Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-03-15 / 5-6. szám
CSALÁDI EMLÉKEK KÖZÖTT Múltidézés Kossuth Klárával Egy parányi lakásban két testvér él: Klára és Margit, Kossuth Lajos vér szerinti rokonai. Megilletődve nézem a két idős hölgyet. Egyikük egy gyerekkori betegség nyomait viseli: nehezen jár —, de kedvesen kínál, biztatja testvérét, Klárát: ezt is mutassa meg, arról is beszéljen. Klára Kossuth-emlékeket gyűjt. Lassan megindul a beszélgetés, és összeszoruló torokkal hallgatom a természetes egyszerűséggel felvázolt, embert próbáló életutat. — Egy távoli kis faluban születtem. Nyirvasváriban. Életpályám meghatározója lett a nevem. Nem vittem véghez nagy dolgokat. Nagyapám, Kossuth László részt vett a szabadságharcban. Így az életem történetét vele kezdem . .. Nagyapámat meleg rokoni kapcsolat fűzte Kossuth Lajoshoz. Az utolsó percig kitartott mellette. Amikor elbúcsúztak az aradi várban, Kossuth hat ezüst húszast és némi aranyat adott fiatal (19 éves) lelkes, harcos unokaöccsének — élelemre. Az aradi várban rekedt kormányzónak választani kellett a biztos halál, vagy a menekülés között. Később sokat támadták őt, amiért az emigrációt választotta. Az aradi vár egyik utolsó parancsnoka, margitfalvi Margilai Gábor honvéd-mérnökkari őrnagy szemtanúként számolt be ezekről az eseményekről a naplójában: „Augusztus 11-én este titkos parancsot kapok magától a parancsnokságtól, hogy a Ver felső, vagy keleti kapujánál éjféli órákban az őrség felváltassék, s hogy éjjelre oda kevés, de legmegbízhatóbb őrséget téve, egész éjen át személyesen ott legyek, és azon pár egyént, akik ezúttal nekem kiadott jelszóval az éjszakában jelentkezni fognak, a legnagyobb csendben és titokban kíséretükkel együtt bocsássam ki__az éjszaka sötétjének leple alatt megjelent a várt két egyén, köpönyegbe burkolt egy tiszttársam (Hirt Ádám) által vezetve, pár lóhátassal utánuk némi poggyásszal . . . Kossuth cs számysegédje, Asbóth Sándor ezredes menekülő kivonulása volt ez, kik egy jól szervezett, legelszántabb vitézekből álló magyar és Visóczky-féle lengyel légióbeli lovascsapat fedezete alatt a Nagy Sándor által az Űj-Arad és Lippa között utat álló ellenséges csapat szétverésével nyitott úton Lugos felé vágtattak.” Kossuth László azonban nem tudta követni nagybátyját az emigrációba, mert elfogták, és tóbbedmagával vasra verve, hadifogolyként elhurcolták egy osztrák fogolytáborba, az olaszországi Modenába. Nagyapám — bár 8 nagyon is szüksége lett volna a Kossuthtól kapott pénzre szentségtörésnek tartotta volna, ha hozzányúl; féltett ereklyeként őrizte, először kabátja belső zsebébe varrva menekítette, majd később metszett poharak aljába olvasztotta. — Kossuth László mikor szabadult ki a fogságból, és hogy alakult ezután az élete? — Nagyapám és társai háromévi fogság után szabadultak, amikor Ferenc József császár, és magyar király amnesztiát adott nekik. Rongyosan érkeztek meg Modenából Bécsbe. A fiatal császár éppen valami ünnepségre hajtott, amikor észrevette az ágrólszakadt kis csapatot. Odaküldte egyik adjutánsát, aki így förmedt rájuk: „Hát kendtek mit akarnak itt?!” „Mi nem kendtek vagyunk, hanem magyar honvédtisztek és szeretnénk hazamenni” — válaszolták. Ekkor bezárták egy kaszárnyába, és éjszaka áttették őket a határon. Nagyapám a felvidéki rokonoknál bújdosó édesanyjához ment először (minden Kossuthot ellenségnek tekintettek és üldöztek, igyekeztek is a Kossuthok megszabadulni a nevüktől, kivéve a nagyapámat, aki haláláig büszkén viselte ezt a nevet). Rövidesen sikerült megélhetést találniaegy távoli rokon tóalmási birtokán lett tiszttartó — a magyar grófok ugyanis a neve miatt nem alkalmazták. Mikor családot alapíthatott, feleségül vette egy losonci táblabíró leányát, Krúdy Alojziát; négy gyermekük született. Az egyik fiú, János — az én édesapám — elvégezve a pallagi Gazdasági Akadémiát, egy lengyel gróf magyarországi birtokán kapott állást, a nyírvasvári birtok intézője lett. Itt is nősült meg, a szomszédos birtokos erdészének leányát, Molnár Annuskát véve feleségül. Ebből a romantikus házasságból négy gyermek született: László, Klára, Margit és a kis Lujza Kornélia, de ő ötéves korában meghalt. Ekkor elcsendesedett a házban n vidámság. Alig egy évre rá, édes apámat súlyos baleset érte egy vadászatnál — vége lett a karrierjének. Az uradalom központjába rendelték adminisztrációs munkára. Édesanyámat a sok sorscsapás nagyon megviselte, hosszas betegség után egy budapesti klinikán halt meg 36 éves korában. Ezután Szolnokon telepedtünk le: édesapám nyugdíjba ment, de emellett a szolnoki Magyar Nemzeti Bank igazgatója volt egészen haláláig. Szolnokon egy családi házban éltünk és a sok vándorlás és szomorúság után itt békés, nyugalmas évek következtek sok tanulással, házimunkával, édesapánk irányítása mellett. Tíz évig jártam konzervatóriumba, zongoraművésznek készültem. Margit testvérem pedig gyönyörűen rajzolt és feste+t. festőakadémiát szeretett volna végezni; ennek édesapánk halála vetett véget, és ezután elég nehezen kerestük a kenyerünket. — A II. világháború alatt Szolnok sokat szenvedett. Hogyan éltek át ezt az időszakot? — Mivel a vár területén laktunk, már az első időtől kezdve veszélyben voltunk — menekülnünk kellett, s ezzel megkezdődött a vándorlások hosszú sora. Egy barátnőnk meghívására később Budapestre költöztünk, és egy romos villában kezdtünk ismét új életet. Szinte mindenünk odaveszett, Szolnokon, és ezt különösen azért sajnálom, mert sok becses érték, történelmi ereklye volt a birtokunkban. — Hol tudtak otthont teremteni maguknak? — Egy barátnőnk fogadott be, ahol Margit — aki a lába miatt nem tudott dolgozni — látta el a háztartást. Ezután hosszú ideig társbérletben éltünk. Én pedig ismerőseim biztatására 1948-ban a Centenáriumi Bizottsághoz fordultam segítségért. 1949-ben kineveztek könyvtárosnak az — akkor még — Pázmány Péter Tudományegyetem II. sebészeti klinikájára — innen is mentem nyugdíjba. — Mikor kezdett Kossuth-relikviákat, dokumentumokat gyűjteni? — A Magyar Nemzetben megjelent egy cikk, írója engem is felkeresett előtte a könyvtárban. Beszámolóját így fejezte be: „érdemes lenne a Magyarországon élő Kossuth-leszármazottakat és a grúziai Kossuthokat felkutatni”. E cikk után kezdtem el a kutató munkát. A monoki Kossuth Emlékmúzeum vezetője felkeresett. és kért, hogy foglalkozzam a szabadságharc és Kossuth életének történetével — így aztán nyugdíjas éveim hasznos munkával telnek. Az Országos Levéltárban elkészült családfa szerint a Kossuth nemzetség 1226-ig vezethető vissza, őseink közül az egyik, Kossuth Tamás. 1740-ben Turóc vármegyéből bizonyságlevelet kapott az 175ö. évi országos nemesi összeírásban (lásd: Országos Levéltár). Egy másik ősünk — ő is Kossuth Tamás — Rákóczival együtt menekült, Lengyelországba. Nem tért haza, mert egy lengyel leánvt vett *3] napadapt lio sa ‘jnSasapj Birtokuk később Oroszország fennhatósága alá került, leszármazottai már az orosz cári uralom alatt magas rangot értek el; írtak Kossuthnak, hogy igazolja nemességüket, de ő ezt elutasította. ők a lengyel Kossuthok leszármazottai. Munkám inspirálója, Keserű Ernő újságíró pedig évtizedekkel ezelőtt Grúziában járva, egy ott élő Kossuth családot fedezett fel. Rátaláltam Kossuth Lajos életének egy-egy kevéssé ismert részletére is. Természetesen az útravalót a nagyanámtól kaotam, aki halála napjáig nagy híve volt Kossuth Lajosnak. ZIKA KLARA 47
