Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-11-26 / 24. szám
ZOMSZEDOK Török Imre: földszint 8. Egy tapintatlan adattal kezdem ezt az írást: Imre bácsi 88 éves. Friss, nagyszerű csevegő, emlékezőtehetsége töretlen. Jelenleg 1980-ban megjelent nagy sikerű könyvét — szellemes, csúfondáros címe „Kedves lovakról, furcsa emberekről” — írja tovább, egészíti ki. Török Imre mintegy hatvanöt évet dolgozott a lóversenypályákon; a történelmet egy sajátos szemszögből, a pálya széléről látta és történeteiben onnan is láttatja. A lakás tágas. Szeretett nővére, özvegy Lendvai Józsefné, dr. Török Júlia orvos, a környék közkedvelt és tisztelt doktornénije két éve halt meg. A doktornő évtizedeken át járta fáradhatatlanul a családokat, gyógyított és vigasztalt, nemzedékek nőttek fel, akik visszanyert egészségüket néki köszönhették. Két éve, hogy elment, de a régi otthonban ma is jelen van kedves lénye. Talán, mert a lakás tele van hosszú, dolgos, termékeny életek emlékeivel. „Kis idők tanúja voltam, viszont sokáig” — mondja Imre bácsi. „Nem csináltam történelmet, nem ártottam magam a nagy-politikába, tettem a dolgom szerényen. Nem estem végletekbe, nem estem át a ló túlsó oldalára, mert értettem a lelkes négylábúakat.” Török Imre képek, könyvek és emlékek közt dolgozik, a belépőt ez a légkör fogadja. Ez nem a naftalin-illatú, nehéz régmúlt, hanem a jelenné váló élmények világa. — Régen élnek a házban? Ahogy én a krónikás Török Imrét ismerem, bizonyára sokat tud. a ház történetéről is. — Ez a ház szinte nagyúri palota volt, mielőtt a nagy lakásokat felparcellázták. Egy gazdag pékmester volt az első tulajdonos, később az osztrák Franck Kávégyár lerakata volt, és akkoriban építették rá a negyedik emeletet. A házat csendes családok és érdekes figurák lakták. Itt lakott valamikor a régi Pest-Buda nevezetes alakja, lovag Freischstädtler Jenő, aki milliós vagyont költött el a nőkre és a lovakra. Emlékszem rá, ahogy túl a nyolcvanon, feszesre befűzött derékkal jött le a lépcsőn és ment az Opera kávéházba egy olcsó menüre. Ortutay Gyuláék is a házban laktak. Nővérem 1936-ban költözött ide. A sógorom híres belgyógyász volt. — Hogyan lesz valakiből országosan híres lószakértő, szakkönyvek írója, az osztrák versenylap tudósítója, a magyar turf-lap szerkesztője? A család ,.lovasnemzetség” volt? — A család apai ágról Lipcséből telepedett át Magyarországra a XVII. században. Borkereskedők voltak, a Hegyalján szereztek szőlőbirtokot. Mezőmád volt a központ. Megbecsüli emberek voltak. Egyik ősöm 1830-ban egy házat adott a községnek „szegényápolda” alapítására. Az elődök dolgos, takarékos, családot összetartó, vallásos emberek voltak, a nagyapám viszont inkább költekezett. Sikerrel. Tíz gyerekük volt, akik szétszéledtek a világban. Két fiú maradt itthon; az egyik elpusztult az első világháborúban, a másik: apám. Vagyontalan volt, de még azt is elverte, amit édesanyám keresett a kis tejboltjában. Nagy loversenyjátékos volt. Másfél polgárit végeztem, aztán voltam kifutó, textilüzletben segéd, egy nagy konfekcióüzem teivezöje es akkor már szorgalmasan jártam a lóversenypályákat is. Egyszer a Király-díjon találkoztam a tulajdonossal. Megjegyzést tett: nem szereti, ha alkalmazottai lóversenypályára járnak. Választanom Az én hazám az én váram? Valóban van benne valami várszerű. Négyemeletes ház a Benczúr-utíában, rengeteg lakással, temérdek emberrel. Régi típusú, körbenfutó „gang" minden emeleten. Mennyire „otthon" egy-egy lakás? Vagy csupán átmeneti tartózkodási hely? kellett: vagy a tisztes polgári, sőt kispolgári karrier, vagy a lóversenyek, színes, izgalmas, bizonytalan világa. Fiatal voltam és gőgös, az utóbbit választottam. Nem bántam meg. A lovak kedvesek voltak, az emberek furcsák. Az emberekben gyakran csalódtam, a lovak hűségesek voltak hozzám. — Imre bácsi hivatásos lóversenyszakértő 65 éve. Hogyan sikerült a szerencsejátékról áttennie a hangsúlyt a lovakra? — Jó szemem volt. Megismertem és megkülönböztettem járásukról a lovakat, „személy szerint” (ahogy az öreg Andrássy gróf juhásza mondta méltatlankodva, mikor a gazdája csodálkozott, hogy egyenként ismeri a temérdek jószágot: „Ki látott már két egyforma birkát?”) — 1919 őszén elmentem Bécsbe. Nem csináltam semmit a forradalom idején, de féltem, és nem szerettem a fehérterror légkörét. Bécsben megismerkedtem az ottani lóversenyújság főszerkesztőjével. Munkatárs lettem. Szakmai tudásom kialakult, érdekellek a lovak, a pedigré, a tenyészállatok és a leszármazottak, a versenyesélyek. Gazdagok divatja volt istállót tartani, futtatni és én sok versenyló vásárlásánál segítettem. (Az első három nyert versenyből tíz százalék járt nekem és jól kerestem.) — A bécsi magyar emigrációval nem érintkezett? — Segítettem anyagilag, ahogy tudtam, de nem szerettem a kicsinyes emigráns intrikákat. A pályák világától távolesett a politika. A szakmában nevem volt, hívtak Olaszországba, Dél-Amerikába. 1934-ben, amikor a nácizmus kezdett terjedni, visszatértem Magyarországra. A lovaregylet félhivatalos lapjánál dolgoztam, írtam újságot, könyvet. (Ezeket általában mások neve alatt.) Amikor kitört a második világháború, nehéz időket éltünk át. 1944-ben a húgom ösztökélt, hogy költözzek én is hozzájuk, veszélyekben nagyobb biztonságot ad a családi fedél. Ez nem egészen így volt. Egy lcétszazkilós bomba átütötte a tetőt, az első emeletig fúródott, ott robbant szét. Szerencsére a légiriadónál lehordtuk az öregeket, betegeket az óvóhelyre. A Benczúr utca 11. „csillagos^ház” lett. Elhurcoltak, de megszöktem a menetből. A gettóban szabadultam fel. És én is segítettem a házat újjáépíteni. A húgomat is a barátok mentették át az ostromlott Budapesten. — Imre bácsi sohasem házasodott meg? — Volt egy nagy szerelmem. A családja lenézett, és végül abbamaradt minden. A családot elhurcolták, elpusztultak. Agglegény életet éltem: a lóversenypályák világa nem nagyon fér össze a szokásos családi függőséggel. Egyébként negyven évet éltem a húgomékkal, a testvéri szeretet óriási érték. — És az utolsó harminc év? — Szerkesztettem versenylapot, voltam istállóvezető, vállalati szakértő. Voltam bizalmi ember és övezett bizalmatlanság. Nyugdíjba mentem, kitüntettek. Folytattam az írást. Dr. Fehér Dezsővel, a Lóverseny Vállalat igazgatójával közösen írtunk elismerést aratott szakkönyveket. Kellér Andor, a nagyszerű író, a lóversenyek lelkes híve — évtizedeken át jó barátom — biztatására megírtam a könyvem a kedves lovakról és a furcsa emberekről. — És a jövő tervek? — Engem ma is minden érdekel. Azért is nehéz velem beszélgetni, azért csapongók, mert sokat tapasztaltam és fontosnak tartom, hogy a rengeteg élmény ne vesszen el nyomtalanul. Itt van például Rudolf trónörökös históriája, a hamis legenda öngyilkosságáról, magyarszeretetéről. Jól szervezett gyilkosság volt. Sok érdekes sorsot ismertem meg a húgom által is. Visszatérve barátaimhoz, a lovakhoz: optimista vagyok, de vannak kétségeim. Nem tudom elhinni, hogy az ember legkésőbben háziállattá nevelt társai, a lovak túlélték magukat és kihalásra, vagy állatkertekben — ezekben a sajátos múzeumokban — való megőrzésre ítéltetettek. Hiszem, hogy a sportoló ember kedvenc segítői: a lovak és a versenyek is fennmaradnak. Ma már persze nem olyan nemzetgazdasági tényező, mint száz éve, amikor a magyar külkereskedelem negyedik legnagyobb tétele a lókivitel volt. A lovak szolgáltatta energia ma már nem számottevő, a lósport luxus lett, nagyszabású tömegszórakoztatás, igazi show. — Tudom, hogy Imre bácsi egyedül él, de nem magányos. — Családom fiatal tagjai nem hagynak magamra. Ami pedig a szomszédokat illeti, a lakók kicserélődtek, sok a fiatal család. A szülők egész nap dolgoznak, este vannak együtt, a gyerekekkel is, inkább befeléfordulnak; a szomszédság nem olyan mint volt 45 előtt, vagy akár az 50-es években, amikor a háborús dúlás után örültünk egymásnak, segítettünk. De azért néha rámnyitják az ajtót és ha kell, mindig számítani lehet a szomszédokra. Persze főleg az idősebbekre. Erről jut eszembe, hogy a múltkor azt kérdezte tőlem egy fiatal újságíró: „Miért van olyan sok öregember a lóversenyzés hívei közt?” Azt válaszoltam: „A lovak iránti érdeklődés nagy és szép szenvedély. Frissen tart minket az életerő és a kíváncsiság: mi lesz a holnapi futamban, melyik ló és lovas lesz a nyerő?” SZÁNTÓ MIKLÓS FOTO: NOVOTTA FERENC 13
