Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-05-26 / 11. szám
I • • • • SAJTOTUKOR II. Rákóczi Ferenc „Politikai és erkölcsi végrendelete" — Kutatónők a magyar tudományban — Vajda János Társaság KORTÁRS Az Akadémiai Kiadónál rövidesen megjelenik II. Rákóczi Ferenc „Politikai és erkölcsi végrendelete”. A kiadvány Köpeczi Béla tanulmányával kerül az olvasók kezébe. A folyóirat — „Fórum — Élő múlt” című rovatában — II. Rákóczi Ferenc művéből szemelvényeket, Köpeczi Béla tanulmányából részleteket közöl. A következőkben az utóbbit ismertetjük, igencsak tömören, mellőzve a tudományos vonatkozásokat. II. Rákóczi Ferenc „Politikai és erkölcsi végrendelete” 1751-ben jelent meg — először és — eleddig — utoljára. A kétkötetes kiadvány a fejedelem két értekezését tartalmazza. Az első címe „Értekezés a hatalomról”, a másodiké „Gondolatok a keresztény ember polgári életéről és udvariasságáról”. Az elsőhöz István király „Intelmei” csatlakoznak. A két tanulmányt több szöveg vezeti be, közöttük a sajtó alá rendező előszava, II. Rákóczi Ferenc életrajza, végrendelete és a végrendelet végrehajtásával megbízottakhoz írt levele. A két értekezést II. Rákóczi Ferenc 1722 és 1725 között írta. Az „Értekezés a hatalomról” címűt latin nyelven, s ezzel párhuzamosan — „bizonyára francia titkára segítségével” — franciára is lefordította; a „Gondolatok...” címűt csak franciául. Munkáinak kéziratos szövegeit a troyes-i városi könyvtár és a párizsi Bibliothéque Nationale őrzik. A szerző az „Értekezés a hatalomról” című műről szólva megjegyzi: a fejedelem „a latin változatot főleg a magyar nemességnek készítette, a franciát fiainak, akikről nein tételezte fel, hogy jól tudnak latinul, de számított e változat megírásakor a politika iránt érdeklődő s a kor diplomáciai nyelvén olvasó nyugat-európai közvéleményre is”. Más helyütt a következőket írja: Rákóczi bemutatja azt a történeti fejlődést, amelynek nyomán a hatalom gyakorlása eltorzult, még ha a hatalmat magát Isten adta is. Ez a fejlődés hívja fel a figyelmet arra a különbségre, amely elméletileg az isteni és az erkölcsi törvény között áll fenn. Az isteni törvényt a vallásra és a szellemi hatalomra vonatkoztatja. Az erkölcsi törvény a társadalomra alkalmazható, a világi hatalomra illik és a józan észen alapszik. A pozitív törvényeket, amelyek a természeti törvényeken nyugszanak, a társadalom hozza létre. Ezek a pozitív törvények írják elő az uralkodó és a nép közötti viszonyj,, de természetesen úgy, hogy a természeti törvénynek azt az alapkövetelményét, amely szerint a nép egyetértése szükséges a hatalomhoz, nem sérthetik meg”. Köpeczi Béla ezután a „Gondolatok...” című értekezést elemzi. „Rákóczi szándéka az volt — írja —, hogy »maximákat« adjon gyermekeinek, így nevelési tanácsai elsősorban fejedelmi gyermekekre vonatkoznak.” Ezzel kapcsolatban a szerző a következőket fogalmazza meg: „Ami a fejedelmek kötelezettségét illeti, Rákóczi főleg azt akarja bizonyítani, hogy kötelesek esküjüket és a szerződéseket megtartani, s ez álól a gyóntatok sem menthetik fel őket. A fejedelemnek a néppel szemben vállalt kötelezettsége, hogy Isten és a világ törvényei szerint uralkodjék a paternalizmus szellemében. A Hábsburg-urálkodókat újból elítéli, mert nem tartották meg Magyarország törvényeit, mindenekelőtt II. András aranybulláját. Végül kijelenti, hogy a száműzetésben élő fejedelmek nem mentetnek fel esküjük és a nép iránti kötelezettségeik alól, ö maga türelemmel viseli sorsát és Istentől várja az ítéletet”. Köpeczi Béla tanulmányát a következőkkel fejezi be: „II. Rákóczi Ferenc »Politikai és erkölcsi végrendelete« magyarul soha nem látott napvilágot, annak ellenére, hogy a történészek, köztük Márki Sándor és Szekfü Gyula is tudtak létezéséről. Gondolom, szolgálatot teszünk a magyar és az európai eszmetörténetnek, amikor megjelentetjük az eredeti szövegeket és azok magyar fordítását. Ezek az írások Rákóczit, a gondolkodót állítják elénk, aki két kor határán magyarként és európaiként elmélkedik a politika, az erkölcs és a vallás kérdéseiről.” Tudomány Az Akadémia folyóiratának tematikus számában valamennyi tanulmány, cikk a nőkről szól. A következőkben Tamás Pálnak, az MTA Szociológiai Kutatóintézete tudományos munkatársának „Kutatónők a magyar tudományban” című írását ismertetjük, természetesen dióhéjban. A szerző a cikk bevezetőjében azt a véleményét fogalmazza meg, hogy a hazai nemzetközi tanácskozásokon, a különböző tudományos díjak átadásakor a kitüntetettek között, a fontos szakmai kérdésekről tárgyaló ülések elnökségében csak elenyésző számban, olykor csak elvétve találhatók kutatónők. Annak ellenére, hogy a diplomás, az értelmiségi nők száma folyamatosan emelkedik, s ennek következtében a nők aránya a kutatótársadalomban lassacskán csaknem eléri az egyhar madot. Ennek okait Tamás Pál a többi között a kutatónők „társadalmi mikrokörnyezetében”, a pályára későn érkezők „hátrányos előmeneteli esélyeiben” és a mai magyar kutatás jobbára „férfiakra szabott sikerparamétereiben” jelöli meg. Tudományterületenként azonban meglehetősen változatos a kutatónők aránya; például a pszichológiában 55, a pedagógiában 43, a nyelv- és irodalomkutatásban 51, az orvostudományokban 34, a természet- és agrártudományokban 26, a műszaki tudományokban 23 százalékos. Ez Tamás Pál szerint több tényezővel magyarázható, így a két nem egymástól eltérő hajlamaival is, bár erről — jegyzi meg zárójelben — „szociológusként komoly kételyeim vannak". A szerző az okokat alapvetően más tényezőkben látja. Egyrészt abban, hogy egyes területeken közismert a sajátos kutatói tevékenység és a nők kettős társadalmi szerepe közötti konfliktus előfordulása, ezért ezeket a nők lehetőleg elkerülik. Másrészt abban, hogy egyes területeken a hagyományos munkaerőpiac miatt „minden új helyért kemény verseny folyik”, s ebben a férfiak javára kedvező hatalmi viszonyok döntenek. A továbbiakban Tamás Pál a kutatónők családi helyzetéről a többi között megállapítja, hogy közülük többen élnek egyedül, mint a férfiak — ennek a sok közül csak egyik oka, hogy partnereiket csaknem kizárólag a diplomás férfiak között keresik —, továbbá magas a gyermektelen és az egygyermekes kutatónők aránya. Szakmai, tudományos előmenetelükről a következőket hangsúlyozza: a két nem sikermutatói között a legnagyobb eltérés a szervezeti előmenetelben jelentkezik, az arányok tekintetében a nők között kevesebb a professzor, a kutatásiegység-vezető, annál több a beosztott diplomás, a munkatárs. Következtetésként Tamás Pál a következőket fogalmazza meg: „A nők a hazai kutatótársadalomnak egyre jelentősebb részét alkotják. Többségüket a különböző egyenlőtlenségek halmozottabban sújtják, mint a férfiakat. Ez a társadalom és a tudomány számára egyaránt káros, nem utolsósorban a kimaradó teljesítmény miatt. A problémát ezért tovább kell vizsgálni, hogy az egyenlőtlenségeket konkrét intézkedésekkel mérsékelni lehessen.” Major Ottó „Kórkép és korkép” című írásában azokat a gondolattársításait fogalmazta meg, amelyeket az idei tavasz évfordulói villantottak fel benne. Nemzetünk történelmének 40 évvel ezelőtti válságos szakaszában szellemi mozgalmak, politikai irányzatok, nagy egyéniségek küzdöttek, hogy megmentsük országunkat a katasztrófától. Idézzük: „Példák sorát említhetném. Álljon itt csupán egy: Benedek Marcellé. Az ő tiszta és töretlen szelleme első fellépésétől haláláig hat évtizedet ívelt át. .. Munkássága elválaszthatatlan a politikai haladástól ... Jövőre., felszabadulásunk jubileumi évében lesz születésének századik évfordulója. E centenárium remélhetően alkalmat ad majd Benedek Marcell szellemi hagyatékának felmérésére és közkinccsé tételére is”. Major Ottó ezután megemlíti, hogy Benedek Marcell egyik oszlopa volt a Vajda János Társaságnak, a két háború közötti baloldali írói tömörülésnek, s Párizs eleste után, feltűzve francia becsületrendjét, francia nyelven tartott előadást a modern francia irodalomról. De mit tud az utókor — kérdezi — erről a társaságról? Pedig „utolsó matinéját a német megszállás délelőttjén tartotta, s ezzel kezdetét vette az az esztendő, amelyben tagjai közül megölték Bálint Györgyöt, Halász Gábort, Radnóti Miklóst, Sárközi Györgyöt és Szerb Antalt. S elfogták és megsemmisítő táborba hurcolták főtitkárát, Plätz Rudolfot, utolsó elnökét, Szilágyi Sándort, a Stáhly utcai ellenállási csoport vezetőjét pedig a nyilasok Sopronkőhidára vitték és kivégezték”. Major Ottó cikke élénk visszhangot váltott ki, írását többen is kiegészítették. Melczer Tibor lexikális utóirata azoknak a nevét sorolja fel, akik korábban fontos szerepet vittek a társaság vezetésében. Néhányan a névsorból: Kárpáti Aurél, Rédey Tivadar (elnökök), Vajthó László, Szerb Antal (főtitkárok), Kosztolányi Dezső, Pethő Sándor, Laczkó Géza, Kerényi Károly, Passuih László, Rónay György, Schöpflin Aladár (elnökségi tanácstagok), Dobrovits Aladár és Devecseri Gábor (tisztségviselők). K- Gy. 13 k
