Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-05 / 3. szám

I

•wt.-.w«A. , vv,nnriB

m

it %

monddal együtt az Oktatásügyi Minisztériumba, s megkérdezték tőlünk, ki, hogyan képzeli el a felépítendő gyermekvárost. Ádám Zsigmond ugyanúgy, mint 1946-ban, önellátó mezőgazdasági kommunát kívánt létrehozni. Én pedig úgy vélekedtem, az ellátás javulása miatt nem szükséges ez, s ha nem muszáj, ne terheljük meg a gyerekeket állandó, nehéz fizikai munkával. Inkább szakmát kell a kezükbe adnunk: a lányoknak ápolónőit, a fiúknak autószerelőit. Szóval más koncepciót mondtam el, egy koedukált, széles korhatárú intézményét. Én magam is meglepődtem, amikor engem bíztak meg a fóti gyermekváros létrehozásával. S ismét egy romos kastély előtt találtam magam a gyerekeimmel.

— Ügy tartják, ez a gyermekváros azért is lett híres, mert teljesen új nevelési elveket alkalmazott.

— Ez is igaz. De hadd valljam be, így utólag, e modern elvek egy részének a józan paraszti ész volt az alapja. Egy sor dologról, amit csináltunk, csak később derült ki, hogy modern pedagógiai elvek. Én kettőt tartottam igen fontosnak. Az egyik, hogy a gyerekek, amennyire lehet, családi környezetbe kerüljenek. Ezért igyekeztem az egész országból öszszegyűjteni a testvéreket, ha már a szüleiket elveszítették, együtt nőjenek fel. Látni kellett volna, hogyan fogadta például három testvér az utolsóként megérkező legkisebbet. Persze az már más kérdés, hogy egy idő után nem igényelték, hogy állandóan együtt legyenek. Elégnek bizonyult a közelség tudata. S én nem igyekeztem őket mesterséges családdá szervezni, hiszen mindenki megtalálta a maga korosztályában a barátait. Akár egy teljes családban.

— A másik, amit fontosnak tartottam, a pedagógus testület kialakítása. Magyarországon a tanár—tanuló viszony a porosz eredetű tekintélyelvre épült. Ezzel itt semmire se mentünk volna. Nálunk a pedagógusok és a gyerekek között családi jellegű kapcsolat is létrejön. S aki ezt nem tudja vagy nem akarja, vállalni, az nem ide való. Itt a gyerekeket nem csak olvasni, számolni kell megtanítani, hanem örülni is.

— Akik családot, szülőt akarnak pótolni, azok nem lehetnek hivatalnok szemléletűek. Tehát fiatal pedagógusokat kerestünk, országos pályázatot hirdettünk. Megmondom őszintén, az előző munkahelyektől kapott minősítésekre nem sokat adtam. Inkább a pályázók leveleit olvasgattam, mit írnak magukról, terveikről. Ezt követően ott néztem meg őket, ahol dolgoztak. Megkérdeztük például az iskolából kijövő gyerekeket, ismeritek-e X. tanár urat. Ha elhúzta a száját. .., ebből is értettünk, meg abból is, ha készségesen elkísért a lakásáig. Mert megnéztük azt is, milyen környezetet teremtett magának. S végül a számbajöhetőket elhívtuk Fótra, ők is nézzenek körül. Így utólag visszagondolva, iszonyú nagy munka volt. De tizenöt év után 168 törzsgárdatagjelvényt osztottunk ki a kétszáz-valahány pedagógusunk között.

— S éreztük az emberek szeretetét is. Az országban mindenütt fóti tégla jegyeket árultak. A bányászok, a vasasok, hogy csak két közismert példát mondjak, rendszeresen túlóráztak értünk. Össze is jött vagy tizenötmillió forint, akkor ez nagy pénznek számított. 1962-ben már 920 gyereket fogadhattunk.

— Ügy hallottam, hogy minden Foton nevelkedett gyereknek két születésnapja van.

— Annak idején, hivatalosan, november 15-én nyílt meg a gyerekváros. S a gyerekek ötlete volt, hogy ez a nap legyen mindanynyiuk születésnapja. Ilyenkor hívás nélkül is szeretettel várunk mindenkit. Azt szoktam mondani, hogy nálunk a portás fontosabb személy, mint az igazgató. Mert, míg ő megismer minden itt nevelkedett gyereket, nem kérdezi meg a vendégtől a kapuban, hogy mit keres itt, addig a Fóti Gyermekváros az otthona valamennyi hajdani tanítványnak.

POKOBNY ISTVÁN

17