Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-07-21 / 14-15. szám
A SZABADSÁGHARCOS ROMÁNCA 2. „Boldogságunknak csak a halál fog véget vetni!" (Előző számunkban ismertettünk László Károlynak, Kossuth Lajos egykori titkárának naplójából néhány eddig kiadatlan részletet, amelyben elmondja, mint vett pártfogásába New York-ban egy mindössze tizenöt esztendős gyereklányt, nevelte apjaként, mialatt maga már hazatérni készült Magyarországra. Az alábbiakban folytatjuk a Napló részleteinek közlését.) 1867. április 2-án — Pepilla még nem utazott el rokonaihoz Mexikóba — László leírja, mint mentek el újsághirdetés nyomán egy divatos jósnőhöz. Természettudományos műveltségű, mérnökember lévén, László természetesen nem hitt a jósokban: „ezen csalók inkább az együgyű és férjhez menni vágyó lányokra számítanak, s némelyek közülük ki is mondják, hogy a férfiak nem bocsátatnak be.” Mégis — bár tréfának mondja —, ki tudja, a lélek mélyén nem bújt-e más is, amikor elhívta a lányt, próbálják ki, mit mond a jósnő, ki lesz a férje? „A különben is igen virgonc leány ráállott, hogy tegyük meg ezen tréfát.” Részletesen leírja a látogatást, persze, csak a lány elbeszélése alapján, aki meghökkent, amikor a jósnő teljes nevén szólította, s azt is elmondta, hogy hosszú útra készül. Jövőjéről a varázsgömbből azt olvasta ki, hogy „férjhez megy rövidesen, s férje neve Wilhelm lesz, kitől két gyermeke lesz.” A lányra a látogatás erősen hatott, mire László még egyszer elment a jósnőhöz, immár a maga nevében, s némi trükkel, sikerült is lelepleznie azt. „Ebből meggyőződtem, hogy az amerikai, művelt, nagy négyemeletes házban lakó varázsló éppen olyan alávaló csaló, mint a házaló rongyos magyar cigányasszony!” Április 15.: „Eljött végre a nap, melyen Pepillának e földön legjobb barátjától, s neKem azon kedves leányzótól, kinek jóléte, boldogsága annyira szívemen fekszik, el kellett válni, s talán örökre ... Borzasztó szó, borzasztó gondolat. Végképp válni el attól, akit jobban szeretek, mint magamat, s aki jobban szeret, mint engem valaha valaki szeretett!” Bizonyságot erre egy kis összekoccanás szolgáltatott. Varrónőhöz kellett volna menniük az új ruhát próbálni, hogy az útra készen legyen, de a lány túl sokáig készülődött, s a férfi ezért szemrehányást tett neki. Pepilla sírva fakadt és átfutott a másik szobába. Kis idő múltán a férfi utána lopódzott, s a lányt az ágyon fekve találta, amint az ő kabátját ajkához szorítja és zokogva csókolgatja. „Kell-e jobb bizonyság arra, hogy ő bolondságát megbánta, hogy engem jobban szeret, mint akkorig szájjal vallotta? Lábhegyen hozzá lopództam ... átkaroltam, hevesen megcsókoltam, kibékítettem és lecsillapítottam .. . Biztosítottam, hogy szerelmében nem kételkedem, könnyei megszűntek, forrón megölelt, csókokkal halmozott el, s ezer bocsánatot kért, felöltözött, s a szabónőhöz elment még idejében.” A következőkben már fenntartás nélkül heszél a szerelemről, s hosszan vigasztalja magát azért, hogy nem teljesedhet ki: ő hazautazik, a lány pedig boldogabb lesz mexikói családja körében, s szerencsével megy férjhez: „Ö, kedves, szeretetve méltó lány, szerelmem első tárgya, az ég tegyen szerencséssé, boldoggá. Miért okozott a bölcs Isten az én megfáradtnak tartott szívemben oly forró szerelmet, oly fiatal lány iránt, kinél harminchat évvel idősebb vagyok? Ki nőm nem lehet, ki nőm lenni nem akarhat. Remélem szegény lyány kedvéért, hogy az irántami szerelem őt boldogtalanná nem teszi. Isten adjon neki egy jó férjet, ki őt anyává tehesse... s úgy gondját viselje, mint én viselném gondját.” Május közepén két levél is érkezik Mexikóból a rokonoktól, s mindkettő tele van értetlenséggel és felháborodással. Hogyan juthatott eszükbe Shieldséknek a lányt a polgárháború dúlta országba küldeni, ahol még nekik sincs biztonságban az életük, nemhogy a New York-i neveltetésű fiatal lányé?! S kihez akarják ott férjhez adni? Hozzáillő nem akad, „finom neveltetésével azon nincstelen országban boldogtalan lesz, mert ö egy durva indiánhoz nőül menni nem fog, és akkor nyomorban fog élni... Haldokló apjok Pepillát az ő (mármint Shields) gondviselésére bízta, s azt ő most szívtelenül, boldogtalanságba taszította!... Ezen levelek tartalma, mint tőrszúrás érintették szívemet. . . Láttam, képzeletemben, mint nyújtja felém esdekelve karjait... Megemlékeztem a szavakra és ígéretre, melyekkel őt útnak eresztettem. Aggódtam, búsultam és törtem a fejemet azon, hogy mit tegyek, mint mentsem meg a jósorsra érdemes, kedves leányt a boldogtalanságtól. Az éjét nyugtalanul töltöttem.” Mielőtt a történetet folytatnánk, nehéz eltitkolnunk egy gyanúnkat, amelyre ugyan egyenes bizonyíték nincs (a naplóíró nem említheti, hiszen, ha sejtelme lenne róla, alighanem a történet is más fordulatot venne, mégis, éppen az ő naiv és szerelmes őszintesége utal reá). Nevezetesen, hogy a korábban kutya-macska viszonyban élő panziós-gyógyszerész házaspár egyben mégis egyetértett: jó volna ezt az áldozatkész, és a jól fejlett gyereklány iránti szerelmétől elbódult vagyonos agglegényt megfogni, s utóbb alaposan megfejni. Tudván, hogy az Európába visszautazni készül, merész huszárvágással előbb eltávolították a lányt, hogy hiányát a férfi még idejében, ottlétekor felmérhesse, s a szándékain változtasson. Ha nem, úgy legalább a lánytól is megszabadulnak. Josefa-Pepilla a tervbe aligha volt beavatva, az még a kor mércéjével mérten is ponyvaregényromantika volna; őt is elbódította azonban a gazdag parti lehetősége, s engedelmes eszköze volt féltestvére és sógornője praktikáinak. De folytassuk csak: „Május 15-én egész életemre kiható komoly lépést tettem. Reggel tudattam Shieldsnéval, hogy Shieldshez megyek a gyógyszertárba, vele arról tanácskozandó, hogy mit tegyünk Pepilla megmentésére.” Mire odaért, már az asszony is ott volt. László kijelentette, hogy hajlandó a lányt örökbefogadni, „de azt vetették ellene, hogy nőtlen vagyok, s még nem olyan agg, hogy a világ gyanúja rágalmát kikerülhetnők . . ., így midőn Pepillát boldoggá akarom tenni, talán az ellenkezőt tesszük.” Az olvasó felsóhajt: ifjabb Dumas tollára való fordulat! De nem színdarabot néz, hanem megtörtént históriát, amely több mint száz esztendeje szunnyad a közömbös könyvtár polcain . .. „Átláttam okuk helyességét. Egy percig gondolkodtam. Pepillát megmenteni és boldoggá tenni, el voltam határozva. Azt neki megígértem. Most hát egyszerre elhatároztam magam azt tenni, amit soha tenni szándékom nem volt. Megnősülni.” A házaspár nem tudott hová lenni az örömtől és helyesléstől. Shields azonnal útra biztatta nejét, hogy a lányt tüstént visszahozza. Az összes költséget — természetesen — László Károly vállalta. Egyben lemondta már megrendelt hajójegyét Európába, haza. „Ez a legfontosabb lépés, melyet életemben tettem. S bárha a lány csak 16 éves lesz jövő július 4-én, és én már 52 éves vagyok, nem kétlem, hogy ő velem boldog lesz, s akkor, tudva azt, hogy őt bajtól, bútól, nyomortól mentem, s én is boldog leszek, isten adja, hogy így legyen.” Shieldsné útra kel, s ami ezután következik, az némileg zavaros, némileg pedig kiismerhetetlen: mennyiben szándékolt késleltetés, s mennyiben valóban a mexikói háborús viszonyok következménye. Az asszony ugyanis nem bukkan a lány nyomára, mivel ő megbetegszik, a lányt pedig a lakóhelyéhez közel jutó harcok .miatt rokonai máshová viszik. De László olyan hírt is kap, hogy ugyanazok, akik előbb még fogadni nem akarták, most már ereszteni nem kívánják a lányt... „Én el vagyok szánva Mexicóból őt elhozni bármi módon, bármi áldozattal, bármi akadályok és nehézségek dacára is” — írja naplójába. Shieldsné hajlandó másodszor is útra kelni annak fejében, hogy a férjjelölt nem csak a költségeket fedezi, de „háztartási ügyeiben” is finanszírozza. László ellátja őt iratokkal : igazolja, hogy a lányt feleségül szándékozik venni, még Kossuth egy régebbi levelének másolatával is, „hogy abból állásomat és ritka szellememet megismerjék.” S szórja a pénzt, miközben türelmetlenül reménykedik, „hogy egy hónap múlva egymást ölelhetjük, s akkor kezdődik örömünk és boldogságunk, melynek csak a halál fog véget vetni". Shieldsné második útja sikerrel jár, s végre augusztus 11-én hősünk beírhatja naplójába: „Életem legfontosabb napja volt. Megnősültem. Shields Lujza Josefa e napon 16 éves és 38 napos ... Vele a sógorasszony házában összekeltem. Az eskető pap volt M. Rowell protestáns lelkész, tanúk az én részemről Perczel Miklós ezredes, s a menyasszony részéről sógora Mexicóból, Don Árturo Salazar ... Az összekelési jelentést a kormány számára én, nőm és a két tanú aláírván, egy kis finom süteményt ettünk és tokaji bort ittunk. A papnak 15 dollárt adtam, és nőmmel, bérkocsin, a vasútállomásra mentünk...” Saratoga Springs — Niagara Falls a nászút két legnevezetesebb állomása, majd augusztus 17-én délután 3 órakor az ifjú (?) pár Európa felé, hajóra száll: „Csaknem 16 esztendővel ezelőtt jöttem ide mint menekült, egy dollár nélkül, hontalan, s azon bús gondolattól gyötörve, hogy vajon látom-e még valaha ismét honomat, anyámat, nővéremet, s rokonaimat. S hogy miképpen keresem meg kenyeremet ezen idegen nép között, kinek nyelvét nem értem... Hogy fogok én itt, mint ismeretlen, senkitől sem ápolva, nem siratva elveszni! És most, mint a nagy Egyesült Államok szabad polgára hajóra szállók, hogy szülőföldemre visszamenjek, anyámat, húgomat, rokonaimat és barátaimat ölelni, s azokkal élni le éltem hátralevő részét, de nem szegényül, mint mikor idejöttem, hanem 28 ezer dollárral, s ráadásul egy fiatal, csinos, értelmes, elmés, mívelt, szorgalmas, kellemes s engem hőn szerető nővel! Oh, mily boldogság ez!” (folytatjuk) bogAti Péter 35
