Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-05-12 / 10. szám
Olvasás közben A magyar olvasóközönség nagy érdeklődéssel várta ezt a dokumentumgyűjteményt, amely napok alatt teljesen elfogyott. A siker okai sokfélék: a tényirodalom iránt megnövekedett az igény. A kötetben találkozhattak az olvasók a második világháború előtti és alatti korszak legendás szereplőivel, és persze a Szárszó körüli hosszú hallgatás szülte mítosz is felcsigázta a közönség kíváncsiságát. SZÁRSZÓ 1 9 4 3 Gloria, a Györffy-kollégium, az egyetemi Diákegységmozgalom, a Parasztszövetség, a Katolikus Legényegylet vezetői, a Turul Kiadó, a Magyar Élet és a Magyar Üt lapok szerkesztői, papok, tanárok, mindenféle foglalkozású értelmiségiek felső-középiskolás és egyetemista fiatalok mellett sok paraszt és ipari munkás, az utóbbiak legtöbben a diósgyőri vasgyárból, összesen kereken 600-an.” A főszereplő Erdei Ferenc, Veres Péter, Németh László és Jócsik Lajos volt. (Forduljunk egy pillanatra ismét Püskihez: „A megjelenteken kívül meghívtam Illyés Gyulát, aki előre megmondta, hogy nem tud eljönni, s ugyanez történt Tamási Áronnal. Szabó Lőrincet katonai szolgálata tartotta távol. Kovács Imre jelen volt, egyszer fel is szólalt, de amikor egy félreértett hasonlata miatt az éppen soros elnöklő tanár helyreigazítást kért, megsértődött, és nem folytatta az alig megkezdett beszédet.”) A konferencián meghatározott szerepe volt a Györffy-kollégium diákjainak. TÖRTÉNELMI KÖRÜLMÉNYEK „Mindenkinek, aki ebben az időben a magyar nép jövőjének alakulásával foglalkozott, két nagy kérdéssel kellett megbirkóznia. Egyiknek a tisztázása sem volt könnyű feladat. Első és legfontosabb teendőink egyike volt meghatározni: milyen irányban, milyen célok érdekében induljunk a küzdelembe. A másik: felmérni az ország erőviszonyait: ki melyik oldalon áll, ki kinek a szövetségese, s céljainknak megfelelően a társadalmi erőknek milyen átcsoportosítására, csatasorba állításra van szükség?” — írja Kállai Gyula. Pintér István pedig így vázolja a történteket. „A szárszói tanácskozás tehát kül- és belpolitikai szempontból kedvező időpontban, a fejekben viszont annál több zavaros, válaszra váró gondolat kavargása közben ült össze. A kérdés az volt, hogy Szárszó megragad-e ebben a fentebb vázolt zavaros helyzetben, vagy kísérletet tesz a problémák tisztázására, a pontos célok, feladatok meghatározására, és így cselekvésre, tettekre ösztönöz.” A SZÁRSZÓI FRONTOK Erdei Ferenc előadásának nagy hatása volt. „Elsősorban a munkásság, másodsorban a parasztság képviseli azt a társadalmi erőt, amelyik a további alakulást meg fogja határozni. Ebben a fejlődésben kétségtelenül a munkásság képviseli a nagyobb erőt. Ennek a rétegnek van olyan szervezete, programja és politikai iskolája, amely társadalmunk gyökeres átalakítását sikerrel megkísérelheti. Úgyhogy, annak távolabbi perspektívájában a szocialista társadalom elképzelése merül fel.” Erdei Ferenc előadását követte s vele alapvető kérdésekben polemizált Németh László. Németh László is elutasította a fasizmust, és elhatárolta magát annak minden változatától. Nagy erővel figyelmeztetett a „Drang nach Osten” elleni harc szükségességére. ő is harcot hirdetett az arisztokrácia, a klérus és a nagytőke „szentháromsága” ellen. Ugyanakkor úgy vélte: a háború utáni „rendezés” akár az angol, akár az orosz koncepció alapján történjék is, „ón azt másnak, mint a magyarság súlyos megpróbáltatásának elképzelni nem tudom”. Világosan látja, hogy az elkövetkezendő hónapok olyan nagy történelmi lehetőséget tartogatnak a magyarság számára, amely biztosítaná, hogy „a legjobb gondolkodóknak tervei szerint minél nagyobb tömegek javára rendezze be az életet”. A konferencia „legizzóbb és legtöbb ellentmondást kiváltó témája”, ahogy Püski Sándor a találkozóról írta, a Németh László által megfogalmazott „harmadik oldal” lett. A konferencia résztvevőinek többsége elfogadta, a mind hevesebbé váló vitában támogatta, sőt — mint már jeleztük — tovább is gondolta ezt. A „harmadik oldal” hívei, mint ez a vitából egyértelműen kiderült, a felvázolt alternatívák közül elsősorban a kivárás, a fasiszták és antifasiszták világméretű küzdelmében a félreállás, a cselekvéstől való húzódozás politikájával való azonosulást, vagy annak akarva-akaratlanul is támogatását választották. (Voltak „mellékszálak”, amelyeket azonban sajnos elnyomott a főszólam. Ennek példája, Balogh Edgárnak a konferenciához intézett levele. „A nemzetiségi kérdésről akartam közietek felszólalni, annál is inkább, mert ez a kérdés munkatervetekben nem szerepel. Két kisebbségi sors: felvidéki és erdélyi tapasztalatok árán vallom, hogy a magyar jövő legszebb biztosítéka az egymásra utalt dunavölgyi magyarok, szlávok, és románok igazságos kiegyezése és szövetkezése. Ez a dunavölgyi béke éppen olyan elemi feltétele a boldogabb magyar életnek, mint a szociális haladás.”) TANULSÁGOK Darvas József, a 30. évfordulón tartott emlékező beszédében a következőket írja: „A felszabadulás előtti évek egyik súlyos tragédiája volt a szellemi progresszió szétszakadozottsága, belső meghasonlottsága. Ez az, amit többé nem engedhetünk meg — ami ellen küzdenünk kell, teljes emberi felelősségünkkel. Vitáink lehetnek — vannak is —, áe ezek a kiküzdendő egységet kell hogy szolgálják ... Mi annak idején hittel hittük, hogy a nemzeti sorskérdéseket a szocializmus automatikusan megoldja. A legsúlyosabbak, a legnagyobbak meg is oldódtak — ha nem is automatikusan... Amit viszont őriznünk kell a szárszói szellemből: az étosznák az a forrósága, amit a legtisztábban Erdei Ferenc és Veres Péter képviseltek akkor. A történelem személyeket egyszer s mindenkorra soha — csak eszméket igázol. Végzi a maga dolgát, általunk, vagy nélkülünk; esetleg ellenünk. S ugyan, akik akkor többékevésbé helyesen képviseltünk egy eszmét, elmondhatjuk-e hogy később nem tévedtünk, nem vétettünk? S többen azok közül, akik akkor tévedtek, nem képviseltek-e fontos, a jövőnek is gondot, feladatot adó részigazságokat; és főként nem őriztek-e olyan etikai, szellemi értékeket, amelyek mára beépültek a szocialista nemzet-tudatba?” SZ. M. 13
