Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-05-26 / 11. szám
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán PARLAMENTI „TANÍTÁSOK" A kormányzat és a tudományos élet egyetértést teremtő elemzésre készült, és ez valósult meg a színvonalas parlamenti vita során. Világosan elhatárolódtak egymástól a már ma foganatosítandó újítások és a hosszabb távra szóló fejlesztési tendenciák; valamint a még nyitva maradó — mert nyitva hagyható — kérdések. Senki előtt nem volt kétséges, hogy az oktatás helyzete, teljesítménye hoszszú távon meghatározza egy ország kulturális, tudományos, végső soron pedig nemzetgazdasági teljesítőképességét. A távlatok felrajzolása a múlt számbavételével kezdődött. Tény: negyedszázaddal ezelőtt a 35 évesnél fiatalabb népesség nem egész 55 százaléka végezte el az általános iskola nyolc osztályát, ma ez az arány 94,7 százalék. A középiskolát végzettek száma ugyanezen idő alatt majd megháromszorozódott, a felsőfokú diplomát szerzetteké pedig több mint a kétszeresére nőtt. E mennyiségi mutatók minőségi változásokról tanúskodnak. Visszatekintve, s nem az elvégzendőkhöz mérve magunkat akár elégedettek is lehetnénk. Az elégedettség azonban már dr. Köpeczi Béla miniszteri expozéjának hangvételétől is távol állt: „Gazdaságunk fejlődése intenzív szakaszba lépett, a külgazdasági kapcsolatok jelentősége megnőtt, és a nemzetközi verseny új feladatok elé állít bennünket — mondotta a miniszter beszéde első részében, majd így folytatta: „A társadalom struktúrája s ezzel együtt a társadalmi osztályok és rétegek helyzete megváltozott. A demokrácia továbbfejlesztése sürgető igényként jelentkezik; megszűntek régi közösségek, újak kezdenek kialakulni, módosultak az emberi kapcsolatok és az életvitel formái. A korszerűsítés feladatainak meghatározásánál mindezt figyelembe kell vennünk, mint ahogy azt is, hogy az oktatás és a nevelés ma mennyire tudja szolgálni — vagy éppen befolyásolni — a nagy gazdasági-társadalmi szükségleteket és aspirációkat. Azt tapasztaljuk, hogy az iskolából kilépő fiatalok nem elhanyagolható részének gyenge az anyanyelvi kultúrája, szóbeli és írásbeli kifejezőkészsége és nem kielégítő az önálló ismeretszerzés igénye és készsége. A szakképzés nem nyújt elég széles alapot ahhoz, hogy a munkába lépő fiatalok megfelelően tudjanak alkalmazkodni a változó feladatokhoz.” A miniszter a közoktatás gondjainak elemzésekor azt is hangsúlyozta, hogy azokért nem lehet — bűnbakként — egyedül az iskolát felelőssé tenni. Kemény kritikával — önkritikával — szólt arról például, hogy a bürokratikus kötöttségek miatt nem érvényesülhetett a pedagógus, a nevelőtestületek önállósága és felelőssége. Kiemelte, hogy halaszthatatlan az anyagi-műszaki feltételek javítása és a pedagógusjövedelmek számottevő növelése. Az elegendő számú és megfelelően felkészült pedagógus meglétét — aminek alapvető feltétele élet- és munkakörülményeik megjavítása —, az egész oktatás, az egész fejlesztési program kulcskérdésének nevezte Köpeczi Béla. A teljesítményelvű társadalom szempontjait képviselve kért szót a vitában Király István egyetemi tanár, budapesti képviselő, (a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja). Ö már korábban, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén is határozottan fellépett azért, hogy iskoláink minden fokát tegyük alkalmassá az átlagosnál nagyobb tehetségűek Dr. Köpeczi Béla művelődési miniszter válaszol a felszólalásokra Dr. Király István felszólal Dr. Petri Gábor Csongrád megyei képviselő beszél az Országgyűlés tavaszi ülésszakán FOTO: WÉBER LAJOS, MTI fölfedezésére, azok gondozására, sőt „menedzselésére”. Ehhez az út az oktatásban dolgozók demokratikus jogainak kiszélesítésén át vezet. Mit is tartalmaz minderről a program? Ismét a művelődési miniszter sok vitát kiváltott, de a Tisztelt Ház nagy többségű szavazásával megerősített szavait érdemes idézni: „Célunk az iskolák önállóságának erősítése, belső tartalmi-pedagógiai munkájuk fejlesztése, az iskolai közösségek erősítése. A nevelő testületeknek nagyobb szabadságot kell kapniok a helyi sajátosságokat figyelembe vevő kiegészítő tananyag kiválasztásában, a pedagógiai módszerek alkalmazásában, öntevékenységük kibontakoztatásában. Titkos szavazással véleménynyilvánítási jogot biztosítunk számukra az igazgatók megbízatásakor. Az iskola és a helyi társadalmi szervek kapcsolatainak fejlesztése érdekében iskolatanácsokat hozunk létre ... A felsőoktatásban fő feladatunknak tartjuk az oktatás tartalmi struktúrájának átalakítását és színvonalának emelését. Célunk olyan szakemberek képzése, akik mint értelmiségiek el is tudják látni irányítói, kultúrát alkotó és közvetítő, közvéleményalakító funkciójukat. A tudomány fejlődésének tendenciáit tekintetbe véve és a társadalmi szükségletekhez alkalmazkodva rugalmasabbá kívánjuk tenni a felsőoktatási intézményrendszert. Adott szakmákban lépcsőket állapítunk meg, hogy ilyen módon lehetőség nyíljék két vagy három esztendő után befejezett tanulmányokkal elhagyni az egyetemet és egy idő múlva, gyakorlati munka után, akár újrakezdeni a tanulmányokat. Javasoljuk, hogy a hallgatók szabadabban választhassák meg tárgyaikat, és különböző jellegű intézményekben párhuzamosan is folytathassák tanulmányaikat. Fejlesztenünk kell a felsőoktatáson belül a demokratikus testületi formákat és mechanizmusokat, s ezek keretén belül biztosítani kell, hogy az oktatók és a hallgatók széleskörűen és kompetens módon nyilváníthassanak véleményt és érvényesíthessék érdekeiket.” A közoktatás és felsőoktatás fejlesztési programjának vitáját persze nem lehet véglegesen, „örök érvénnyel” lezárni. Csak a gyakorlat válaszolhat majd arra is, hogy gazdasági körülményeink, helyzetünk javulása milyen mértékben engedi egyre nagyobb anyagi erők mozgósítását az oktatás céljaira. Dr. Petri Gábor orvosprofesszor, Csongrád megyei képviselő például a közjóváhagyással elfogadott programok megvalósításakor fellépő veszélyforrásokra hívta fel a figyelmet. — Én a koncepcióval egészében véve egyetértek — mondotta. — A célok nagyon helyesek és fontosak, talán sürgősek is, hogy gyorsabban jussunk előre. Mégis: javasolnám az egyes javaslatok kísérleti bevezetését a végleges intézkedések meghozatala előtt, hogy a kialakítandó új rend hosszabb időre szóló érvényét biztosítani lehessen, és elkerülni a gyakori változtatásokat.” Dr. Petri Gábor felszólalása végén Széchenyi szavait idézte: „Sokan azt gondolják: Magyarország volt; én azt szeretném hinni: lesz!” „Képletes ez a szólás — zárta szavait a professzor. — Hiszen van Magyarország jócskán több mint ezer esztendeje, de mi azt is hiszszük, hogy lesz újabb ezredévig. És azt akarjuk, hogy egyre kulturáltabb, egyre jobb legyen.” S. J. 11
