Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-10-27 / 22. szám

1. Keresztury Dezső 1976-ban, Bécsben, a Herder-dij átvételekor

FOTO: A. H. EBNEK

2. Portré a hetvenes évekből

3. A költő és Kodályné Péczeli Sarolta

4. Dr. Gosztonyi János és Keresztury Dezső

a Magyarok Világszövetsége Elnökségi ülésén

FOTO: NOVOTTA FERENC'

Emlékké dermedve

A tégla közt megint kinőtt a fű a kőküszöb előtt, a terraszon, a rózsák másodszor virítanak, színük fölizzón mély a délutáni napban, a jázminbokrokon sűrű a lomb, a nagylevelű bodzaágak átengedik a sárga fényt, diófánk ernyőt tart az egész fölé; a kép szerkezetét téglalapok tagolt hálóján alig lengő levelek árnyat fénnyel szövő lágy foltjai jelölik ki s a hátteret lezáró fenyő szálkás, hegyesedő, kemény árnyéka; zajjal vegyül a madárfütty, a légyzümmögés épp olyan álmosító, pillanatnyi, szelíd, mint a telt perc öregapám zöldárnyú verandáján, ahol gyerekszívem elhatározta, hogy amíg csak élek emlékezetem úgy őriz meg mindent: kőpadlót, kertibútort, fölfutó szőlőt, dió kesernyés illatát, a pléhtető pengését a tűző napban, a lányok énekét, a pilledt idős ember szunnyadó szuszogását; — most újra érzem: élni jó, akár megvénülten is, itt, kőasztalom mellett, mely ükapámé volt: ez a perc is úgy legyen mozdulatlan bennem, mint kőbe dermedt pille, bár idő mossa, felejtés foszlatja, de így lehet láncszem, átmenet, folytatódás.

Szilánkok

í.

Lesz-e még időm?

Bízhatom benne?

Lesz-e még erőm?

Bár lenne, lenne!

Fut az idő,

látok-e előre, s vissza?

Ez a tető?

Nyomom a szél fölissza.

2.

Barátok, ellenségek mind behullnak az Idő kútjába, ahol nyomtalanul beissza őket iszapja a múltnak, élük, görcsük kisimul.

3.

Ahogy bezáródik az ablak, a szenvedélyek ellobognak; ha emlékké szépülnek, akkor kinőnek a fakó szavakból; s ha a valóság szembesül velük: elfoszlik mindenik.

4.

Parókák változtak, szakállak, copfok, diabolók, csigák, a kosztümök divatjukmúlttá váltak; — de hány nappalt, hány éjszakát

mészároltak, reszkettek, ettek-ittak át az uralkodók, rabszolgák, harcosok, hogy ne legyen éh-szomjas, száraz kard és torok.

5.

A beszéd: küzdelem a némaság ellen; az élet is a pusztulás visszája; a nappal s az éj együtt számít: remélj!

6.

Nem csak szavakkal beszélünk, Mit ér magában a szó?

Dal, sikoly, ha örülünk, félünk: a szó épphogy jelezni jó!

21