Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-07-21 / 14-15. szám

A nemzetközi baromfipiacon 1982-ben baljós tünetek jelentkeztek. Addig tonnánként jóval ezer dollár fölött lehetett eladni a csirkehúst, a vevők és eladók megközelítőleg egyensúlyban tartották a keresletet-kínálatot. A hústermelés egyre nőtt. Franciaország 90 ezer tonnával emelte az évi termelését, az USA 80 ezer tonnával, Brazília pedig egyenesen 100 ezer tonnával több húst kínált a világpiacon, mint egy évvel azelőtt. Magyarország igen jó helyen áll a baromfifélék piacán: az egy főre jutó termelésben a világranglista ötödik helyét foglaljuk el. Ez azt jelentette 1982-ben, hogy szerény 160 ezer tonnával mi is kivehetjük részünket a nemzetközi forgalomból.

Az 1982-es áringadozás már komoly figyelmeztetés volt. Az évente növekvő kínálat „túlszaladt” a keresleten — elsősorban a közel- és közép-keleti országok igényén — következésképpen az árak elindultak lefelé. Először 200 dollárral csökkent a csirkehús tonnánkénti ára. A következő évben már átlépte — lefelé — a „bűvös” ezerdolláros küszöböt, és az év végére a tonnánkénti 700 dolláron „landolt”.

A baromfitermelők életét az is megkeserítette, hogy a tavalyi világméretű aszály következtében jóval drágább lett a takarmány: fölfelé kúszott a szója és a kukorica ára.

A déli országok — elsősorban Brazília — valamivel könnyebben viselték a piac megrázkódtatásait: ott ugyanis, legalább a fajlagos fűtési költségek alacsonyabbak a meleg klíma miatt. A hidegebb éghajlatú országok számára azonban 1983 a csirkeválság éve volt.

Nagyon sok országban röviden levonták a következtetéseket: megették, eladták az állományt — még a „törzsállomány” nagy részét is. A brazil exportnövekedés megállt, Franciaország, az NSZK, Hollandia pedig tetemesen csökkentette az évi termelést. A magyar termelők — kényszermegoldásként — Ausztriában és Jugoszláviában béreltek hűtőházakat és ott tárolták a mintegy 15 ezer tonnányi feltorlódott készletet. Az élőcsirke-állomány levágását pedig késleltették, jóllehet ez sem olcsó mulatság: a csirke takarmányt és meleget igényel, közben pedig csökken a piaci értéke. Csekély vigaszt jelentett, hogy az év végére sikerült túladni a fölöslegen.

Idén tavasszal azután — úgy tűnik —, megfordult a piaci széljárás. A kínálat jelentősen lecsökkent, a kereslet viszont elkezdett lassan növekedni. Mintha a csirkefogyasztóknak újra megnőtt volna az étvágyuk — egyre kapósabb lett a csirke a világpiacon, s egyre kapósabb lett a szolidan jó hírnévnek örvendő magyar csirke.

A baromfitenyésztésben nehéz gyorsan követni a piac változásait. Ahhoz, hogy valaki vágott csirkét akarjon eladni, a termelést a „nagyszülő’-pároknál kell kezdenie, őket követik a „szülő”-párok — s csak ezek „munkába állása” után lehet nekikezdeni a vágócsirke fölnevelésének.

Sok országban megritkították a tenyészállományt. A magyar gazdaságok másképpen döntöttek. Még a válság mélypontján is gondosan — és meglehetősen nagy költséggel — óvták a tenyészállományt. A naposcsibe-keltetés ezekben az években is növekedett. Így idén a magyar exportőrök meglehetősen gyorsan reagálhattak a kedvező változásokra: sok országot hónapokkal megelőzve kínálhatták a csirkét. Ez jó üzleti lehetőség, mivel az árak újra felfelé tendálnak. Egyes szakértők véleménye szerint, valahol az ezerdolláros küszöb körül fognak megállni.

A hazai termelők így sincsenek könnyű helyzetben. Minden piaci növekedés természetes velejárója, hogy gyorsan megjelennek olyan vásárlók, akiknek ezelőtt színüket sem lehetett látni — most viszont fűt-fát ígérnek az áruért. A magyar exportőrök — többen foglalkoznak exporttal, a legjelentősebb közülük a „hagyományosan” szállító Terimpex

és a Hungarocoop —, arra törekszenek, hogy elsősorban a régi vevőkört lássák el áruval. Mivel jelenleg a kereslet már meghaladja a kínálatot, másnak már ne mis igen jut.

Csirketermelésünk azonban jócskán küzd gondokkal a kedvező piaci széljárás ellenére is. Elsősorban: magas az előállítási költség. Fűteni kell, takarmányozni kell. A szakemberek azon gondolkodnak, hogyan lehetne „spórolni” anélkül, hogy ez rontana az áru minőségén.

A „spórolásra” néha egészen fantasztikusnak tűnő ötletek is beválhatnak. A Sasad Termelőszövetkezet a közelmúltban kifejlesztett egy „energiatakarékos” csirkefajtát. Itt a nagyszülők és a levágandó csirkék normális méretűek, az anyaállatok viszont törpék. A „minityúk” kevesebbet eszik és több fér el belőlük a hagyományos ólban — tehát jobb a hely és a fűtés kihasználtsága.

A hernádi Március 15. Termelőszövetkezet és a Szilasmenti Tsz. egészen más úton indult el: ők valami különlegességet kísérleteztek ki. Logikájuk nagyon egyszerű: az emberek általában panaszkodnak, hogy a halliszten fölnevelt baromfik halízűek. Nos, ha a kellemetlen íz ennyire befolyásolja a csirkehús minőségét, talán érezhető lesz a kellemes is. Sok kísérletezés után összeállítottak egy — szigorúan titokban tartott — csirkemenü-receptet, amely szerint a takarmányba gyógynövény- és fűszernövény-kivonatot kevernek. Ez az illatos „desszert” felszívódik az állat húsába és porhanyóssá, fűszeresen ízessé teszi. Van, aki esküszik, hogy a Hermina névre keresztelt csirke paprikásnak a legjobb, van, aki az egyszerű sütésre szavaz — így vagy úgy, mindenki észreveszi a különleges ízt.

A piacok különböznek egymástól a kívánt áru minőségében. Van olyan vásárló, aki át nem venne kilósnál nagyobb jércéket — s van, ahol a csirke egy kiló negyven dekánál kezdődik. Idén tavasszal stagnál a csirkecomb ára — ugyanakkor jó pénzt adtak a csirke melléért. Nemcsak a kereskedők ügyességén, hanem a termelők rugalmasságán is múlik, hogy egy-egy piaci tendenciához milyen gyorsan tudunk alkalmazkodni. A gyorsaság itt — is — pénzben kifejezhető érték.

Igazságtalanok volnánk, ha a csirkepiac eseményei mögött elfeledkeznénk a többi hagyományosan kelendő magyar baromfiról. Ügy tűnik, a liba — és a libamáj —, pozíciói meglehetősen biztosak. Jól kialakult vevőkör és nyugodt árszínvonal mellett lehet termelni és exportálni ezt a baromfit. Némileg más a helyzet a kacsával. A hagyományos „ropogós kacsasült pirított burgonyával és párolt káposztával” egyelőre inkább a hazai éttermek állandó sztárja, külföldön eléggé változatosan vélekednek a kacsáról. Magyarországon az utóbbi években meglehetősen megnőtt a pecsenyekacsa-termelés. A szakemberek esküsznek rá, hogy a magyar kacsa íze eltér a többi országban nevelttől — ennek valószínűleg a jellegzetes takarmányozás az oka. Ez az a cikk, amellyel a magyar termelők szeretnének betörni azokba az országokba is, ahol eleddig a pulyka a favorit a gourmand-listán. A kacsa nem gyorsbüféétel — a magyar exportőrök elsősorban a háziasszonyokra és az éttermekre kacsingatnak.

S. P. J.

25