Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-10-29 / 22. szám

ILLUSZTRÁCIÓ: VAGRÉTI fiVA Dideregve a magánytól, magamra húztam Harryt, betakaróztam vele, eldadogtam, miért kellett menekülnöm, börtön várt volna rám, rácsokra szabdalt ég. Felhődunnák torlaszolják el az ablakot, agyában érzi a súlyos ködöt. Miért vágyott olyan konokul haza? Hisz már régen kiszakí­totta az otthon emlékét, álmait lenyeste, gon­dos, higgadt lady maszkja tapadt rá, már nem is maszk, hozzánőtt. Mrs. Torthon Budapestre látogat. Mi dolga Pesten. Semmi. Böjté Katát hiába keresné, eltűnt, nyoma veszett. Utolsó percben vergő­dött át a határon. Ha elkapják ... ötvenhat őszén a tömegbe vegyült, hangjára fegyverek dördültek, sikoltás vágott a zajba, jajszó met­szette a levegőt. Forró bizsergés járta át, hogy igazat játszik, nincs forgatókönyv, nincs rendező, nincsenek kulisszák, az szakad ki belőle, amit sohasem mert hangosan kimondani, s a hömpölygő tö­meg üvöltve, fenyegetőzve visszhangozza. La­li megragadja a vállát: Mars haza! Nem látod, hogy... — Nem tudja befejezni a mondatot, térdre esett, keresztülléptek rajta. Fel akarta emelni, elsodorták mellőle, még látta, hogy a feje jobbra-balra forgott az aszfalton. Verejték gyöngyözött a homlokán, összetú­­rósodott a púder rajta. Cserepes ajkán megre­pedezett a rúzs. Annyi év után most döbbent rá, mi volt az a leküzdhetetlen vágy, már-már rögeszme, amely hirtelen hazahúzta. A bűnös is visszalopódzik a tett színhelyére, ahol vég­zett az áldozatával. Arcáról lepattogzott Mrs. Torthon maszkja. A szállodában lerakja a bőröndjét, feje búb­iára csapja a haját, mint akkor. Bemegy a Kispipába, ott vacsorázott a kollégáival elő­adás után, ki van meg közülük? Megismerik? Elfordulnak tőle, átnézneit rajta? Vagy nya­kába borulnak, ölelgetik, csókolgatják, tekin­tetükben kíváncsiság és káröröm, juj de meg­öregedett, s elragadtatva kiáltják, cseppet sem változtál! Hogy csinálod? A színész jellemét a siker és bukás formálja. Ha aznap este, amikor leült közéjük, nyíltszíni tapsok hangzanak el, túlcsorduló szeretettel fogadják. Ha pléhközönség töltötte meg a szín­házat, s a nagy jelenetek hatástalanul pereg­tek le, rosszkedvűk bosszúvá sűrűsödik, azt is a fejére olvassák, amit el sem követett. öt a siker csábította olyan szerepre, amelyre az egész ország lélegzetfojtva figyelt. Rohan­tak utána, vitte a cafatokra tépett zászlót. Ki­áltása puskaropogásba zengett. Lassan ment végig az utcán, késleltetve megérkezését. Hogy állítson be? Színlelje a ki­egyensúlyozott, gondtalan asszonyt? Hát nem az? A férje áldott jó ember, mindene meg­van. Akkor hát... Hirtelen belényilallt, halá­losan unja Mrs. Torthont. Szívélyes mosolyá­tól émelyeg, el fogja pusztítani. Itt marad. Igenis, itt marad! Nem várja meg, hogy faggassák, s a szere­tet megtévesztő tünetei mutatkozzanak az em­bereken. Vagy éppen ellenkezőleg; rejtett gyűlöletük sisteregjen. Kiborul belőle mindaz, amit tudata alá gyömöszölt. Már csak három lépés. Már csak egy. Hát­ha mások ülnek a törzsasztalnál? A történe­lem szétdobálta a társulatot. Ö is ... Ö is ... Hol kezdje el? Mélyet sóhajt. Szitává ritkult kabalakombinéja van rajta. Az mindig segí­tett. Kavargó gondolatait a repülőn szedte össze. Elmerült emlékek tépázzák, meg kell szabadulni tőlük. Puha kis léptekkel megy a Kispipába. A törzsasztal közepén Kornis Vince — hogy meghízott! Hunyorogva néz rá, nem hisz a szemének. Mara rókavörös frizurájába túr — Zizi! Zizóka! Két fiatalember — új tagok — fürkészve vizsgálgatják. Ez lenne Böjté? — súgja az egyik. — Mit eiíck rajta? — Imréi most veszi észre. Könyökére támasztja állát, még nem döntött, örüljön-e neki, vagy vesse meg. Kornis széket tol alá. — Mikor jöttél? Med­dig maradsz? Nálunk most nosztalgia- és meg­­bocsátási hullám járja. Idegenbe szakadt ha­zánkfiait keblünkre öleljük, pátyolgatjuk. Me­sélj ! Most megmondja. Kínlódva, küszködve val­lani fog. Az is kizúdul belőle, amiről nem sej­tette, hogy benne volt. Mindent tudnak róla, de másképp. Tőle tudják meg, a felbolydult város megrészegítette. Nem ért a politikához, az újságban csak a nagybetűs híreket futotta át. Ám akkor... nyögje már ki! Ám akkor ... akkor... nyögje már ki! Vezér akart lenni! Tankon vitték a Parlamentbe, egy szakállas főmuki papírlapot nyújtott át, mikrofont tar­tott elé: — Olvassa! — Megmámorosodott a hangjától, papír nélkül tovább mondta, pará­dés szerepet formált belőle, vergődött és sikol­tozott. „A magyarok Istenére esküszünk, es­küszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” És feljajdult: S. O. S.! Ez történt. Köpjétek le ezt a megkímélt ké­pemet. Lali a Divatcsarnoknál esett el. Meredt ujja a kirakatüvegekre bökött, mintha mutat­ná: Ez a divat. Rosta Gyuszit legázolta a tö­meg. Vágót doronggal ütötték le. — Sárga cipő van rajta! — kiáltották. Gőzöm sem volt, miért bőszíti őket a sárga cipő. De velük kiál­toztam. Dühforralt hangom átbukfencezett or­­dítozásukon. Megúsztam a börtönt. Huszonöt éve játszom Mrs. Torthont. Már azt hiszem, ő vagyok, de Böjté Kata dörömböl bennem. Szóljatok a té­vének, ott elmondanám ország-világ előtt. Két perc telt el? Félóra? Miért hallgat? Hisz itt van a nyelve hegyén. Végre kilöki magá­ból. — Vince — fordult Kornishoz —, fogadok, hogy menüt rendelsz! Még mindig spórolsz? A KÜLÖNBSÉG Négy év korkülönbség van a két testvér között. Mindketten szőkék és gömbölyűek, vonásaik és mozdulataik annyira hasonlók, hogy Panni tulajdonképpen Julika nagyí­tott fényképének tűnik. Juli futtában leka­pott kis amatőr felvétel, Panni gondosan kidolgozott nagyított fénykép. A természetük azonban annál különbö­zőbb. Legjobban egy kis történettel tudnám illusztrálni. Panninak hároméves korában elmeséltem a Piroska és a farkast. Amikor a farkas belépett a mesébe, Panni már nyugtalankodni kezdett. Egyre szaporáb­ban pislogott, egyre aggódóbbá vált az arca. Orra kipirosodott, szeme megtelt könnyek­kel. És amikor a nagymamát bekapta a far­kas, olyan hangos zokogásra fakadt, hogy kénytelen voltam módosítani a mesén. Gyorsan helyesbítettem: tulajdonképpen nem is kapta be a farkas a nagymamát, csak be akarta kapni. Ez sem használt. Panni tovább zokogott. A puszta szándék is megrémítette, érezte, hogy a szándék és a tett között csupán ár­nyalatnyi a különbség. Ha valakit be akar­nak kapni, az előbb-utóbb sikerül. A me­sét kénytelen voltam alaposan átdolgozni. A farkast agyonüttettem a nagymamával. De Pannit ez a megoldás sem nyugtatta meg. A bosszú gondolata elviselhetetlen volt számára. Hevesen rázta a fejét, és azt kiáltotta: nem, nem nem! Nem akarom. Mit volt mit tenni... a mese további át­dolgozásra szorult. Végül is a farkas és a nagymama együtt uzsonnáztak a kunyhó­ban, vendégül látva Piroskát, majd később a vadászt, aki a történtek után kissé kiló­gott a meséből. Hogy mégis legyen valami szerepe, ő törte fel a puskájával a mogyo­rót, amit a nagymama jóízűen ropogtatott. Minap Julika követelte rajtam a mesét. Nosza előszedtem Piroskát és a farkast. Alighogy belekezdtem, Juli megkérdezte: mit vitt a nagymamának a kosárban Pi­roska? Milyen kalácsot? Csokoládésat? Hát még? Kremest nem vitt? Miért nem? És szabad a nagymamának bort inni? Miért nem vitt inkább kakaót? Nagy nehezen eljutottunk addig, hogy megérkezett a farkas. Juli arca a szenzáció­­várás izgalmában égett. — És? — kérdezte csillogó szemmel. A farkas és a nagymama közti párbeszé­det kissé hosszúra nyújtottam, mert élén­ken emlékezetemben élt Panni rémült arca, amikor a drámai pillanat bekövetkezett, és a farkas kitátotta a száját. — És? — kérdezte csillogó szemmel Juli. — És bekapta a nagymamát — mondtam elszántan. Juli kíváncsian előrehajolt — Melyiket? A budait vagy a kassait? Nagyjából ez a különbség a két gyerek természete között. 21

Next

/
Thumbnails
Contents