Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-11-12 / 23. szám
yerges János a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, a magyar kormány különmegbízott ja a nemzetközi gazdasági szervezetekben. Külkereskedelmi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte. Közvetlenül a háború után, alig huszonhét évesen került külkereskedelmi szolgálatba. 1945 végén segédtitkárként Bembe küldték a magyar külkereskedelmi képviseletre. Genfbe történő áttelepülése után részt vett az Európai Gazdasági Bizottság munkájában, ahol is 1948-ban a magyar delegáció vezetőjének, Károlyi Mihálynak volt a személyi titkára. Megalakulása óta részt vett az UNCTAD (az ENSZ gazdasági szervezete) munkájában. Személyéhez kötődik számos jelentős nemzetközi megállapodás megkötése, amely a magyar kormány és valamely más állam között jött létre, ö vezette például a magyar delegációt a Görögországgal és NSZK-val folytatott tárgyalások során. Ugyancsak ő volt annak a nemzetközi delegációnak a vezetője, amely a szocialista országok részéről folytatott tárgyalásokat az Európai Közös Piac képviselőivel. Magyarország belépése óta a magyar kormány hivatalos GATT képviselője és 1983 tavaszán történt megválasztása óta a GATT (Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény) alelnöke. Nemrégen interjút adott a Magyar Televíziónak. Ebből a beszélgetésből közlünk részleteket. Nyerges János: Egy kis ország, hacsak nem rendelkezik valami nagyon speciális dologgal: fejlett technológiával vagy nyersanyaggal, tehát nincs valamilyen szempontból monopolhelyzetben — nem tudja befolyásolni sem a piaci, sem a kereskedelempolitikai viszonyokat. A kis országnak az a dolga, hogy ezekhez alkalmazkodjék. Az alkalmazkodásnak pedig az a módja, hogy igyekezzék olyan feltételeket teremteni, olyan szerződéseket kötni, amelyek nem szolgáltatják őt ki az erősebbnek. Riporter: Nem ábránd akkor a magunk részéről bármiféle kereskedelempolitikáról beszélni? Gyakorló közgazdászok különben is azt mondják, hogy nekünk az adódó résekbe kell betörni. Ny. J.: Ez nagyon szép dolog a közgazdászok részéről, és teljesen igazuk van, csakhogy az a rés nem adódik, azt a rést is ki kell alkudni! R.: Hogyan befolyásolja tárgyalási pozícióinkat az a tény, hogy mi egy szövetséges rendszer részét alkotjuk: a szocialista közösségét? Ny. J.: Magyarországot senki se tekintheti izoláltnak, hogy lám, ez kis ország, ezzel azt csinálok, amit akarok. Magyarország azzal, hogy egy szövetségi rendszer tagja, tagja egy gazdasági szövetségnek is: ez azt jelenti, hogy például van választási lehetőségünk a piacok tekintetében ... Egy kis ország amelyiknek ilyen háttere van, egészen másként tud viselkedni a felmerülő kereskedelempolitikai problémák ügyében. R.: Nemzetközi fórumokon gyakran hallatjuk a szavunkat. De mennyire figyelnek oda erre? Mennyire segíti ezt az a tény, hogy reformjaink révén a magyar gazdaságnak meglehetősen jó híre van most a világban? Ny. J.: Ez nem csak a gazdaságnak, hanem mindenekelőtt a magyar politikának a jó híre. Azok a viszonyok, amelyeket 1956 óta megteremtettünk, az a politikai légkör, a nemzeti egyetértésnek az az imponáló megnyilvánulása, a magyar külpolitika kiszámíthatósága, — amiről Kádár János is többször beszélt — tulajdonképpen ez a mi hitelünk forrása. Ehhez jön, hogy gazdasági reformja-Dávid esélyei inkkal egy értelmes, értelmezhető, több oldal felé is használható partneri viszonyt tudtunk teremteni. Ez lehetőséget nyújt más társadalmi rendszerű országokkal folytatott kölcsönösen előnyös kapcsolatokhoz. De hangsúlyozni szeretném: a magyar hitel — az a magyar politika hitele. R.: Mégis, amikor elkezd tárgyalni, gyakran érezheti magát Dávid helyzetében, akinek „Góliátokkal” szemben kell helytállnia ... Ny. J.: Nézze, amióta csak tárgyalok, mindig Góliátokkal találtam magam szemben. Ügy kell tehát viselkednem, mint Góliát ellenfeleinek: vagy „el kell találnom a paritytyával”, vagy szövetkeznem kell egy másik Góliáttal, vagy valamilyen módon meg kell értetnem ezzel a Góliáttal, hogy amit én javaslok, az neki magának is érdeke. R.: Annak idején hat évig húzódtak a GATT-ba való belépésünkről folyó tárgyalások. Miért? Ny. J.: Talán meglepő, de én kicsinyes tárgyaló vagyok. R.: És sikerült valamit elérnünk ez alatt a hat év alatt? Ny. J.: A GATT-tagságot. De engedje meg, hogy visszatérjek erre a kicsinyességre. A GATT nem valami „egyház”, ahol az ember felveszi a keresztséget és akkor üdvözül. Amikor valaki felveszi a keresztséget, nem alkudhat a hittételek felől. A GATT-ban alkudhatunk. Ez egy olyan „egyház”, ahol az én „megkeresztelkedésem” alku tárgya. Tehát ki kellett alkudni, melyek azok a jogok, amelyeket kaptunk, és melyek a kötelezettségek, amelyeket vállalnunk kellett. Ez egy nagyon lényeges dolog, hogy mi úgy léptünk a GATT-ba, hogy megszereztük az egyenlő elbánás, a diszkrimináció-mentesség és a legnagyobb kedvezmény jogát. R.: A GATT-ba történő belépésünktől sokan kedvező változásokat vártak kereskedelmi helyzetünkben, majd később valami csalódás érzete uralkodott el... Ny. J.: Ez egy általános egyezmény a kereskedelempolitikai magatartásra vonatkozóan. Ettől egy fillémyi kereskedelem nem keletkezik. Itt egyetlen előnyről lehet beszélni: a kölcsönös vámengedmények által teremtett előnyről. Például a legújabb vámtárgyalások során a magyar exportot terhelő vámterhek 22 százalékkal csökkenlek, és ez több száz milliós potenciális hasznot jelent a számunkra. De mi nem ezért léptünk be. Mi a jogainkért léptünk be. R.: A korlátozó intézkedések elsősorban az Európai Gazdasági Közösség részéről érintenek bennünket. Milyen károk származnak ebből? Ny. J.: Egy példát szeretnék mondani. Egyik napról a másikra olyan helyzetet teremtettek, hogy nem tudtunk eladni vágómarhát. Ez körülbelül 200—250 millió dolláros veszteséget okozott. Ugyanez történt a baromfival. Most jön az érdekes! Megkerestük azt a piacot, ahol vesznek baromfit, jó áron. Tehát tulajdonképpen alkalmazkodtunk a Közös Piac politikájához. És most mit tapasztalunk? A Közös Piac, milliárdos szubvención „hizlalt” baromfijával kiver bennünket erről az új piacról. R.: Holott korábban éppen az volt a vád ellenünk, hogy mi szubvencionáljuk az exportunkat! Ny. J.: Van egy nagyon jó mondás, hogy: „a szubvenció mindig a másik betegsége”. Az az összeg, amit a Közös Piac szubvenciókra kifizet, a teljes magyar külkereskedelmi forgalom többszörösére rúg. Volt egy vitám a Közös Piac egyik képviselőjével. „Tudja mit?” — mondtam. — „Tegye le, hogy maga mit szubvencionál és akkor én is megmondom, hogy mennyit szubvencionálok és hasonlítsuk össze a kettőt.” R.: Nálunk sokan úgy vélekednek, hogy jobb lenne a Közös Piaccal valahogy megegyezni ... Ny. J.: Igen tiszteletreméltó kívánság, csak van egy-két dolog, amit elfelejtenek. Egy az, hogy mi már megegyeztünk a Közös Piaccal. Amikor a GATT-hoz csatlakoztunk, aláírtak egy megállapodást, mely szerint kötelesek záros határidőn belül felszámolni a bennünket hátrányosan megkülönböztető kereskedelmi korlátozásokat. Nem tették! Most felmerül a kérdés: ha ők egy szerződést nem tartottak be, akkor segít-e egy másik szerződéskötés?! A második kérdés: tettek ők egy javaslatot, nemcsak nekünk, a többi szocialista országnak is, hogy egyezzünk meg. Volt részükről egy olyan követelés, hogy ismerjük el a Közös Piac praxisát, intézményeit és céljait. Tehát látatlanban el kellene ismernünk, hogy ők bármit csinálnak, azt mi tudomásul vesszük. Ezzel szemben magyar részről elhangzott egy hivatalos nyilatkozat — tudom, mert a szocialista delegációt én vezetem —, hogy mi mindezt elismerjük, feltéve, hogy azok nem diszkriminatórikusak és nem hatnak Magyarország kárára. Ilyen feltételek nélkül nehéz bármilyen megegyezést megkötni. A harmadik kérdés: amikor a Közös Piaccal tárgyalok vagy kereskedem, ki az én partnerem? Közös Piac nem tart fenn diszkriminatív korlátozásokat. Ezeket az egyes tagországok tartják fenn. Közben játsszák velünk a „komámasszony hol az olló”-t. Azt mondjuk, egyik közös piaci országnak: önnek ilyen meg ilyen korlátozásai vannak, ez nem felel meg a szerződésben vállalt kötelezettségnek. Erre azt mondja nekünk: én nem tehetek semmit, menjen Brüsszelbe. De Brüsszelben meg mit láttunk, amikor a textil-egyezményt megkötöttük? Azt, hogy amíg mindegyik tagország velünk külön-külön meg nem egyezett addig nem volt megállapodás. Ügy állítják be és sokan úgy is veszik a Közös Piacot, mintha az egy szövetségi állam lenne, és nem államok szövetsége. Mint valami füstfüggöny, ami mögött eltűnhetnek az egyes tagállamok. Pedig ezek a kormányok nem tűnnek el, mert érdekes módon én még nem láttam olyan közös piaci tagországot, aki a Közös Piac nevében jött volna, ha valamit nekünk akart eladni. Ezek a realitások. Mi ezeket tudomásul vesszük, és hajlandóak vagyunk a megegyezésre. Semmiféle más irányba vállalt kötelezettség bennünket ebben nem akadályoz meg. De kettőn áll a vásár ... ! R.: ön harmincnyolc évet töltött a pályán. Hogyan tekint erre a harmincnyolc esztendőre? Ny. J.: Nem merek azzal büszkélkedni, hogy megadásra késztettem valamennyi Góliátot. De azt elmondhatjuk, hogy ott vagyunk, hogy észrevesznek bennünket. És ez nem egy személynek az eredménye, a magyar teljesítmény eredménye. S talán kis részben annak a kicsiny, de nagyon odaadóan működő szervezetnek is az eredménye, amit harmincnyolc éve vezetek. A riporter: KARÁCSONDI MIKLÓS 10
