Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-11-26 / 24. szám

A muzsika a barátság nyelve

„De szeretnék az égen csillag lenni,

Ott is csak a hajnalcsillaggal járni,

Éjfél előtt megkerülném az eget, Hogy tudjam meg, hogy a babám kit szeret...”

Érzelemmel, de fölösleges pátosz nélkül szól a székely népdal, Ferencz Éva szopránhangján.

— Szüleim gyergyószárhegyiek. Édesanyámtól hallottam először Erdély dalait. Az ő korosztálya talán még emlékszik „A mi dalaink” című kiadványra, amelyből én is sokat tanultam — mondja az ifjú énekesnő, aki 1970-ben, a Magyar Televízió „Röpülj páva!” népdalversenyén hódította meg a közönséget. A kamerák elé kiálló gimnazista kislány gazdagon ékesített, régi stílusú erdélyi és moldvai csángó népdalokat énekelt. Egyszerűen, mintha ott a pódiumon szakadtak volna ki szívéből. Ezt értékelte a zsűri a Budapestdíjjal. A nemrégiben megjelent nagylemez pedig bizonyítja: a díjnyertes kislány életének örökös kísérői lettek a népdalok.

Művészi pályája eléggé rendhagyóan vezetett idáig. Sokszor tán túl sok görönggyel tarkítva, de ő erről tárgyilagosan, megbántottság nélkül beszél. Pedig fájdalmas lehetett a nagy siker után a felvételi kudarc a Zeneakadémián.

— Elmentem adminisztrátornak, konzervatóriumba jártam, aztán a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-tanszakára kerültem.

1977-ben a friss diplomás színésznőt rögtön szerződtette a Szegedi Nemzeti Színház. Három darabba is be kellett ugrania. Legemlékezetesebb közülük a Csárdáskirálynő Stázija, mert itt már a szubrett-szerepkörben mókázhatott.

Nyugtalansága a következő szezonokban Békéscsabára, majd Szolnokra hajtotta.

— Szolnokon Kerényi Imre bízott rám igazi szerepet, a többi feladatról nem szívesen beszélek. Bennem lehetett a hiba, hogy nem tudtak mit kezdeni velem. S míg a színésznő kereste helyét a színpad világában, a népdalénekesnő nyaranta népzenei fesztiválokra kapott meghívásokat. A Bakfark Consort, több néptánc-együttes szólistájaként Finnországban, Angliában, Franciaországban járt, a Kaláka-együttessel a brémai rádióban lépett föl.

— Az előadások után mindig találkoztunk kint élő magyarokkal, akik miattunk utaztak oda, s jöttek, hogy kezet szorítsanak velünk. S megható volt, hogy menynyire értik dalainkat az idegen anyanyelvűek is. A külföldi föllépések értették meg velem igazán, hogy az igaz és tiszta muzsika valóban a barátság és a szeretet nyelve, amelyet bárhol a világon megértenek az emberek.

És ekkor következett az előadóest az Egyetemi Színpadon, ahol keresztmetszetét adta énekesi tudásának. Az Ömagyar Mária-siralom, reneszánsz dalok, diákénekek, székely népdalok, Bartók- és Kodály-feldolgozások, francia sanzonok hangzottak föl előadásában. A színésznő pedig bécsi próbaéneklésre készült.

— Drága emlékű tanárnőm, Dékány Kálmánná és fia. Dékány Endre zeneszerző korrepetálásával és biztatására vágtam neki, s az 1981-es évadot már St. Pölten színházában kezdhettem. Az azóta eltelt két évadban tizennégy premierem volt, vezető szubrettszerepekben.

A helyi lap kezdettől fogva felsőfokú jelzőkkel dicséri.

— Pedig tulajdonképpen szinte egy szót sem tudtam németül. Azt hittem, szörnyethalok, mikor a színpadra kellett lépnem, mert ha megakadok, nem tudom folytatni, hisz nem volt más szavam, csak amit bebifláztam.

Most már felszabadultam nevet mindezen, hiszen azóta fokozatosan elmúltak ilyetén gondjai. A hazai közönség pedig tavaly és az idén, a Szentendrei Teátrum előadásain láthatta ismét Schubert— Berté: Három a kislány c. operettjében. Szeptemben 3-án és 10- én a Schallaburgi Nyári Játékokon énekelt, Paisiello: Die Müllerin-jében ő Lieschen és a St. Pölteni színházban operaszerep is várta, Mozart: Figaro házasságában.

— Ez még kis szerep, de kezdeni csak így szabad! — mondja.

Tavaly a francia Jacques Chancel: Nagy sakktábla c. sorozatának budapesti adásában székely népdalokat énekelt, szubrettként pedig, az osztrák tévé Heinz Konrad műsorában mutatta be, mint ígéretes, fiatal tehetséget. Nagylemezének ismertetőjében ezt olvashatjuk Széli Jenő tollából: „ ... Vannak fiatal népdalénekesek, akik képességeiket egyedül a népdal kultuszának kívánják szentelni... Ezek példaképe nyilván a feledhetetlen Török Erzsébet. Mások, talán (némi „pályamódosítással”) az immár legendává vált Basilides Máriára gondolva, és a zenei közérdeklődés egyre táguló horizontjával is számot vetve, repertoárjukat a népzenéből kiindulva mind több, egyéb műfajjal is gazdagítják ...”

Közéjük tartozik Ferencz Éva.

PATONAI ADRIENNE

„Hogy elmondjam, mit jelent a haza, mit a nemzet"

Havas Judit előadóművésznő.

Nehéz mesterség az, amit választott. Hiszen ennek a műfajnak a szolgálói egymagukban állnak ki a színpadra a közönség elé, társak és külső segítség nélkül.

S hálátlan mesterség is: rájuk kevésbé vetődik a népszerűség fénye, mint a színházak művészeire.

Az előadóművésznő nagy sikert aratott az Anyanyelvi Konferencia Budapesten tanácskozó védnökség! ülésének résztvevői előtt. Az egyik hosszú munkanap végén idézte — majd egy órán keresztül. — Illyés Gyula gondolatait, töprengéseit, s hasznos tanácsait. Fáradtan is csöndben és figyelemmel hallgatta mindenki az illyési sorokat: „A legegyszerűbb volna, ha majdnem iskolásán kezdenénk el, hogy mit jelent a haza, mit a nemzet. Ha alapját, mai egészséges funkcióját megnézzük, a at mondhatjuk, hogy egyfajta érdekszövetség a haza...”

A nagy tapssal fogadott előadás után ültünk le beszélgetni Havas Judittal.

— Miért választotta ezt a pályát?

— Én már középiskolás koromban is előadóművésznek készültem — hangzott szinte mentegetőzően válasza. — Amikor felvettek a budapesti bölcsészkarra, jelentkeztem az egyetem Balassi Bálint szavalókörébe is. Igazán versmondóvá a máig is emlékezetes Latinovits-estek tettek. Ezeken az esteken igazi színházban léphettünk fel — emlékezik Havas Judit. — Annyit próbáltatta velünk Latinovits a verseket, hogy nem csak megtanultuk őket: azonosultunk a költeményekkel. Ebben a lázban megfeledkeztünk arról, hogy színpadon, közönség előtt állunk, minden idegszálunkkal Balassi és Radnóti világát éltük, idéztük.

— Az első önálló estemet nem sokkal ezután, szintén az Egyetemi Színpadon tartottam. „Embernek fia” címmel, Frederico Garcia Lorca, valamint latin-amerikai költők, írók műveiből állítottam össze.

— S a külföldi fellépések?

— A külföldi fellépések a környező országok magyarok lakta területein kezdődtek. Először a Felvidéken adtam elő műsoraimat az ottani magyar egyetemisták előtt. Azóta is minden évben részt veszek a CSEMADOK szervezte előadásokon. 1980 nyarán történt, hogy Párizsba készültem utazni, s egyúttal az ottani magyaroknak szerettem volna az Ady-műsoromat előadni. A párizsi Magyar Házban az azóta sajnos már meghalt Szekulesz bácsi olyan természetességgel fogadott, s adott fellépési lehetőséget a II. Tavaszi Tárlat megnyitóján, hogy magam is meglepődtem. Ez három éve történt, tavaly már a Magyarok Világszövetsége küldött Kölnbe és Münchenbe.

— Ha jól tudom, főállásban nem előadóművészként dolgozik.

— Valóban, a hivatalos munkahelyem a Petőfi Irodalmi Múzeum, annak múzeumpedagógiai csoportja. Most itt szeretnék létrehozni egy vers- és irodalombarát kört a fiataloknak.

(pokorny)

FOTO: GÁBOR VIKTOR

12