Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-08-04 / 16-17. szám
HŰSÉG MAGYARORSZÁGHOZ Interjú Scheiber Sándor főrabbival, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatójával AMERIKA MAGYARSÁGA A NÉPSZÁMLÁLÁS TÜKRÉBEN — Augusztus 20-a, mivel első királyunkra és 1949-es új alkotmányunkra is emlékezünk ezen a napon, minden magyar ember számára ünnep, függetlenül felekezeti hovatartozásától. Mit mond ez a dátum a magyarországi zsidóságnak? — István király többek között azt mondja Intelmeiben: „Minden ember egyenlő és semmi nem emel fel csak az alázatosság és semmi sem aláz meg, csak a kevélység és a gyűlölség”. Más helyütt „valamint a vendégek különböző országokból jönnek, úgy különböző nyelveket és szokásokat, tudományokat és fegyvereket hoznak magukkal, ami minden ország ékességére szolgál és a király udvarát díszesebbé teszi... Gyenge és törékeny az egynyelvű és egy szokású ország”. Az első magyar király gondolatait az 1949-es új alkotmány megvalósította. — Világszerte tapasztalható, hogy a Magyarországról elszármazott zsidóság nemcsak vallását, hitéből eredő szokásait őrzi, hanem a magyar nyelvet, kultúrát is megőrzendő kincsnek tartja. Nyilvánvaló, hogy ez a magatartás a magyarországi zsidó hagyományokban gyökeredzik. Számos tanulmány, esszé, röpirat — Eötvöstől Száraz Györgyig — tárta fel a zsidóság hazaszeretetének a magyar néppel, kultúrával való azonosulásának, a zsidóvallásúak magyarságának tényeit. (Vannak, akik ezt tagadják). Hogyan vélekedik napjainkban a magyarországi zsidó egyház erről a kérdéskörről? — A zsidók hűségesek. A német zsidóság vitte magával a németzsidó dialektust, a jiddis-t, bárhova került is el. Így volt ez a spanyol-zsidó nyelvjárással, a ladinoval is. Beszélik és gyűjtik emlékeit. Egyetemi katedrák létesültek mindkettőre szerte a világon. A kivándorolt magyar zsidók leszármazottai — a második és harmadik generáció tagjai — általában beszélnek magyarul, írnak magyarul, olvasnak magyarul. Izraelben, Amerikában, Kanadában, Ausztráliában könyvek és lapok jelennek meg magyar nyelven. Mindezeken a helyeken számontartják az anyaország irodalmát és kultúráját. Hadd említsek egyetlen példát. A Magyarországról Izraelbe került Itamar Jaoz-Keszt most kétnyelvű antológiát fejezett be a magyar irodalomról, Balassitól napjainkig. Minden költeményt ő fordított, a két nyelv tökéletes vértezetében. Ősszel jelenik meg. Megtiszteltetés számomra, hogy én írhattam hozzá előszót. Azt hiszem, kevés ilyen nívós antológia jelent meg a magyar költészetről külföldön. — Milyen kapcsolatokat ápol egyházuk a Magyarországról elszármazott zsidósággal? Főrabbi Ür amerikai útja milyen tapasztalatokat adott? — Népes csoportok jönnek haza látogatóba. Kérdéseikből kiderült, hogyan éreznek a szülőfölddel, ahonnan elkerültek. Amerikában a tiszteletemre rendezett fogadásokon mindig magyarul köszönnek, várják és elvárják, hogy így is beszéljek hozzájuk, ezen a nyelven adjak elő. — Ebben az esztendőben emlékezünk meg a deportálások 40. évfordulójáról, amelynek eseményeiről lapunk is folyamatosan tudósítja olvasóit. A vészkorszakról való kegyeletteljes hazai megemlékezések országszerte nagy visszhangot váltottak ki és itthon is megrendülést keltett a szembenézés és leszámolás a szomorú múlttal. Hogyan látja ezt a folyamatot? — Tömegek vettek részt külföldről a deportálás 40. évfordulóján. Párhuzamosan külföldön is rendeztek emléküléseket, tudományos szümpozionokat: az okok, az előzmények feltárására, a részletek megismertetésére. Tiszteletet kelt mindenütt és mindenkiben, hogy itthon milyen kritikával és önkritikával tárgyalják a magyar történelemnek ezt a szomorú fejezetét, hogy a jövő okuljon belőle. Most olvastam a Franciaországba elkerült Szélpál Árpád önéletrajzában: „Van úgy, hogy a hazát a halottak jelentik. Van úgy, hogy a hazát a halottak vádolják”. — Úgy tudjuk, a világhíres Dohány utcai zsinagóga nagyszabású felújítására készülnek. Számítanak-e külföldön élő magyar zsidóság támogatására? — Utolsó amerikai utam alkalmával úgy láttam, hogy most kezd komoly lendületet venni az a törekvés, hogy a Dohány utcai zsinagóga felújítását külföldről is támogassák. Nagyon remélem, hogy az idén eredményt mutathatnak fel. Az USA-beli népszámlálásoknak különösen két kérdéscsoportja nyújt számukról fontos adatokat. Az első az anyanyelvi statisztika, melynek tartalmában az utolsó évtizedek kedvező változásokat hoztak. Míg ugyanis 1960-ban csak a külföldön született lakosság anyanyelv szerinti megoszlását közölték, az 1970. évi népszámlálás valamennyi összeírt személyre kiterjedt. Az eredményeket az amerikai népszámlálás sajátos bontásában adták közre — ez egyben a másik adat, mely rendelkezésünkre áll: megkülönböztették azokat, akiknek mindkét szülője Amerikában született, a külföldi születésűeket és végül azokat, akiknek mindkét, de legalább egyik szülője külföldön született. Az eredmények összehasonlításából kitűnik, hogy 1970-ben a Magyarországon születettek vagy onnan elszármazók jelentős részének már nem magyar volt az anyanyelve. Magyarországon született: 183 226. A külföldön születettek közül magyar anyanyelvű volt: 161 253. Magyarországon születettek leszármazottai : 420 432. Utóbbiak közül magyar anyanyelvű: 234 088. Amerikai születésűek közül magyar anyanyelvű: 52 156. Magyarországi származásúak összesen: 603 668. Magyar anyanyelvűek: 447 497. Anyanyelvnek kellett tekinteni azt a nyelvet, amelyet a megszámlált személy gyermekkorában beszélt. (A kérdés pontosan így hangzott: „What language other that English, was spoken in this person’s home when he was a child?”) Ez a kérdésfeltevés egyben azt is jelenti, hogy a magyar anyanyelvűek kimutatott száma magasabb, mintha a beszélt nyelvet kérdezték volna. A többi kategória teljesen egyértelmű, legfeljebb Magyarország területi változásai jelenthetnek némi zavart attól függően, hogy a megkérdezett a születése időpontjában fennálló tényleges helyzetet vagy az esetleg megváltozott állami határokat vette figyelembe. A külföldi születésű magyar anyanyelvűeket tehát részben a szomszédos államok adatainál kereshetjük. Végül szólni kell egy 1979-ben végrehajtott érdekes munkálatról, amely a népszámlálások keretein kívül 56 500 mintaként kiválasztott család bevallása alapján vizsgálta a népesség születési Helyét, állampolgárságát, a bevándorlás időpontját, az anyanyelvet és az otthon beszélt nyelvet, az angol nyelvtudást és az USA népességének származását. Ez utóbbi új fogalom, a statisztikai jelentés az „ancestry” és „origin” kifejezést felváltva használja megjelölésére s a megkérdezettek több ősük származását is feltüntethették. Az eredmények így jelentősen nagyobbak a népszámlálásban kimutatott anyanyelvi adatoknál. A népesség 83 százaléka nevezte meg származását, 6 százalék amerikainak vallotta magát, míg 11 százalék nem tudta eredetét megmondani. így a megszámlált 216 millió 613 ezer lakosból 179 millió 78 ezer minősíthető maradt; közülük 96 millió 496 egyetlen, a fennmaradó 82 582 000 több nemzetiséget jelölt meg. (Ez utóbbi csoportba a \ vegyes házasságokból származók kerültek, arányuk jelentős mértékben befolyásolta a végső eredményt.) Több vegyes házasság esetén nagyobb volt a kimutatottak száma, mert így a végső összegben két felmenő adatai szerepeltek.) Az eredmények emiatt olykor nagyon megugrottak (52 millió német, 44 millió ír, 12 millió olasz, 8 millió lengyel), miként a magyaroknál is, ahol az 534 000 tisztán magyar származású mellett 1 058 000 magyart mutattak ki a több nemzetiséget bevalló vegyes házasságúak közül is. A vizsgálat rendkívül tarka képest fest, ebből azonban a nemzetiségiek vagy a beszélt nyelvek tényleges számára vonatkozóan nem szabad túlzott következtetéseket levonni. Erről azok — a felvételben ugyancsak először szereplő — adatok is tanúskodnak, amelyek az anyanyelv mellett az otthon beszélt nyelvről, illetve a népesség angol nyelvtudásáról adtak számot. Míg ugyanis az eredetileg is angolul beszélők (skótok, velsziek és írek) kevesebben voltak a más népekből származóknál, a 14 évnél idősebb népességből már csak 32 millió (19,7 %) vallotta magát nem angol anyanyelvűnek, az otthon beszélt nyelv esetében pedig az arány az 5 éven felülieknél csupán 10 % volt, (17 985 000). A különböző népek nyelve az otthonok falai közt is egyre inkább a második helyre szorult az életben egyeduralkodó angol nyelv mögé. Mindebből az is látható, hogy a származás szerint kimutatott értéket helytelen volna az Egyesült Államokban élő magyarok tényleges számával azonosítani. Itt persze szembekerülünk azzal a kérdéssel, hogy egyáltalán kit tekinthetünk a különböző országokba szakadtak és leszármazottaik közül magyarnak. Nagyon széleskörű meghatározásom szerint azt, aki magát magyarnak érzi és vallja, s családja körében magyarul beszél. Nem tekinthetők viszont már magyaroknak azok, akikben ugyan még él a távoli magyar származás halvány tudata, de nyelvünket régóta nem beszélik, s tudatukban, kultúrájukban, magatartásukban azonosultak a befogadó ország többségi népességével. Szerte a világon a népek örök mozgása évszázadok óta hol itt, hol ott mutat nagyobb hullámzást, amelynek sodrában olykor százezrek és milliók kerestek új hazát, föladva korábbi nyelvüket és származásukat. Mi a hamis illúziókat kergetnénk, ha figyelmen kívül hagynánk az idegen országokban élő magyarok sorsának változásait, azokat a törvényszerű folyamatokat, amelynek hatása alól egyetlen népcsoport sem tudja kivonni magát. DÁVID ZOLTÁN (Részlet a Szórványmagyarság Helyzetét Kutatók Tudományos Találkozóján elhangzott előadásból). A Dohány utcai zsinagóga 6
