Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-11-26 / 24. szám
EGY TUDÓS MAGYAR AZ ÚJVILÁGBAN A XIX. század harmadik harmada — időrendben az első világháború kitöréséig — olyan felvirágzást hozott, hogy az összegyűjtött emlékeket két kiállítási teremben lehetett elhelyezni. Az egyikben az ázsiai utazások emlékei láthatók, a másodikban az afrikai és más földrészek kutatóinak megmaradt tárgyai. Ázsia vonzása feltűnő a magyar tudósok körében, mintha mindannyian a magyarság őshazáját kutatták volna, még ha utazásaik célja távol is esett a magyarság vélt — vagy már felfedezett — bölcsőjétől. Széchenyi Béla — oldalán Lóczy Lajossal — Déchy Mór, Zichy Jenő, Almásy György, Stein Aurél úgyszólván egymás sarkába hágva utazták be és kutatták Ázsia végtelen térségeiben fekvő országok és népek historikumát. Vámhéry Ármin dervisruhában, mint mekkai zarándok utazott, Cholnoky Jenő minden idők legnépszerűbb földrajzi írója gazdag hagyatékának egy részét is bemutatja a kiállítás, de itt sorakoznak Prinz Gyula térképei, amelyeket kézzel rajzolt — a fénykép hitelességével, Berzenczey László, aki Oroszországból Indiába lovagolt, Gubányi Károly vasútépítő mérnök emlékei, aki a mandzsúriai vasút egy szakaszát építette. Afrikában kevesebb utazónk járt, mint Ázsiában, de személyes emléktárgyaik gazdagsága a fekete földrész megismeréséhez nagymértékben hozzájárult. Teleki Sámuel vezette az első és mindmáig legnagyobb Afrika-expedíciót, nevét egy vulkán őrzi Afrika belsejében. A tragikus sorsú Magyar László mellett egy magyar nő: Sass Flóra emelkedik ki az utazók közül, aki angol férjével a Nílus forrásvidékét fedezte fel. Sass Flórát kislány korában rabszolgaként vásárolta meg Samuel Baker és később feleségül vette. Már csak tallózni lehet utazók, felfedezők és emlékeik között, annyi tudós magyar járt Amerikában, Óceániában. Volt, aki a Magellán-expedíció tagjaként első magyarként tette a lábát Dél- Amerika földjére, s volt magyar misszionáriusnő, aki a pápuák között végzett tanító-gyógyító szolgálatot, majd 1943-ban a hódító japánok a többi európaival együtt kivégezték. Almásy László 1933- ban megfejti a Szahara utolsó rejtélyét, Germanus Gyula hosszú életét az arab kultúrának szenteli, de ott vannak a magyarok a barlangkutatásban, a magas hegyek feltárásában, a sarkkutatók között . . . E rendkívüli értékű kiállítás egy tárlóval zárul. Az üveglap mögül jól ismert arckép tekint vissza. Farkas Bertalané, az első magyar űrhajósé. Julianus baráttól indul az ív, s magába foglalja mindazokat a magyarokat, akik gyakran életük kockáztatásával — vagy feláldozásával — szolgálták a földrajztudományt, egy kis nép nagy adományaképpen az egyetemes műveltséghez. BARŐTI GÉZA 5 1. Körösi Csorna Sándor „Súlyos és gyászos eset volt nagy fáradsággal és gonddal felszerelt és megrakott vezérhajónknak egycsapásra való elvesztése. De ennél nagyobb embereinek elveszte, akik közül csaknem száz lélek pusztult el. A vízbefulladtak között volt egy nagy tudós is, egy magyar, aki Buda városában született, s ezért Budainak nevezték. Ő nemes érzelemből és jó tettek iránt való hajlandóságából vett részt a vállalkozásban, szándékában lévén, hogy latin nyelven megörökítse az ezen felfedezésben érdemes cselekedeteket és dolgokat nemzetünk dicsőségére, amelynek dísze volt mint szónok, és ritka tehetségű, ékes tollú költő.” A fenti sorokat éppen négyszáz esztendővel ezelőtt vetette papírra Edward Haes, a Golden Hind nevű fregatt kitűnő és művelt kapitánya. A jelentés I. Erzsébet angol királynőnek készült, s a balsorsú. expedíció történetének leírásában ekképpen emlékezett meg hazánkfiáról, Budai Parmenius Istvánról, az oxfordi egyetem főkönyvtárosáról. Az időpont tehát 1583. a helyszín Anglia. A szellemi éleinek egyik legelőkelőbb őrhelyét ebben az időben egy magyar tudós költő foglalta, foglalhatta el. Hogyan került erre sor és mi volt e különleges sorsú ember története? A szórványos és kusza adatokból úgy tűnik, hogy Parmenius már Angliába érkezése előtt is tekintélyes tudós volt. Méghozzá protestáns, vagyis hitújító, reformátor, olyan ember, akinek az 1523-as budai országgyűlés óta bevezetett szigorú rendelkezések miatt nemigen lehetett maradása Magyarországon. így hát vándorolni kényszerült ő is, s Nyugat-Európa sok fontos protestáns egyetemét bejárta, ahol szívesen fogadták. Az 1555 körül született i Parmenius 1579-ben Heidelbergben végezte el tanulmányait, s az 1580-as évek elején jutott el Oxfordba, ahol jó barátságba került Richard Hakluyt-tal, a Rudcliff könyvtár földrajzkutatójával. A magyar tudós megismerkedett Sir Humprey Gilbert-tel, Erzsébet királyné kegyeltjével, a birodalomgyarapító tengerésszel is. Sir Gilbert az idő tájt kapott engedélye Űj-Foundland szigetének birtokbavételére, s 1581-ben expedíciót szervezett, amely azonban csúfos kudarccal végződött. A hajók nagy része elpusztult, a többi pedig megtépázottan tért haza. A pátenslevél viszont hat évre szólt, így Gilbertnek még volt lehetősége. Második expedíciója 1583. június 11-en indult. Az öt hajóból álló flottát az előző esettől eltérően ezúttal saját maga vezette. Áz expedíció nemzeti üggyé vált, s talán ez indokolta az akkor már hírneves krónikás, Parmenius részvételét is. Az öt hajó közül az egyiken ragályos betegség tört ki, ezért útközben visszafordult. A többi hajó 52 napi utazás után 1583. augusztus 3-án érte el Űj-Foundlandot, s kötött ki a Szent János öbölben. Ezeket az adatokat még Parmenius saját tudósításából ismerjük. Az expedíció vezetője két nap múlva nagy ceremónia közepette Erzsébet királynő nevében birtokba vette a szigetet. Parmenius leírása szerint a kietlen vidéken jegesmedvéken kívül nem sok élőlényt láttak. Parmeniusnak ez a levél volt az utolsó írása, amelyet augusztus 6-án írt Hakluyt-nek. További sorsát csak Haes beszámolójából ismerjük. Gilbert két heti új-foundlandi tartózkodás után átszállt a vezérhajóról egy, a parti hajózásra inkább alkalmasnak látszó fregattra. Parmenius a zászlóshajón maradt. A harmadik vitorlást, a Golden Hind-ot Haes vezette, míg a negyedik hajót lehorgonyozták a Szent János öbölben. A három vitorlás augusztus 20-án indult el. Augusztus 29-én fergeteges szél támadt, s a ködben bolyongó hajók Üj-Skócia déli csücskénél a parti szíriekhez sodródtak. A zászlóshajó akadt fenn először egy kiálló sziklán, féloldalra fordult és elmerült. A tengernagy hajója is megsérült, s vitorlák és kormánylapát nélkül hányódott tova a tengeren, míg szeptember elején ezt a hajót is utolérte a végzete. Sir Gilbert is a tengerbe veszett. Csupán a Golden Hind tért viszsza. Ha Parmeniusnak nem is adatott meg, hogy megírja új-foundlandi történeteit, s az ottani élményeiből csupán egy levél maradt ránk, a vállalkozásról mégis két nagyobb költői műve ismeretes. Az egyik: „A hajózásról Budai Parmenius István Epibatikon című költeménye a leghíresebb és a legvitézebb aranysarkantyújú Humprey Gilbert-nek az új világba vezető gyarmatos telepítésnek vállalkozásáról”. A másik a. Thames folyóhoz írt költeménye, amely a British Múzeumból került elő. PALUGYAI ISTVÁN 2. Benyovszky Móric 3. Teleky által gyűjtött afrikai agyagszobor 4. Cholnoky Jenő rajza: Kínai rizstermelők 5. Prinz Gyula kínai útlevele 1909. 6. Germanus Gyula FOTÓ: BOROS JENŐ 6 15
