Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-03-15 / 5-6. szám

JOB LÁZADÁSA A biblikus cím az ótestamentumi történetre utal. Az Úr tudni akarja, hogy Jób akkor is megtartja-e az isteni rendeléseket, ha az ár­nyékos oldalon kell járnia — ezért sűrűn lecsap villámaival mellette és körülötte. A szelíd férfi - akárcsak Cordelia Shakespeare-nél - tűr és szeret, bár motoszkál benne a ké­tely: miért a jóknak kell bűnhőd­niük és a rosszaknak megdicsőül­­niük? Válasz persze nincs. Vagy ha mégis, logikával követhetetlen. A Mindenható akarata, mondja az írás, kifürkészhetetlen. A filmbeli ióbot más fából farag­ták, mint bibliai „rokonát”. Igaz, a megpróbáltatások jellege is eltérő. Amikor Gyöngyössy Imre és Kabay Barna alkotásának cselekménye in­dul, dúl a háború, 1943-at mutat a naptár. Az üldözött zsidók körül egyre ritkul a levegő. Kevés az esély a túlélésre. Jób bácsi és Róza néni, akik egy Tisza menti falucskában élnek, elhatározzák, hogy maradan­dó nyomot hagynak maguk után a világban. Orökbefogadnak egy ke­resztény kisfiút, mert anyagi - s fő­leg szellemi - értékeiket rá akar­ják hagyni. A látszólagos idill színei foko­zatosan elkomorodnak. A makran­cos gyerek, Lackó megszelídül, ám a szelíd családi harmóniát tönkre­zúzza a normává előléptetett tör­vénytelenség. Amit lehet, átadnak a fiúcskának a mostohaszülők, de sorsukat nem tudják elkerülni. Ha­lálba viszi őket a nyikorgó paraszt­szekér s mégis mosolyognak. Jób lázadása — a szót voltaképpen idé­zőjelbe kellene tenni - sikerrel járt. Az utód majd őrizni fogja ember­ségüket, eszméiket, emléküket. Ezt még az Isten is megbocsátja ... A Jób lázadása a MAFILM Tár­sulás Filmstúdió, a Magyar Televí­zió és az NSZK-beli Z. D. F. közös vállalkozásában készült. Nemes cél érdekében szövetkeztek a produ­cerek, hiszen a mű humanista mon­danivalót hirdet, ugyanakkor öröm­mel állapítjuk meg azt is, hogy az eszmei-gondolati tartalom művészi­esztétikai igényességgel párosul. A Gyöngyössy-Kabay duó leg­főbb erényeit kamatoztatta az ered­mény érdekében. Pontos és hiteles a környezetrajz. Élő a folklór. Gaz­dag az események érzelmi töltése. Kitűnőek a szereplők (a bravúros alakítást nyújtó Zenthe Ferenc mel­lett a pöttömnyi Fehér Gábor is jól megállja a helyét: az Árvácskában feltűnt Czinkóczi Zsuzsa óta nem bukkant fel hozzá hasonló gyer­mektehetség magyar filmvásznon). Dicséretet érdemel, hogy a szerzők sokféle hangulati hullámzást örö­kítettek meg az egyes epizódokban. A hősök feje felett fekete feliegek örvénylenek, ez azonban nem je­lenti azt, hogy tilos örülni, elérzé­kenyülni, szeretni - s boldognak lenni legalább néhány futó pillana­tig. A film kritikusai közül többen szóvá tették, hogy a történet alap­szituációjának hitelessége megkér­dőjelezhető. 1943-ban a végső csőd felé tántorgó Horthy-Magyarorszá­­gon már nem lehetett Jób bácsiék­­hoz hasonló akcióra vállakozni (még a szerződés antedatálásával sem, ahogy a városi árvaházban ki­játsszák a rendelkezéseket). Meg­lehet, igazuk van a bírálóknak, csakhogy a végső „üzenet” szem­pontjából a szóbanforgó körül­mény mellékes. Gyöngyössyék egyedi esetet ábrázolnak s mégis a tipikus szférájába emelik a cse­lekvéseket, hiszen nem a doku­­mentáris hűség fontos ezúttal, ha­nem a gesztus, az áldozat, a hit, Vagyis az, ami az emberi kapcso­latokban — elsősorban az öreg ka­paszkodás! kísérleteiben — tükrö­ződik. Ilyenformán a konklúzió túl­­mutat az adott hely- és idő-koordi­nátákon: általános érvényűnek te­kinthető. Jób élhetne másutt és máskor. Sajnos, nemcsak a zsidó­kat üldözték és üldözik - s nem pusztán a második világháború fa-' siszta magyar politikája parcellázta árjákra és nem árjákra, jókra és rosszakra a társadalom tagjait. Szabó Gábor, a fiatal operatőr finom metszeteket idéző beállításo­kon jeleníti meg az életformát, a szokásokat, a szertartásokat (külö­nösen remek a húsvéti ebéd szo­morú-szép fényképezése vagy az önfeledt gyermeki öröm pillanatai­nak megörökítése). Helyeseljük azt a rendezői-operatőri koncepciót, miszerint a külvilág borzalmairól a filmben csak jelzések tudósítanak. A kevés néha több a soknál. Mit látunk a Jób lázadásában? Árva­­házat, vásárt, falusi utcákat — nem atrocitásokkal, hanem feszültsé­gekkel telítetten. Aztán a fináléban felbukkannak a csendőrök is. Itt már a vágóhíd felé fuvarozzák az áldozatokat. De még ez a jelenet sem harsány. Főleg az a funkció­ja, hogy a nyitányt ellenpontozza (akkor érkezik Lackó pártfogóival együtt a szekéren), másrészt Jóbék tragikumát elmélyítse. A Variety című amerikai szaklap cikkírója szerint az 1983-ban ké­szült, kedvező kritikai- és közönség­visszhangra talált film, mely az Os­­car-díjra érdemesített mozidarabok mezőnyében is szerepel, „kiemel­kedő, emberséges beszámoló egy Magyarországon lejátszódott Holo­caust-történetről". Reménykedünk a prognózisban: „A kiváló és ere­deti filmnek nem lesz nehéz igé­nyes közönséget találnia Észak- Amerikában és Európában.” VERESS JÓZSEF FOTÓ: GÁSPÁR MIKLÓS 48 mm.

Next

/
Thumbnails
Contents