Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-05-12 / 10. szám
VISSZAJELZÉS Már beszélgetésünk elején megmondom Jakab Zoltánnak, a Tömegkommunikációs Kutatóközpont tudományos főmunkatársának, hogy sok bennem a kétely. — Tudomány a tömegkommunikáció kutatása vagy egyéb műfajba sorolható? — Munkánkat úgy jellemezhetném, hogy tudományos alapokon nyugszik az információk gyűjtésének módszere. Az információk részben közvetlen, praktikus hasznot hajtanak, visszajelzéssel szolgálnak a gyakorlatnak, másrészt bizonyos tudományos következtetések vonhatók le belőlük. Az elmúlt más fél évtizedben beigazolódott, hogy társadalmunk jelenlegi fejlettségi szintjén tevékenységünk nélkülözhetetlen. — Kinek nélkülözhetetlenek: nekem, az állampolgárnak, vagy a politikai vezetésnek? — Főleg a politikai vezetés, a tömegkommunikációs orgánumok hasznosítják munkánk eredményeit, de mivel ezek döntéseket befolyásolhatnak, egy későbbi szakaszban ön is, tehát az állampolgár is, profitálhat belőlük. A jó politika sosem szakad el a tömegektől, megkeresi a módját annak, hogy közvetlen értesülései legyenek arról, hogyan vélekednek az emberek döntéseikről; támogatják-e elképzeléseiket. — Korábban is voltak, ma is működnek más információs csatornák... — A politikai közvéleménykutatásban valóban nem mi vagyunk az egyetlen szervezet. A mi egyik specifikumunk az, hogy nagy, országos vizsgálatokra is vannak eszközeink, emellett az igen széles tematika és bizonyos kitüntetett területeken a rendszeresség — a vizsgálatok időnkénti ismétlése — is jellemzi tevékenységünket. Amint azt intézményünk neve is jelzi, a tömegkommunikáció a legfontosabb e területek közül; a sajtó, a rádió és a televízió, amelyeknek komoly szerepe van a közvélemény formálásában. — A kutatóközpont 1969-ben alakult meg, viszonylag későn. Nem kis részben az 1968- ban induló gazdasági reform szükségletei vezettek el létrehozásához. Ezt megelőzően a Magyar Távirati Irodán belül, egy tudományos igénnyel dolgozó, tömegkommunikációs részleg tevékenykedett, mai szemmel nézve is kiváló teljesítményt nyújtottak. Később egy, a Magyar Rádiónál működő csoport váltotta fel őket, s persze elsősorban azt kutatták, mi az, amivel a televízió elől visszacsalogathatnák a rádió mellé egykori hallgatóikat. A tévé teljes offenzívában volt, nem nagyon törődött az ellenlábas intézmény kezdeményezésével, de mivel egy vezetés alá tartoznak, náluk is létrehoztak, igaz, kisebb méretekben egy hasonló jellegű teamet. E két csoportból született meg végül a Tömegkommunikációs Kutató Központ. — Eredményesnek ítéli-e az azóta elteli másfél évtizedet? — Ügy érzem, hogy a tudományos élet befogadott bennünket, mind szélesebb körben ismerik el munkánkat. E mögött főleg az áll, hogy mindig komolyan vettük a megnevezésünkben szereplő „kutatóközpont” fogalmát, s ami ezzel együtt jár: a tudományosságot. Ez azt jelenti, hogy ugyan különböző szervezetek, intézmények megrendelésére dolgozunk, ám a vizsgálatok önálló megszervezéséhez, lebonyolításához, az adatok önálló értékeléséhez minden lehetőség adott. Tehát: a felteendő kérdéseket mi állítjuk össze, úgy, hogy még véletlenül se sugalljuk, milyen választ „szeretnénk” kapni. A kérdezetteket matematikai módszerekkel választjuk ki. A feleletet adók „névtelenségét” biztosítjuk: csak a kitöltött ív az érdekes, s nem az illető személye. A munkatársaknak, még ha akarnák sem, sikerülne azonosítani a kérdőívet kitöltőjével. A legkényesebb adatokat is feldolgozzuk, mert csak így kaphatunk témánkról árnyalt képet. — Sokan tagadják meg a választ? — Nem. Az úgynevezett kényes kérdésekre is válaszol a megkérdezettek túlnyomó többsége. Ehhez persze a kérdezés technikája is hozzá kell, hogy segítsen bennünket. Sok apró, lépésről lépésre közelítő, árnyalatokat felvonultató, a felelettípusokat megerősítő, azok tartalmát ellenőrző részkérdéssel operálunk. Vizsgálataink nyomán ezért rajzolódhat ki összetett kép. Természetesen előfeltételezéseknek is kell lenniük, mert csak ezek birtokában lehet kérdezni. Azt azonban csak a vizsgálat derítheti ki, hogy bizonyos vélemények egyediek vagy tömegesek, mely társadalmi rétegekre jellemzőek, e vélemény meggyőződésből, vagy másból ered-e, milyen informáltságon alapul és még hosszan folytathatnám a felszínre kerülő adalékok sorát. Nem elvetendő a telefon sem, mint információs csatorna ... Azokban az esetekben, amikor csakis arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy jelentős tartalmat hordozó hír milyen gyorsan jut el a lakossághoz, azon frissiben hogyan reagálnak rá, a telefon egyenesen nélkülözhetetlen. — Milyen vizsgálatokat emelhetne ki a közelmúltból? — Rendszeresen nyomon követjük a gazdasági közhangulat alakulását; a világ- és az ország gazdasági helyzetéről, a személyes anyagi helyzetről való vélekedéseket. Felmértük, hogyan látja a lakosság bizonyos foglalkozások — a bolti eladótól a körzeti orvosig — jövedelmi helyzetét. A tévé- és rádióműsorokról mintegy ezer ember véleményét kérjük, s e minta megfelelően adja vissza az országos fogadtatást. A nézőknek nem fűződik érdeke a színleléshez, őszintén megmondják, mely műsor tetszett, s melyik nem. Mi naponként elkészítjük az összesítés, s eljuttatjuk az illetékes vezetőkhöz. Arról már nem mi tehetünk, ha alkalmanként az elsöprő mértékben elutasított programokat sem tüntetik el a süllyesztőben. Vizsgáljuk továbbá az új kommunikációs technológiák hazai elterjesztésének lehetőségeit is. Egyik kutatócsoportunk azt követi nyomon, milyen a magyar tömegtájékoztatás működési mechanizmusa. Érdekel bennünket, hogy milyen helyet foglal el a szexualitás a sajtóban, rádióban, televízióban .. . — Van-e kapcsolatuk más országok hasonló szervezeteivel, intézményeivel? — Az UNESCO-val folytatott együttműködésünk keretében vizsgáljuk a tévéműsorok nemzetközi áramlását. Együttműködünk egy NSZK-beli alapítvánnyal, a Prix Jeunesseszel, a téma: az idegenek képe a gyermeki tudatban. Közös munkánk a salzburgi egyetemmel: a magyarok képe Ausztriában, az osztrákoké Magyarországon, s a példákat még sorolhatnánk. Ösztöndíjak útján pedig szinte mindenütt ott vagyunk, ahol szakmánkban történik valami. SEREGI LÁSZLÓ A kötet anyaga sokrétű és gazdag. Nemcsak a két szárszói találkozást: az 1942-ben tartott szerény előzményt és ennek előkészítő fázisait közli és a legnagyobb terjedelemben az 1943-as, „az igazi” konferencia hozzászólásait; de tartalmazza a résztvevő intézmények rövid történetét is, valamint a szervezők visszaemlékezéseit, ízelítőt ad a korabeli sajtó visszhangjából és beszámol Szárszó utóéletének néhány állomásáról is. A kötet magja a Püski Sándor által 1943- ban „Szárszó” címmel kiadott könyv, amelynek tartalmát így határozta meg az egykori alcím: az „1943. évi Balatonszárszói Magyar Elet Tábor előadás és megbeszélés sorozata”. („Néhány előadás közzétételétől a szerző kérésére el kellett tekintenünk”, mondja a szerkesztői előszó.) A kötet bevezetőjét Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnöke írta. Pintér István történész alapos tanulmányban rajzolja meg Szárszó hátterét, a konferencia erővonalait. A konferenciák rendező szerve a Soli Deo Gloria Szövetség Kabay Köre volt. A szövetséget 1921-ben alapították egy siófoki református teológiai konferencián. A folytatásról pedig a könyv ezeket írja: „A Soli Deo Gloria korok és nemek szerint különböző tagozatokba szerveződött. A diplomások — ha tagok maradtak — »szeniorok lettek. Akik viszont nem kerültek a középiskola után egyetemre, általában kikoptak a szövetségből. Közülük a harmincas évek vegén akadt jó néhány, aki más kollektívát nem talált, közösség nélkül viszont nem tudott meglenni, ők azután megalakították — szemben a többi tagozattal, csak a központban — a végzettek laza keretű mozgalmát, öt-hat összejövetelnél azonban nemigen jutottak tovább. A találkozókból kinőtt egy kisebb, kezdetben hat-hét fiúból álló baráti társaság, amely a különböző műsoros összejöveteleknél tartalmasabb szellemi eledelre vágyott. S alig egy-két éven belül ebből országos mozgolódás támadt. A Rákóczi-szabadságharc vérbe fojtott előzményeként robbant ki 1697-ben a hegyaljai felkelés. Egyik vezetőjét, Kabay Márton református prédikátort, Esze Tamás álvezérét és tábori papját Tokaji Ferenccel együtt Ausztriába hurcolták, s börtönbe vetették. Kabay a húszévi szenvedés alatt sem tört meg: fogságban érte a halál. Amikor nevét felvettük, tudatosan vállaltuk örökségét: azonosulását a nincstelenekkel, németellenességét, a harcot. Ez a formális megalakulás 1940 júliusában történt .. A találkozók megszervezésében oroszlánrésze volt Püski Sándornak, a Magyar Élet Kiadó vezetőjének. (A kötet tartalmazza Püski tanulmányát is könyvkiadói pályájáról, irodalomszervezői tevékenységéről és szerepéről a tanácskozások létrehozásában.) Ő maga így látja Szárszót. „Az igazság az, hogy az egész táborozás jelentőségét és lehetőségét előre az írók közül is csak néhányan érezték meg, a többiek nem sokat törődtek vele. Utólag ébredtem rá magam is, hogy ezt a népi országgyűlést jobban kellett volna megrendezni. A jegyzőkönyv hiányossága pedig az örökös szegénység átka. Parlamenti gyorsírókat kellett volna meghívnunk, ehelyett két önként jelentkező gyorsírólányra bíztuk a jegyzést, s ők csődöt mondtak: követni sem nagyon tudták a pergő felszólalásokat. Szerencsére az előadások szövege megvolt, több hozzászólásé is, a többit pedig, amennyire lehetett, a hiányos feljegyzésekből pótoltuk a felszólaló helyszíni vagy későbbi közreműködésével.” Kik vettek részt az 1943-as találkozón? Ismét Püskit idézzük. , Ott voltak a Soli Deo 12
