Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-11-26 / 24. szám

Otthonosan érzem magam itt, a ráckevei Savoyai-kastélyban; ismerős hangulat kerít hatalmába. A termet díszítő óriási kristálycsillárt mintha már láttam volna valahol.. . Hát persze! Az egykori Nemzeti Színház nézőterét díszítette ez a csillár; nyilván az épület lebontásakor „mentették át” ide.

A csillár alatt egy kiállítás megnyitójára gyülekezik az ünnepi közönség. A falakon festmények: az egyik oldalon Duna-parti rév ladikokkal és vén falurészlet — a másikon olajszállító tankhajók és kietlen tengerparti táj. A képek alatt ugyanaz a név: Nádasdy János. Idősebb és ifjabb. Apa és fia. Szigetszentmiklóson él az egyik, Hannoverben a másik.

Egy kiállítás — két világ. Más a stílus, más a technika. Ám egyvalami mégiscsak közös ezeken a képeken: a természet szeretete és az élet pusztulása elleni tiltakozás.

„Javítsd ki a tehenet!"— Tízesztendős lehettem, amikor szülőfalumban, a Duna-parton az első, „eleven” piktorral találkoztam — emlékezik idősb Nádasdy János —. Tetszett a sok szín a festőállványon és ahogyan „kente” a vásznat. „Nem lesz jó a tehén” vetettem oda gyermeki pökhendiséggel. Mire ő: „Javítsd ki, fiam!”

Mint később megtudtam, Edvi Illés Aladár volt, a kiváló tájképfestő. S ő adott először ecsetet a kezembe . ..

— A Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János és Rudnay Gyula növendéke voltam, de mivel a festészetből nem lehetett jól megélni: mozit nyitottam. Az ötvenes években pedig hegesztő-lakatosként dolgoztam. A festést persze sohasem hagytam abba, végül rajztanárként vonultam nyugalomba.

„Ismerd meg a tigrist, akkor nem félsz tőle!"

— Kalandosan alakult az én életem is — veszi át a szót ifjabb Nádasdy János —. Szigetszentmiklóson és Ráckevén jártam iskolába, majd az Operaházban voltam kulisszatologató és díszletfestő. Később felvettek az Ipar- és Képzőművészeti Iskolába. 1956-ban Dél-Amerikába mentem a nagyapámhoz: a montevideoi Képzőművészeti Főiskolára jár-