Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-09-17 / 18-19. szám
Tankönyvek Az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége, az Országos Pedagógiai Intézet és a Tankönyvkiadó segítségével új tankönyvsorozatot készít a külföldön élő magyar vagy magyarul tanulni kívánó gyermekek számára. Ennek tervezetét vitatta meg a Védnökség az ülés második napján. „Teríti a lány a vásznat ...” — énekelte helyéről felállva Lőrincze Lajos, ifjú Bartók Béla, Szathmári István, Pomogáts Béla és Hamza András s az ülés többi résztvevője — eleget téve Dobola Márta kérésének: az OPI osztályvezetője, a 4 és 8 év közöttieknek készülő tankönyv munkacsoportjának irányítója ezzel a példával illusztrálja, hogy a mozgással összekapcsolt éneklés a nyelvtanulás egyik alapja. Dobola Márta hangsúlyozta, hogy nemcsak nyelvet kell tanítani ennek a korosztálynak, hanem a fogalmakkal is meg kell őket ismertetni. A fő cél: a beszédfejlesztés. Mivel ezek a tankönyvek tulajdonképpen képeskönyvek, nagy gondot kell fordítani a nyomdatechnikára. E képes tankönyvhöz útmutatót mellékelnek, amely nemcsak a pedagógusoknak készül: a szülőket is eligazítja, módszertani tanácsokkal látja el. Mindezekhez többnyelvű képes szótár csatlakozik, sőt egy népi mondókákat, gyermekjátékokat tartalmazó szöveggyűjtemény is készül, melynek szövegét megnókazettán illetve diafilmen is mellékelik. A munkacsoport figyelembe vette — egyebek mellett — azokat a tapasztalatokat, amelyeket a lousianai Albany-ban szereztek — az amerikai óvodai tananyaghoz kapcsolódó magyar nyelvtanítás során. A 8—12 éveseknek készülő tankönyvek tervezetét Szende Aladár, a Nyelvtudományi Intézet munkatársa ismertette. A tanmenet szerint harminc órában, egy esztendő alatt tanulnak meg olvasni a gyerekek. A 13 évesnél idősebbeknek készülő tankönyvtervezet munkacsoportjának vezetője Ginter Károly. Tájékoztatójában elmondotta, hogy a hatvan leckét tartalmazó tankönyv egy átlagos magyarországi família hétköznapjait eleveníti meg, ám a tankönyvben jelentős szerepet szánnak egy franciaországi nagybácsinak is. A diafilm és a magnókazetták mellett több nyelvű szószedetet és idegennyelvű nyelvtani leírást mellékelnek. Kálmán Béla debreceni nyelvészprofesszor az életszerű minta-párbeszédeket szorgalmazta. Javasolta továbbá, hogy minél több szépirodalmi műből kölcsönzött dialógus kerüljön be az új tankönyvekbe. Bíró Ruth amerikai kutató a magyar kultúra amerikai terjesztéséről beszélt; a bibliográfiák, tankönyvek jelenleginél szervezettebb terjesztését sürgette. Gálántai Ambrus javasolta, hogy a készülő tankönyveket minél több fórumon vitassák meg, próbálják ki a végleges megjelenés előtt. Nagy Károly arra kérte a jelenlevő külföldieket: küldjenek nem magyar nyelvű tankönyveket a munkacsoportoknak, hogy a módszertani ismeretek minél nagyobb választékban álljanak rendelkezésre. Az előadók válaszukban elmondották, hogy tavaszra várható a három tankönyvcsoport kéziratának elkészülése, s hogy azokat nemcsak a hazai nemzetiségi iskolákban, illetve a szomszédos országokban fogják kipróbálni, hanem elküldik az USA-ba, Svédországba és minden olyan helyre, ahol szervezett magyar nyelvtanítás folyik. A kinti tapasztalatokat, javaslatokat messzemenően figyelembe veszik a végleges szöveg elkészítése, a tankönyvek nyomdába küldése előtt. A Védnökség délutáni ülésének előadója Szathmári István professzor volt: az egyetemi oktatók fórumának terveiről szólt, hangsúlyozva a korszerű magyarságkutatás szükségességét, hiszen 23 országban folyik felsőfokú magyaroktatás. Szathmári István ismertetett két tervezetet: az egyik azt vizsgálta, miképpen segítheti a budapesti egyetem a külhoni felsőfokú intézmények hungarológiai kutatásait, a másik a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság teendőit vette számba. Ezután Szathmári professzor felolvasta a távollevő Nyéki Lajos-neik, a párizsi Keleti Nyelvek Intézete Finnugor Tanszéke vezetőjének dolgozatát, aki új tankönyveken dolgozik francia kollégáival. Bíró Ruth Szabó Zoltán Wojatsek Károly kanadai profeszszor javasolta, hogy a középiskolai tanárokat is vonják be az egyetemi oktatók fórumának munkájába. Szabó Zoltán, az MVSZ volt főtitkára arra figyelmeztetett, hogy olyan nemzedékváltással kell szembenéznünk, melynek során a nyelvtudás talán csökken, ám a magyarságtudat megmarad, sőt növekszik az érdeklődés a magyar nyelv és kultúra iránt. Imre Samu a magyarságkutatással foglalkozó három hazai intézmény — a Művelődési Minisztérium, a Nemzetközi Filológiai Társaság és a Magyarok Világszövetsége — összefogását sürgette; javasolta: e három szerv alakítson ki közös koncepciót az V. Anyanyelvi Konferenciára. „Az információ: hatalom” — hangsúlyozta Pomogáts Béla irodalomtörténész és arra szólította fel a hazai illetékeseket : bővítsék az információcserét a külföldi magyar intézményekkel. Ezután Horváth János közgazdász, az Amerikai Magyar Tanárok Egyesületének elnöke emelkedett szólásra. Ő vendégként vett részt az ülésen, jelenleg ösztöndíjjal tartózkodik Magyarországon. Az amerikai és a magyar egyetemi tanárok közötti kapcsolatról, a „konszenzus” feltételeiről beszélt. Ránki György akadémikus a bloomingtoni egyetem magyar tanszékének professzora, a tanszék helyzetéről és terveiről beszélt. Wojatsek Károly egy kanadai magyarságismeretet szolgáló alapítvány szervezéséről tájékoztatott, Nagy Károly pedig a Portland University Ohióba kihelyezett magyarságismereti nyári egyeteméről, amellyel érdemes volna együttműködést kialakítani. Szathmáry István zárszavában megköszönte a hozzászólásokat és — elfogadva Wojatsek Károly javaslatát — közölte, hogy ezentúl a munkacsoport a „középiskolai és egyetemi oktatók fóruma” elnevezést viseli. Kultúra kálkodásának témái közé. Az első és legfontosabb — amelyre Pomogáts Béla is rámutatott — az irodalom, ami a magyarságtudat pillére lehet. „Amíg korábban az anyanyelvi mozgalom célja a nyelv megőrzése, az anyanyelvi kultúra fenntartása, a nemzeti tudat erősítése volt, addig a másod- és harmadgenerációs, nem magyar anyanyelvűek esetében a magyar identitástudat kialakítását kell előmozdítanunk. Ennek egyik leghatásosabb eszköze az irodalom, amely a nemzeti tudat alkotóelemeit közvetíti. Ha magyar irodalomról beszélünk, akkor a határok figyelembevétele nélküli magyar kultúrára gondolunk, származási helyére való tekintet nélkül.” Imre Samu Dedinszky Erika És? Vagy? A két kérdést Pomogáts Béla irodalomtörténész vetette fel az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége ülésén. Az anyanyelvi mozgalom szükségszerű változására mutatott rá ezzel. Arra, hogy a helytelen kérdésfeltevés rossz válaszokat szülhet és elriaszthat a mozgalomtól nyugaton élő magyar tömegeket. Ma már nem lehet úgy kérdezni: „Amerikai vagy, vagy magyar?” Az anyanyelvi mozgalom és követőinek azonos érdeke, hogy a válasz úgy szóljon a kérdésre: „Amerikai és magyar is vagyok!” Nemcsak e munkabizottság, hanem a védnökség négynapos ülésének is központi témája volt: hogyan lehet a nyelvünket nem, vagy jó esetben alig értő és beszélő másod- és harmadgenerációs magyar származású fiatalokat családban, hétvégi iskolában vagy az egyetemen magyarságismeretre, magyarságtudatra nevelni. Már a bizottság programtervezete és javaslata a IV. Anyanyelvi Konferencia határozatainak szellemében a magyar kultúra és a kortárs művészet szinte valamennyi ágát bevonta mun-Nagy Pál A témáról kialakult vitában Nagy Pál, a Párizsban megjelenő Magyar Műhely című irodalmi folyóirat szerkesztője „Nemzet, tudat” címmel olvasta fel hozzászólását. „Megállapíthatjuk, hogy a nagy nemzetek esetében azért kevesebb a zavar a nemzettudat körül, mert azoké tudományosabb tartalmú, könnyebben meghatározható. (...) A mítoszokra épült magyarságtudat azért káros mert egy 12
