Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-04-28 / 9. szám
... mert az ember kétnemű” FÉRJFOGÁS Karikatúrák: Dalios Jenő Rajzos közéleti ABC című ú;i könyvéből dolgoztak a földeken, álltak a piacon, szőttek-fontak stb. Ezután jött a tömeges tanulás és a sokat emlegetett egyenjogúság — ebből fakadóan pedig a lányokat szinte pontosan úgy nevelik, mintha fiúk lennének. — Ügy tűnik, hogy a nők nemcsak élnek, hanem néha vissza is élnek a lehetőséggel... — Számunkra a világ legtermészetesebb dolga az, hogy minden ember munkaképes és dolgozik, eltartja magát. Ettől még megmaradhat a nő nőnek, a férfi férfinak. Azért hangsúlyozom ez utóbbit is, mert a — klasszikus értelemben vett — „igazi férfiak” számának csökenését is érzékelni vélem, ugyanis a fiúkat sem nevelik arra, hogy férfiak legyenek. — Milyen a „klasszikus értelemben vett igazi férfi” napjainkban? — A felelős családfő, a pater familias. Nem azonos a skalpokat gyűjtő Don Jüannal, mert az szánalmas figura. Jó szakember, emellett felelősséget érez háza népéért. „Férfit nekem, akit a sors ujja között nem billegtél” — mondja Hamlet. A modern társadalomban hiányoznak ezek az éles határok. Ma emancipálatlan aszszonynak neveznénk azt, aki így zárta egyik levelét: „Rongyos várába jó szívvel látnánk mindnyájan kegyelmedet, Ferkót és Júliánkét ajánlom kegyelmed igaz szeretettbe, és maradok szeretettel szolgáló engedelmes felesége, Zrínyi Ilona.” — Vajon mit szól ehhez a mai kor gyermeke? — Minden évben fogalmazást íratok „Bemutatkozom” címmel A legtöbben, miután leírták: orvos, mérnök, stb. leszek, azzal fejezik be: ezzel együtt apa és anya. Hét évig főiskolások között éltem, most gimnazisták vesznek körül. A lányok túlnyomó többsége teljesen természetesen gondol, készül a házasságra és az anyaságra, csak nem kap elég segítséget ehhez könnyebb helyzetben vannak azok, akik többgyerekes családban nőnek fel és a nagyobbak „gyakorlatozhatnak” a kisebbeken. Ha nem készítik fel a fiatalokat, akkor azt hiszik: a házasság idill és gerlebúgás. Nem gondolnak arra, hogy konfliktusokkal jár, s ezeket együtt kell vállalni. „Hordozzátok egymás terhét!” — mondta Szent Pál, de ez legfeljebb az egyházi esküvőn hangzik el. A lányokat is, a fiúkat is elsősorban arra nevelném, hogy az ember kétnemű. Olyan tantárgyról álmodozom: „nő leszel„férfi leszel”. — Hogyan lehetne konkrétabban körülírni e „tantárgyak” mondanivalóját ? — Először is meg kellene győzni őket arról, hogy tudomásul vegyék a saját nemüknek megfelelő fiziológiai, biológiai és pszichológiai tényeket. A jellegzetes és felcserélhetetlen nőies és férfias tulajdonságokról az irodalom vall a legpontosabban. Figyeljük csak meg. Rómeót és Júliát a híres erkélyjelenetben (számomra Illés Endre egyik krétarajza fedezte fel): Rómeó semmit sem mond, csak szép hasonlatokkal szerelmet vall. És mit mond Júlia? Pontosan és konkrétan közöl vagy kérdez. „Hogy kerültél ide a kertbe? Jaj, ha a rokonaim itt találnak, megölnek! Kedvesem, holnap hány órára küldjem a dajkát?” Mire Rómeó kimondja az első józan szót: „Kilenckor”. — A 19. század klasszikus előkészítése az uralkodó, markáns férfi-attitűdre például így hangzott: „Mit bőgsz, egy férfi nem sír!” — Most inkább szentimentális gyermekkultuszról beszélhetünk. Engem is megdöbbentett, hogy a különben rendkívül jó osztályom (okos, egészséges lelkű, vidám társaság) milyen mafla, vagyis milyen kevéssé önálló a konfliktushelyzetekben. Amikor osztályfőnöki órán erről beszéltünk, azt mondták: azért ilyenek, mert így nevelték őket. A főiskolás lányok nagy része azt hallotta otthon: te csak tanulj, neked az a dolgod. Ebből következik, hogy nem gondol arra, hogy a házassággal együtt jár a mosogatás, főzés, kétségbeesik ettől. Csak annak nagy ügy egy csecsemőt megfürdetni, egy vacsorát megfőzni, aki sohasem csinálta. Egy kislánynak és egy kisfiúnak úgy kell felnőnie a családban, hogy érezze az egységet, az egymást szerető emberek közösségét, ahol mindenkinek feladata van. Ezt meg lehet oldani! — Evekkel ezelőtt egy újságíró megkérdezte Illyés Gyulától, mi a véleménye a női egyenjogúságról. Bölcs válaszát ön is idézi könyvében: „A nők sohasem lesznek egyenjogúak, mert pótolhatatlan feladatuk van az utódnevelésben és az otthonteremtésben.” — Minket pontosan felkészítettek erre: te nő leszel, a hivatásod a szeretet, a szolgálat, a méltóság, ami összetartja a világot; a család szíve leszel — ez nagyon imponált nekünk. Olyan természetes volt, hogy még untuk is időnként, de benne volt a levegőben. Az otthonteremtésre készítettek fel, de nem egy-két osztályfőnöki órán, hanem folyamatosan. Miért ne lehetne most is olyan táborozás, amikor a fiúk sátrat vernek, fát szednek az erdőben, ezalatt a lányok főznek? Sok családban meg is tanulják ezt, igazodnak a női és férfi modellhez. A hamis modellekben a partnerek kölcsönösen mérgezik egymást. Sajnos olyan nő is akad, aki elhiszi, hogy ő akkor emancipált, korszerű, ha erőszakos és agresszív, s a női mivoltán keresztül érvényesíti a hatalmát (jól ismert fogalom a „revolvergyerek”). — Örökzöld téma: a házasság válsága. Az Ön könyve az ellenkezőjét bizonyítja. — Divatok jöttek és divatok mentek. Például a házasság — ami úgymond, válságban van — egészen jól bírja önnön válságállapotát több évszázad óta. A rómaiaknál nem véletlenül voltak háziistenek. A házasságot a hűségre, a vállalkozás komolyságára lehet felépíteni. Nem tudom felfogni, miért modernebb vagy korszerűbb az, ha belemegyek egy olyan kötésbe, amelyből, ha kellemetlenség ér, bármikor kisétálhatok. Ha az ember egy másik emberrel öszszeköti a sorsát, akkor tudja: nem mond le a szabadságról, hanem megosztja azt a másikkal. — Mindenütt azt akarják bizonyítani, hogy éppen a fiatalság lázad ez ellen az egész világon. A gyakorlatban nem ezt tapasztalja? — Nem. Az ifjúság általában egészséges lelkű. Nem találkoztam olyannal, aki azt mondta volna: a házasság elavult, nem kérek belőle. Rengeteg diákom kötött már házasságot a legtermészetesebb módon és boldog jegyesek voltak, mint az ükapáik. A könyvem fiatalokról szóló fejezetét lektoráltattam néhány végzett főiskolásommal. Azt kérdezték: honnan tetszik minket ilyen jól ismerni? Egészséges gondolkodásukra az is jellemző, hogy a „nyitott házasságot” egyszerűen nem veszik komolyan. Elég nehéz helyzetben vannak a fiatalok a koedukáció, az akceleráció együttesének következtében, ezért inkább védtelen fiatalokat ismerek, akiket nem készítettek fel igazán az életre. — A könyv utolsó fejezetének címe — „Himnusz minden időben” ■— Nagy László megrendítően szép hitvallására utal a szerelem megtartó erejéről. Miért ezt választotta? — A költőkre érdemes hallgatni: ha mi nem visszük át a szerelmet „fogunk között a túlsó partra”, életünk, jövendőnk partjaira, oktondian és bölcsen, sebezhetőén s mindig újrakezdve, akkor ki tegye meg helyettünk? Mintha nem tudnánk, hogy nemcsak a házasság, de a szerelem sem nélkülözheti a szövetségi hűséget, a szerető szolidaritást az egymás felé forduló te és én egyszeri és egyetlen kapcsolatának különböző szintjein. Különben csak egymás után sorjázó fogások volnánk egy szexuális étlapon, alig különbözvén eg>\mástól. Pedig emberi személyek vagyunk, ezen a világon egyetlen példányban létezők, szeretve és elfogadva egy másik egyedüli példányt, örömöt adva és kapva, kölcsönösen. ZIKA KLÁRA 11
