Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-04-28 / 9. szám

Az Alpok vagy a Kordillerák vidékének fiai bizonyára legfeljebb dombnak tekinte­nék a Gellérthegyet, bár... azt talán ők is elismerték, hogy tetejéről a világ egyik leg­szebb fekvésű fővárosára nyílik kilátás. Ezért a különleges panorámáért érkezik a legtöbb látogató a tengerszint felett 235 — ám a Du­na szintje fölött mindössze 140 — méter ma­gasan fekvő Citadellához. S aki az időben is távolra tekint a történelmi dolomitmagaslat­ról, megtudhatja: ennek tövében voltak azok a mészégető kemencék, amelyek Budapest ne­vét adták. Város és történelem felett repülnek hin­táikon, ugratják játszótéri, fából faragott lo­vaikat a fővárosi gyerekek. Az első tavaszi napsugárral érkeznek meg, és galambokat, rigókat rebbentenek. Zajongva, magától ér­tetődő természetességgel veszik újra birtokba játékszereiket; a homokozót, a mászókát, a nagy Tili-Toli-Számolót, a Spriccelni-De-Jó- Ivókutat és a többit, övék a világ. Amikor 1982-ben a gellérthegyi játszótéren megismerkedtem a Nyéki házaspárral, az asz­­szony éppen viselős volt. Most már itt totyog a szív-arcú, sötétszőke hajú Etelka is, a hete­dik gyerek. (Persze nincs jelen az egész csa­lád, csak a mama meg a két legkisebb. A férj dolgozik, a testvérek suliban, óvodában ... Mint vakáción kívül mindig, hétköznap dél­előtt.) — Én mindig szerencsés voltam — mondja Judit asszony, a mama —, már az első szülé­sem is könnyen zajlott le, és a terhességeim alatt sem ismertem a rosszullétet vagy a gyöngeséget. Igaz, időm se nagyon lett vol­na ilyesmire. Péternél, az elsőnél az egyetemi vizsgáimat is „tisztába kellett tenni” a gyere­ken kívül, később a tanítás és persze az ott­honi munka is adott mindig tennivalót. De higgye el, ha az élet rászorítja az embert, hogy pénzzel, idővel, energiával takarékosan és hatékonyan bánjon, elkezdenek gördülni a dolgok. Mennek maguktól. A mondatok is szinte maguktól gördülnek, csak éppen közben árulkodnak is valamiről. Mintha magyarázni — kimagyarázni? — kel­lene, hogy nem is olyan nagy dolog, hogy érthető a hét gyerek ... — Igaz, sokan múlt századinak tartják a nagy családot — folytatja az asszony —, min­ket meg afféle relikviáknak vagy csodabo­­garaknák. Másfelől meg valamiféle receptet várnak tőlünk, esetleg feltételezik, hogy — legalább egy — kinyilatkoztatás birtokában lennénk. Nos, ennél jóval egyszerűbb a do­log. Mi így érezzük jól magunkat, és éppen a nagy családon keresztül vagyunk otthon a mai világban. A szociológusok, a társadalompszichológu­sok, a közgazdászok sok-sok összefüggésre derítenek fényt, modelleket állítanak fel vagy állítanak egymással szembe, mint például a tekintélyközpontú és szeretetközpontú csa­ládot. Itt, a Gellérthegyen pedig egyszerűen csak jó az idő, és a kilátás mellett mintha a rálátás is más lenne a nagyvárosra, a „mo­dern” életformára. Vegyünk csak egyetlen igazán modern — tehát görög eredetű fogalmat, a demokráciát! Ebben a családban a pénz egy közösen is­mert, nyitott helyen van, és minden gyerek vagy felnőtt bármikor hozzáfér. Tény az is, hogy nincs sok pénz. Ahhoz, hogy minden hónapban végig kitartson, s maradjon még a hosszabb távú célokra is, belátás, önmérsék­let kívántatik. Megbeszélés, családi megfon­tolás alapján áll össze Nyékiéknél minden, az étrendtől az utazási programig. Közben per­sze az egyik gyerek különtornára megy, a má­sik zeneórán van, talán csak futtában vok­solnak a „napirendben”. S van úgy, hogy teljes csendnek kell lennie: valaki dolgozatra, vizsgára tanul, vagy a mérnök édesapa ho­zott haza a hivatalból tervezni valót. De már ez újra családi kupaktanács témája: vállalja­nak-e több munkát, amitől nő a bevétel, de csökken a kirándulásokra vagy például a kö­zös zenélésre fordítható idő?! Ne vállalja­nak-e el gondozni — nyaraló gazdájú — ku­tyákat, ami ugyan felborítja a napirendet, de anyagilag megéri? — Nagyon sok gondunk van — mondja most már az édesapa, Nyéki Gábor, aki ebéd­szünetben ugrott át szomszédos munkahelyé­ről „családlátogatásra”, — de kinek nincse­nek manapság gondjai? Nekünk az az elő­nyünk, amiért hálával tartozom a gyerekeink­nek, hogy sosem maradhatunk egyedül a gondjainkkal. Hogy egyetlen példát mond­jak: biztos, hogy az átlagosnál jobban sújta­nak az áremelkedések egy nagycsaládot, hi­szen a fizetések nem családméret szerint nö­vekednek. és a szociálpolitika állami eszközei lassúbb járásúak, mint a szabadárak. Mégis, én úgy érzem, mi együttesen és megfontol­tan, tehát valószínűleg az átlagnál gazdaságo­sabban tudunk reagálni. A gazdaságos válasznak nyilván nem csu­pán családi, hanem társadalmi-gazdasági fel­tételei is vannak. Az utca embere ilyenkor elsősorban a kisvállalkozásokra, a vállalati gazdasági munkaközösségekre a több mun­ka-gyors pénz egyenletrendszerére gondol, holott a családi költségvetést a megtakarítá­si lehetőségek is befolyásolják, mint például a kedvezményes üdülések, az iskolához kap­csolódó ingyenes tanfolyamok, a tagdíjmentes sportegyesületi tevékenységek. És a gondok­­örömök megosztásában nagy szerep jut a ba­ráti társaságnak is. Nyékiék baráti köre szinte kivétel nélkül nagycsaládosokból áll. Főként értelmiségiek, sok közöttük a tanár, tanárnő. Jandáné pél­dául három gyerek után — pontosabban mel­lett — végezte el a Tanítóképző Főiskolát. Harmincnégy évesen volt a vizsgatanítása. Izgult. Legnagyobb lánya tippjei, tanácsai se­gítették át e lámpalázas délelőtt buktatóin. Utána fagyizni mentek. Harmath Dávid ötgyerekes apuka. Most kisvállalkozást indított negyedmagával, s a cégalapítás-bevezetés feladványai a koráb­binál jóval több idejét veszik el a családtól. — Átmeneti állapot — mondja. — És arra azért most is mindig jutnia kell időnek, hogy „lépést tartsunk” egymás életének eseményei­vel. De valós veszély: az üzlet virágzásáért sokan fizettek már az otthon csődjével... Város és történelem felett repülnek hintái­kon, ugratnak köböl faragott lovaikon a ját­szótéri gyerekek. A szülők közül néhányan is­merik egymást, barátok. „Közös” apukák vagy anyukák is ők a szónak ama értelmé­ben, hogy nemcsak saját gyerekük kirándulá­sáról, ebédjéről, játékáról gondoskodnak, ha­nem, ha kell, egymáséiról is. Az ő gyerekeik talán gazdagabbak is másokénál valamivel: a közösség érzésével. 12

Next

/
Thumbnails
Contents