Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-08-04 / 16-17. szám
nak, a másikat Károlynak kereszteltek meg. A keresztapaságot levélben vállalta is Kossuth, a keresztanya pedig Kossuth nővére, Ruttkay József né Kossuth Lujza volt. 1869-ben, még Máesán, a birtokon a kis Lajoska beteg lett, s december 22-én meghalt. Az orvos agyhártya-gyulladásra gyanakodott, de később kiderült, hogy a dajka vigyázatlansága miatt a csecsemő kiesett a bölcsőből, s ettől fogva innen származtatták halála okát. E szomorú történettel zárul a becses napló. Az utókort azonban hőseinek további sorsa is érdekelné, csakhogy ahhoz egyelőre kevés a forrásunk. László életét, munkásságát ismerjük, de romantikus házasságáról csak csekély nyom maradt fönn, s az se vigasztaló, bár nem is túlságosan meglepő. Gyászjelentésében az ifjú Károly neve mellett Artúr és Gizella nevű gyermekei nevét is megtaláljuk, kiknek anyja kétség kívül Josefa; azonban az ő neve hiányzik — nemcsak a gyászjelentésből, hanem a föntebb idézett nekrológ egészéből is. Húsz esztendővel ezelőtt, 1965- ben, egy kecskeméti helytörténész, dr. Váry Lajos „Kossuth kecskeméti titkára” címmel, megemlékezett László Károlyról, születése 150-ik évfordulóján, a Petőfi Népe című lapban. Ebben olvasható a következő: „Ügy látszott, hogy vándorunk hajója szülővárosában ekként végleg révbe ért. De nem így történt. Amerikából hozott felesége elhagyta a már akkor hetedik évtizede derekán levő férfit. Ö ezt annyira szívére vette, hogy lemondott állásáról, s elköltözött Kecskemétről ...” Miként a hirtelen támadt eső szokott patakká dagadni, hogy homokra futva el vékonyodjék, míg az végképpen magába nem issza — akként enyészik el a kecskeméti homokon Josefa-Pepilla története, s talán élete is. Mint mondottuk, a Napló — amely többesszámban, tehát az ő nevében is, mondja el a birtokvásárlás történetét — többé nem tesz említést róla; s arról, hogy e számára oly tökéletesen idegen világban mint érezte magát, végképpen semmit. Csak egyszer, egyetlen helyen. Ama szomszéd, aki adósságaiból kisegítette Lászlót, előbb „azt kérdezte nőmtől, hogy megszerette-e Magyar hont? Nőm monda: nem. Szeretne-e tovább is itt maradni? — kérdé. Nőm igennel felelt. Erre ő kezet szorítva velünk, mondá: hát itt fogtok maradni!” Nagyjából két évtizedig bírta a víg mexikói kislány, Josefa-Pepilla az öreg férj mellett a kecskeméti teleket, szült még egy fiút s egy lányt, fel is nevelte őket — azután hátat fordított, úgy harminchat esztendősen a házasságnak. Szerelemből-e újra? Meglehet. Az is, hogy nem. Talán, e sorok írójának egyszer még sikerül az alföldi homok alól felásnia a nyomát, s akkor tudósít majd róla. De a Napló itt, egyelőre, véget ér. BOGÁTI PÉTER POLITIKUS PÁLYÁK I. Az ideiglenes és a majdnem kormányfő A Társadalmi Szemle 1982— 1983. évfolyamában megjelent Politikus-pályák sorozat az 1945 után szereplő közéleti emberek néhányáról közölt tanulmányokat. Mindegyik cikket a kort, illetve a szóban forgó politikust közelebbről ismerő történész, illetve publicista írta. Most, hogy a portrék könyvben is megjelentek (Kossuth Könyvkiadó), érdekfeszítő öszszehasonlításokra alkalmasak. A kor: az összeomlás és az 1945- ös felszabadulás, újrakezdés, újjáépítés, a hatalomért folyó harc összesen alig öt éve önmagában is egyik legszínesebb, egyben emberi tragédiákkal terhes szakasza legújabbkori történelmünknek. Itt van például az 1944. december 22-én Debrecenben ideiglenes miniszterelnökké választott Dálnoki Miklós Béla m. kir. vezérezredes és Sulyok Dezső kisgazdapárti képviselő, akit 1946. február 1. után majdnem miniszterelnökké nevezett ki az 1945—1946 ideiglenes közjogi állapotból 1946 elején köztársasággá formálódott magyar állam első elnöke: Tildy Zoltán. Már akkor is nyilvánvalónak látszott ami azóta történelem, hogy a régi Magyarország úgyszólván teljes megsemmisülésének néhány hónapja után hoszszú ideig minden csak ideiglenes lehetett ebben az országban. Miklós Béla, az 1944-ben fiatal, 48 éves vezérezredes még Ferenc József uralkodása alatt végezte el a Ludovika Akadémiát, vett részt az első világháborúban, majd az 1918-as és 1919-es forradalmak alatt hivatásos tiszt lévén éppen úgy szolgált tovább, mint sok ezer társa. 1920-tól az új honvédségben azon kevesek közé tartozott, akik egyrészt megmaradtak a pusztán „katonai-szakmai” munkájuknál, tehát a politikába nem avatkoztak bele, másrészt ízig-vérig magyar, sőt székely ember lévén, ösztönösen tartott a kis országra leselkedő német veszedelemtől. Ennek, a későbbiekben olyan fontos beállítottságának volt köszönhető, hogy amikor a kormányzó 1944 nyarától a hitlerista Németországtól való elszakadás gondolatával kezdett foglalkozni, katonai szempontból egyik teljesen megbízható embere Miklós Béla vezérezredes volt. A rosszul előkészített és szeDálnoki Miklós Sulyok Béla Dezső rencsétlenül végződött 1944. október 15-i kiugrási kísérlet a jelentős katonai erő élén álló Miklós vezérezredest is felkészületlenül érte a Kárpátokban. Ennek tulajdonítható, hogy csak jelentéktelen kísérettel, de — engedelmeskedve a kormányzói parancsnak — átment a Vörös Hadsereghez, majd hamarosan bekapcsolódott az 1944 szeptember—októberében Moszkvába küldött, fegyverszünetről tárgyaló magyar delegáció munkájába. Egyénisége, integritása és a pártpolitikától való függetlensége, valamint magas katonai rangja arra predesztinálta, hogy a győztes szövetséges hatalmak — tehát nem csak a szovjet kormány! — őt jelölte ki az új, ideiglenes magyar kormány fejévé. Nem szabad elfelejteni, hogy a szövetségesek nagy súlyt helyeztek a jogfolytonosságra, a zökkenőmentes átmenetre. így lett Miklós Bélából az új Magyarország első miniszterelnöke. Ezt a tisztét 1945 novemberéig, az első nemzetgyűlési választásokig töltötte be. Egy ideig még részt vett a közéletben, de hamarosan elfelejtették és 1948-ban merőben családi esemény volt a temetése. Korom Mihály professzor nagy beleér éssel vázolja ennek a rövid ideig szerepelt, de fontos poszton álló katonának csupa ideiglenességből álló pályafutását. Izsák Lajos docens, történész, akinek tollából az elmúlt tíz évben több, az 1945—49 közötti évekre vonatkozó monográfia látott napvilágot, a Társadalmi Szemle sorozatában Sulyok Dezső ügyvéd, kisgazdapárti politikus portréját rajzolta meg. Nehezebb feladat volt ez, mint az ideiglenes kormány fejének az arcképe, mert — Izsák szavait idézve: „Sulyok 1965-ben bekövetkezett haláláig nem adta fel retrográd és egyben irreális politikai céljait. Doktrinér elviség, a történelmi realitásokkal nem számoló makacsság, egyfajta »örök ellenzékiségre« való hajlam munkált-e benne, netán mindhárom, — ez immár a pszichológia birodalmába tartozó kérdés”. Ennek az összefoglaló portrénak részletei: katolikus eszmei háttér, Prohászka Ottokár püspök nyomán; kemény szembeállás a parlamentben a nyilasok és a német veszedelem ellen, az úgynevezett zsidótörvények meg nem szavazása, Bajcsy-Zsilinszkyvel és Tildyvel a háború befejezését követelő memoranduma, a német megszállás utáni letartóztatása az arckép egyik része. A másik: 1945 után Mindszenty bíborossal sem azt nem akarta észrevenni, hogy elvesztettük a háborút, sem azt, hogy 10 milliós kis nép vagyunk a nagyok és győztesek tengerében. Sulyok -— akit 1945 előtti pályafutása a kisgazdapárti politikusok közül valóban a legmagasabb munkakörökre minősített — 1945 után egyre jobban belebonyolódott saját retorikájába, ellenzékiségébe és sem a kormányfői posztot, sem a reálisan politizáló ellenzéki vezér szerepét nem tudta betölteni. 1947 nyarán vonult száműzetésbe. Haláláig az Egyesült Államokban élt, ahol rövid politikai emigrációs működés után szembe fordult a Nemzeti Bizottmánnyal is. Saját lapot, mozgalom-félét kezdeményezett és pert indított a Magyar Népköztársaság ellen, 1947-ben kényszer miatt elhagyott állása (a Pénzintézeti Központ elnöke volt) után járó kártérítésért. A pert nemzetközi bíróság előtt megnyerte. Politikai ambícióit azonban mind itthon, mind külföldön elvesztette. Miklós Béla, akit 1945 után többször nógattak itthon, hogy vándoroljon ki, elutasította ezt a lehetőséget. Sulyok Dezső 1947-ben élt az alkalommal. Az ideiglenes kormány volt elnöke tovább élt, itthon. A majdnem miniszterelnök vagdalkozva, önmagát fokozatosan elszigetelve hazájától és politikus társaitól, élő halottként tekintett Amerika keleti partjairól a távoli kis ország felé. NAGY KÁZMÉR 39
