Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-03-15 / 5-6. szám
ACZÉL GYÖRGY: A nemzetiségi jogegyenlőség — törvény a A közelmúltban zajlottak le a magyarországi nemzetiségek szövetségeinek kongresszusai. Az alábbiakban gyorsírói jegyzőkönyv alapján szerkesztett részletet közlünk Aczél Györgynek, r%. _ m ' . % a Magyar Szocialista Munkáspárt ^^ÉBSw— ^B Központi Bizottsága titkárának felszólalásából ■ ^ m ame*y d Magyarországi Nemetek Demokratikus $ZC)Vetsé9e v'i kongresszusán hangzott el ^ 1983. december 3-án A kongresszus elnöksége. Dr. Szende Béla, a szövetség elnöke köszönti a megjelenteket. Mellette (balról): Aczél György fotö: petrovics lAszlö — mti A kül- és belpolitika kérdéseinek vázolása után szeretnék rátérni a jelenlegi kongresszust elsősorban foglalkoztató témára: szövetségi politikánk nagy jelentőségű kérdésére. Szilárd belpolitikai helyzetünk alapja a bizalom, a közmegegyezés a munkások, parasztok és értelmiségiek között, közmegegyezés párttagok és pártonkívüliek, vallásos és materialista emberek között, abban, hogy a szocializmust közösen építjük, s abban, ahogyan építjük, nemzeti programként vállalva a részvételt ebben a munkában. Ennek a szocialista nemzeti közmegegyezésnek elengedhetetlen része a nemzetiségek jogainak érvényesítése. Társadalmi fejlődésünk egyik fontos értéke, hogy a nemzetiségiek nemcsak házat építenek maguknak, hanem hazát is leltek ebben az országban! És a költő szavával élve: „Haza csak ott van, hol jog is van!” Ezt a jogot a nemzetiségeknek — mint közösségeknek és minden egyes egyénnek is — biztosítja a szocializmust építő Magyarország. Nem mindig volt ez így. Meggyőződésünk szerint szükséges volt, s ma is jogosnak és indokoltnak tartjuk, hogy a bűnt elkövetőket — ha németek, ha magyarok voltak — felelősségre vonták. De meggyőződéssel valljuk Brechttel, hogy nincsenek szektás vagy fasiszta népek és hogy a népeket nem lehet leváltani! Mélyen fájlaljuk, hogy ártatlan sőt haladó emberek is bűnhődtek olyan bűnökért, amelyeket nem ők követtek el. Ezt nem igazolhatja a nácizmus, a német imperializmus gyökeres fölszámolásának föltétlenül jogos követelménye sem. Mint ahogy a történelem bebizonyította azt is, hogy a belső bajokra sehol sem lehet orvosság nemzetiségi, vallási csoportok bűnbakká tétele, a fajgyűlölet, vagy -a nemzeti gyűlölködés felszítása. Ez a felismerés volt a feltétele annak, hogy visszatértünk, visszatérhettünk a Deutsch-Ungartum nemes hagyományaihoz. Tudatunkba vésve azt a nem lebecsülendő tanulságot, hogy még egy olyan rendkívül bonyolult, sokszorosan megrontott, mérgezett viszonyból, mint a magyar nép és az itt élő német nemzetiség kapcsolatai, ebből is van normális kiút, van rendezési lehetőség ha komolyan és következetesen érvényesítjük a szocializmus normáit. A leckéért nagy árat fizettünk. E szomorú történelmi fejezet lezárására több, mint huszonöt éve megteremtődtek a politikai, társadalmi feltételek, s mi e tekintetben is újat kezdhettünk. Ezért nagy öröm számunkra — és nekem, mint Baranya megye országgyűlési képviselőjének személyes öröm is — azt tapasztalni, hogy a Magyarországon élő németek szorgalmukkal, magas szintű munkakultúrájukkal tevékenyen vesznek részt közös céljaink valóraváltásában: megbecsültén, emberhez méltó módon élnek itt. Azok pedig, akiknek országában írnek, mexikóinak, Puerto Ricoinak, feketének lenni egyet jelent a megkülönböztetéssel, ne tanítsanak bennünket emberi jogokra, nemzetiségi politikára. Az itt zajló gazdag vitában sok szó esett anyanyelvről, kultúráról, a hagyományok őrzéséről. Én hozzátenném: legyen szó a hagyományok fejlesztéséről is, abban az értelemben, hogy mai, helyesnek bizonyuló cselekedeteinket, intézkedéseinket, szokásainkat unokáink hagyományként ápolhatják. Ha anyanyelvről, kultúráról van szó, azokkal együtt, akik erről beszéltek, én is védem a néptanítók igényeit. Azzal a kiegészítéssel, hogy nemcsak a németségnek, hanem az egész népnek szüksége volna minél több olyan jó néptanítóra, aki együtt tud énekelni a gyerekekkel, aki számára a gyerek a világ középpontja. Hadd jegyezzem itt meg, hogy örömmel látom: a teremben ülők között is minden korosztály képviselve van. Szocialista ország nem jogot ad, vagy adományoz, amikor megteremti a lehetőségek egyenlőségét, hanem önmagával szembeni kötelességét teljesíti, hiszen ez a szocializmus törvénye. Meggyőződésünk, hogy az egysíkúság szegényítene bennünket, a sokszínűség gazdagítja a szocializmust. S úgy gondolom, hogy nemcsak a többnyelvűség, hanem a kultúrák találkozása is gazdagítja közös társadalmunkat, államunkat. Hazánk szocialista fejlődésének rendkívül fontos elve ez. Még akkor is, ha egyesek azt mondják, hogy könnyű nekünk, hiszen kis létszámú nemzetiségeink vannak és azok is szétszórtan élnek. Mi ezt a kérdést nem így közelítjük meg! A párt és az állam nemzetiségi politikája — az alapelveket tekintve — független kell, hogy legyen a nemzetiségi állampolgárok számától. A nemzetiségi politika szerves része a társadalomban érvényesülő összpolitikának. A részkérdések megoldásakor természetesen nem hagyható figyelmen kívül a nemzetiségi lakosság számaránya, továbbá az a körülmény sem, hogy tömbökben vagy szórványokban élnek-e. Az érdekeiket — közös érdekeinket — szolgáló intézményrendszer kialakításában, abban, hogy egységes, szerves kultúrájukat minden körülmények közt fejleszthessék, ennek a tényezőnek is szerepe van. De — ismétlem — az alapelveket ez nem érinti, nem érintheti. Nemzetiségi politikánk alapelvei közül érdemes néhányat itt kiemelni, jelezve azokat a feltételeket is, amelyek között lenini nemzetiségi politikánk megvalósul és fejlődik. A nemzetiségi kérdés szocialista kezelése elválaszthatatlan az egész társadalomban lezajló osztályküzdelmektől, az osztályszempontoktól. Ám joggal állapította meg Jurij Andropov elvtárs a Szovjetunió megalakulása 60. évfordulóján: „A nemzeti kérdés megoldásában elért sikerek egyáltalán nem jelentik azt, hogy eltűntek mindazok a problémák, amelyek abból adódnak, hogy egy egységes állam keretében sok nemzet és nemzetiség él és dolgozik együtt. Ilyesmi egyébként is aligha lehetséges addig, amíg léteznek nemzetek, amíg léteznek nemzeti különbségek. Ezek pedig sokáig fognak létezni, sokkal tovább, mint az osztálykülönbségek.” E tény helyes értelmezése, kezelése állandó figyelmet, különös gondoskodást követel. Hozzáteszem: a mi körülményeink között kiváltképp sok a feladat, annak ellenére, hogy hazánkban e téren a régi problémák döntő része már mögöttünk van. Meg kell mondani, hogy a kommunisták a szocialista fordulat után szinte mindenütt lelkes-naiv módon, tapasztalatok nélkül azt hitték, hogy a szocialista útra rálépve úgyszólván automatikusan megoldódik a nemzetiségi kérdés. Ezeknek az elképzeléseknek utópikus voltát éppen annak érdekében kell tudatosítanunk, hogy jobban és dinamikusabban használjuk ki a szocializmusban rejlő tartalékokat a nemzetiségi gondok, feszültségek megoldására. A nemzetiségi jogok közt fontos helyet foglal el az anyanyelvi kultúra, a népszokások ápolásának lehetősége, a nemzetiségi iskolák fejlesztése. Hozzáteszem, hogy a nemzetiségiek életkörülményeinek alakításában felbecsülhetetlen szerepe van a településfejlesztésnek, az ipartelepítésnek, a lakosságot mindennapjaiban érintő infrastruktúra értő kialakításának. Miként azonban az anyanyelvi-kulturális tényezők ápolása nem helyettesítheti a gazdasági tényezők szerepét, ez utóbbiak sem pótolhatják, nem szoríthatják háttérbe az előbbieket. A szocialista nemzetiségi politika az 26