Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-10-01 / 20. szám

Elnökségének

és művészi tevékenység otthonaként. Ehhez anyagilag is hozzájárulnának.

Kilter Frigyes (Ausztria) kérte, hogy a Magyarországról Ausztriába látogató tudósok és művészek segítsék előadásaikkal az egyesületi életet, örülnek a Magyar Hírek első idegennyelvű betétjének, de gondolni kellene a német nyelvterületre is. Szanády József (USA) javasolta, hogy a csoportos hazalátogatásokat színház és operaelőadások kombinálásával tegyék vonzóbbá. Szily Ádám (NSZK) hangsúlyozta, hogy a Világszövetség eredményei abból az elvből fakadnak: „a legkisebb közös többszörös matematikája a hasznos, nem pedig a legnagyobb közös osztóé". Suhari László (NSZK) kifejtette, hogy a külföldi magyarság többsége a maga helyzetéből küldetéstudatot formál és erős kapcsolatot akar a mai Magyarországgal. A nemzedékváltás súlyos feladat és lehet, hogy a magyar—német egyesületi forma lesz a megoldás. Yereeian Ara (Ausztria) felhívta a figyelmet a videó-technika fontosságára azzal, hogy a video-műsorok ma már szélesen elterjedt, hasznos és hatásos művelődési formát jelentenek.

Imre Samu professzor azt fejtegette, hogy a befogadó országokban született nemzedékek megnyerése a nyelvi akadályok miatt nehéz ugyan, de ugyanakkor o generációk nyitottak is, mert nem terhelik előítéletek, mint az első nemzedék néhány csoportját. Ezek a nemzedékek nemcsak befogadók, de aktív résztvevők is a néptánccsoportokban és a népi kórusokban. Felajánlotta a Nyelvünk és kultúránk című folyóirat nyilvánosságát, az egyesületi életről szóló beszámolók közlését. Lőrincze Ijajos professzor ismertette a Védnökségi Konferencia tapasztalatait és hangsúlyozta az egyesületi élet és az anyanyelvi mozgalom összekapcsolásának fontosságát. Natkó József (Kanada) hangsúlyozta, hogy a nyugati magyarság jelentős része egyházi keretekben éli a maga szervezett életét. Hazai magyar lelkészek tartottak nagy hatáséi istentiszteleteket, és ezt a folyamatot lenne jó erősíteni. Szabó Zoltán nyugalmazott főtitkár emlékeztetett arra, hogy 1979-ben az USA-ban másfél millió ember vallotta magát magyarnak és közülük csak ötszázezer mondotta, hogy otthon magyarul beszélnek. Az idei sárospataki és balatoni gyermektáborok résztvevői sokat tudtak a magyar történelemről, kultúráról, de hatvan százalékuk már saját országa nyelvén adott számot ismereteiről. Világhy Ernő (NSZK) ja-1. Az MVSZ elnökségi ülésén. Az első sorban (balról jobbra): Kerékgyártó László, a Külügyminisztérium munkatársa, dr. Szabó Zoltán, az MVSZ nyugalmazott főtitkára, Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes és Lőrincze Lajos, az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének elnöke

2. Bognár József professzor, a Magyarok Világszövetségének elnöke üdvözli az elnökségi ülés résztvevőit

3. Az egyesületi vezetők találkozóján Gosztonyi János, az MVSZ főtitkára beszél a résztvevőkhöz

FOTÓ: GÁBOR VIKTOR

RÉSZLETEK SZÜTS PÁL VITAINDÍTÓJÁBÓL

vasolta, hogy a magyarországi egyházak és az Elnökség magas egyházi beosztású tagjai rendszeresen segítsék az egyházi egyesületek munkáját.

Tapasztalatok és teendők

Sokan állítják, hogy az identitászavar korszakunk egyik jellemző vonása. A kivándoroltak élethelyzete azért ellentmondásos, mert elmentek egy hazából, amelytől elszakadni szinte lehetetlen és választottak egy új hazát, amellyel azonosulniok életszükséglet, de a sikeres azonosulás csak hoszszú folyamat eredménye lehet. („Két haza van, két világ és mindkettőnek a hiánya egyaránt fájhat." — írja egy helyen Mórái Sándor. Gs. Szabó Lászlótól, akinek pedig nyelvi problémái sohasem voltak, azt írja egy kritikusa: „Itt él ott, ott él itt". A Magyarok Világszövetsége egész tevékenysége arra a felismerésre épül, hogy a kivándoroltak azonosságtudata szükségképpen meghasadt alapokon nyugszik, de ez a kettősség harmóniába hozható és ezt kell elősegíteni sokféle eszközzel.

Az első nemzedék életfeltételei is megváltoztak: az a mozdulatlanság amely annak idején az amerikai vagy kanadai nagyvárosok magyar negyedeinek mindennapjait jellemezte, rég a múlté. Felbomlottak a magyar „gettók” és a szétköltözés folyamata egyre gyorsabb. Ennek folytán az intézményrendszernek is át kellett alakulnia. Megnőtt azok aránya, akik a magyar szervezeteken kívül — vegyesházasságokban — élve is igyekeznek megtartani magyar társaságukat, magyarságukat. Ezt a helyzetet mérte fel annak idején az anyanyelvi mozgalom és az egyesületek egy része alkalmazkodott is az új viszonyokhoz. A szervezetek egy jelentős hányada azonban ragaszkodott a régi formákhoz, a megszokott módszerekhez és ez hátrányt jelentett számukra: tevékenységük gyengült.

Az Elnökség és az egyesületi vezetők közös tanácskozása fontos és időszerű teendőket vitatott meg. Az egyesületi vezetőket erősítette meggyőződésükben annak felismerése, hogy nincsenek egyedül, hanem a világ mindén részén sokan gondolkodnak hasonlóan, akiknek együttműködése — az MVSZ keretében közösen kimunkált — programokban valósul meg. TJjra meggyőződhettek arról, hogy a Magyarok Világszövetsége a külföldön élő magyarok érdekeit szolgálja.

Az Elnökség számára pedig, amely a magyar társadalom kiemelkedő alkotóit, az egyházak vezetőit, a tudományos és művészeti intézmények képviselőit tömöríti, hasznos volt az „első kézből” kapott tájékoztatás az egyesületek helyzetéről, szükségleteiről és ezzel az üléssel folytatódott az a gyakorlat is, hogy az Elnökség a maga rugalmas keretei közt rendszeresen tanácskozik az egyesületek legaktívabb vezetőivel.

SZ. M.

Az MVSZ-el együttműködő egyesületek, iskolák, klubok száma mintegy másfél százra tehető. Ezek a közösségek elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyarságtudat fenntartásában, a magyar nyelv és a kultúra megismertetésében, terjesztésében.

Vannak olyan egyesületek, intézmények, magyar közösségek is, melyek ilyen vagy olyan okokból ma még nem vállalják a szülőfölddel, a hazai intézményekkel való együttműködést, közös munkálkodást. Ezek egy része pedig elismerésre méltó erőfeszítést tesz olyan nemes célkitűzések megvalósításáért, amelyeket a Magyarok Világszövetsége is feladatának tekint.

Úgy tűnik, hogy több évtizedes következetes munkánk egyeseknek még mindig nem szolgál elég bizonyítókul, tudatosan elhallgatják azt, amit számtalanszor hangoztattunk, és tevékenységünkkel a gyakorlatban igazoljuk, hogy:

„Mi nem akarunk mást és nem kérünk mást a külföldön élő magyaroktól, mint legyenek jó polgárai befogadó hazájuknak és amennyire lehet, őrizzék meg magyarságukat."

A diaszpórában élő első generációs ember tudatát erősen motiválják azok az érzelmi szálak, melyek őt szülőföldjéhez, gyermekkori emlékeihez kötik. Ebben az esetben a magyarságtudatot csupán megőrizni, táplálni, fejleszteni kell. A kint születettek esetében nehezebb a dolgunk, mert itt a tudat kialakításáról van szó.

A magyarságtudat kialakulása folyamat. Ez a folyamat a kint született gyermekek esetében a családban is végbemehet, de nagyobb a hatás és gyorsabb az eredmény, ha a családon kívüli közösségben is megerősítést kap. További gyorsító tényező a hazai, magyarországi környezet.

A fentiekből következik, hogy az egyesületeknek, nagy közösségeknek (és itt gondolunk az egyházakra és cserkészcsapatokra, hétvégi iskolákra és tánccsoportokra egyaránt) nagy szerepük van a magyarságtudat fejlesztésében. De nem egyforma eszközökkel, nem azonos megközelítéssel kell ezt végezni a felnőtt, első generációs tagság, és a fiatalok körében.

Meg kell találnunk azt az új módszert, amellyel tudati ráhatásokkal érzelmeket és érzelmi ráhatásokkal a magyarság tudatos vállalását idézhetjük elő a fiatal nemzedékben. El kell érnünk, hogy büszkék legyenek arra a nemzetre, arra az országra, népre, e nép kultúrájára, amelyből szüleik származtak. Ehhez nem feltétlen azt kell megismertetnünk velük, hogy hogyan szakadt három részre Mohács után az ország, de meg kell mutatnunk, hogy sok-sok történelmi buktató után is „él nemzet e hazán”, tudatosítani napjaink eredményeit és azt is, mit adtunk az évszázadok során az egyetemes tudománynak és művészetnek. Az egymásra utaltság nem egyoldalú. A külföldön élőkben ugyanúgy él a néphez, a nemzethez tartozás igénye, az, amit sokszor identitásnak neveznek. Az anyanyelv megkophat az évek során — bár ez sem törvényszerű — de elfelejteni nem lehet. A neveltetés, a fiatalkorban szerzett műveltség, kultúra elkíséri az embert egész élete során. A később szerzett ismeretek, műveltség erre épül rá. A tudatosan cselekvő ember nem sajátíthatja el a második, a befogadó ország kultúráját úgy, hogy közben az alapokat veszni hagyja. És ebben a törekvésben találkoznak érdekeink.

A második, harmadik generációnál szükségszerűen fordított a helyzet. Nekik, amennyiben vonzalmuk támad szüleik nemzeti kultúrájának megismerésére — az többnyire a kint szerzett műveltségre épül, színesítve, gazdagítva azt. A kettős kultúrán nevelkedett ember hasznosabb tagja társadalmának. Ez a felismerés kezd terjedni kormányzati körökben is, azokban az országokban, ahol sok bevándorló él. Az érdekek ilymódon találkoznak az egyének és a társadalmak szintjén is.

És ami a Magyarok Világszövetségének keretében, a mi programjainkban, valósul meg, az e kölcsönös érdekekből fakadó közmegegyezés.

A régi, több évtizedes múlttal rendelkező egyesületekben — már többször is végbement nemzedékváltás és esetleg most is folyamatban van. Az újabb nemzedékek jelentkezésének a következménye az, hogy számos egyesület mellett szinte önálló életre kelnek, olyan közösségek, mint az iskola, vagy a tánccsoport. Nem egy helyen a fiataloknak az egyesülettől független törekvése hozta létre a tánccsoportot.

ismerünk olyan esetet is, ahol az óhazával is szembenálló és egymással is rivalizáló egyesületek ellenőre, szüleik módszereivel, vitáival szembefordulva teremtették meg a fiatalok saját közösségüket, ahol szívesen foglalkoznak pl. a magyar néptánccal, ami nem osztja meg, de egyesíti őket.

Az iskola és a tánccsoport fontos, talán a legfontosabb eszköze a fiatalok magyar munkába való bevonásának. Ezért fordítunk nagy figyelmet az anyanyelvi oktatásra és a táncmozgalomra.

Ismeretes, hogy 1985-ben meg akarjuk szervezni a külfölilön élő együttesek részvételével a magyar népdal- és néptánc nagyszabású fesztiválját.

— Számolnunk kell azzal is, hogy azokban az egyesületekben, molyek a hazai kulturális támogatásra épülve az elmúlt 1—2 évtizedben jöttek létre és tagságuk zöme az 1956-ban és azt követően távozottakból kerül ki — ezekben az egyesületekben is napirenden van a nemzedékváltás. Tovább folytatni azt a munkát, amit eddig végeztek csak úgy tudják, ha folyamatosan megújulnak saját tagságuk összetétele változásiinak megfelelően, a fiatalok jelentkezése nyomán, a nekik szóló programok segítségével. És, erre a megújulásra csak a folyton változó magyar kultúra és azzal való szoros kapcsolat alapján képesek.

— Az anyanyelvi mozgalom 13 éves múltra tekint vissza. Jelentős sikereket ért el a magyar nyelv és kultúra terjesztésében. Számos helyen azonban, mintha párhuzamosan vagy egymástól elkülönülve haladna az egyesület és a mozgalom. El kell érnünk, hogy az anyanyelvi mozgalom programja az egyesület ügyévé, sőt programjává váljon. Eredményeket csak úgy tudunk elérni a nyelvoktatás területén is, ha az az egyesület sokirányú támogatását élvezi.

Az AK programja megérdemli ezt a támogatást. Az egyesületek pedig csak nyernek ezáltal.

5