Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-11-26 / 24. szám
Ahol ma Kiskunmajsa nagyközség áll, valamikor nem volt egyéb, csak tengernyi homok, azt is kedvére hordtavitte a szél. A mohácsi csata után • a korabeli feljegyzések ezt a vidéket pusztaként emlegetik. Néhány száz esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét szerencsét próbáljon errefelé az ember. Főleg Szeged környékéről érkeztek ide kun parasztcsaládok, akik elhatározták: megbirkóznak a homokkal. ök alapították Kiskunmajsát 1743- ban. A szerencse azonban még nagyon sokáig nem mosolygott rá az itt élőkre. A természettel való harcból mindig az ember került ki vesztesen: az elemi erők — a szél és a homok — erősebbnek bizonyultak. A kunok azonban még a homokhoz is kötődni tudtak, pedig az sem termett mást, csak nyomort és szegénységet. Az idősebbek még ma is emlegetik azokat az időket, amikor egy aszályos év után akkora volt az éhínség, hogy a sündisznóhús valóságos csemegének számított. A magyar mezőgazdaságot az idei nyár sem kényeztette el, hiszen a szomjazó földekre alig-alig hullott csapadék. A természeti csapások általában mindig az egyébként is gyönge természeti adottságú termelőszövetkezeteket érintik, a legérzékenyebben. Márpedig a kiskunmajsai Jonathán Tsz-nél rosszabb adottságú mezőgazdasági szövetkezet nem sok található hazánkban. Igaz, az elmúlt évtizedekben óriási erőfeszítéseket tettek és nein kis anyagi áldozatot hoztak azért, hogy a futóhomokot megfékezzék, termővé tegyék, de fáradozásuk eredménye nem éppen látványos: a Jonathán földjeinek aranykorona átlagértéke még így sem éri el a kilencet. Egyes területei semmire sem valók, ahogy a majsaiak mondják: „nem lehet ott mást vetni, csak bukfencet.” A majsaiak is aggódva lesték egész nyáron az eget, mikor hoz végre feléjük esőfelhőt a szél. De az esőkérő sóhajok nem segítettek a gazdaságon. Csapadék hiányában a szövetkezet homokos földjein a búza kalásza alig fejlődött ki, aprók maradtak a meggyszemek, kicsik a burgonyák. Nem termett a kajszibarack és a réteken-legelőkön a fű is olyan soványan nőtt, hogy arra régóta nem volt példa. Az aszály miatt kevés a kukorica, a lucerna és a silótakarmány. A zöldségtermés pedig olyan gyönge, hogy jó, ha a felét kiteszi annak, ami az utóbbi években a szövetkezet földjein termett. Még a dohány is cserben hagyta a majsaiakat, hiszen az éltető eső nélkül a dohánylevél is csak korcs maradt. Alaposan próbára tehette tehát az idei aszályos nyár a Jonathán Termelőszövetkezet erejét, hiszen a becslések szerint a terméskiesésből legalább 8 millió forint káruk származik. Sőt ennyi nehézség, és ekkora összeg hallatán, jogosan fordul meg az ember fejében, vajon túlélik-e egyáltalán ezt a megrázkódtatást. A termelőszövetkezet vezérkara azonban korántsem látja ilyen sötéten a Jonathán jövőjét. Dr. Vedres Ferenc elnök szerint semmi okuk sincs a kétségbeesésre. Még 36 millió forint nyereségre is számítanak. De vajon miből? Az elnök: — Nincs nekünk titkunk, ha csak nem az, hogy mi nem két lábon állunk ám a földön. De ne értse félre! Nekünk ugyanis nem két támaszunk van, hanem harminckettő. Ennyi a melléküzemágaink száma. Ha kizárólag növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoznánk — tehát csak két lábon állnánk —, akkor egy-egy kedvezőtlen időjárású esztendő után üresen maradna a pénztárcánk. A melléküzemágak viszont akkor is hozzák a hasznot, ha éppen aszály perzseli a földeket. Szövetkezetünk huszonkét éves története során rá kellett jönnünk: csak úgy tudunk létezni, ha olyan ágazatokat alakítunk ki, amelyek minden körülmények között gazdaságosan üzemelnek. Ezért hoztuk létre a két tucatnál több élelmiszeripari feldolgozó üzemet, amelynek nyereségéből arra is futja, hogy jelentős összegeket fordítsunk talajjavításra. Mellesleg így a teljes foglalkoztatottság is megvalósulhatott és ez nagy biztonságérzetet ad a tagságnak. A kiskunmajsai Jonathán Tsz melléküzemágainak valamennyi termékét nehéz volna felsorolni. Van közöttük sárgahúsú „kapirgáló” csirke, pecsenye- és májliba, ízletes homoki bor, vermut és meggylikőr, konyakos és rumos meggy. Napjainkban már nemcsak a hazai piacon, hanem határainkon túl is ismertek és keresettek az édességek, italok és élelmiszerek. A zöldségszárító üzem éves termelésének (azaz 350 tonna szárítmánynak) a 95 százalékát főleg az NSZK-ba, Angliába, Svájcba és Hollandiába exportálják. A vágott csirkéből, tyúkból évente 118 vagont, pecsenyelibából csaknem százezer darabot adtak el tavaly és idén sem csökkent a kitűnő ízű baromfi iránt a kereslet. Aki pedig a Jonathán Tsz valamennyi termékét, például a kolbászt és egyéb húskészítményeket is szeretné megkóstolni, betérhet valamelyik Jonathán-büfébe vagy vendéglőbe, a Balaton partján vagy Érden, Nagykanizsán, Tokodon és természetesen Kiskunmajsán. A Jonathán termékein kis címer díszeleg: egy sünt ábrázol, amint egy talpas pohárból lefetyeli a bort. Nem azért választották azonban ezt a címert, mert az egykori éhínségre akartak emlékezni, ellenkezőleg: a vidámságot szimbolizálja. Történt ugyanis az 1800-as évek közepén, hogy előkelő vendéget, püspököt vártak Majsára. A püspök érkezését az út mentén strázsáló gyermekeknek kellett jelezni. Egyszer csak egy kis sün ment át az úton s az egyik gyermek felkiáltott: „Nézd a tüsköst!” A szomszédja azt hitte, a püspököt kiáltja a gyermek és futótűzként ért a hír a templomhoz, ahol meghúzták a harangokat. Azóta gyakran csúfolják a kiskunmajsaiakat sündisznósoknak, mondván: olyan becsben tartották a kis állatot, hogy még a harangokat is megkondították a tiszteletére. Napjainkban a címerben iszogató sünöcske érdemelt ki országos elismerést. Ezen még az aszály sem változtatott. ÁROKSZÁLLÁSI ÉVA FOTÓ: STEFKA ÉVA 9
