Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-09-17 / 18-19. szám
TANFOLYAM FÁROSZOKNAK A svédek az idén valósággal megszállták a debreceni tanítóképzőt! ők voltak — ahogyan Herterich Katalin mondta — kerek harmincán. Apedagógus-továbbképző tanfolyam igazgatója, Földest Béla (egyébként a Debreceni Tanítóképző Főiskola főigazgató helyettese) állította is, hogy a Svédországból jött magyar nyelvtanárok túlsúlya mintha „feszélyezné” a többieket; mások — a „kisebbségben lévők” közül néhányan — pedig arról beszéltek, hogy a „nemzetközi kapcsolatok” hálója nem szövődött oly sűrűre, mint máskor. Mindez bizonyára így igaz. Igaz viszont az is, hogy a „svéd megszállás” számos értékes tanulsággal szolgált. Az első tanulságot a svéd oktatásügyi minisztérium pedagógus-továbbképző osztályát képviselő Herterich Katalin elbeszéléséből hüvelyeztem — Kilenc éve folyik Debrecenben pedagógus-továbbképzés. Az első három-négy esztendőben még csak négyen jöttünk Svédországból. Amikor láttuk, hogy ez a tíz nap milyen hasznos, beszéltünk róla a többi anyanyelvi tanárnak is. És évről évre többen és többen lettünk. Amikor már tizennyolcán gyűltünk öszsze, bementem a svédországi továbbképző osztályra, és javasoltam, hogy a debreceni tanfolyamot ismerjék el hivatalosan is továbbképzésnek. — Az elismerés pedig — ezt Lázár Oszkár, a lundi egyetem finnugor intézetének professzora mondja el — annyit jelent, hogy a debreceni tanfolyamon töltött időt a svéd oktatásügyi hatóságok beszámítják az anyanyelvi tanári képesítés elnyeréséhez szükséges tanubíiányokba. Zarnóczy Tünde, aki már hatodszor tölti ezt a július végi tíz napot Debrecenben, elmondta: az elismerés következtében jogot nyertek a megyei, városi oktatási igazgatóságok, hogy a tanfolyamra utazó nyelvtanárok útiköltségét fedezzék. És a Vasterás városi vezetők éltek is ezzel a jogukkal. Az első tanulság tehát az, hogy azokban a befogadó országokban, ahol a kormányzat fölfedezi: a bevándorlók anyanyelve, nemzeti kultúrája 'pótolhatatlan kincs, és ezt az értéket a rendelkezésére álló eszközökkel igyekszik is megőrizni, ott kibontakozik vagy éppen új erőre kap az anyanyelvi mozgalom. Persze, nemcsak azért, mert a négy vagy tizennyolc nyelvtanár helyett idén már harmincán hallgatják Svédországból a debreceni továbbképző tanfolyam előadásait. Ez csak afféle kísérő jelenség. A lényeges az, hogy a svéd iskolákban a gyerekek (és persze nemcsak a magyarok) heti két órában ingyenes anyanyelvi oktatást kaphatnak; és hogy tervszerűen folyik az anyanyelvi tanárok képzése. E pillanatban vagy nyolcvan magyar tanár dolgozik Svédországban, és munkájuk nem mondható éppen könnyűnek. Alig akartam hinni Lázár Oszkárnak, amikor elmondta hogy a szétszórt, tanyaszerű svéd települési rendszerben mit jelent magyar anyanyelvi tanárnak lenni: — Akad olyan köztük, aki 25 diákot 15 iskolában tanít. De ez csak az egyik gond. A másik: a tanulók életkora is teljesen szórt: a hetedik életévtől a tizennyolcadikig terjed. Bevallom, most már bevallhatom, azt hittem, a professzor kissé túloz, amíg össze nem találkoztam Zarnóczy Tündével, akinek 17 iskolában összesen 27 tanítványa van, s heti 39 órában tanítja őket. — Hogyan csinálja? — faggattam 20
