Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-12-24 / 25-26. szám
VÜÉfcliíl&íé NAGY AMERIKÁBÓL A KIS JÁSZAPÁTIBA 1. Az érettségi tabló 2. Amerikai és békéscsabai Stelkovicsok. (Balról) Stelkovics Albert és felesége, Stelkovics úr öccse, Valter és a magyarországi rokonok 3. Szilveszter György, Kibéd református lelkipásztora egy régi fénykép előtt egészségünket” — mondja végül bá-Tipikus alföldi nagyközség, széles utcákkal, kevés fával, nagy határral. Csupán pár sor szól róla a Magyarország útikönyv kilencszáz oldalából: „Horváth Lukács jászkapitány által 1443-ban emeltetett, 1745—1749 között Braun Sebestyén tervei szerint barokkosán átépített r. k. templom és 49 C-fokos hévízű fürdő található itt.” Ám azok számára, akik egy verőfényes nyári na- * pon a volt gimnázium — ma szakközépiskola — termeit járták, Jászapáti az ifjúság egy darabja. A busz mindannyiukat Pestről hozta az ötvenéves érettségi találkozóra, azonban az ország és a nagyvilág különböző pontjairól, más-más életekkel, sorsokkal a hátuk mögött érkeztek. Aki fogadja őket a tekintélyes sárga épület előtt — az útikönyv nem írja, hogy az iskola is műalkotás, Fábián Gáspár 1914-ben épült, szecessziós műve — hajdanán kisdiákként nézett föl rájuk, ma meg igazgatóhelyettes, haja deresedik. Üdvözlő szavai azonban az ifjabb diáktársé: „Bátyáim! — Hadd éljek azzal a megszólítással, amit az elsős kisdiákok használiak a gyöngyvirágos misén, amikor a nyolcadikosokat búcsúztatták . . . Egy tanintézetben együtt töltött nyolc év emlékei átütnek a tér és idő végtelenjén, ketten Amerikából, egy társuk Romániából érkezett, az a kapocs, amely Magukat egymáshoz fűzi, talán csak a családi összetartozás erejéhez hasonlítható .. Milyen szépen beszél...! És milyen szépen, mívesen az ötven éve maturált évfolyam tagjai! Kitűnő tanári gárda oktathatta őket a kis Jászapátiban. Róluk is emlékeztek, s az érettségi találkozók hagyományainak megfelelően saját életükről is szóltak a jelenlevők. Elsőként az azóta sajnos elhunyt Bordás Sándor, aki műszaki főiskolai tanárként, gimnáziumi igazgatóként is dolgozott. Ékes olaszsággal citált egy több mint fél évszázada bemagolt szöveget, bizonyítván: Szabó tanár úr hivatása magaslatán állt. „Ha öt perc maradt az órájából, harctéri történeteket mesélt, csodálatos stílusban, és persze olaszul. Üay tudott az osztály, hogy az hihetetlen ... Egy nemzetközi latintanár-kongresszuson is feltűnést keltett előadásával.” Boros László egy termelőszövetkezettől ment nyugdíjba, mint szállításvezető. Négy unokájáról mesél. Brósz Róbert még aktív, a budapesti egyetem római jog tanszékének professzora. Elmondja, hogy Gödön élnek, ahol szebb, boldogabb, egészségesebb az élet, mint a zajos, füstös városban. Aztán Heveri „Pista” szólal fel — kezében kis magnetofon, hogy társaié után a maga rögtönzött szavait is hazavihesse emlékbe. ,.Ladies and Gentlemen — kezdi — 1 hope you understand” — aztán persze magyarul köszöni meg a meghívást, emlékezik vissza a 40. és 45. találkozóra és feiezi ki reményét, hogy az ötvenötödiken is itt lehet majd .. . Maid Juhász László, a hajdani kitűnő focista mondja, inkább iróniával, mint keserűen: „A legtöbbet talán az isiászomról tudnék beszélni.” A Likőripari Vállalatnál töltött éveiről beszél, s hogy mint nyugdíjas, most a Zeneműkiadó Vállalatnál dolgozik ... A legszebb Szilveszter György „bemutatkozása” volt, tán ha nem mondja is kitalálom, hogy lelkész ember: „Amikor elindultam hazulról, a járműre egy átalvetős magyar szállt fel, a sofőr megkérdezi: hová való bácsi? A bácsi így felelt: én biz’ kibédi, miért kérdi? Hagymaszagot, nem érzi? — Ha tőlem kérdik, én is csak ezt mondhattam volna... Szülőfalum, Kibéd református lelkipásziora vagyok, van két gyermekem, négy unokám, s amiképpen a nóta mondja: a pásztor terelgeti nyáját..., akképpen terelgetem-vezetgetem nyájamat én is, békességben, egyetértésben a gyülekezettel. Kisküküllő völgyében van ez a falu, magyar-székely lakossággal. Istennek adok hálát, hogy csak az Aszpirint ismerem, abból is csak azt, amit tőlem kérnek, mert magam még nem használtam. Adja Isten, hogy megérjük az arany, gyémánt, vas találkozót is... A találkozó lelkes szervezőjéé, Tóth Zsigmondé a szomorú kötelesség, hogy megemlékezzen az eltávozottakról. „Fogjuk sarkantyúba tonton... Az egyetlen leány Németh Gabriella volt a hajdani osztályban. Gimnáziumi tanárként vonult nyugdíjba, ma — mint mondja — „csak nagymama”, két fia és két leánya gyermekeié. Felidézi a rajztanár, Kövler tanár úr alakját, „akitől féltünk, pedig áldott jó ember volt”, mosolyogva „tesz vallomást”, hogy az ő rajzait bizony Scheffer Iván készítette el... „Ügy érzem, fiúk — mondja —, hogy a testvéreim vagytok, és ezt az érzést nem mindegyik iskola adja meg neveltjeinek. Jól emlékszem egyik szép szállóigénkre — »csak a gyenge szereti önmagát, az erős egy egész nemzetet hordoz szívében.« — ez a gondolat hozhatta vissza Amerikából is, Romániából is osztálytársainkat.” S mert a találkozó megkapó élményét meghívómnak, az USA-ból érkezett Stelkovics Albertnek köszönhetem, talán nem neheztelnek rám a többiek, ha az ő alakjánál egy kicsit többet időzök. Erőteljes alkat, ezüstös haj, szép bariton hang, beszédén átüt szentimentális természete. Csak az érettségi találkozó miatt vállalkoztak feleségével a nagy útra, ahogy maga mondja „nagy Amerikából a kis Jászapátiba . ..” Szeretettel emlékezik volt hittantanárára, aki Amerikában járván magyar ifjakat toborzott, hogy majd odahaza papnak tanulnak, s visszatérvén magyarul is prédikálhatnak, gyóntathatnak. Hárman kerültek ily módon az alföldi nagyközség gimnáziumába: Vécsey Béla, Heveri Pista és ő maga. „Hittantanárunknál laktunk, de egymás között csak angolul beszéltünk. Erre külön tettek bennünket, hogy jobban fogjon rajtunk a magyar szó. Én Szabó Béla vármegyeirodai főtiszthez, a Jászkunság című lap szerkesztő-tulajdonosához kerültem. Újság is volt itt akkoriban, meg élénk sportélet — úszás, vízipóló, foci a Jászapáti összetartás színeiben. Csak szép emlékeim vannak Jászapátiról. Drága nevelőanyám nemrégiben halt meg, kilencvenkét esztendős korában. Érettségi után azt hittem, jó pap lesz belőlem — folytatja élete történetét —, de jött a szerelem ... Visszamentem Amerikába, középiskolai tanár lettem, latint és történelmet tanítottam. Aztán — 1939-ben segédtitkárt keresett az 1888-ban alakult Rákóczi Segély Egylet. Elnyertem az állást. És csakhamar be is házasodtam — mondja nevetve —, elvettem főtitkárunk leányát. 1955-ben a Rákóczi és a Verhovay egyesült William Penn néven, melynek főtitkára is voltam, 1982-ben vonultam nyugalomba, 42 évi szolgálat után. De azóta is dolgozom az egyesületért mint igazgató, jegyző, a végrehajtó bizottság tagja." (Azóta Stelkovics urat, az egyesület központi alelnökévé választották.) Stelkovics úr szóba hozza a Magyar Hírek néhány évvel ezelőtti, békéscsabai árvízi riportját, amelyben nagy örömére egy Stelkovicsot — a gátépítés egyik mérnökét — fedezett fel. Azóta is ápolják a rokonságot, olyannyira, hogy az érettségi találkozóra is átruccant a békéscsabai Stelkovics család. Stelkovics úr öccse pedig Egerben nyomozott, és újabb Stelkovicsokat fedezett fel. Házigazdánk, az igazgatóhelyettes, egy régi iskolai évkönyvet vesz elő, s olvassa: Juhász László nyolcadikos versért, Szilveszter György novelláért, Ádám József történelemért, Brósz Róbert latin, német és olasz műfordításért kapott önképzőköri pályadíjat, öt-tíz pengőket... Az egyik hajdani nyertes, Juhász László verset írt a találkozóra, melyet már az ebédasztalnál olvasott fel a sűrűn összekoccanó borospoharak zenéjétől kísérve: „Hová tűntek a hullámos hajak, bicepszek, Ö, hajdan óriássá nőtt ifjú titánok... Ma már meggondoljátok, mit esztek, S tar kobaktok miatt nem ismerni rátok.. ö, dehogynem, kedves Juhász László — nyugtatgatnám, aki csak tablójukon láthatta ifjúságukat. Hisz a nagy tervek, az ifjonti világmegváltó nekibuzdulások fénye most is ott tükröződik a tekintetekben, és szép magyar szavuk, míves beszédük is a hajdani alma matert dicsérik. BALÄZS ISTVÁN A SZERZŐ FELVÉTELEI 10
