Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-04-28 / 9. szám

AZ ASSZONY ÉS A GYÁR

FOTO: NOVOTTA FERENC

— Huszonöt éve dolgozom a Taurusban, tehát „régi taurusos” vagyok. Fizikai dolgozóként kezdtem, de még munkásként elvégeztem az egyetemet. Vegyészmérnöki diplomámmal először a gyár kutatólaboratóriumában dolgoztam, majd kandidátusi disszertációm megvédése után — amelyben a kaucsuk szerkezeti tulajdonságairól írtam — kineveztek az abroncsgyár főmérnökévé. A vállalatot kilenc esztendeje vezetem.

Tatai Ilona tehát akkor került a vezérigazgatói székbe, amikor az ipar területén korszakváltás történt: az energiaválság; a mennyiséggel szemben a minőség fontossága; az új technológiák bevezetése, mindez éppen ez idő tájt állította új, bonyolultabb feladatok elé a vezetést.

— Így van — bólint nyugodtan — a változott körülmények meghatározták a vállalat célrendszerét. A célok között első helyen áll a belföld gumiáru-ellátása. De az igényt nemcsak a Taurus elégíti ki, bár nagysorozatú termékeket gyártunk, nagyobbat a hazai szükségletnél. Azonban jelentős msnynyiséget exportálunk, az export ellentételeként ugyancsak gumiipari termékeket kapunk.

A 40 százalékos exportból 15 százalék KGST piacra, a többi pedig tőkés országokba kerül. Hogy mik ezek a Keleten és Nyugaton megvásárolt termékek? Tehergépjárművekhez, mezőgazdasági gépekhez szükséges abroncsok, tengeri- és szárazföldi olajiparban használt tömlők, bányászati hevederek. De például ez a gyár állítja elő a világon forgalomba kerülő campingfelszerelések 12 százalékát is. Az olajkitermelésben világviszonylatban felhasznált tömlők 40 százalékát a Taurusban gyártják.

— Az abroncs-technológiát mi vásároltuk meg az osztrákoktól és

amerikaiaktól, a tömlőgyártás licencét viszont, amerikaiak vették meg tőlünk. Gumiipari gyártóberendezéseinket az NSZK-ból szereztük be, de a gumigyártáshoz szükséges gépek egy részét saját gépgyárunkban állítjuk elő.

— Vajon minek köszönheti a gyár, hogy valahányszor az iparban szereplő nagyüzemek értékelésére kerül sor, a Taurust a legjobb eredményeket felmutatók közt említik?

— Az ok — úgy gondolom — a jó fizikai és értelmiségi gárda. Üzemünknek különösen erős a szellemi bázisa, sokat jelent a többgenerációs folyamatosság. Gyárunk 1982-ben ünnepelte 100 éves fennállását és van olyan család, amelynek tagjai összesen 365 évet töltöttek el a vállalat különféle munkahelyein. Egyszóval roppant fontosnak tartom, hogy a dolgozóink 60 százaléka törzsgárdába számít, tagjai értékes szellemi örökséget adnak tovább.

— Azt hiszem, ide tartozik az a tény is, hogy a Taurus az elsők között vett igénybe külföldi tanácsadókat . . .

— ... és ugyancsak az elsők között alakítottunk ki olyan nagyvállalatot, amely számítógépes irányítással működik; az elsők között foglalkoztunk a termékek értékelemzésével, korszerű üzem- és munkaszervezéssel, s ebben nyugati cégek is részt vettek. Mindehhez hozzátartozik a hosszútávú tervezés.

Persze egy nagyvállalat nemcsak gépekből, munkafolyamatokból, termékekből, meg szervezésből áll. Szeretném tudni, hogyan ítéli meg Tatai Ilona önmagát, mint vezetőt, elsősorban a munkatársakra tett hatása, s közérzetüket meghatározó szerepe tekintetében.

Látom a szemén, hogy őt is izgató kérdés ez, s hogy lelke mélyéből válaszol:

•— Tudja, azt hiszem, nem vagyok barátkozó természetű. Mégis úgy érzem, munkatársaimmal jók a kapcsolataim. Talán azért, mert becsülik a munkabírásomat, azt, hogy ugyanannyit, sőt többet követelek magamtól, mint tőlük. Ugyanakkor szorosan együttműködöm velük, ha problémák adódnak — s hol nem adódnak a munka során? — soha nem próbálom áthárítani a felelősséget. De pontosan tisztázom, kinek mi a felelőssége, jogköre, s milyen eszközök állnak rendelkezésére a feladatok elvégzéséhez. Ami pedig a döntéseket illeti, igyekszem csak a legfontosabb kérdésekkel foglalkozni. Soha nem nyúlok át a helyetteseim feje fölött. Igaz, elég sok időt szánok egy-egy döntés előkészítésére, és nagyon sok véleményt meghallgatok. De ha a döntés megszületett, elvárom a pontos végrehajtást.

Tatai Ilonát gyakran szólaltatják meg közéleti fórumokon, a rádióban, televízióban, s amit mond, mindig céltudatos, érdekes, elemző és jövőbe mutató. A legkülönfélébb állami bizottságok tagja.

— Bizonyára tudja, hogy a kormányszintű döntések előkészítésére meghívják a nagyvállalatok vezetőit. Nos, ha azt akarják, hogy a bizottságban nők is helyet foglaljanak — itt önkéntelenül elmosolyodik — engem rögtön megtalálnak. Ugyanis nincs sok nő vezető beosztásban, sem a gazdasági, sem a politikai életben. Pedig elvben minden pozíciót betölthetnek a nők is. De maguk a nők húzódnak el a nagyobb tehervállalástól. A férfiak — az egyenjogúság ellenére — otthon kiváltságos helyzetben vannak. A döntés, a felelősség otthon ma is a nőké. Ráadásul a nőknek, ha bármit el akarnak érni, kevesebb idő áll rendelkezésükre, mint a férfiaknak. Később kezdik el a folyamatos munkát — két-három gyerek mellett jó néhány év kiesik szakmai életükből — és öt évvel korábban mennek nyugdíjba,, mint a férfiak, akik ily módon időelőnyt élveznek, s ezáltal nagyobb fejlődési lehetőséget is, szakmájuk, hivatásuk terén.

— Mi a véleménye, vajon a stresszhatás nagyobb mértékben jelentkezik a vezetőknél, ha nők?

Amint vártam, kitér a nemhez címzett kérdés elől.

— A stresszhatás minden vezetőt érint, sőt minden dolgozót, aki felelősséget érez azért, amit el kell végeznie. A világ felgyorsult tempóban változik, tudni kell válaszolni, — hogy divatos szót használjak — a kihívásokra. Talán a legnehezebb megszokni, hogy sohasem érzem: végleg megoldottam valamit. Mert már ma szorít az új teendő, amit holnap kell megoldanom.

A kihívások gyors észleléséhez, s a helyes válaszokhoz szükség van a tudomány eszköztárára is. Tatai Ilonát épp nemrég választották meg a Szervezés- és Vezetéstudományi Társaság főtitkárává.

— Ez a „szerep” még nagyon friss. Keveset mondhatnék róla. Egy azonban bizonyos: a vezetés éppen úgy szakma, mint bármi más, és aki ilyen posztra kerül, éppen úgy vezetővé kell képezni, mint a mérnököt mérnökké, a tanárt tanárrá, több éves egyetemi szintű oktatás keretében. Igen, a vezetés: tudomány, sőt művészet. Amit azonban nemcsak meg kell, meg is lehet tanulni. — Picit gondolkodik s még hozzáfűzi: — A kapcsolatteremtés hosszú idő, mondhatnám olykor hosszú küzdelem eredménye és a siker nem egyenletes. Van olyan fizikai dolgozó, akinek — még saját fizikai dolgozó koromból — az egész családját ismerem, de akad olyan közvetlen munkatárs, akiről a munkáján kívül alig tudok valamit. Mégis azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy mintegy ötven munkatárssal igazán jó a kapcsolatom.

— Hogyan tervezi a jövőt, személyes jövőjét?

— A nyugdíjkorhatár elérése után nem szándékozom tovább ülni ebben a székben — utal egy fejmozdulattal az íróasztal mögötti karosszék felé. — Ezt a munkát átadni legalább olyan fontos, mint csinálni. Sok vezetésre alkalmas, tehetséges fiatalembert ismerek. Azt tervezem, hogy vezetéstudományt fogok tanítani.

SOÖS MAGDA

SZÍNES FOTO: GÁBOR VIKTOR

Magvető gondozásában megjelent könyv: —

„... mert az ember kétnemű” — nemcsak időszerű témájával, hanem sziporkázóun szellemes stílusával is lebilincselő olvasmány. Az írónő — Beke Kata — Budapest egyik jó hírű gimnáziumában, a Kaffka Margitban, gyakorló pedagógus — fiatalok között él, ismeri gondjaikat, örömeiket.

— Mi volt a célja könyve megírásával?

— Vannak olyan klasszikus értékek, amelyek soha nem fognak kimenni a divatból. Az európai kultúrákban a mérce: a kölcsönösség. Ezt nevezhetem felebaráti szeretetnek, szolidaritásnak, közösségi elkötelezettségnek, felelősségnek — ugyanarról van szó. Szerintem a szerelemben például az az erkölcstelen, ha valaki egy emberi lénnyel úgy bánik, mint egy tárggyal. Akár úgy, hogy hiúsága eszközeként használja, akár úgy, hogy önnön szexualitásába szerelmes. E magatartásformák aztán táplálnak bizonyos zavaros ideológiákat, lásd: a házasság válsága, a nemek harca, meg a többi szamárság. Azon a biológiai és pszichológiai meghatározottságon azonban, hogy valaki nőnek vagy férfinak születik, nem lehet változtatni. „Felfedezésem” tulajdonképpen ebből ál.

— Pedig mégis mintha ez ellen lázadnának Amerika és Nyugat- Európa nagyvárosaiban a transzparensekkel felvonuló neofeministák, akik a férfiak zsarnoksága, a gyermekszülés, a házimunka ellen tiltakoznak.

— Magyarországon ez lappangó tendencia, nem találkozunk velük a napi életben. Tizennyolc éves korom óta dolgozom, sok emberrel kerültem kapcsolatba a kutatóintézetben, könyvkereskedelemben és az oktatásban. Sehol nem tapasztaltam, hogy ezekkel a mondvacsinált problémákkal komolyan foglalkoztak volna. Voltak szerelmek, házasságok, meg „külső kapcsolatok”, de ezek mind egyéni drámák vagy szatírák voltak. Korunk nőinél azt látom: nem az a bajuk, hogy meg nem értett a testük és a lelkűk; hanem az a „kettős szorítás” — a munkahelyi és az otthoni kötelezettségek — amiben élnek. Ez pedig könnyen oda vezethet, hogy egyiknek sem tudnak tökéletesen megfelelni, ami konfliktust okozhat.

— Ma már szinte nincs olyan család, ahol ne lenne meg ez a „kettős szorítás”, hiszen mindkét keresetre szükség van. Milyen kiút lehet ebből?

— Ez kizárólag anyagi és szervezettségi kérdés; nem a nemek harca tehát, hanem gazdasági probléma. Már az őskorban munkamegosztás volt. A férfiak elmentek vadászni, a nők művelték a földet. Az athéni nőnek nem volt választójoga, ami abból eredt, hogy a család feje a férfi volt,, aki eltartotta és képviselte háza népét. Minden újabb korban az apa a család feje, az anya a család szíve. Európában — nemcsak Magyarországon — sokáig a parasztság képezte a társadalom döntő többségét és a parasztasszonyok

10