Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-03-31 / 7. szám
Nagy várakozás előzte meg a Mozgó Világ ezévi összevont, 1-2. számának megjelenését. A folyóirat változatos tartalma, vitákat kavaró írásai folytán mindig is kelendő volt, ám ezúttal a fokozott érdeklődés a lap vezetésében történt személyi változásoknak is szólt. E válságperiódusra, s az abból következő vezetésváltásra utal az új főszerkesztő, P. Szűcs Julianna beköszöntője, mely — kissé rövidítve — így hangzik: „Üdvözlöm az olvasót, aki mit sem tudott a Mozgó Világ kritikus állapotáról, nem hallott leköszönt szerkesztőségekről és aláírásgyűjtésekről, szenvedélyes magánvéleményekről és lassúreflexű hivatalos döntésekről, nem olvasott röpcédulákat és sajtóközleményeket, mélyinterjúkat és vitacikkeket, mert annyira benne élt a kisbetűs mozgó világban, hogy már nem futotta erejéből kifigyelni a nagybetűvel szedett rokon kultúrbotrány krónikáját. Üdvözlöm azt az olvasót is, aki minderről tudott, hallott, olvasott, aki a generációs ízléshez igazított reformgondolat szurkolója lett, aki hitt a hétfőket követő keddek legalább értelmesebb — ha már nem gazdagabb — rendjében, és mert mind ez ideig olvasott, szurkolt, reménykedett, egyre csüggedtebben vette tudomásul a krízis jeleit, és egyre szorongóbban figyelte a társadalmi, politikai, művészeti konszenzust megbontó bizalmi-válságtüneteket. Továbbá üdvözlöm azt az olvasót, aki a Mozgó Világ röppályáján talált igazíthatni valót, de azt is, aki a változásoknál fontosabbnak vélte a megszakítatlan keringés tényét. Mindkettőjükhöz szól az a szüntetve őrző külalak, amelyet részben a válságcsiholta kényszer teremtett, részben a tudatos vállalás. A folyóirat új címlappal tekint az utcára, ha már új helyzetben kell helytállnia az érvényesnek bizonyult szövetség védelmében. De homlokán a jel ottmaradt: Illyés Gyula fogalommá lett verscíme alkotójának emberi-művészi példájával együtt ugyanis sokkal több, mint a kontinuitás kötelezettsége. Reményt nyújt az egységben maradásra, egyetemes és magyar történeti és jelenbeli értékek együttlátására, arra a kegyelmi állapotra, amely nélkül könnyen elemeire hullhatna a kiküzdött közmegegyezés. Ne lássék keresztényi alázatnak, ha végül üdvözlöm azokat, akik most — a nehéz időkben —, nem olvasók, nem szerzők, nem útitársak, nem barátok, nem segítők, nem parolázók. Akik csalódottan hátat fordítottak a vállalkozásnak, mondván: a kísérlet nem sikerült, a világ se mozogjon tovább. Vagy azért tették mindezt, mert grimaszra húzta szájukat az új évjáratok csípős, fanyar ízű termése és szívük szerint a falhoz akarták vágni a poharat. Vagy azért, mert korán lerészegedtek a furcsa zamattól és a tetőt szerették volna lángban látni. Amíg ép a pohár és biztos felettünk a tető. mindenki szívesen látott vendég. Üdvözletem egyben bizalom: az úiraterített asztal mellett — nem kevésbé friss és fanyar bort kínálva —- talán lecsillapodtak a régi indulatok, és olyan újak lobbannak. amelyeknek hitelét vagy hitetlenségét nem a hangfogó használata vagy elhagyása teremti meg, hanem a vitázó együttgondolkodás értelme és erkölcse.” Ezek után lássuk, mit kínál a tizedik évfolyam januári-februári száma? Weöres Sándor versei nvitiák. maid egv Nvers Rezsővel készített interjú következik — a kérdezők Baló Györay és Dományi András —, amelyből alább egy hosszabb részletet közlünk. A „legmagasabb életszínvonalú budapestiekről” írt tanulmányt — oszlat el néhány tévhitet — Mogyoró Katalin. Szép Ernő emlékezete ihlette Tandori Dezső költeményét, aki játékos természetét „tandoritipiáin” — falevél-nyomatain — is elébünk tárja. Lukács György eleddig magyarul még meg nem jelent tanulmánya „A filozófus társadalmi felelőssége” a szándék és a következmény dialektikájáról, etikai vonatkozásairól szól. Decsényi János Illyés Gyula modernségéről értekezik. Az összesen 233 oldalnyi folyóiratszámból felfigyeltünk még egyebek között Károlyi Amy, Labancz Gyula, Csajka Gábor Cyprian verseire, Benkő Éva tanulmányára a naturista mozgalom magyarországi kezdeteiről, olvashatunk a magyar líra, a kortárs zene, a magyar építészet helyzetéről, a csángó magyarok apokrif bibliája Bosnyák Sándor gyűjtése nyomán került a lapba. A Nyers Rezsővel — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága korábbi titkárával, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete tudományos tanácsadójával — készített interjú fő kérdései a gazdasági reform továbbfolytatásának kilátásai, a különböző érdekek, nézetek szerepe a reformfolyamatban. Nyers Rezső a közelmúltban egyebek között a Figyelő című gazdaságpolitikai hetilapban, a rádióban és a Magyar Ifjúság hasábjain is nyilatkozott, erre utal az első kérdés: — ön divatba jött mostanában! Sokat ír és nyilatkozik ... — Azt hiszem, nem én jöttem divatba, hanem azok a kérdések, amelyekkel én is foglalkozom. Miről van szó? A gazdaságpolitika jelenéről, jövőjéről; gazdaság és politika viszonyáról; a szocializmus építésének lehetőségeiről és korlátáiról; a marxizmus eszmei alapjáról, elmélet és gyakorlat kapcsolatáról. Ezek a témák jöttek, hogy úgy mondjam, divatba, mert valahogyan a szocializmus magyarországi építése, de talán nem túlzók, ha ezt kitágítva azt mondom, hogy a kelet-európai szocializmusépítés sajátos sorsforduló időszakában van. És ez hozza felszínre a problémákat, egyesekben csupán a kételyeket, de sokakban ez hozza felszínre a marxista-szocialista útkeresést. Tehát ha én „divatba jöttem”, ez csupán annak a jele, hogy divatos lett az a fajta marxista alapállás a társadalmi, politikai és gazdaságpolitikai kérdésekben, amit másokkal együtt én is képviselek. — Mire gondol, amikor azt mondja: „sorsforduló”? — Arra, hogy alapvetően másképp kell megszerveznünk a szocializmus gazdasági rendszerét, nemcsak a gazdaság irányítását, hanem az irányítók és az irányítottak viszonyát, miközben a gazdaságról való gondolkodásunkat is jobban az elmélet és gyakorlat kapcsolatára kell alapoznunk. Válaszúton vagyunk. Nem lehetséges a gazdasági gyakorlatunknak csupán különböző részmódszereit változtatgatni, javítgatni: a szocializmus, a szocialista gazdasági gyakorlat egészét kell tudnunk az alapvetően megváltozott helyzethez igazítani. Egyszerűsítve ezt úgy fejezik ki, hogy extenzív és intenzív módszer, de ez már annyira sablonná vált, hogy . . . — ... igen, mert már 66-ban is az volt a jelszó, hogy az intenzív fejlődésre kell áttérni... — Így van. És azóta is fenyeget bennünket az a veszély, hogy minden évben elhitetjük magunkkal: most már intenzív módon gazdálkodunk. De hát ez egyáltalán nem igaz. Nem sikerült még rátalálnunk a mai időszakban szükséges szocialista gazdasági mechanizmusra. Ez az egyik tényező. Továbbá annyiból is sorsfordulóról van szó, hogy a szocializmus építése nemzetközi feltételek között folyik, és ennek alapja a nemzetközi kommunista mozgalom, ezen belül a kelet-európai kommunista mozgalom, és én úgy érzem, hogy ebben is új időszak kezdődik mostanában: el kell szakadnunk a szocializmus építésének első évtizedeiben használt sok-sok módszerünktől, tágítanunk kell a gondolkodásunkat, alkalmaznunk kell a tudomány újabb eredményeit és a mai világhelyzetből adódó következtetéseket. Tehát ideológiai megújulásra is szükség van ... (Ezt követően a gazdasági mellett a politikai intézményrendszer szükséges reformjáról, a reform közelmúltjáról is szólnak a kérdések és válaszok, kitérve a kérdezett személyes szerepére is. A hetvenes évek elejére-derekára utalnak kérdésükkel — ezt a reform visszafogásának korszakaként jellemzik — Nyers Rezső beszélgetőpartnerei.) — Nem csupán néhány politikus találta ki az ellentmondásokat, azok valóban léteztek; azonban politikai síkra emelésük már helytelen volt. Ugyanúgy, mint ahogyan Lenin idejében helytelen volt a szovjet-oroszországi munkásellenzék magatartása: bármennyire is munkásérdekeket hangoztatott és azok alapján kritizált, hosszú távon a munkásosztály érdekei ellen dolgozott. Az is tény viszont, hogy átmenetileg ... nem sokáig ugyan, de bizonyos ideig ... megértésre, elfogadásra talált a társadalom egy részében. Valóságos gondok nálunk bőven voltak. A gazdasági reformnak a széles tömegek, a nem politizáló emberek nem váltak igazi részeseivé. Talán az is közrejátszott ebben, hogy a reformot nem sikerült megfelelően összekapcsolni társadalmi, politikai változásokkal. De egyébként is, az a véleményem, nem igaz, hogy a hosszú távú gondolkodás milliós tömegek sajátja lenne a mindennapokban. Ha viszont úgy tesszük fel a kérdést, hogy a politizáló magyar társadalomban mekkora tábora volt a reformnak, akkor erre már azt mondanám, hogy nagy. Nagy tábora volt. Kétségtelen azonban, hogy a politizáló táborban is megosztottság volt, és emiatt ez a politikai szféra a társadalom széles rétegeinek nem tudta úgy közvetíteni a reform értelmét, célját, előnyeit — a hátrányai mellett —, hogy ez a mindennapi embereket is meghódítsa. Mégis: ha a reformpolitika az ellentétébe csap át, akkor az emberek álláspontja egyből világossá válik, és a reformot támogatják. Például én nagyon jól emlékszem arra, hogy 72-73-ban éppen ez az úgynevezett munkásirányzat elég nagy parasztellenességet terjesztett el az országban, az iparban, főleg a fővárosban. És ugye azt akarták elhitetni, hogy az egész reform a parasztság hasznára van, a munkásságnak meg csak kára származik belőle. Ezt sokan el is hitték. 74-75-ben a kormányzat helytelen intézkedéseket hozott, például a háztáji gazdaságok jövedelmének megnyirbálására. Igen ám, de ez hamarosan a termelésben is éreztette hatását, és egyszeriben ellátási nehézségek jelentkeztek, csodálatosan gyorsan. Ugyanilyen csodálatosan gyorsan, egyszerre felébredt Csipkerózsika-álmából a budapesti közvélemény is, és rájött, hogy a háztáji-politika mégiscsak jó politika. És hamarosan, a hetvenes évek második felében, egyértelműen átbillent a politikai közvélemény mérlege a háztáji gazdaságok javára. — Engedje meg, hogy 1984-re értelmezve — újrafogalmazzam azt a kérdést. Az az érzésem, hogy ma már többé-kevésbé elfogadottá vált vagy válik, hogy a kiugró teljesítményt kiugróan kell honorálni. Sőt, gondolom egyetértünk abban, hogy sokkal kiugróbban mint eddig. De úgy tűnik, nagyon-nagyon nehéz lesz elfogadtatni, hogy akit kimagaslóan honorálnak, az kimagaslóan fog fogyasztani is. Ügy látom, hogy az elégedetlenség, a rosszkedv elsősorban akkor jelentkezik, amikor az emberek kiugróan teljesítő honfitársaik életmódját, fogyasztását látják — még akkor is, ha ez valóban megérdemelt. Ezt a jövő egyik súlyos kérdésének érzem. — Ez a feszültség ma valóban nagyon erős. és néhány dolog különösen erősíti. Az egyik az, hogy nincs érdemleges gazdasági növekedés. Természetesen nem gondolok arra, hogy visszajöhetne a mi aranykorunk, amikor évi hat százalékkal növekedett a nemzeti jövedelem. Nem, ez nem jöhet vissza. De a mainál nagyobb növekedés kell, mert annak talaján a differenciálást társadalmilag simábban, kevesebb feszültséggel lehet megoldani. Ezért az a véleményem, hogy a jelen időszakban többet beszélünk a differenciálásról, mint amit érdemben tenni tudunk' érte. Azért persze mindenütt ma is igyekezni kell jobban differenciálni ... Az is növeli a.feszültséget, hogy 79 után a reformpolitika folytatásának szándékával tulajdonképpen nagyon helyes intézkedés történt, a kisvállalkozások ösztönzése. Az intézkedés előnyeit és hátrányait egybevetve, szerintem mindenképpen az „A reformhoz kötöttem sorsomat ” AZ ÚJ MOZGÓ VILÁG - NYERS REZSŐ INTERJÚVAL 14
