Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-03-15 / 5-6. szám

OLVASÓINK

MONDJÁK

A Magyar H'irek eljut a Föld sok országába.

Természetesen az Amerikai Egyesült Államokba is, hiszen ott él — Európán kivül - a külföldi magyarság zöme. Megkértük a Magyar Rádió New York-i tudósítóját, végezzen egy kis közvéleménykutatást lapunkról. Azt reméltük, hogy a nyilatkozók véleményükkel barátaik, ismerőseik véleményét is tolmácsolják majd.

Feltehetően akadnak még elismerőbb, de bírálóbb vélemények is. Kíváncsian és nem titkoljuk, izgalommal is vártuk, hogy sok évtizedes olvasóink hogyan vélekednek a negyedszázados lapról, hiszen mögöttünk már 650 lapszám sorakozik. Mert mindig az olvasó a mérce.

Carelli Gábor professzor, a New York-i Metropolitan Opera tagja: „Első száma óta figyelemmel kísérem a lapot, és le tudom mérni, mennyit fejlődött — főleg nyomdatechnikájában. Ma már olyan vonzó megjelenésű a Magyar Hírek, hogy nem magyar vendégeink is szívesen kezükbe veszik. Bizonyára mindenki másért kedveli, én — megvallom — először a színvonalas keresztrejtvényt fejtem meg és csak azután csemegézem benne. Kedvenc olvasmányaim: magyar tájak és az élő magyar múlt, a magyar futball (régi Fradi-drukker vagyok) és természetesen a zene. Ha valamit hiányolok, az az, hogy nem olvashatok még többet a lapban a hazai zenei életről. Ügy hiszem, a magyar zenekultúra van olyan rangos és értékes, hogy bátrabban lehetne propagálni külföldön is.”

Molnár Ágoston professzor, az Amerikai Magyar Alapítvány elnöke: „Elsősorban azok számára fontos ez a lap, akik nem tartanak fenn olyan szoros kapcsolatot Magyarországgal, mint én, s csak a Magyar Hírekből tudják figyelemmel kísérni a kulturális és tudományos élet eseményeit. Jó ötletnek tartom az angol nyelvű részt: így a lap nagyobb közönséghez jut el, mint korábban.”

Darázs Árpád karnagy, a columbiai egyetem tanszékvezető tanára: „Meggyőződésem, hogy a Magyar Hírek — a legerősebb kulturális kapcsolat a haza és a külföldön élő magyarok között. Számomra azért fontos, hogy minden számot áttanulmányozzak, mert a lapból tudok tájékozódni a Magyarországon végbement hatalmas politikai és gazdasági fejlődés eredményeiről, másrészt a Magyar Hírek újabb és újabb adalékokkal erősíti azt a véleményemet, hogy Magyarország az európai kultúra és ezen belül a

zeneművészet egyik központja, meghatározó tényezője. Ezek után már csak érdekességnek szánom, hogy a lap kiolvasása után szabad estéim kedves időtöltése a keresztrejtvény megfejtése.”

André Kertész fotóművész, New York: „Régóta kapom a lapot. Bevallom őszintén, azért kedvelem, mert visszavisz fiatalságom helyszíneire és feleleveníti bennem korábbi életem emlékeit. Ennél fogva időnként bosszankodom is: no, nem a lapra haragszom, hanem arra, ha eltűnik egyegy olyan létesítmény, amelyhez ifjúkorom szorosan kötődött. Fotós szemmel is nézem a Magyar Hírek-et s általában nívósnak, intelligensnek tartom a felvételeket. Időnként azt a meggyőződést érlelik bennem, hogy nekünk, magyaroknak sajátos adottságaink vannak a fényképezéshez. Azt hiszem, tehetséges emberek dolgoznak a lapnak.”

Sándor György zongoraművész, New York: „Állandó olvasója vagyok a lapnak és mindig nagy érdeklődéssel várom a világban szétszórtan élő magyarságról és mindenekelőtt a Magyarországról szóló beszámolókat. Nagy segítség számomra, hogy lépést tarthassak az ország fejlődésével és örülhessek sikereinek, eredményeinek. Fontosnak tartom, hogy a Magyar Hírek tudósításai objektívek, politikamentesek. Érdeklődési körömnél fogva természetesen elsősorban a művészetekkel foglalkozó írásokat olvasom és örömmel találkozom olyan cikkekkel, amelyek kollégáimról, művésztársaimról szólnak. Rendszeresen járok ugyan haza, de a közbülső időben a Magyar Hírek biztosítja a folyamatosságot, illetve a kapcsolattartást Magyarországgal és a magyar kulturális élettel.”

CSÁK ELEMÉR

Dr. Bényi József nagykövet, Michel Gyarmathy és dr. Gosztonyi János

Monsieur Folies Bergéres

Nem hiszem, hogy akad magyar, aki ne tudná, hogy a cím .Monsieur Folies Bergéres”, Michel Gyarmathyt jelenti, a párizsi Folies Bergéres revü művészeti igazgatóját.

S ugyanígy nem kétséges, hogy aligha akad olyan párizsi, aki ne tudná, hogy Monsieur Folies Bergéres, a francia revüvilág egyik legismertebb vezetője — magyar.

„Michel”-t mindenki ismeri. Most azonban, hogy írásomat köszöntőnek is szánom — mert a közelmúltban Michel Gyarmathyt a Magyar Népköztársaság Zászló - rendjével tüntették ki — elgondolkodom: vajon jól ismerjük-e?

Sokféle Michel létezik. Az például, aki anekdoták hőse. Aki képes egy-egy párizsi magyar ismerősének évekig úgy köszönni, hogy „szervusz, hát te ki vagy?”. De aki esténként a Folies Bergéres zavarbaejtően, írhatnánk — franciásan — rendetlen irodaszobájában minden ismeretlen látogatót úgy fogad „szervusz, te magyar vagy”?, s a sohasem látott honfitársainak ingyenjegyet ad az aznapi előadásra.

És ő az is, aki a műsor előtt nap mint nap bejárja a színház minden zegét-zugát, benéz minden öltözőbe, aki minden szünetben odaül a büféhez vezető folyosó pamlagjára és a kitóduló közönség arcát lesi, hogy tetszett-e a műsor.

... és talán, aki az újságírót azzal a bevezető mondattal fogadta, hogy „nem tudom, mit akarsz, csak annyit mondanék, hogy ha nem írtok rólam semmit, az egy kicsit bosszant, de egy hét alatt elmúlik, de ha rosszat írsz, igazságtalant, az egy életen át fáj.”

Nem felejtette el Magyarországot, pedig a harmincas évek óta nem járt idehaza. De ma is „magyar állampolgár”.

— Hogyan sikerült megőriznem magyarságomat? Azt hiszem, ez kötődés kérdése. Ma sem vagyok francia állampolgár, pedig egyszer — nem kis szó, — a francia állam ajánlotta fel. Azt mondtam, Magyarországon születtem, semmi értelme, hogy az útlevelemben az legyen, francia. Nem vagyok az, s elég ha megszólalok, rögtön kiderül. Volt bent nálam a múltkor egy fiatalember, Londonból jött. Te magyar vagy? — kérdeztem. Nem, felelte magyarul, én brit állampolgár vagyok. Hiába, mondtam, te magyar vagy.

Szóval nem tudom megmagyarázni, miért, hogyan maradtam magyar, ez inkább érzések kérdése .. Pedig csak mostanában gondolok vissza igazán mélyen az otthoni gyerekkoromra, Balassagyarmatra, most, ötven év után. Egyre gyakrabban jut eszembe, mikor kezdtem el rajzolni, hová jártam kirándulni — Csurgóra, Drégelypalánkra. Visszaemlékezem, mit gondoltam akkoriban Párizsról. A harmadik gimnáziumban még a pótvizsgán is elbuktam franciából, mert még órák alatt is rajzolgattam.

Emlékszem arra is — folytatta — már Pesten történt, hogy egy hirdetést olvastam, színházi műterem keresett festőtanoncot. Jelentkeztem. fel is vettek a Népszínház utcai Városi Színházba. Festékes vödröt mostam, télen baltával vágtam a jeget. Égy napon Keleti Márton, aki akkor ott volt rendező, megkért, két nap alatt fessek egy díszletet egy vígoperához. Mert hát az igazgatók, a Sebestyénék, nem akartak fizetni egy fillért sem. Megcsináltam hát, ahogy nekem tetszett. A darab kritikái szerint csak egy volt jó: a díszlet. Szóval, ezekre emlékszem egyre gyakrabban.”

A nosztalgia ihletője volt Gyarmathy Folies Bergéres-beli új műsorának is. A nyitány és a finálé magyar dalokból áll, a francia sztárok persze valahogy úgy törik a magyar nyelvet, ahogy mi magyarok a franciát. Az első részben is uralkodó egy több mint húsz perces magyar blokk: Balassagyarmat feliratú magyar parasztház előtt ropják a csárdást, Tokaj feliratú pincében a palotást.

„öt évig, míg ez a műsor megy, esténként több száz francia és külföldi gondolkodik el, hol lehet Magyarország. S azért ez is valami. Hogy, ami a színpadon látható, mennyire őszinte, valódi? Én revüt csinálok. Igazi, jó revüt.”

Szóval, bár nem járt itthon évtizedek óta, nem felejtette el szülőföldjét. Néha megkérdezik tőle, hát akkor miért nem látogat haza. Ilyenkor mindig megígéri, hogy hamarosan sor kerül rá. A halogatás okát csak találgatni lehet. Talán, mert a Folies Bergeres az élete, ahonnan még két hétre is nehezen tud kiszakadni? Meglehet, hamarosan elhatározássá érik a tervezgetés ..,

(pokorny)

12