Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-10-01 / 20. szám

A tardi helyzetnapjainkban

san 70 százalékát már a felszabadulás után emelték; az ablakok hatalmasak, ömlik be rajtuk a levegő, a napfény; kivételnek számít az olyan lakás, amelyhez ne tartozna fürdőszoba . ..

„Igaz, van aki az építkezés megkezdése után 15—20 évvel fejezi be például a fürdőszoba építését (berendezését) vágj- a kőtalpazatú vaskerítés és kapu felépítését — írja erről Simó Tibor. Ma már nein föld, hanem beton vagy terméskő az alap, egy-két, sőt legújabban előfordul háromszintes, parkettás, fürdőszobás stb. ház (tetőtér-beépítéssel, földszinten garázzsal)”.

De a lakásépítésnek, a komfortnak ára van!

„A tradicionális paraszti élet idején Tardon a természet biológiai ritmusa szabályozta az élet, a munka és a pihenés ritmusát.” — írja a szerző, s én hozzátenném még, mert így igaz: még ennél is inkább a munkáltatók, többek között a Coburg-birtok gazdái és intézői által szabott munkarend, amely csöppet sem volt kíméletes. Ma — ha nem is egyenlő mértékben — de a munka a meghatározó a különböző társadalmi helyzetű csoportok életében. A szabad időt vagy annak jelentős részét is a munka tölti ki. Akinek házat kell építenie (nem kap szolgálati lakást), komfortot teremtenie, gyerekének szakmát, indulást biztosítania, annak lényegesen nagyobb erőfeszítéseket kell tennie, mint a kedvezőbb helyzetű társadalmi csoportok tagjainak. A megkérdezettek háromnegyed része soha nem jár moziba és több mint háromnegyede színházba.”

Ez a megállapítás, hogy minden időt a munka, a szakadatlan termelő-építő tevékenység tölt ki, nem vonatkozik azonban valamennyi tardi dolgozóra. Simó három nemzedékről beszél, mindegyiknek más és más az életmódja.

„A legfiatalabbak az,ingázók nemzedéke' Tardon is, mivel 82,8%-a jár el dolgozni, s a fiatalok több mint fele (52,7%) naponta jár haza. A faluban nem a munkahelyük, hanem csak az alvóhelyük van... A legfiatalabb nemzedék életmód-stratégiája a karrierre orientáltság. Ezen azt értjük, hogy a fiatalok, elsősorban a nem mezőgazdaságban dolgozó, szakképzettséggel rendelkező fiatalok a szakmájukban, fő foglalkozásukban, munkaszervezetükben kívánnak előbbre jutni és hallani sem akarnak a háztáji gazdaságról, általában a második gazdaságról.”

A szerző idéz egy párbeszédet is, amelyet egy harminc év körüli aszszonnyal folytatott:

„— Mivel foglalkoznak a fiatalok?

— A fiatalok szórakoznak, mennek nyaralni, kocsit vesznek nekik az öregek.

— Részt vesznek a bikahizlalásban, állattartásban?

— Egyáltalán nem.

— Ezt milyen korabeli emberek csinálják ?

— 40—45 év körüliek.

— Tehát a fiatalok kevésbé ?

— Szinte nem is.

— De ha itt maradnak és megházasodnak ?

— Akkor segítenek a házépítésben

vagy a háztájiban, vagy szőlőt művelnek, de azt hiszem, a tehéntartásba nem nagyon szólnak bele. Egyszerűen nem értenek hozzá__

— A tehéntartás állandó elfoglaltságot jelent?

— Igen, ki sem tudnának mozdulni mellőle. Hét végén nem lehet otthagyni, nyáron kaszálni kell, minden reggel és este fejni, trágyától takarítani az istállót stb.

— Ezzel csak azok foglalkoznak, akik építenek vagy kocsit akarnak venni és nem kapják készen a szülőktől?

— Igen. Az meggondolja, hogy elmenjen a fürdőbe vagy nyaralni. Az minden fillért megragad, hogy különköltözzön az öregektől, szép lakása legyen, hogy el ne maradjon a szomszédjától vagy a haverjától.”

És a szerző következtetése ebből és a hasonló tartalmú párbeszédekből:

„Ez azt jelenti, hogy a szülők háztáji gazdaságával addig nem törődő fiatal a második gazdaság felé fordul. A fordulatot elsősorban az kényszeríti ki, hogy a fiatal nemzedék csaknem 80%-ának nincs önálló lakása, 20%-a a következő 3—5 évben akar építeni, továbbá valamivel több mint 20%-a kocsit akar vásárolni és további egyötöde be akarja — részben vagy egészében — rendezni... lakását.”

Kérdés persze, hogy miért változtatja meg a fészekrakási-lakásépítési szándék a fiatalok életmód-stratégiáját. Simó válasza nemcsak Tardra, hanem hazánk valamennyi falujára érvényes:

„Azért, mert amíg Budapesten 75%, országosan 25%, addig Tardon 0,3% a tanácsi tulajdonban levő lakások aránya. Tehát ha valaki önálló lakásban kíván lakni, akkor családi házat épít... A falusiak kapják a legkisebb állami támogatást a családi ház építéséhez. (A felmérés óta kedvező változás, hogy a városi és falusi magánépítkezések feltételeit egységesítették. — A szerk.) Mivel egy szerény családi ház (lakás) ára is mintegy 10—15 évi átlagkeresettel azonos, ezért a második gazdaság vállalása nélkül kilátástalan.”

És ezzel már ők is beléptek a középső nemzedékbe, amelynek tagjai Simó szerint 1918 és 1948 között születtek, azaz a vizsgálódás idején túllépték harmincadik életévüket, de nem haladták meg a hatvanadikat. A korosztály kétharmada szintén ingázó, egyötödük csak a hétvégeken jár haza, de szakképzettsége már csak minden harmadiknak van.

Egy 47 esztendős állatgondozó, e középnemzedék tagja, így beszélt a kérdezőnek:

— Én az állatokat szeretem. Legelső a háztáji állományom a megyében. öt tehenem van, átlagosan 4600 liter tejet adnak... Megvettem a fejőgépet, géppel fejünk a feleségemmel. Amennyiben a termelőszövetkezetben olyan munka van, ami tovább tart, a feleségem egymaga is elvégzi a fejést.

Életéről így beszélt:

— Reggel négy órakor kelek és fél hatra már megfejem a háztáji teheneimet. Fél hatkor indulok a munkába, hogy hat órára odaérjek. Délután öt óráig tart a munkaidőm. Akkor hazajövök és este nyolc óráig mindig megvan a munkám... A nyári időszakban hajnali három órakor már lehet dolgozni, ha az ember azt akarja, hogy pénze legyen, meg tudjon élni... Szombaton, vasárnap dolgozom. Vagy a kertben, a szőlőben, vagy pedig az építkezéseken, sógoroknál, komáéknál, szomszédoknál, akik nekem segítettek építkezni.

És a szakadatlan munka eredménye, ahogyan Simó leírja: I. M. családjával és fia családjával kiköltözhetett az árvíz által megrongált vályogházból, egy kétszintes, hatszobás, összkomfortos házba, fiának gépkocsija van, és jelenleg egy üdülőtelek vásárlását fontolgatják. Mindezt a havi 4300 forintos keresetből nyilván nem tudta volna elérni.

Mindenesetre -—- és ez nagy szó! — van rá mód, ha ez a mód kemény munkát jelent is, hogy a szorgalmas, törekvő tardi elérje, amit akar.

„Az összes kereset az egyik családban 1935-ben 11 mázsa búza, két és fél mázsa kukorica, 50 liter bor. A búzából eladnak, ezen a pénzen vásárolnak kevés más élelmiszert is a télen, néha miami húst. Legtöbbnyire azonban nem élelmiszerre megy el a pénz, hanem petróra, egyébre, legnagyobb része adóra, törlesztésre. A másik családban az öt családtagra eső összes kereset: 7 mázsa búza, 6 mázsa kukorica, másfél zsák krumpli, kevés, vagy szakajtónyibab, 80 liter bor, 67 pengő 20 fillér készpénz... A kereset, az apa tardi és a fiú Tardon kívülimunkájának eredménye: összesen is kevés. Módot nyújt arra, hogy tovább éljenek, de semmi lehetőséget nem ad arra, hogy jobban éljenek tovább. Nincsenek kötve a földhöz, mint a szabadköltözködés előtt, de kötve vannak egy alacsony szintű élethez, a nyáron munkás, télen pihenő szegénységhez, melyből kiút a mai bérek mellett nincsen.” (Szabó Zoltán: A tardi helyzet)

A fő-fő különbséget a régi és a mai tardi helyzet között én éppen abban látom, hogy ma már van kiút, különösen az első és második nemzedék számára, ha megvan a kiútra való törekvés.

A törekvésbe persze belesegít a harmadik nemzedék is. Ez — a szerző meghatározásával élve — a „felhalmozás nemzedéke”.

„Felhalmozott az iparosításhoz, felhalmozott a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben és felhalmozott a család számára. Életüket alárendelték a családnak, gyermeknek, s úgy vélik, a szülők kötelessége, hogy feláldozzák magukat gyermekeikért. Eszközemberré válnak, akik nem élhetik saját életüket, de ezt nem tehernek, áldozatnak, nem sorscsapásnak — igaz, nehéznek —, de természetesnek tartják.”

És e családi összetartást, méghozzá a széles családét, sőt szomszédságét (gondoljunk csak I. M. vallomására a „sógoroknál, komáéknál,

szomszédoknál” végzett munkáról!) a szerző így magyarázza:

„Ezek a vállalkozások, de különösen a házépítés — a rokonsági kapcsolatokat megerősítették, intenzívebbé tették... Kooperálnak, kölcsönösen informálják egymást termelésről, szakmáról, piacról, értékesítési és beszerzési lehetőségekről, távoli vidékekről hiánycikkeket szereznek be, egymást munkával, modern ,kalákával’ segítik.”

És ebben nemcsak a kaláka-tradíciók játszanak szerepet, hanem a szükség is: a viszonylag alacsony keresetek és a magas építkezési árak közti feszültség, valamint a hiánycikkek beszerzésnek megkönnyítése. És mivel ez a kép nemcsak a tardi társadalom jellemzője, Simó Tibor az egész társadalom számára rendkívül fontos következtetésre jut:

„A társadalomnak tudomásul kellene vennie, hogy az állam nem képes magára vállalni és különösen nem képes megoldani állampolgárai boldogítását, s a hátrányos társadalmi helyzetek megváltoztatását. Az .állami gondoskodás’ (paternalizmus) — mint ez tapasztalható — kialakít egyfajta várakozást, vegetálást, amely sem az egyénnek, sem a társadalomnak nem hoz megoldást. Nem .boldogítania’ kell a kormányzatnak a társadalmat, hanem alternatívákat teremteni az állampolgároknak, hogy azok erőfeszítéseik alapján boldoguljanak. Támogatni minden olyan törekvést célszerű, amely révén az egyének .kiléphetnek’ hátrányos helyzetükből. A jelenlegi kereseti színvonaltól eltekintve is célszerű lenne lemondani arról, hogy az állampolgárok boldogulásának egyetlen útja a munkaszervezetekben való előrejutás legyen. Az még beláthatatlan ideig nem oldja meg — mert nem is oldhatja meg — a nagy többség számára az előrejutást. Tardon a háztáji és kisegítő gazdaság jelenti a kereső népesség csaknem kilencven százalékának a valóságos előrejutást, hátrányos helyzetének részbeni vagy teljes felszámolását. Más kérdés az, hogy a kormányzat milyen alternatív lehetőségeket nyit a települések előtt hátrányos helyzetükből való elmozdulásuk érdekében.”

Egyébként ez a gondolat át-átszövi Simó tanulmánykötetét, amelyet a Kossuth Könyvkiadó jelentetett meg, és amiből én csak egyet hiányolok. Azt, hogy alig néhányszor idézi Szabó Zoitánt. Pedig csakis a Szabó által rajzolt képet fölidézve lenne igazán érthető-szemléletes, hogy miben különböznek a hetvenesésa harmincas esztendők gondjai Tardon (és falvainkban általában), s hogy e gondok ellenére mit lépett előre a falusi lakosság, és miben kellene az eddigieknél gyorsabb ütemben továbblépnie.

—arai

10