Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-10-29 / 22. szám
Mielőtt e cikk írásához hozzáfogtam volna, találomra bementem három budapesti üzletbe és összeírtam, hányféle a külföldi eredetű portéka. A lista olyan hosszú lett, hogy csak szemezgetek belőle. A József nádor téri divatáru üzletben indiai szoknyákat, francia kelméből varrt ingruhát, malaysiai pólókat, olasz pulóvereket fedeztem fel. A közeli Csemegében bolgár uborkát és ketchupöt, szovjet pezsgőt, portugál szardíniát, holland diétás kekszet, görög citromlét, csokoládét a Német Szövetségi Köztársaságból, sajtot Csehszlovákiából, jugoszláv Vegeta ételízesítőt, kubai gyümölcslét, vietnami gombaszirmot. A szemközti illatszerbolt kirakatában először is a francia parfümökre tévedt a szemem. Nina Ricci L’air de fleur-jere, Dior Diorellájára, majd az amerikai Max Factor rúzsaira, Scholl papucsokra és osztrák samponokra. Nem számoltam, hogy a három üzletben miként aránylóit e cikkek száma a hazai címkét viselőkéhez. Természetesen sokkal több volt a magyar áru. Ha az országos átlagot tekintem, a hazai boltok kínálatának 14 —-15 százaléka származik importból. Ennek jelentős része hiányt pótol. Természeti adottságainknál fogva kénytelenek vagyunk behozni a kávét (évenként 33 ezer tonnányit), a kakaót, a teát, a déligyümölcsöket, az egzotikus fűszereket. Számos fontos közszükségleti cikket nem gyárt a magyar ipar, hanem a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsával (angol rövidítéssel: COMECON) való együttműködés alapján a szocialista országokból vásároljuk meg azokat. Ilyen például a személyautó — amelyből ma már több mint egymillió fut a magyar utakon —. vagy a karórák, a fényképezőgépek, egyes híradástechnikai készülékek nagy része. Érthető dolog ez, hiszen egy kis ország nem gyárthat mindent és főképp nem gazdaságosan, mivel a nagy szériákhoz belső felvevő piaca kicsi. Ugyanakkor nagyon sok olyan cikket is importálunk, amely színesíti a választékot. A szomszéd rétje mindig zöldebb — a külhoni áru gyakran kapósabb, még ha hasonlót készítenek a magyar üzemek is. A külföldi áru kétharmad részét vásároljuk a szocialista országoktól, egyharmadát pedig a nem rubelben kereskedő partnereinktől. Ami a szocialista országokból származó árukat illeti, 80 százalékuk behozatala — mint például az autó is — államközi szerződéseken alapul, melynek a kormányok közötti megállapodások jelentik a hátterét. Természetesen — a várható keresletre, piackutatásra alapozva — a belkereskedők fogalmazzák meg az igényeket és gazdasági „diplomatáink” hangolják össze az ottani termelési lehetőségekkel. A fennmaradó húsz százalék az úgynevezett határmenti, illetve áruházi csere útján jut el a boltokba. Ezeknek az ügyleteknek a hatékonysága a külkereskedelmi cégeken, a belkereskedelmi vállalatokon és az egyes áruházakon egyaránt múlik. Az ily módon beérkező áruk mennyisége az utóbbi öt év-KÜLFÖLDI PORTÉKÁK, MAGYAR ÜZLETEKBEN ben kétszeresére nőtt. Ez azért is örvendetes, mert a pult mögött állók ismerik legjobban a vásárlók kívánságát. Az egyes külföldi áruházak vendégeskedései nagyon népszerűek. Visszatérnénk hát az ősi módszerekhez? Árut cserélni áruért? Korántsem. Nem arról van szó, hogy az ilyen árucserék mögött nincs pénzmozgás. A lényeg abban van, hogy ezek az ügyletek értékben kiegyenlítettek. Sok esetben túlmegy ezek jelentősége a választék színesítésén — ennél jóval nagyobbak az árutételek, például Jugoszlávia esetében is. Az importtakarékosság idején, főképp, ha konvertibilis devizában történik az elszámolás, különös jelentősége van a határmenti kereskedésnek. Tavaly a határmenti forgalom 112,6 millió dollár volt. De a földrajzi közelség magában hordozza az ipari együttműködés csíráit is. Mi többnyire félkészárut, élelmiszeripari nyersanyagot szállítunk déli szomszédunknak, és készterméket vásárolunk tőle. Csak egy példa: nálunk nincs megfelelő gép és technológia a vajaskeksz gyártására, Jugoszláviában viszont van, és a feldolgozás egyben munkaalkalmat teremt az ott élőknek. Az ily módon közösen gyártott sütemény mindkét országban kapós. Nem titok, hogy még jó darabig a behozatallal való ésszerű takarékosságra kényszerülünk. Országunk fizetési és külkereskedelmi mérlege azt parancsolja, hogy az eddiginél nézzük meg jobban, mire költjük a konvertibilis devizát. Sajnos, a magyar ipar az elmúlt évtizedekben kissé elkényelmesedett, az indokoltnál „importéhesebbé” vált — magyarán: egyszerűbb volt behozni valahonnan a fontos alkatrészt, mint itthon kitalálni valami hasonlót, és ráállni annak gyártására. Az importtal való takarékoskodásunkat immár a nemzetközi egyezményekben, szervezetekben (ahol magunk is tagok vagyunk) deklaráltuk. A behozatallal való „spórolás” nem valamiféle magyar sajátosság. A világgazdasági recesszió idején mindenki inkább eladni akar, nem pedig vásárolni. Ugyanakkor nem mondhatunk le az áruellátás színvonalának megtartásáról sem, és ezért továbbra is megtalálhatók a magyar üzletek kirakataiban a francia parfümök, skót whiskyk, amerikai cigaretták. Ha kicsit drágábban is, mint eddig; részint luxusjellegük, részint az árfolyamváltozások miatt. örvendetes megoldás, ha gyarapszik a licencvásárlások száma, vagy az olyan együttműködéseké, amelyek révén az eredetivel megegyező minőségű, márkás külföldi áru kerül a magyar piacra. Évek óta palackoznak nálunk Coca Colát, Pepsit, Deitet, Traubisodát, újabban Fantát, a szeszes italok közül a Martinit. Készítenek hazánkban Nivea kozmetikumokat, Odol fogkrémet, svéd eredetű Jet dezodort, Levi Strauss jeanst, a Triumph és a Felina fehérneműit, cigarettákat amerikai és osztrák recept szerint. Néhány hír e tárgyban a közelmúltból. A Philip Morris cég kelet-európai, igazgatója szeptember végén jelentette be Budapesten, hogy az L&M cigaretta licencét az Egri Dohánygyár is megvásárolta. Az egri L&M már kapható is a trafikokban. A Caola gyár vezérigazgatójától a Budapesti Nemzetközi Vásáron megtudtuk, hogy megkezdték a Kolynos fogkrém gyártását. A „Pierre Cardin Hongrie” márka születéséről, a Cardin butik megnyitásáról lapunkban már beszámoltunk. A licencvásárlások nemcsak azért hasznosak, mert általuk sokkal kisebb importtartatlommal juthatunk hozzá a márkás árukhoz, de azért is, mert a licencátadó cégek állandó minőségellenőrzésükkel gyártáskultúrájuk emelésére késztetik üzemeinket. Ahhoz, hogy a jövőben jelentősen bővíthessük a fogyasztási cikk behozatalt (amely ma csupán hat százaléka az összes importnak), elsősorban is többet és jobban kell dolgoznunk. Ez így „falíúiság” közhelynek hangzik, pedig nem az: hiszen elsősorban a kivitel növelésétől, devizabevételeink gyarapodásától függ, hogy mennyit szánhatunk külföldi áruk vásárlására. ELEK LENKE FOTO:BOROS JENŐ 11
