Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-10-27 / 22. szám
KERESZTURY DEZSŐ KÖSZÖNTÉSE „...ki magát, mint jó eső, kerteknek adta át. 55 A költők minden verssorában, jelzőjében, gondolatfűzésében visszadobban a gyermekkor, az ifjúság színhelye, környezete. A jó költő sohasem szakad el „szőkébb hazájától": gyermekkora tájaitól, vidéke népétől, annak gondolkodásától, vérmérsékletétől. Petőfi és az Alföld, Illyés és Rácegres, a példa rá. Valamint Keresztury Dezső és Zalaegerszeg. Nem valamiféle provincializmus ez. A hazához kötődés sohasem provinciális. Példa erre, hogy a nemrég nyolcvanadik születésnapját ünneplő „Dezső bácsit" hogyan köszöntötte szülővárosa — s hogy az ünnepelt alkotásaiban hogyan csendül vissza a szülőföld szeretete. E bensőséges kapcsolódás bemutatásával tisztelgünk mi is az állami díjas akadémikus, irodalomtörténész Keresztury Dezső jubileumán. A költő szülőházának teraszán, Zalaegerszegen Elkötelező családi hagyomány indította útjára. Ősei részben szorgos földművelő, részben a magyar kultúra ügyét szolgáló literátus kisnemesek, értelmiségiek. Édesapja, Keresztury József a századforduló többretörő értelmiségéhez tartozott. Azok sorsosa, akik nem törődtek bele a magyar ugar sivárságába. Ebben a kisvárosban ők, néhányan azért küszködtek, hogy korszerűbb ipart, virágzó kerteket, mozduló kultúrát élesszenek a zalai dombok ölében. Keresztury József vitázott a villanytelep felépítéséért, a telefon bevezetéséért, muzsikált a város zenekarában, cikkeket írt a korszerű szőlőkultúráért, és erre példát is mutatott saját Jánka-hegyi birtokán. Három évig a város növekvő terhét polgármesterként is magára vállalta, amíg össze nem omlott az I. világháború rátornyosuló terhei alatt. Ennek elismerése késztette a megnövekedett várost arra, hogy Keresztury József hajdani szőlőhegyi hajlékát — fia elképzelését felkarolva — helyreállítsa, emléktáblával jelölje; Németh János keramikusművész szép domborművével ékesítse. Jelkép is lehetne: a szépen helyreállított épületet nyolc évtizede még a városon kívül emelte gazdája, ahol — fia hexameterei szerint — „jó bora termett kis Zala-parti hazámban, apámnak is ottan a Jánka hűs agy ágú fia-dombján.” örülünk annak, hogy Dezső bácsi is jó szívvel tér ide vissza. Évtizedeken keresztül a város nem nagyon kereste a kapcsolatot távolra került fiával. Két évtizede, a nevezetes zalaiakat bemutató kiállításon szerepelt először, majd 1968-ban az elszármazott zalaiakat bemutató televíziós műsorban — nagy örömünkre — Gábor Miklós és Üjlaki László színművészekkel idézték fel régi emlékeiket. Nem sokkal később felkértük, hogy előszót írjon a város képeskönyvéhez, s azóta egyre erősödő, kölcsönös kapcsolat fűzi Öt szülővárosához. 1975. október 20-án Városi Tanácsunk ünnepi ülésén dr. Keresztury Dezsőt a „szülővárosa iránt nem szűnő érdeklődése és szeretete alapján” a város díszpolgárává fogadta. Ez alkalommal mondott emlékező, köszöntő szavaiból szeretnék néhány sort visszaidézni: „Az ember élete végéig ha tisztességesen törődik azzal, amiért felelős, tanulnia, törekednie, dolgoznia, fáradnia kell. Ettől a várostól a gyermekkori élményeken túl több ajándékot is kaptam. Az egyik ajándék a hűségé. Azok az emberek, akik engem itt neveltek, s akikkel később is kapcsolatban álltam, arra neveltek, hogy ahhoz a földhöz, amelyen megszülettem, mindvégig hűséges legyek. Ettől a földtől én az arányérzéket, a mértéktartást, az igazi nemes értelemben vett realizmust tanultam. A város legnagyobb érdemének is azt tartom, hogy az elmúlt 30 év alatt lejátszódó fejlődésében ezt valósította meg. Nem futott előre, amikor még nem volt hozzá megfelelő ereje, de okosan használta fel azokat az erőket és lehetőségeket, amit a megelőző három évtized kínált. Nekem, őszintén szólva, nagyon imponált, nagyon kedves volt, büszke voltam rá, ahogy a város központját helyreállították, ahogy a paraszthatárba építették az új épületeket.” Ezek az őszinte gondolatok jelennek meg későbbi vallomásaiban, műveiben, amelynek mindannyian részesei vagyunk. Sorsának egyik horgonya — bár bejárta a fél világot — mindig itt nyugodott. Érdeklődése ide kötötte, költészetében ma is feltűnnek a táj, e város emberei, emlékei: „Jó menni hát és visszatérve jobban látni és elmondani az itthoni kis boly ügyét.” Volt egyetemi lektor Berlinben, tanár és igazgató az Eötvös Kollégiumban, általános iskolai rendszerünket megteremtő miniszter, fordító, szerkesztő. Státusa szerint volt nyugdíjas könyvtári osztályvezető, tényleges tiszte szerint termékeny lírikus, figyelmet keltő cikkek írója, akadémikus, a Magyarok Világszövetségének egyik vezetője... Mindezt egységbe fogja a hűség és a felelősség, a szolgálat. A szolgálat, akár klasszikus íróink kritikai kiadásának apró munkájával törődik, akár a fogalom latin nevével — a magyar kultúra miniszterségét volt kénytelen vállalni, általános iskolai óraterveket bevezetni, a dolgozók középiskolai tanulmányi rendjét szabályozni, a nemzetiségi tanulók oktatását rendezni. Szerkesztette a német irodalom kincsesházát, a magyar irodalom, majd zene képeskönyvét, gondozta az elmúlt évek egyik nagy könyvsikerét, Arany János „Kapcsos könyvé”-nek eredetit idéző kiadását. Szolgálat volt az is, hogy értő igazítással felmutatta Madách Mózesének drámai erejét, az évszázada színpadra nem méltatott műből megteremtve az elmúlt évtized egyik legváratlanabb színházi meglepetését, a 450-szer játszott, és még az utolsó előadáson is — telt ház előtt közreadott színművet. És országnyi közönség őrzi emlékezetében a Televízió Ady versmondó versenyének zsűrijében társaival vitázó szigorát és feszültséget oldó bölcs humorát. A felelősség késztette arra, hogy a Magyar Nyelv Hetén tartott előadásával a magyar nyelvről régóta gyűrűző vitát a nemes értelemben vett „nagypolitika” összefüggésrendszerébe emelje fel, figyelmeztetvén: „A nyelv olyan, mint a nép, amely alkotja, használja, újítja.” S a magyar nyelv ápolását, megőrzését is szolgálja a Magyarok Világszövetségében vállalt tisztségével, Bécsben, Üjvidéken, Kölnben tartott előadásaival. Többször inti olvasóit: figyeljenek őseik derék szavának zengésére. Am az utódokra is hallgat: „Szeretek beszélgetni a fiatalokkal, sokat tanulok tőlük, valamit talán ők is tőlem.” Ezért szívesen látott vendége egykori iskolájának, a Zrínyi Miklós nevét viselő gimnáziumnak. Odaérkezvén nemcsak a neves öregdiáknak jár ki a köszöntés és üdvözlet, hanem az iskola mai tanácsadójának, törekvései segítőjének is. Olyan barátnak, aki jó szóval buzdítja, két alapítványának anyagi erejével is serkenti azokat a diákokat, akik kitűnnek a zene, a magyar nyelv és irodalom tanulásában és ápolásában. 70. születésnapja táján megkérdezték tőle: minek örül legjobban e kerek évfordulón? „Annak, hogy úgy érzem, szükség van még rám.” — hangzott tűnődő válasza. Egyik töprengő versének gondolatsora is erről vall: „Mi vagy? Nem magadnak: a többieknek: Tudom, vannak, kik becsülnek, szeretnek, S juthat-e embernek több, ki magát mint jó eső, kerteknek adta át.” Ezekkel a gondolatokkal kívánunk a következő évek tevékenységéhez, tanulmányaihoz, az Arany Jánosról készülő könyv befejezéséhez sok szeretettel igen jó egészséget, a munka örömét és sikerét. Hisszük, hogy az évforduló a további erőgyűjtésre is alkalom, melyet Dezső bácsi Égő türelem című kötetének szép verse, a Kapcsolatok idéz fel: „Mert gyönyörűség száguldani, de jó gyalogolni is: Megállni tűnődve, nem a végső ormon — még az úton, ahonnan ellátni minden égtáj felé: s jó nézni magunkba is.” DR. KUSTOS LAJOS Zalaegerszeg tanácselnöke 20
