Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-05 / 3. szám
A győztes ellenforradalmat a nagyhatalmak támogatták, mégis lassan és nehezen konszolidálódott, a hatalmi harc sokkal tovább húzódott, mint azt bárki feltételezte. Budapesten — lemondatva a szakszervezeti kormányt — 1919. augusztus 6-án Friedrich István alakított kormányt, de ekkor Szegeden még működött a Tanácsköztársaság idején szervezett ellenkormány. A Horthy Miklós vezette fővezérség Szegedről a Dunántúlra tette át székhelyét és rövid idő alatt a legsúlyosabb hatalmi tényezővé vált. A kormány, a polgári hatóságok, valamint a tiszti különítmények tömegméretű és brutális leszámolást indítottak a forradalmak tisztségviselői ellen. Terror, a köz- és vagyonbiztonság, a jogrend hiánya kísérte az új rendszer berendezkedését. A Prónay-, az Ostenburg-, a Héjjas- s a többi különítmény kegyetlen kivégzéseket, helyenként zsidók elleni pogromokat hajtott végre. Történelmünkben először internálótáborokat állítottak fel, ahol bírói ítélet nélkül évekig tartottak fogva férfiakat, nőket. A megszállt területeken a román hatóságok végezték el a „számonkérést”. A terror s az így kialakult általános légkör külföldön is kedvezőtlen hatása miatt Bethlen István és társai, majd Apponyi Albert, mint a magyar békedelegáció vezetője, Párizsból sürgették a jogrend helyreállítását. Csak a nagyhatalmak beavatkozásával, Sir George Clerk angol diplomata Budapestre küldésével sikerült elérni, hogy Huszár Károly vezetésével az antant számára elfogadható kormány alakuljon 1919 novemberében, a román csapatok előbb Budapestet, majd 1920 márciusában a Tiszántúlt is kiürítsék. A kormány többségét a magukat keresztény-nemzetinek nevező pártok szövetsége adta, de helyet kapott benne a Szociáldemokrata Párt és a polgári ellenzék is. Az új magyar rendszernek — az antant kívánsága szerint — a polgári parlamentarizmus alapján kellett felépülnie, legalitást adva az SZDP-nek és a polgári ellenzéknek. A nagyhatalmak és Magyarország szomszédai ragaszkod'ak ahhoz, hogy a trón betöltetlen maradjon. Számukra ugyanis akár IV. Károly visszatérése, akár nemzeti király választása a történeti Magyarország, sőt a Monarchia visszaállításánál? veszélyét idézte fel. Ez a keret jóval liberálisabb tartalommal is kitölthető lett volna, mint ahogyan az történt, a nagyhatalmak azonban ezzel már nem törődtek. 1919. november 16-án Horthy Miklós és hadserege bevonult Budapestre. 1920 januárjában széles körű és titkos választójog alapján — Clerk kívánsága szerint — megtartották a választásokat. Az SZDP-t azonban passzivitásba kényszerítették, a terrort bíráló Somogyi Béla szociáldemokrata újságírót és társát, Bacsó Bélát különítményes tisztek megölték. Beniczky Ödön belügyminiszter 2 vizsgálata a fővezérséghez vezetett, mire az ügyet elaltatták. A választásokon a legerősebb pártnak a Nagyatádi Szabó István vezette Kisgazdapárt bizonyult. Bekerült a nemzetgyűlésbe a polgári ellenzéket képviselő Nemzeti Demokrata Párt. Miniszteri tárcát azonban ellenzéki politikus többé nem kapott. Az ország államformája a királyság maradt, de a trónt nem töltötték be, a legfőbb állami méltóság a kormányzó lett. 1920. március 1-én, miközben fegyveres tisztek szállták meg a parlamentet, e tisztre elsöprő többséggel Horthy Miklóst (1868—1957) választották meg. Horthy politikai nézeteit merev konzervativizmus, forradalom- és szovjetellenesség, szenvedélyes revizionizmus jellemezte. Kezdetben a hadsereg, a különítmények voltak támaszai, de képes volt rövid idő alatt elfogadni a Bethlen István által képviselt konszolidációs politikát. Így vált az ellentétes erők kiegyenlí-Történelmünk képekben 72. II HORTHV-RERDSZER BEREDDEZKEDIK 10
