünk tudomást. A tájékoztató rovat a többi közt Scheiber Sándor professzor Jewish Inscriptions in Hungary — From the 3rd Century to 1686 (Zsidó feliratok Magyarországon a 3. századtól 1686-ig) című monográfiáját méltatja, amelyet az Akadémiai Kiadó és a leideni E. I. Brill Verlag jelentetett meg, továbbá Béla Duránci: A vajdasági építészeti szecesszió című kötetét (Fórum Könyvkiadó) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye műemléki bibliográfiáját ismerteti. — h —
