Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-10-13 / 21. szám

HOLLANDUL GONDOLKOZNAK, MAGYARUL ÉREZNEK KÖNYVKÖTŐ IPARMŰVÉSZ Nem, nem ök fogalmaztak így, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör ve­zetői — Kibédi Varga Katalin, Csi­kós Hedvig, Kibédi Varga Áron, Csikós Imre és Tóth Miklós —, akik­kel Amszterdamban volt módomban beszélgetni a Kör tevékenységéről, történetéről, céljairól. Mert csakis kívülálló merészkedhetik el odáig, hogy a címadás kedvéért pár szó­ban foglaljon össze egy immáron harminchárom esztendős, s az esz­mei-felfogásbeli forrásokat tekintve még régebbi pályát. Lám, azok, akik tevékeny részesei voltak a magyar kultúra egyik legjelentősebb nyugati műhelyeként tisztelt Kör történeté­nek, keresik a szót, a mondandóju­kat legpontosabban fedő árnyalato­kat — pedig mindannyian nyelvünk fölényes birtokosai —, holott nem először fogalmazzák meg céljaikat, nem először tekintik át a megtett utat, amint egyik beszélgetőpartne­rem, Tóth Miklós is tette „Az em­bernek próbája” című emlékkönyv­ben, a „Mikes” fennállásának 25. év­fordulóján, 1976-ban. — Hogyan is kezdődött? A gondolat — kötetlen, mindany­­nyiukat érdeklő eszmecserére hívni össze a Hollandiában élő magyar fiatalokat, felekezetre való tekintet nélkül — Tüski Istváné volt, aki akkor teológusként tanult, s immá­ron évtizedek óta a hollandiai ma­gyar reformátusok lelkipásztora. E szép tervet érlelő beszélgetés másik két résztvevője szintén teológus volt: Végh József és Tóth Miklós, aki ta­nulmányában és beszélgetésünk so­rán is nyomatékkai említi a „bala­­tonszárszói szférát", a Magyar Élet konferenciákat a Soli Deo Gloria nyaralótelepén, amely ihlethette is az ötletet, de mindenképpen „magá­tól értetődővé” tette annak elfoga­dását, megvalósítását. Az első, ut­­rechti összejövetelen „úgy megörül­tünk egymásnak, hogy a folytatás már egyszerűnek tűnt — írja a Kör „történésze”. Az utrechti hétvégek rendszeressé váltak, később a hol­land televízióban is sikerrel fellépő tánccsoportot szerveztek, bemutat­ták — 1953-ban — Az ember tragé­diája falanszter-jelenetét. 1956-ban a hollandiai magyarság száma is megnövekedett. „Rengeteg diák, értelmiségi volt az újonnan érkezettek közölt” — emlékeznek — s mi igyekeztünk mihamarabb be­vonni őket a Kör vezetésébe.” Egyi­kük, Prágay Dezső — ma a buffalói egyetem biokémikusa — ötlete volt a Tanulmányi Napok elindítása, mely fórum azóta az egyetemes ma­gyar kultúra számontartott műhe­lyévé, hasonló fórumok „sugalmazó­­jává” érett, s nem utolsósorban a magyarországi és a határainkon túli magyar kulturális élet közötti egyik hídként szerzett érdemeket. Magyar­­országi vendégeik sorában ott talál­hatjuk irodalmi és tudományos éle­tünk számos reprezentánsát, hogy csak néhány nevet említsünk, ven­dég előadójuk, vitapartnerük volt: Juhász Gyula, Csoóri. Sándor, Mé­szöly Miklós, Berend T. Iván, Kosa Ferenc, Szabolcsi Miklós, Ránki György, Béládi Miklós, Pomogáts Béla, Hoppál Mihály, Horányi özséb ... 1980-ban kelt az a kezde­Az embernek próbája Emlékkönyv 4 HullanJiai Mikfí Kelemen Kör fennállöiinak Imizönölöjik érforjnlöjám 1976 Hollandul Mikes Kelemen Kör ményezésük, amely újabb szálat je­lent a hazai irodalmi élet felé. Ma­gyar Irodalmi Figyelő című soroza­tukban egy-egy jelentős alkotót — köztük számos magyarországit — mutat be a felkért előadó; a számá­ra éppen legkedvesebbet, a szerinte legtehetségesebbet. A „választott” diplomát is kap erről, mint ahogy kapott ez ideig többek között Ester­házy Péter, Nádas Péter, Hajnóczy Péter, Rába György. A Tanulmányi Napok, a továbbra is rendszeres évközi összejövetelek témáit felsorolni itt aligha győznénk, ezekről egyébként is teljes áttekin­tést adnak a Kör kiadványai. A ren­dező elvet beszélgetőpartnereim a kö­vetkezőképpen írták le: „Mindannyiszor magyar témákat állítunk a középpontba, és mindig általános, emberi szemszögből. Min­den irányzatnak, vélekedésnek sza­bad teret engedünk, a magas szín­vonalat azonban elvárjuk. Egyetlen dolognak, mégpedig a szélsőségek­nek nem lehet helye körünkben, mert a szélsőség mindig antihumá­­nus. Nem a politika, hanem a kul­túra, a tudomány világa számunkra az irányadó.” (Nem politizálni — vethető közbe — manapság persze nagyon nehéz. Hiszen maga a téma, a vita tárgya is hordozhat politiku­mot. Ha jól értettem. „Mikesék” sem ennek lehetőségét tagadják, csupán azon törekvésük mellett igyekeznek kitartani, hogy tárgyuk vizsgálata — ha „politikus” is — az egzaktság és ne politikai szándékok jegyében történjen meg.) „A kultú­rát pedig — folytatják — szélesen értelmezzük. Bár tematikánk na­gyobbik része kétségtelenül a huma­niórák körébe sorolható, helyet ka­pott benne — például — a szeizmo­lógia vagy az orvostudomány is.” Vajon honnan származtatható, miből fakad a fent jellemzett tole­rancia? Mint minden kérdésemre, erre is közösen születik a válasz: „A holland egyetem alaposan át­gyúrt bennünket. Alapelemünkké vált az az egyetemi szabadság, ami a legrégebbi nyugat-európai polgári demokrácia türelmét, toleranciáját tükrözi. Bizonyos, hogy a »Mikes« csak itt, Hollandiában válhatott olyanná, amilyennek ma ismerik.” Szólnak-e — kérdeztem — a hol­land közösség felé is? „Tagjaink hollandok között élnek és dolgoznak, ki-ki a maga vonalán. A magyar kultúra közvetítése — kinek-kinek a saját mikrokörnyeze­­tében — elsősorban egyéni feladat. Ám maga a Kör is tesz azért vala­mit ezen a területen. Évente egyszer holland nyelven tartunk előadást, szerveztünk már találkozót hollan­diai írókkal, tagjaink közül nem egy publikált magyar tárgyú interjút, cikket hollandiai lapokban. Ám eb­béli szerepünk kétségtelenül csak másodlagos. Szerencsére vannak né­­hányan itt Hollandiában — Sivirsky Antal, Dedinszky Erika —, akik ezt a missziót nagy odaadással űzik.” Mint minden nyugati magyar kör­ben, fórumon, nyilván a „Mikesék”­­nél is felvetődik a kérdés: lesznek-e munkálkodásuknak folytatói a má­sodik generáció soraiból? Válaszuk objektív, mindenféle illúziótól men­tes: „Gyerekeink első reakciója az volt, amikor már foglalkoztatta őket az identitás kérdése, hogy nem akarnak »mások- lenni. Aztán, ahogy nőttek és értek, egyre inkább büszkék lettek gyökereikre. Ebből azonban nem következik, hogy fel­tétlenül lesz, aki átveszi tőlünk a stafétabotot. Mert az ő szívüket már nem dobogtatja meg Krúdy vagy Mohács. Mentalitásuk már inkább holland, mint magyar, és nem tu­dunk holland közönséggel működő, miénkhez hasonló körről. Mert bár azt mondottuk, a hollandiai »klí­ma«, környezet nélkül nem vált vol­na a »Mikes« azzá, ami, működése a magyar tradíciók nélkül sem len­ne elképzelhető. Fiainknak majd — ha lesz erre igényük — meg kell találniok a korosztályuknak, nevel­tetésüknek, magyar származású hol­­landságuknak megfelelő formát a gyökerek megőrzéséhez .. Mi élteti a „Mikes”-t immár har­minchárom esztendeje? Mit ad vál­tozatlan lelkesedéssel dolgozó tag­jainak, vezetőinek? „Mivel kenyérkeresőként más nyelven dolgozunk — így a válasz —, fontos számunkra: a Mikes lehe­tőséget nyújt arra, hogy magyarul fogalmazzunk meg bennünket fog­lalkoztató gondolatokat. Jó érzés tudni, hogy ez a lehetőség egy tag­ságunknál jóval szélesebb körben hat ösztönző erőként. Hogy csak egy példát említsünk, az az érzésünk, hogy a mi fórumainknak is Köze volt némelyik Cs. Szabó-tanulmány megszületéséhez.. A Kör egyik legrégebbi tagja, év­tizedek óta rendszeres előadója Ki­bédi Varga Áron professzor, költő. Egyik verséből idézem: „Okos mesterséggel élek ringatnak szóépítmények készül a megfoghatatlan katedrális visznek igehirdető remények.” Ezt a néhány sort a Hollandiai Mi­kes Kelemen Kör bármelyik tagja ex librisére nyomtathatná; legyen bár orvos, biokémikus, geofizikus, mér­nök, papi ember vagy éppen költő — magyarul érző, hollandul gondol­kodó magyar értelmiségi... BALÁZS ISTVÁN Arisztophanesz: A békák (A frankfurti Trajanus Presse bibliofil kiadása Reiner Imre fametszeteivel - 1961) Fehér kesztyűt húz, mielőtt féltve őrzött kincseit megérintené. Az olív­­zöld, fekete és bíborszínű bőrköté­sek, a míves arany, bőrrátétes díszí­tések Arisztophanesz és Shakes­peare, Ady és Thomas Mann egy­­egy művét burkolják. Dr. Szirmai János, az 1947 óta Hollandiában élő könyvkötő ipar­művész az Országos Széchényi Könyvtárban ismertette munkássá­gát. Felkereste a Magyar Tudomá­nyos Akadémia és a Debreceni Re­formátus Kollégium Könyvtárát is; szólt a XVI—XVII. századi könyv­történeti kapcsolatokról — így Tót­falusi Kis Miklós nemzetközi hírű tevékenységéről. — A könyvköté­szet régen elsősorban iparosok, mes­teremberek szakmája volt — hang­súlyozta —, ma elismert művészet. Dr. Szirmai W* ÍV János Ä FOTÓ: GABOR VIKTOR Dr. Szirmai János Kétyen szüle­tett. (Palóc tájszólását mindmáig megőrizte.) Budapesti és pozsonyi orvosegyetemi tanulmányait Amsz­terdamban fejezte be. A sejtbiológia és a szövettan egyetemi professzora. Munkahelye, a leideni Reumakutató Intézet anyagi okokból történt meg­szűnése, 1971 után kezdett hivatás­szerűen foglalkozni a művészi könyvkötészettel. 1975-ben elnyerte a rangos asconai (Svájc) Paul Bo­­net-díjat. Szakcikkeket publikál, nemzetközi kiállításokon vesz részt; önálló műhelye van. — A könyvkötő iparművész nap­jainkban a mű tartalmából indul ki. vallja; célja a tartalom és a forma egységének megteremtése. B. Á. 6

Next

/
Thumbnails
Contents